Bejárat > Costa Rica, Közép-Amerika > Merülési napló #3 – Az óceáni bolygón

Merülési napló #3 – Az óceáni bolygón

Kezdjük rögtön az izgalmakkal, mert azt gondolom kitaláltátok, hogy ma is felkeltünk, reggeliztünk és odatekertünk a búváriskolához… :) Ott Hannah a kezünkbe nyomott két kötelet, hogy gyakoroljuk a csomókat. A Search & Recover leckében ugyanis meg kell tanulni három csomót.

Félig még bringás, félig már búvárszerkóban – Közben meg már rég a csomókat kéne gyarakolnom… :)

Ezeket még a hajón is gyakoroltuk, majd lebuktunk a víz alá. Az első feladathoz le kellett hunyni a szemünket, amíg Hannah elrejtett egy kékre festett követ valahol a környéken. Mikor visszatért hozzánk, elkezdődött a keresés, de nem ám akárhogy, hanem egyre táguló négyzeteket leírva, kőrözve. A feladatokat elosztottuk, én figyeltem az iránytűt, és fordultam a 90 fokokat, Zita pedig számolta az uszonycsapásokat, vagyis a távolságot. Már két teljes kört leírtunk, amikor pont egy kisebb sziklacsoport felett kanyarodtunk, amiben lakott két gyönyörű pufferfish.

Porcupine puffer fish

Aztán mikor még másfél kört megtettünk, Hannah leállított minket, és intett, hogy kövessük. Túl nagy távokat hagytunk a négyzetek között és így nem vettük észre a követ, ami csupán pár méterre volt a két pufferfish otthonától. Ők tehetnek róla, elvonták a figyelmünket! :D

Ezt a követ kellett volna megtalálnunk. Pár méterrel mentünk el mellette.

Ezután jött az U alakú keresés, ez már egy nagyobb tárgyat, egy vasgolyóra szerelt fehér zsákot célzott meg, amit ereszkedéskor hagytunk rajta. Itt föl-alá úsztunk mindig párhuzamosan az előző útvonalunkkal, de mindig kicsit odébb, és most Zita kezelte az iránytűt és én mértem ki mindig, hogy csak 20 uszonycsapásnyi távolságon belül keressük a tárgyat. Három duplakanyar után feltűnt tőlünk valamivel jobbra a fehér zsák, és örömittasan odaúsztunk hozzá.

Ezután következett a csomók gyakorlása. Nekem csak az egyikkel volt apró gondom, de másodjára gond nélkül sikerült, Zita az egyikbe belezavarodott, mert a felszínen máshogy gyakoroltuk. A könyv úgy írta, hogy ha már csukott szemmel, kesztyűben meg tudjuk csinálni a felszínen, az elég és akkor a víz alatt is menni fog. Csakhogy a víz alatt nem csak magában kellett megkötni a csomót, hanem valami körül, és ez bezavarta Zitát, na meg, hogy dobált minket a víz és lebegtünk benne, egy teljesen más közegben, mint odafent a felszínen. De a végére csak sikerült mindkettőnknek minden csomó, és már köthettük is fel a kugligolyót a fehér zsákra, amibe aztán Zita a pótregulátorán keresztül óvatosan levegőt engedett, és így felengedtük a felszínre.

Még a víz alatt is együtt dolgozunk: én a golyóhoz, Zita a zsákhoz kötötte hozzá a kötelet

A szabály az, hogy 4kg-nál nehezebb cucc felhozatalához ilyen zsákot kell használni

Mivel most ezzel a rakománnyal mentünk fel a felszínre és csak 12 méter mélyen voltunk, ezért most nem tartottunk safety stopot 3 percig 5 méterrel a vízfelszín felett. Ezzel véget is ért az első merülés, pedig még volt 1400 psi a palackomban, Zitának meg még több is, mert neki mindig lassabban fogy, tehát még 5-6 percre simán visszamehettünk volna a víz alá, de mivel időben több mint fél órát lent voltunk, és ez is számít (nekünk, a szervezetünknek), és még várt ránk egy második merülés, ezért végül csak megvártuk a felszínen, amíg a hajó értünk nem jött.<

Ment a tréfálkozás, mikor öltöztünk a második merüléshez. Hannának az egyik kollégája egy poharat tett a kapucnijába

Amíg átmentünk a második merülő helyre, Hannah megmutatta a hajó egyik belső ablakára kifüggesztett, a naptól már kifakult halhatározó plakáton a helyi halvilágot, és elmondta, hogy a különböző csoportokba sorolt halak hol és hogyan élnek, magányosan vagy kisebb-nagyobb csoportokba, a vízfelszín közelében úszva, vagy a tengerfenéken, esetleg kövek között vagy üregekben. Aztán eljött a várva várt merülés is, ami már nem szólt semmi másról, csak a víz alatti élővilág megfigyeléséről és csodálatáról. Nagyszerű 43 percet töltöttünk a víz alatt, ami egyben rekord is volt, hiszen ilyen hosszan még sosem voltunk odalent. Igaz, hogy a végére már majd behugyoztam, hiszen ez a víz alatt valamiért mindenkire sokkal gyorsabban rájön, ezért is voltunk a hajó marine toiletjén minden merülés előtt és után, függetlenül attól, hogy mennyit ittunk aznap. A cuccot természetesen nem engedik egyből a tengerbe, pláne nem amikor merülünk a hajó környékén.

E merülés már rögtön nagyszerűen kezdődött, mikor tengerfeneket értünk, közvetlenül egy porcupine pufferfish otthonára sikerült landolni. Ez a hal is felfújja magát, csak a pöttyös unokatesójával ellentétben neki még tüskék is nőnek a testén, amikor ezt teszi. Mellesleg még hatalmas, cuki gülüszemei is vannak, szóval jó fej egy hal, és ez alatt a merülés alatt vagy 7 példányt is láttunk belőlük, köztük egy hatalmasat egy üregben, és négyet párokban. Hannaht még a hajón odafent megkérdeztük, hogy szabad-e megpiszkálni a pufferfiseket, hogy nagy labdává fújják fel magukat, és a válasza az volt, hogy nem. Nem, mert bár régen sokan csinálták és még manapság is megteszi néhány dive master a nagyobb borravaló reményében, de ahhoz, hogy a hal felfújja magát vízzel, nagyon fel kell bőszíteni, és amikor felfújja magát, az kb. olyan neki, mintha minket annyira megijesztetnének, hogy attól szívrohamot kapunk. Egy pufferfish életében kb. csak 4-5 alkalommal tudja így felfújni magát – ami alatt ráadásul védtelenül sodródik a vízben, mert kvázi sokkot kap – utána a következő alkalommal már belehal a stresszbe. Szóval nem szép dolog pufferfisheket a látványért ijesztgetni, így ezt meg sem próbáltuk, és nem is fogjuk soha. Van épp elég fotó felfújódott puffer fishekről az interneten, elég úgy látni. Bocsánat a borzasztó angol-magyar mondataimért, de nem is tudom, hogy egyáltalán van-e mindegyik halnak magyar neve, és ha van is nekik, sokáig tartana kikeresni őket, nekem meg most nincs sok időm, mert még mindig nem végeztem a cikkírásos teendőmmel. Apropó, angol! Megkérdeztem Tonyt, a hajónk kapitányát, hogy látott-e tegnap, vagy tegnap előtt vízből kiugráló rájákat, és a válasza az volt, hogy “maybe”, vagyis hogy talán. Tehát már csak két variáció maradt, Tony vagy egy titkolódzós sunyi fickó, és nem árulja el, hogy állandóan mindenütt repülő rájákat lát, vagy csak az van, hogy nem olyan jó angolból és csak a “yes story” egy újabb, ezúttal latin-amerikai verziójával találkoztunk. Úgy látszik, ez a kór globális! :)

A 43 perc alatt természetesen nem csak pufferfisht láttunk, hanem sok más fajt is, vagy egy tucat spotted sting rayt, vagyis kisebb rájákat, és egy Magnificent Sea Urchinnak hívott gyönyörű tengeri csillagot, amelynek kék pontjai olyan élénk színűek voltak, hogy szinte már világítottak, és az egész lény a hosszú vékony tüskéivel a tengerfenéken valami csodaszép volt.

Most is csoda jó volt a víz alatt lenni és búvárkodni, közel ugyanannyi elvarázsolt minket a lenti világ, mint anno legelőször Thaiföldön, és én személy szerint azt is nagyon élveztem, hogy míg odalent voltunk, az a világ, ami a felszín felett volt, az összes bajával, gondjával és ránk váró teendőjével teljesen megszűnt számomra létezni, mert odalent annyira kellett figyelni a feladatokra, a lebegésre és a tengerben élő lények mindezek alatt annyira lenyűgöztek minket, hogy nagyon a jelenben tudtam lenni és rettentően élveztem a merülés minden egyes percét. Mikor befejeztük az utolsó merülést és kimásztunk a csónakba, azt éreztem, hogy már megint valami csodálatos dolog részesei lehettünk, és hogy de jó lenne még merülni. Ugyanakkor tudtam, tudom, hogy ez ezen az utazáson már szinte biztos, hogy nem fog megtörténni, de azért palack nélkül, légző csővel még merülhetünk rengetegszer és ha hazaértünk, talán nem lesz olyan messze onnan az Adriai-tenger, vagy a Vörös-tenger egyszer egy palackos-merülős nyaraláshoz. Megint csak azt tudom írni, hogy bárcsak minél több embernek megadathatna a lehetőség, hogy felfedezhesse ezt a víz alatti világot is, ahol mi emberek csak vendégek lehetünk és ami éppoly szép és sokszínű, mint a felszíni élővilág. Ezt látni és egy kicsit benne lenni, azt az érzést erősítette bennünk, hogy micsoda egy elképesztő világban élünk, tele csodákkal, és más lényekkel, amelyekre kötelességünk vigyázni. Ezen a napon később átküldtem a Pacific Coast Dive Center Facebook oldalára is a Planet Ocean című filmet, ha valakik, ők biztos értékelni fogják, és remélem Ti is. Érdemes megnézni, a bolygónkat mutatja be, mint egy „óceáni bolygót”, ahol a globális egyensúlytól, az éghajlaton és a táplálékláncon keresztül egészen a globalizáció és a mostani méretű globális kereskedelemig mindenben nagy szerepet játszanak az óceánjaink, amelyek több mint 70%-át fedik be a bolygónk felszínének. Tudom, hogy volt már, de had ajánljam Nektek megint ezt a remek, gyönyörű és hasznos másfél órás filmet időtöltésnek. (link pár sorral feljebb a film címén)

Hannahval ideiglenes oklevelünkkel :)

A vízből a szárazföldre visszaérve bevittek minket a PADI rendszerébe, és kinyomtattak nekünk egy ideiglenes oklevelet, a rendes kártyát majd Kaliforniából, a PADI központból fogják kiküldeni nekünk az otthoni címünkre. Aztán bevásároltunk, mert ma mi készítjük a köretet (párolt zöldségek), mert a házigazdáink kitalálták, hogy valami steakfélét még feltétlenül meg kell kóstolnunk, amíg itt vagyunk.

Smorked pork chops with honey sauce, krumplipürével sé párolt zöldségekkel :)

A Café Rica, egy kávéízű likőr Costa Ricából, ezt is meg kellett kóstolnunk. Meglepően finom volt és könnyen csúszott :)

A cikkre kaptam haladékot hétfő magyar reggelig, szóval most megyek szocializálódni! :) Ezer köszönet Hannának és a Pacific Coast Dive Centernek az élményért, és a nagyszerű, professzionális merülésekért, na meg a fotókért, illetve Jennynek, Reneenek és Stevenek a vendégszeretetükért.

Renee, Steve, köszönjük! :) Jennyről sajnos nincs fotónk, mert mikor el akartunk tőle búcsúzni az irodánál, épp kint volt ügyfélnél.

Történt február 5-én, megírva ugyanaznap. Azóta már rég befejeztem és leadtam a cikket, a következő, hamarosan megjelenő Over magazinban szinte biztos, hogy két cikkem is benne lesz! :) Sőt már az azutániba is kaptam felkérést cikkírásra! :)

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések