Két nap keresztül Hondurason
Hondurasról csak ez az egy bejegyzés lesz. Nem gondoltam, hogy ilyesmi valaha meg fog történni, de ha egyszer csak két napot töltöttünk az országban… :) És most is csak képek lesznek, mert már különben már unalmas lenne ezredszerre is leírni, hogy mennyire nehéz és mennyire szép volt, szóval maradjunk csak a lényegnél. Amit képekekkel és a hozzájuk írt szöveggel tökéletesen vissza tudok adni, mert mindenről készítünk egy-egy fotót, ha másért nem, azért hogy legyen egy pointer az élményhez vagy az érzéshez.
A határtól nem mentünk messze mert az átkeléssel elment az idő és már sötétedett. Pár kilométerre az első templomnál megálltunk, ahol a kertben kerítésvas kovácsok fogadtak minket. Velük vártuk meg, amíg véget ért a mise és engedélyt nem kaptunk a maradásra az atyától. Egyikük hozott nekünk tamalest, mondván, hogy ez a nicaraguai pupusas :) A tamales egyébként banánlevélben kifőzött kukoricadara hússal a közepén, ilyen utoljára Mexikó legelején ettünk, de akkor nem ízlett ennyire. :)
A templom homlokzata
Zita mesélt egy kicsit a lányoknak
Aztán lassan eltettük magunkat
De hamar rájöttünk, hogy jobb, ha felállítjuk a szúnyoghálót
Egyrészt, mert láttunk ilyen táblákat is, a denguet pedig nem lenne jó másodjára is elkapni
Másrészt mert van itt egy másik szúnyogok által terjesztett kór is, a Chikungunya, amiről egészen a közelmúltig soha nem is hallottunk még. Állítólag nem olyan komoly, mint a dengue vagy a malária, viszont akár hónapokig tartó fájdalmakkal is járhat, ami megint csak nem lenne finom. Szóval van itt minden kérem! :) De legalább Nicaraguáról az járja, hogy itt jobb a közbiztonság mint az USA-ban. Ugye most mindenkit megnyugtattunk, főleg a szüleinket!
Reggel 5-kor már hangos énekre ébredtünk, hajnali mise ment a templomban, aztán mikor már sepregetni kezdték körülöttünk az udvart, mi is jónak láttuk, ha elindulunk. Nagyon kedvesek voltak velünk, mikor pakoltunk, még egy-egy csésze kávét és egy kis sajtos süteményt is hoztak nekünk.
A napfelkelte valamivel 6 óra után már az úton ért minket. Természetesen szemből, hiszen pont kelet felé haladtunk, úgyhogy az első 1-2 órában amikor nem takarta el a napot egy hegy, akkor csak úgy tudtunk biciklizni, hogy az egyik kezünkkel kitakartuk a napot a szemünk elől
Kedvenc teleskerekes szekerünk, ezen a reggelen többet is láttunk belőlük
A gyerekeket a körülöttük ugrabugráló fekete kutyus miatt akartam lefotózni, és nem hogy megengedték, hanem még pózoltak is hozzá – a kutya meg végig ugrabugrált a lábuk között :)
Szuveníresbódé – még nem volt nyitva, mikor elmentünk mellette
Ezek a “tipikus hondurasi” kakasok nagyon viccesen néztek ki :)
Azért az nem gyenge, hogy csak úgy tele van dobálva a lavór és így is elviszi a fején
A reggelinket olyan 20km után vettük, Enchiladas és Horcahata, vagyis ropogós tortillára pakolt zöldségek sajttal és citrommal és valamilyen gabonaféléből készült cukros, jeges üdítő, utóbbi műanyagzacskóban, szívószállal és pohárban tálalva…
Ugyanezen a helyen készült a tortillához a kukoricadara
Egy távolsági busz matricái
A riksa szélvédőjén pedig a tulaj, és fiának neve
Bácsi machetével a biciklin
Vajon féknek is lehetne így használni?
A vidéki házak az út mentén
Vannak tehetősebbek is
De egy műholdvevőre még a vályogházasoknak is futotta
Na neee, már megint legelők?! :)
Rövidebb fölfelék ma is voltak
De a teteje után mindig lefelé jött! :)
Az első reggelivel nem laktunk túl jól ezért letértünk egy városkába még egyszer enni
Itt is voltak nagyon rendezett, szép házak
Zita kiszúrta a piacot egy utcában, ezért élelem reményében erre indultunk tovább
Ők már az étterem előtti fekvőbringa-csodálók :) Második reggelire plato tipico-t, vagyis “tipikus tányért” ettünk :) Ez nem más mint rántotta, sós fetaszerű sajt és bab, valamint tortilla.
Kifelé menet a városkából empedradós útborítás fogadott minket, aminek persze nagyon örültünk.
Ráadásul az utca végén egy csapat felnőttkorú gyerek unta az agyát, és az egyikük, legmenőbb és legokosabb már messziről elkezdett minket videózni a mobiljával. Amikor közel értem, egész közel nyomta a telefonját az arcomhoz, és amikor 10 centiméterre volt tőlem, egy hangos (és számunkra igen idiótán hangzó) hangos “Hujjj!” kiáltást is elengedett. … Ez számunkra elég szánalmas és idióta megnyilvánulás volt, bár ha egy fokkal toleránsabb lennék, azt is írhatnám, hogy ez a kultúrák különbsége, de ha így is van, ez a különbség annyira nem tetszett nekünk. Sokkal jobban tetszik, amikor megállítanak minket, és beszélgetnek velünk. Van ilyen, és nekik, vagy akár velük örömmel fényképezkedünk, ha kérik. A legtöbb fotó viszont sajnos nem úgy készül velünk, hogy beszélgetés is társul mellé, hanem úgy, hogy lelassít mellettünk egy autó, és kifényképeznek belőle egy okostelefonnal. Ez ellen nem lehet, és nem is kell semmit tenni, ez van. :) Értjük mi, hogy egy repülő csészealj se lenne sokkal érdekesebb a biciklijeinknél és ezt le kell fotózni, de közben azért sietni is kell, mert már itt is rohan a világ. :) Ezért 20 ilyen után mindig különösen értékeljük a 21. fotóst, aki veszi a fáradtságot, és kiszáll az autójából / leszáll a motorjáról, és szót is vált velünk. Őket névjegykártyával is szoktuk jutalmazni, illetve eláruljuk nekik azt is, hogy melyik bolygóról jöttünk. :)
A főútra kikanyarodva aztán jött egy újabb csoda, egy teherautó sárhányója :)
Egy benzinkútnál megálltunk, hogy használjuk a WC-t, ahol ilyen mosdókagyló volt :)
A kilátás egy magasabb hídról – autókat mosnak a folyóban – ugyanitt egy kicsit lejjebb családok fürödtek a vízben
A tegnapi madárkánk egy másik példányi ismét feltűnt
A tájra ezen a napon sem lehetett panaszunk :)
Függőágyat tessék! :)
Na ez egy nagy sztori! :) Mikor lekanyarodtunk délnek egy elágazásnál San Lorenzo felé, azt vettük észre, hogy sok másik bringás is van az úton, de ők nem egyszerű vidéki bringások, akik machetével a biciklivázban igyekeznek valahová, hanem sportolók. Mielőtt még képbe kerültünk volna, lelassított mellettünk egy mikróbusz, ahonnan banánt és zacskós vizet kaptunk, na meg nagyon lelkes szurkolást. Ezt nem tudtuk igazán mire vélni, de örültünk nekik és menet közben adtunk nekik egy névjegykártyát, aztán elbúcúsztunk egymástól
A zacskós vízre igazából nem volt szükségünk, úgyhogy odaadtuk egy versenyzőnek, akit utolértünk. Tőle megtudtuk, hogy egy bicikliverseny utolsó etapjába csöppentünk bele és a tőlünk alig 10km-re lévő San Lorenzoban lesz a cél, a rajt pedig a Karib-tenger partján, fent észak, La Ceibában volt 7 nappal ezelőtt!
Közben egy régi, már bokrokkal benőtt híd mellett hajtottunk el
Aztán egy bringást láttunk kissé esetlenül az út szélén állni a paripája mellett. Megálltunk neki, és láttuk, hogy lapos a hátsókereke. Kérdeztem tőle, hogy “Puedo Ajudar Usted?” Vagyis hogy segíthetek-e neki? Nem biztos, hogy így helyes nyelvtanilag, de megértette, és azt a válasza az volt, hogy igen, aztán még azt is megértette, hogy menjünk az árnyékbe defektet szerelni, így egy közeli család fedett terasza alatt álltunk neki a műveletnek. A srácnak már foltozott volt a belsője és a külsőn is volt egy komolyabb sérülés, amit egy belülre ragasztott, gumibelsőre való folttal és egy műanyaglappal orvosoltak. A foltozás után neki is beragadt a külső pereme a felni szélébe, ahogy állandóan nekünk is, de ezzel az apró nyolcassal a kerekében úgy volt, hogy erre az utolsó 5km-re most már jó lesz! :) Megköszönte a segítséget, majd visszamentünk az útra, ahol kvázi állva hagyott minket a srác, és ezután már nem is láttuk többé… :)
A defektszerelés közben a szomszédból ezzel a szekérrel álltak ki. :)
A cél San Lorenzo városa előtt volt, a főút szélén, rendőri forgalomirányítással – a célbagurulást mi sem tudtuk kihagyni :) Nem néztek érte furcsán, eleve egy kis csapat volt csak a célban, talán pár tucat ember, akik kíváncsian néztek, majd kérdezgettek rólunk. :) És mi is róluk! :) Megtudtuk, hogy ez a costa a costa (parttól partig) megmozdulás egy jótékonysági bringaverseny, ahol a nevezési díjakból befolyt összeget tehetséges gyerekek iskoláztatására és egyengetésére fordítják, illetve az egész egyhetes felhajtással ugyanezen célból nagy médiahullámot is elindítanak, hiszen azért nem mindennapi látvány, hogy 150-200 bringás végigteper az egész országon, hegy-völgyön, városok át, tengertől tengerig. :)
San Lorenzo főterén a templom. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk, mert kicsit megtűzött minket a nap, és féltünk, hogy napszűrást kapunk, ha ezt így folytatjuk a délután. Beültünk egy pizzázóba, ahol légkondi is volt, és ahová a bringákat is betolhattuk. Itt wifi is volt, úgyhogy írtunk pár Couchrequestet és ha jól emlékszem, feltöltöttem egy bejegyzést is. Közben a tévében élőben ment valami meccs, ahol a Real Madrid 2-1-re nyert. :) …és jól elment az idő, mert mire elindultunk, már majdnem 4 óra volt.
Micimackós árnyékolólepedő egy utcai étkezdénél :)
Cholutecáig még 35km-ünk volt, és erre már alig maradt másfél óránk naplementéig, ami elég necces volt figyelembe véve azt is, hogy dombokat is kaptunk rendesen
De megcsináltuk! :) Sőt, igazából szép volt, szeretünk a naplemente arany fényeiben suhanni a bringákkal, csak az a baj, hogy utána hamar sötét lesz :)
Cholutecában szálláskeresés közben találtunk egy Google Cell nevű boltot :) Mondjuk ez legalább egy fokkal közelebb van az igazi óriáscég tevékenységéhez, mint a vietnami Google Hotel Huében :)
Végül a tűzoltóságon kötöttünk ki, mert minden szálloda drága volt (3-4000 forint egy szobáért…). Itt szívélyesen fogadtak minket, igaz az elején a főkapitány elkérte az útleveleinket, ami először kicsit furcsa volt, de aztán nagyon barátságosak voltak velünk. Le tudtunk zuhanyozni, aztán az étkező-tévézőhelyiségben felfújhattuk a matracainkat. Mivel egy nagy plafonventilátor fújta ránk folyamatosan a levegőt, így még szúnyogháló sem kellett. Amíg a kapitány az asztalnál mellettem valami papírmunkát végzett egész este 11-ig, addig én befejeztem mégegy bejegyzést. Ja, és wifijük is volt a tűzoltóságon és azt is használhattuk! :) Sőt az aulában halak éltek a szőkőkútban, ahol 6 teknős is volt :)
Reggeli búcsúfutó
Utcai életkép – Egy reggelizőhely
A folyóparti főtérnél – Van egy híres híd is a folyó felett, ami az otthoni Szabadság-hídra emlékeztetett minket és még az egyik bankjegyükön is rajta van, ám lefotózni sajnos elfelejtettük, fáradtak voltunk már és csak arra koncentráltunk, hogy minél előbb egy biztos helyet találjunk. Reggel meg elfelejtettünk odakanyarodni.
Baleada, a reggelink – sajt és frijoles, vagyis bab egy félbehajtott, vaslapon megsütött tortillában – finom volt, csak nem túl sok :)
Cholutecai falfestmény, ahol Jézus középen tartja az előbb említett hidat
A hondurasi bankjegyek, vagy legalábbis a kis címletek. Egy dollár mostani árfolyamon 21 Lempiras. A százason jobb oldalt ott van a híd, amin este áthajtottunk.
Reggel kilencre meg volt beszélve egy Klubrádió Ötös beszélgetés Bódy Gergővel, de ez sajnos nem jött össze, hiába vártunk ennél az étteremnél, ahol ez a gyermek nagyon szeretett a biciklimben ülni, végül nem sikerült felhívnia Gergőnek minket. Lehet, hogy az volt a baj, hogy Magyarországról nem lehet felhívni egy Hondurasban tartózkodó guatemalai pre-paides SIM-kártyát? De akkor nekem miért ment rajta még mindig, itt Hondurasban is a mobilinternet? Igazából mindegy, erre már sosem tudjuk meg a választ, de nem is fontos, mert azóta sikerült összehozni az interjút, és holnap, vagyis 2015. január 20-án kedden 11 órától 11:30-ig leszünk hallhatóak.
A Panamarican Highway – Az egész kontinenst átszeli, és rengeteg féle járművel és módokon használják a helyiek
Feltankoltunk egy kicsit gyümölcsökből is
Festett kövek az út mentén. Csak annyit értünk belőlük, hogy “Olvasd a Bibliát!”, a többiről csak sejtésünk van, talán politikusok neveit mutatják
Pickup platón utazni itt is teljesen normális és hétköznapi dolog
Ezekből az árnyékot adó fákból lehetne több, sokkal több az út mentén! :)
Félúton a nicaraguai határ felé megálltunk enni, és a büfénél ezek a gyerekek játszottak. A végére annyira összebarátkoztunk, hogy a kissrácott többször is megpörgettem fejjel lefelé a lábánál fogva, amitől úgy rötyögött, hogy majd be pisilt :)
Közben az üdítő utánpótlás is megérkezett, “napfénytől védett, hűvös helyen tárolandó!” – Aha, látjuk! :)
A gyerekek nagy örömmel segítettek betárazni a két rekesz üdítőt a hűtőbe. Ennyi állítólag 3 nap alatt elfogy náluk.
Vidám az élet apa motorkerékpárjának a tankján ülve! :)
Buli ment az udvaron
Apa-anya együtt kormányoznak, a gyerek meg a kormányon és az anyja ölében ül! :)
Ez már a határ előtt készült. Hát nem csodálatos, hogy így szabadon tud telefonálni az ember az egyik kezével? :)
Ahogy közeledtünk a határhoz, úgy szaporodtak ezek a Yucatán-félszigetről már ismerős háromkerekű, elől töltős riksák
Hoppá-hoppá, meg is érkeztünk! :) Nicaragua az utazásunk 34. országa lesz. Csak jussunk át a határon gyorsan, mert már nagyon éhes/szomjas/nyűgös vagyok. :)
Folyt. köv. ;) Történt 2015. január 11-12-én, bicikliztünk 88 és 56km-eket, megírva január 15-én.
Legutóbbi hozzászólások