Nászút a Föld körül

Hét óra körül bújtunk ki a sátrunkból, majd a reggeli után valamikor 9 óra környékén indultunk neki a gyalogtúránknak. A kempingből először a közeli bolt felé vettük az irányt. Ez tulajdonképpen csak egy kisebb, de jól felszerelt vegyesbolt, ami egy nagyobb sátorépületben kapott helyett, kb. olyasmiben, mint amiben vidéken lagzikat szoktak rendezni. Ez valószínűleg azért van így, mert ugye az év 7-8 hónapjában ez az egész környék hóval van borítva, és a Tioga-út emiatt le van zárva, azért a néhány hótalpas, vagy sítúrázó emberért, aki erre téved nem érdemes fenntartani egy ekkora boltot. Ez a bolt egyébként a nyilvánvaló drágasága mellett is kedvencünk lett, ugyanis egyrészt a Yosemite-völgyi bolthoz képest nem volt drágább, másrészt az egyik sarokban (annak, akinek ez jól jöhet: a jégkrémes hűtő mellett) van egy „take it tor leave it” doboz, vagyis egy olyan doboz, amibe bárki bármilyen olyan holmit belepakolhat, amitől meg szeretne válni, mert pl. itt fejezte be a túráját vagy egyszerűen nem akarja tovább a hátizsákjában cipelni, de úgy gondolja, hogy másoknak jól jöhet. Na, hát itt sok jó dolgot találtunk, instant leveseket, konzerveket, szárított, fűszerezett krumplipüréket, és annyi tejport, hogy mindet el se hoztuk. :)

Így tartottuk távol a hangyákat az ételünktől – és a medvéket is, mert mindez a bear-boxben pihen :)

“Ha bárhol a kempingben medvét látsz, azonnal kergesd el!” :) – és ez komoly!

Papírdobozos bor! :o

Kitolható oldalú lakókocsi – ilyet sem láttunk még!

Mindezen cuccokkal persze nem terveztünk kirándulni, ezért rögvest visszasétáltunk a sátrunkhoz a domb tetejére, és bepakoltuk a frissen szerzett holmikat a medve ládába.

Séta a Tuolumne-réten

Ezután már tényleg elindultunk végre kirándulni. Kiérve a kempingből átkeltünk kelet felé a folyón, majd letérve az autóútról nekivágtunk a „meadow”-nak, vagyis a lápos, fás, füves rétnek. Ez először csalódás volt, mert a kinézett úton autók is közlekedhettek, de aztán hála az égnek, jött szembe egy sorompó, és annak túloldalán már nem kellett az autók által felvert port szívni. A rétről gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre, köztük három kedvencünk, a… a fenébe, továbbadtam a szintén a dobozban talált jó kis tcpmap.net-ről letöltött topomap térképet, amin rajta volt ezeknek a hegyeknek a neve. Na, de legalább a két csúcsosabbra emlékszem. Sok hegyet itt csak dómnak (dome) hívnak, mert amikor itt gleccser volt, az még a tetejüket is ledarálta, így szép domború szikladarabokról van szó. Kivétel ez alól a két kedvencünk, a két csúcsos, az Unikornis-csúcs és a Katedrális-csúcs.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Persze a réten is volt mit nézni, mellettünk kanyargott a kristálytiszta Merced-patak (itt már inkább csak patak, s nem folyó), és közeledtünk a Soda Springs nevű helyhez, amiről egyelőre csak sejtéseink voltak. Mikor odaértünk, kiderült, hogy egy ásványokban, köztük a vörös színből ítélve vasban is gazdag forrásról van szó.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A víz csak úgy bugyog fölfelé a földből és a szomszédos információs táblák szerint erre még a geológusoknak nincsen semmi magyarázata. Merthogy itt, egy ilyen hegységben nem kéne ilyen fajta forrásnak lennie, de mégis van. :) A környéken lévő állatok nem kis örömére, ugyanis az ásványokban szuper gazdag vízből előszeretettel isznak, úgy látszik, tudják, érzik, hogy jó nekik. Pedig számomra elsőre az ízről a „rossz” jutna eszembe, hiszen csúnya vas íze van a víznek, megkóstoltuk. :)

A forrás mellett egy faházat is meglátogattunk, ahol egy kedves hölgy segítségünkre volt térképekkel és helyismerettel.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Itt kezdett körvonalazódni bennem, hogy ma már nem fogunk hosszabb túrára elmenni, ugyanis ahhoz egyrészt túl fáradtak vagyunk, másrészt túl késő van.

Az előző nap az út élményeitől felfűtve megálmodott gyalogtúrához pontosan ugyanezen út miatt most túl fáradtak voltunk. Főleg Zita, akit ekkor egy enyhébb ételmérgezés is legyengített. Így hát, ha nehezen is, de végül beláttam, hogy ma nem megyünk fel a Katedrális-tavakhoz.

Fürdés a Merced-patakban, 2500 méterrel a tengerszint felett

Úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot ezen a gyönyörű helyen, és a mai napot csupán pihenésre használjuk. Ennek jegyében rögtön bele is csobbantunk a Merced-patak egyik kristálytiszta, meseszép mellékágába. Najó, azért nem volt az olyan rögtön, főleg Zitának nem, hiszen a víz elég hideg volt, de mivel egyúttal a gyönyörű áttetsző vize egyben nagyon hívogató is volt, végül győzött a víz, amibe némi vacakolás után mind a ketten nyakig bementünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Sőt, később még a fényképezőt is bevittem, mert nagyon tetszett Zita napszemüvegében a tükörkép. :) Csuda egy hely volt ez és csuda egy pillanat, 2500 méteren megfürödni egy hegyi patakban, körben ilyen jég csiszolta, sziklás hegyekkel, meseszép fenyvesekkel.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amikor terveztem az útvonalunkat odahaza, már akkor felfigyeltem a Yosemite Nemzeti Park szépségére, és már akkor elterveztem, hogy ha tehetjük, akkor majd megtekerjük a Tioga utat és átkelünk a hágón. És most itt voltunk, épp már csak egy fél napnyi tekerésre a hágótól. És milyen jó, hogy azóta rohanó, mindenen átszáguldó Árpiból, jól körbenéző, ezt is, meg azt is megnézzük, sznorkellezünk és kirándulunk is Árpivá transzformált át ez az út. :) Különben mindezek mellett csak úgy elszaladtunk volna. Ez a Tioga Road egyébként mint már írtam, az év nagy részében a hó miatt zárva van, és vissza lehet nézni a neten, melyik években mikor nyitották meg a forgalmat. Átlag hét évente előfordul, hogy akkora a hó, hogy az utat csak júliusban nyitják meg. Ez az év hál az égnek nem ilyen volt, de amikor ebbe belegondoltam, elhatároztam, hogy egyszer ide még vissza kell majd jönni télen is. :) Milyen békés és fehér lehet minden itt, amikor nem tud feljönni a tömeg az autókkal…?

A fürdőzés után még továbbsétáltunk a patak mentén és találtunk még egy gyönyörű fürdőhelyet, ahol még úszáshoz is elég sok hely van a nagy patakban, és a kilátás talán még jobb, mint a mi kis patakrészünkről.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Itt ugráltunk egy kicsit a vízből kiálló lapos, száraz sziklákon, majd átsétáltunk a főút túloldalán lévő információs központba, és vásároltunk egy adag képeslapot, valamint megnéztük a tárlatot. A látott képektől kicsit újra megvadultam, és elhatároztam, hogy ha visszaértünk a sátrunkhoz, ha bele szakad is a fáradt lábam, de elmegyek egyet futni, mert hát azt nem lehet, hogy a természetnek egy ilyen csodaszép templomában csak úgy üljek a fenekemen egy kempingben. Ebbe Zita is beleegyezett, hisz így csak 1-2 órára válunk szét egymástól, és közben ő is egész feltámadt. Hazafelé nem az ingyenes busszal mentünk, hanem a főúttól kicsit feljebb haladó ösvényen sétáltunk a ritka fenyvesben.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Itt egy patakparton sikerült lefényképeznem makróval egy színes kis lényt, amitől meg a fotózáshoz jött meg a kedvem, és nagy hangyákat kezdtem kergetni egy patakpartra dőlt fatörzsön – kevés sikerrel.

Gyalog és futva az Elizabeth-tó körül, nagyon lelkesen

A kempingbe visszaérve gyorsan öltöztem, magamhoz vettem két müzliszeletet, egy palack vizet, majd elindultam a kemping B loopjába, ahonnan az Elizabeth-tóhoz indult az ösvény. A kempingnek ezen ágában laknak a lovas vendégek, merthogy itt is lehet lovagolni… :o Egy autófordulónál valóban megtaláltam a Trailheaded, és gyorsan magam mögött hagytam a civilizációt. Fölfelé bármennyire is szerettem volna, nem bírtam futni, vagyis inkább nem találtam okosnak megpróbálni. 2500m-ről indultam fölfelé egy köves, poros ösvényen, és sejtettem, hogy ha tudnék is pár száz métert futni, utána úgy kifáradnék, hogy megbánnám, hogy megpróbáltam. Helyette jó tempósan kilépve haladtam fölfelé és nem egész fél óra alatt fel is értem a tóhoz.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Már a tópart előtt elkápráztatott a táj, és a tó maga pedig egészen káprázatos volt. El is indultam, hogy az óramutató járásával ellentétesen megkerüljem, és míg fölfelé jövet az erdőben csak egyszer-kétszer álltam meg fotózni, most nem győztem eleget kattintgatni a gépet.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A tó túloldalán egy kisebb mocsaras meadowt is kereszteztem, érdekes volt megfigyelni, hogy a kisebb erek mellette magas mohás kúpokon volt a legszárazabb végigugrálni.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Amúgy ez a rész nem volt nagyon kellemes, mert sok volt a szúnyog, és hát egyedül ugrabugráltam egy mocsarasban valahol 2700 és 2800 méter környékén.

Persze ez kedvemet nem sokat szegte, hamar átkeltem a nehéz részen és már a völggyel szemközti sziklákra szaladgáltam fel s le, hogy minél szebb fotót tudjak készíteni a tóról, a partján lévő meseszép fenyvesekről és a hátteret képező havas, sziklás hegyekről.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Csak egyféleképpen lehettem volna még egy icipicit boldogabb, ha Zita is velem van, de ez nem nagyon zavart, mert tudtam, hogy egykettőre megint lent leszek mellette és hogy holnap kipihenten együtt elkirándulunk talán még egy ennél is szebb helyre.

Lefelé menet csak úgy szikrázott az agyam a boldogságtól és a benne villanykörteként felgyulladó új és új ötletektől és álmoktól. Még azon is elgondolkodtam, hogy ez mitől van. Talán azért, mert lefelé futva minden lépésemre nagyon oda kellett hogy figyeljek és ez a folyamatosan erős koncentráció felpörgette az agyamat, egyfajta flow-élménybe keveredtem általa. Szó mi szó, rég voltam ilyen boldog, futás közben elhatároztam, hogy bárhogyan is, de ha hazaértünk, valahogy pénzt kell teremteni, na nem merő önzőségből vagy kapzsiságból, hanem mert a világ tele van ilyen gyönyörű szép helyekkel, és ezt a családunknak is látni kell, szeretném ezt megmutatni a szüleimnek, az anyósomnak, Kati néninek, a sógornőmnek, Ildinek, és szeretnék itt futni a barátaimmal, édesapámmal és a bátyámmal, szeretném megmutatni mindezt az ő gyermekeiknek és a mi leendő gyermekeinknek. Milyen szép is lenne így együtt itt lenni, egy lakóautóval és csak itt maradni egy hétig és felfedezni a környéket, megmutatni a gyerekeknek ezt a sok szép patakot és hegyet. Ezen az álmon nem sokat ábrándoztam, mert rögtön azon kezdtem el agyalni, hogy az ehhez szükséges pénzt és/vagy passzív jövedelmet hogy lehetne megteremteni. Aztán átváltottam a Steve Jobs könyv egyik fő tanulságára, miszerint csináljuk azt, ami érdekel minket, amiben jók vagyunk, ami a szenvedélyünk, és csináljuk azt jól, szenvedéllyel. És hogy ezzel ne csak a magunk hasznára legyünk, hanem másokéra is. Felötlött bennem, hogy mennyire nagyon szeretek futni és tájékozódási futni, és hogy mennyire sokat jelent nekem ez a sport, és hogy mennyi sokat adott. Elhatároztam, hogy amíg élek és mozogni tudok, mindig fogok tájfutni, és azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan mutathatnánk meg ennek a gyönyörű sportnak a szépségét minél tágabb köröknek. A tájfutással ugyanis az a baj, hogy nehezen közvetíthető, és nem olyan látványos, mint mondjuk a foci vagy a kosárlabda. De manapság már, hála a technika fejlettségének, a mobilhálózatok nagy sávszélességének és az apró action-kameráknak, talán már csak pár év kell hozzá, hogy a legjobb futók fején vagy vállán ott legyen egy GoPro kamera, és élőben streamelve közvetítse azt, amit a futó lát, az alatta szaladó erdőt, a lihegését. Miközben egy GPS-es pulzusmérő óra a pulzusszámát és a pontos pozícióját is mutatná egy a célban és a tévében mindenki számára látható tájfutótérképen, mellé rajzolva az addigi útvonalát és azt, hogy az előző, legjobb időt futó versenyzők a rajtjuktól számított azonos időpillanatban hol jártak hozzá képest. Így mindjárt elképesztően izgalmassá lehetne tenni a tájfutást, és erre a jelenlegi technika tulajdonképpen már képes, csak egy 3G-vel vagy 4G-vel jól lefedett terep kell (mobil adótornyok már a pár évvel ezelőtti magyar VB-n is voltak), és egy olyan kamera, ami élőben tud streamelni ezen a mobilhálózaton keresztül. A többi már csak programozás kérdése. :)

Szóval ilyenek jártak a fejemben, míg vissza nem érkeztem a parkolóhoz. Ott aztán gondoltam egy merészet, és a még mindig gyönyörű szép, egyes zöld erdőben spontán iránymenetbe kezdtem. Térkép nem volt nálam, de besaccoltam hol lehet a Backpacker’s kemping dombja, és végül csisszre pontosan a szemem előtt tűnt fel a sátrunk Zitával. :) Nagyon nem tévedhettem volna, pár száz méterrel később vagy a Merced-patak, vagy a kemping megfogott volna, és amúgy is odataláltam volna, de így nagyobb élmény volt. Eufórikus hangulatban érkeztem vissza a Zitámhoz, letettem a teli kulacsot és kipakoltam a zsebeimből a két müzliszeletet, hozzájuk se nyúltam. Együtt elmentünk a patakhoz fürödni, de mivel már nem ért oda a nap, végül csak én csobbantam bele.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Útközben a bekötőút autók által felvert porát megsütötték a fákon át beszűrődő napsugarak, és szemközt a dóm megint aranyban úszott. Csoda ez itt mind körülöttünk.

Isteni finom vacsora tábortűzön sütve

És ennek a gyönyörű szép napnak még mindig nem volt vége. Mivel tegnap este megtudtuk a kemping mesterétől, hogy itt szabad a tűzifa gyűjtése a lehullott fákból, így is tettünk, majd tábortüzet raktunk, és megsütöttük a boltban reggel vásárolt kolbászokat. Kenyeret is pirítottunk, amit aztán jól bedörzsöltünk fokhagymával, és a kis serpenyőnkben vastag szelet lilahagymákat is kisütöttünk, és mindehhez még finom amerikai sárga mustárunk is volt. Valami isteni finom volt így együtt ez az étel, és nagyon élveztük ezt a lakomát.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

El is határoztuk, hogy ezt másnap is meg kell ismételni. Jó volt tábortűz körül ülni, és eszünkbe jutott, hogy ilyen élményünk nem is nagyon volt sok ezen az úton. Az előző tábortűz amit raktunk ezen az úton talán Pusztavacson volt még, a legeslegelső éjszakán, amikor még sokan barátok is velünk voltak ezen az úton. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

…és már alig van hátra egy év, újra megismételhetjük ezeket az élményeket Magyarországon, amikor hazatérünk majd. Ki tart velünk az utolsó 3-4 napon a határtól Budapestig? :)

Történt 2014. június 29-én. Ezen a napon nem bicikliztünk, csak gyalogoltunk. :) Plusz én futottam, de csak lefelé, nagy vidáman. :) Az írást ugyanezen a napon este kezdtem nagy lelkesedésemben, aminek az álmosságom vetett véget. Befejezve július 25-én, az akkorihoz hasonlóan nagy lelkesedéssel.