Nászút a Föld körül

Három napja már (többnek tűnik), hogy eljöttünk Belizeből, Punta Gordából Branden és Elizabeth vendégszeretetéből. Azt elfelejtettem a múltkor leírni, hogy náluk egyik éjjel úgy összecsíptek a sandflyok (apró szúnyogok), hogy egy pillanatig azt hittem, megint rühes vagyok, de nem, hála az égnek, nem erről van szó. Mondjuk a sandflyok csoportos csípése se semmi, de ez egy hét után, ha minden igaz el fog múlni. Tele van apró viszkető púpokkal mindkét lábfejem és hullámokban rámtörve annyira viszketnek, hogy ha nem figyelek magamra, akkor véresre is tudom vakarni őket, ahogy ma az egyik csípéssel sajnos meg is történt. Szerintem ebbe egy kevésbé tudatos élőlény, mint pl. egy kutya, aki nem tudja megállni, hogy ne vakaródzon, ha viszket, simán bele is tud halni, ha nem kap kezelést. Pedig ezek a rohadék kis sandflyok nincsenek többek 1mm-nél átmérőben, és mégis… Elképesztő ez a természet. És ha már itt tartunk, essen szó a betegségről is: Jobban vagyunk. :) Bővebben majd ahogy az úttal haladunk, kezdjünk is bele.

Hoppá, most találtam egy hibát az offline guatemala-puerto-barrios-quiriguamben. Eddig, ha a képekre klikkeltetek, azok ugyanakkorában nyíltak meg mint itt láthatóak, vagyis 640×480-ban. Tehát az egész lightboxozsdi (klikkelésre felnyíló, lapozható ablakban a képek) semmi értelme nem volt. Mióta volt ez így? :) Látjátok, ennyire nézem vissza, amit írok és felrakok ide… Mert én ezt eddig észre se vettem, de most javítottam, tehát ha mostantól a képekre klikkeltek, 800×600-ban fognak feljönni. Lenne esetleg igény még nagyobb felbontásra, használja ezt a funkciót valaki? Nem ígérem, hogy nagyobb lesz, mert néha így is sokáig tart őket feltölteni, de majd meglátom. Na de kezdjük már! :)

Elizabeth-tel és a szomszédjukkal együtt indultunk el a hatalmas (falu…) Punta Gorda városközpontjába :) Vagyis a CBD-be, ahogy az oziknál mondanák

Egy búcsúfotó Punta Gorda talán legnagyobb nevezetessége, az óratorony előtt

…éés tényleg elhagytuk Belizet! :)

A hajó a guatemalai Puerto Barriosba 50 belizei dollár volt fejenként, plusz a biciklik 10 dollár darabonként. A bringák a csónak orrába kerültek a többi csomag mellé, mi pedig a tető alatt, a padokon kaptunk helyet. A szél iszonyatosan vágott itt és hamar átfáztunk, jól jött volna az esődzseki, főleg, hogy a végefelé tényleg elkezdett esni az eső. Ekkor fekete ponyvákat adtak nekünk, amit magunk elé húzhattunk a víz ellen. Mondjuk mi Zitával ekkor már rég a padok között a földön ültünk. Ezzel egyébként egyedül voltunk, amin csodálkoztunk, mert nem értettük, hogyan nem fújta át a többiek fejét a szél egy jó kis arcüreggyusziig. Nekünk ez nem hiányzott, van elég bajunk amúgy is, úgyhogy szépen leültünk a csónak aljára, ahol nem volt szél.

Puerto Barriosban a határőrség kb. 50 méterre van a kikötőtől, csak úgy az utcán, egy csecsebecse bolttal egy épületben… :)

Senki nem terel oda, tehát nekünk kell figyelni arra, hogy megkapjuk az amúgy teljesen ingyenes belépési pecsétet, mert különben később bajba kerülhetünk. A határőrnő kedves volt és gyors, kb. 5 perc alatt végeztünk, mondjuk az fura volt, hogy a rendszer Zita keresztnevére valami olyasmit írt ki, hogy PP_TT_PT_PT_TTT, dehát ez már legyen az ő bajuk. :) Zitát így is beengedték.

Egy texasi srác kísért el minket a határőrségtől egy boltig, ahol tudtunk SIM-kártyát venni

Bent a boltban 61 dollárt fizettünk a SIM-kártyáért, majd mikor megtudtuk, hogy a 2,5GB-os adatcsomag 30 napra csak 170 forintba kerül naponta, akkor azt mondjuk, hogy jön a Karácsony, és ez most kell nekünk, még akkor is, ha ez valójában nekünk 340 forint lesz, mert csak két hetet maradunk. Egyrészt nagyon jó lesz, ha biztosan tudjuk, hogy bármi van, bárhol vagyunk, tudunk majd Karácsony este skypeolni a családunkkal, másrészt netbookot, gumiabroncsot és egyéb dolgokat kell egyeztetni a Angyalkával, és hát ezek a cuccok csak az USA-ban kaphatóak, és egy Rapidito Express nevű (több egymástól független forrás által nagy és megbízhatónak mondott) cég fogja áthozni nekünk onnan őket 5 dollár / font (fél kiló) áron, amiben állítólag már a teljes vámköltség és még egy biztosítás is benne van. Szóval ezért úgy döntöttünk, hogy kérjük szépen azt a 2,5GB-ot 149 quetzalért, mire egy kis időt kértek, majd előkerült egy angolul is beszélő ember, és azt mondta, hogy ezt sajnos nem lehet, mert a sim-kártyán már aktiválva lett egy 50MB-os, 30 napos csomag, és amíg az nem jár le, addig nem lehet új adatcsomagra előfizetni. Mondom, jó, akkor töltsük rá a pénzt, és én majd aktiválom az este, mikor lehasználtuk az 50MB-ot. Azt se lehet, meg kell várni a 30 napot. Mondtam, hogy ezt nem hiszem el, és közben magamban azt is, hogy ez az amúgy kedves ember vagy hülye, vagy nyelvi korlátok vannak kettőnk között és elbeszélünk egymás mellett, mert ilyet normális cég nem csinál, és a Tigo nevű telekomcég itt egy 15 milliós országban nekem eddig normálisnak tűnt. Ők egyébként nem Tigosok voltak, csak egy egyszerű IT bolt okostelefonokkal és egyéb kütyükkel, és én azt sejtettem, hogy itt van a baj, ezért megkérdeztem tőlük, hogy hol van a legközelebbi Tigo ügyfélszolgálat. 6 sarokra volt, úgyhogy irányba vettük a dolgot, de kifelé menet még megköszöntük a segítségüket, és adtunk a mosolygós személyzetnek egy-egy névjegykártyát.

Erre ők utánunk szaladtak, hogy had készítsenek velünk egy közös fotót! :)

Hát jó, ha ők is, akkor én is. Amit a képen láttok, az a bolt mögötti irodahelyiség, és igen, nem káprázik a szemetek, egy babaággyal! :) Ez mekkora jófejség már? :) Persze kérdés, mennyire hatékony így a munka, de nekem akkor is nagyon tetszik, mert nagyon emberközpontú, és ez a lényeg! Nem mi vagyunk a munkahelyért, a gazdaságért, a piacért, meg ezért az egész őrült világért, amit létrehoztunk magunk körül, hanem a munkahely, a gazdaság, a piac és minden-minden értünk van. Csak ezt általában elfelejtjük.

Átgurultunk a Tigo boltba, ahol akkora tömeg várakozott (90% ülve mozizott egy képernyő előtt!) az ablakokhoz, hogy majdnem élből kifordultam, de aztán egy srác megállított, hogy mit akarok. A szedett-vedett spanyolommal mondtam, hogy Quiero comprar 2,5GB internet para una mes, mire mondta, hogy ahhoz először töltsek pénzt a pénztárnál a kártyámra. Ez villámgyorsan megtörtént, majd a srác soron kívül, csak úgy a bejáratnál állva elkezdett pötyögni az E51-esen, és tádáá, máris elő lett fizetve nekünk az internet! :) Tudtam én, hogy ennek ilyen egyszerűen kell mennie. Amúgy az egészben csak annyi volt a bürokrácia, hogy amikor a SIM-kártyát vettük, útlevelet kellett mutatni, de semmi papírt, semmi szerződést nem töltöttünk ki, csak egy pre-paid kártyáról van szó. A meglepetés ezután jött, több sms-t is kaptam…

…közülük vagy hármat Lengyel Pétertől! :D Ezen hatalmasat nevettünk Zitával. :) A magyarázat: Ő még a régi életemből maradt a telefonkönyvemben, és valamilyen ügyfél lehetett, vagy egy KFKI-s kolléga, akinek országos előhívó nélkül pont ugyanaz az otthoni száma, mint a guatemalai Tigo ügyfélszolgálaté… :)

Bent vagyunk az országban, van telefonszámunk, van internetünk, indulhatnánk, de közben kiürült a bendőnk! :) A doki azt mondta, csirkét szabad enni, nosza hát, megálltunk egy sarki étteremnél, ahol azt mondták, tortilla de harina con pollo-t adnak, vagyis búzalisztből készült lepényt csirkével. Ez jól hangzott, úgyhogy rendeltünk kettőt…

…és nem kellett csalódnunk. :) A fehér cucc majonéz, amit szétkennek a frissen sütött tortillán, ez a tortilla de harina con pollo – nekem rögvest a kedvencem lett, azóta többször is ettem ilyet :)

Kifelé menet a városból rögtön feltűnt, hogy nagy forgalom van, és sokkal nagyobb zaj, por és mocsok, mint Belizeben. Mindezeket valamelyest kompenzálta, hogy itt az út jóval jobb minőségű, mint odaát, de sajnos nem annyival szélesebb, amennyivel több a jármű rajta. Ha így lenne, akkor kb. 2×16 sávos autópályák lennének, ugyanis Belizeben kvázi üresek voltak az utak ahhoz képest, ami itt van. Azért az útmenti izgalmas dolgokat így is sikerült észrevennünk…

…elsőnek a temetőnél tűnt fel ez a sírhely. Laknak errefelé indiaiak is, a hajón is volt egy fickó, aki elmesélte, hogy az angol birodalomban, aki pl. Indiában nagyon lázadt a rendszer ellen, azt áthozták ide a Karibi-térségbe egy kis szigetre (pl. úgy hogy munkát ajánlottak neki), ahol már nem igazán tudott bajt csinálni. Így kerültek sokan indiaiak Belizebe is. És ugye biztos megirigyelte a család a Taj Mahalt, és épített az amúgy keresztény, vagyis hát vegyes vallású temetőbe egy elefántos miniváltozatot! :) Állat, nem? Mondjuk a többi sír sem volt gyenge, de a Taj mindent vitt! :) (minden tisztelettel együtt az összes ott nyugvó elhunytnak)

Kiérve a városból sok helyütt ilyen táj tárult elénk, vagyis inkább mellénk, mert előttünk az út volt :)

Egy-két dombosabb, erdősebb szakasz után sokszor kinyílt a táj és nyitott, egyenes (és lapos és gyors! :D) részeken haladhattunk

Sok helyen szénnel vagy fával fűtik a tűzhelyet, vagy épp grilleznek, vagy csak egyszerűen lombot égetnek (pedig azt mulchként kéne használniuk és elteríteni a földön, hogy az visszakapja a tápanyagokat!!!), így sikerült ilyen fotókat is lőni néha

Ez az 59km-es szakasz Moralesig egyébként nem volt olyan finom, mint az a képek alapján, és a sok smileyból kitűnhet, ugyanis nem voltam teljesen erőm teljében, ráadásul mind a ketten – talán egy óra különbséggel sem – estünk egyet-egyet. Ez már önmagában kiborító volt, mert hát máskor egy év is eltelik két borulás között, most meg mind a ketten elzanyáltunk ugyanazon a napon. Persze ha megvizsgáljuk az okokat, mindjárt érthető lesz, hogy miért: mindketten ugyan amiatt estünk el: ez a rohadék padka! Van az út szélén egy kb. 120cm széles sáv, amit egy kb. 6-7cm-es perem választ el az úttestől, de ezt a szélső sávot sokszor összesarazzák a mellékutakról felkanyarodó teherautók, vagy parkolnak rajta, vagy csak egyszerűen benőtte a dzsungel. Szóval emiatt egész nap le-fel kell ugratunk ezen a peremen, amiben mind a ketten elestünk. Először Zita, egy dombtetőn, ahol saras volt az út széle, valószínű ez is rájátszott arra, hogy elcsússzon. Mivel ekkor alig haladt, tulajdonképpen csak eldőlt, rá az út szélére. Én rögtön néztem hátra, hogy nem jön-e valaki, na nem mintha erre szükség lett volna, csak mégis. Zitának két apró ponton sebes lett a tenyere, a táskák le sem estek. Ennyi, mehettünk tovább. Gondoltuk, de nem csak ennyi volt, mert furcsán állt a kormánya. Kilazult, néztük, meghúztuk, de sajnos nem csak ennyi. Elferdült. A bal oldala, picit fölfelé és hátra. Csak pár fokot, de ez akkor sem vicces. Acélból van, feketére festve, és nem tudom, hogy ezt most szabad-e így hidegen visszahajlítani, vagy jobb, ha megmelegítjük? Ha esetleg erre tudtok válaszolni, azt megköszönöm. Ha nem, akkor majd írok a Nazcáéknak, a gyártónak, és megkérdem. Egy biztos, ez munkás és nyűgös lesz, minimum le kell szerelni a két fékkart és a váltókart, hogy ki tudjam venni a kormányt, és még utána is kell szerezni egy satut, majd szépen, ügyesen visszahajlítani. Nem hiányzott ez, így is lesz dolgunk a bringákkal bőven Karácsony környékén… Mindegy, ez van, el kell fogadni, meg kell csinálni, és kész. Illetve tanulni sem árt belőle: miért hajlott most el Zita kormánya, ha eddig 3,5 év alatt sohasem történ ilyen? Hiszen esett azért már vele, ha nem is sokszor, de úgy 4-5x eldőlt már így, mint most. A választ ő találta meg kb. 1 perc alatt: hát azért, mert most nincsenek elől táskái, azok nem védték meg a kormányát az ütéstől, mint eddig. Mert ugye a hátsó táskák jóval távolabb vannak a kormánytól, és azok feljebb is vannak. Erre nem gondoltunk, pedig lehetett volna, hogy csak cuccokat hagyunk hátra, és táskát nem, csak hát a táskák is vannak 1-1 kiló darabonként és félő volt, hogy ha 8 darab részben üres táskával utazunk, akkor azokat akarva-akaratlanul is feltöltjük majd holmikkal… Így viszont lett egy ferde kormányunk.

Én kb. egy órával később estem el, sajnos sebességgel. Zita előtt hajtottam, és valami miatt fel szerettem volna ugratni az úttest szélére, de elbecsültem a perem magasságát és szögét. Az első kerék még felugrott, de a hátsó csúszni kezdett a menetirányba a peremen, ezért keresztbe fordultam és átestem, vagyis oldalt leestem a bicikliről. Autó nem volt mögöttem, mert ugye azt megnéztem a sisaktükrömben, mielőtt irányt váltottam, viszont én jobban megütöttem magamat. Na nem kell megijedni, ez a jobban egy kb. 1cm-es horzsolás a bal alkaromon, és egy ennél kisebb a jobb térdemen. A jobb lábfejemet is bevertem, de mivel cipőben volt, nem sérült. A bringának kutya baja nem lett, talán egy újabb horzsolást kaptak a jobb oldali táskák a többi mellé, de ennyi.

Felugrottam, félretoltam a bringámat, letámasztottam, majd káromkodtam, és kerestem a sebeimet. Ez nem volt vicces, nem örültem az esésnek, nem hiányzott így a nap végére, mikor már 10km sem volt hátra. Legurultunk a főútról Moralesbe, ahol először a templomnál próbálkoztunk, majd mikor ott mondták, hogy nem maradhatunk, olcsó hotel felől kérdeztünk. Beirányítottak minket a piacnegyedbe, ahol valami elképesztő kaotikus volt a forgalom: gyalogosok, biciklisek, motoros riksák és autók vegyesen, iszonyat szűk utcákban araszolva és dudálva, tolakodva. Ebben a káoszban találtuk meg a hotel sárga épületét, ahol 160-ról indult a licit, és 100-nál akkora ellenállást találtam, hogy abba belefáradtam. Amúgy is fáradt voltam, felhordtuk a bringákat az emeleti üres lépcsőre a szobánktól 10 méterre, majd bepakoltunk. Estére a bringákat is beraktuk.

Így nézett ki a szobánk biciklistül – a fürdőszobakabinba már a pedálokon átmászva lehetett csak bejutni :)

Széket nem adtak a szobának, de a hálószobaszekrényt tudtam asztalnak használni, annak fiókjait pedig széknek :)

Napközben nem éreztem a fáradtságot, a bringázás még az incidensek ellenére is feldobott minket, és örültünk neki, hogy 2-3 nappal az infúzió és a láz után ennyit tudtunk haladni. Másnap viszont erősebb fáradtság lett urrá rajtam, de úgy az egész testemen, mintha előző nap 1-2 órát masszívan kosárlabdáztam volna és utána elmentünk volna meginni néhány sört, mint régen hétfő esténként. De ez nem régi kedd reggel volt, hanem még betegen, vagy legalábbis antibiotikumot szedve és nem teljesen felépülve bicikliztünk. Szóval reggel későn keltünk, délelőtt csak beszélgettünk, aztán 11 körül újra rámtört az álmosság, és kértem Zitát, hogy maradjunk Moralesben még egy napot. Szegény… Ha tudtam volna, hogy ennyire nem jól fogja viselni ezt a napot, inkább továbbmentünk volna. Kiderült ugyanis, hogy a szállodánk nem csak a bazár közepén van, hanem néhány zajos, zenés kocsma és az autóbuszállomás tőszomszédságában is.
Ennél zajosabb környéket keresve sem találhattunk volna.(0:53) Viszont már ki volt fizetve a második este és különben is túl nagy hócihő lett volna új hotelt keresni és átcipekedni. Szóval maradtunk, de ezt Zita nem nagyon élvezte, amíg kb. este 8 körül a hálózsákot teljes egészében a teste fölé húzva el nem aludt.

Azért napközben kimentünk néhányszor sétálni és enni, innen van néhány képünk Morales városáról.

A szálló regisztrációs könyvében: Zita Zárug, nemzetisége: nászút :D

Színes földimogyoró?

Kb. ez ment egész nap az ablakunk alatt – Hiányoltuk a színes, szagos ázsiai feelinget? Hát tessék, most itt van, de büdös, koszos és zajos is, pont mint Ázsia! :)

100 quetzales – kb. 3500 forint

A quetzalmadár és egy maja figura

Hogy lehettem olyan naív, hogy azt gondoltam, ilyen riksákat többet nem fogunk látni Ázsia után? :)

“Boldog Karácsonyt, és Boldog Új Évet!”

Petárdáspult

Zita régi és új csengője – merthogy a borulásnál ez is letört – de még ebből is volt nálunk tartalék! :) Talán sokan nem gondoljátok, de éppoly hasznos és fontos eszköz ez a biciklizéshez, mint a tükör vagy a fékek. Legalábbis számunkra, mert mi ezeket van hogy egy percen belül többször használjuk.

Ez a kép már ma reggeli, kifelé menet Moralesből – Ilyet láttunk már Mexikóban, de az jobb volt, ez már modern, motorral hajtott változat

A főútig ilyen nagyszerűen üres úton hajthattunk

Kétoldalt főleg legelők szegélyezték az utat

Na ilyen ótvar nagy forgalom tud lenni néha…

…csak úgy röfögnek ezek a nagy dögök a motorfékeikkel, és eleinte el nem tudtam képzelni, miért vannak ennyien? Aztán eszembe jutott, hogy Puerto Barrios egy kikötőváros, és hogy szinte mindegyik konténert visz, és biza innen a másik Óceán, a Pacifikus sincs messze, lehet hogy egy olyan útvonalra tévedtünk, amely egy szárazföldi alternatívája a Panama-csatornának? Nem tudom, mi az igazság, de az tény, hogy bazi nagy forgalom van ezen az úton, és kétlem, hogy ez csökkenne a 3 milliós fővároshoz közeledve, mi meg még mindig nem vagyunk 100%-osak, ezért úgy döntöttünk, hogy holnap buszra szállunk a közeli Los Amatesből, mert ennek így semmi értelme. Még nem épültünk fel, mindjárt itt a Karácsony, és ezen az úton nagyon nem jó biciklizni, nem nagyon lehet élvezni azt, hogy egy másodpercenként azt nézem a tükörben, hol jön mögöttem egy negyven tonnás dög már megint.

Útközben megálltunk benyomni egy-egy kókuszt – állítólag a levét intravénásan is be lehet adni az embernek – mi azért csak ittuk :)

Zitát a kókuszárusék beengedték a fürdőszobába, és odafelé menet ezt az óriási betlehemi jászolt találta a ház bejáratánál. Megengedték, hogy lefényképezzük! :)

Minden meg volt magyarázva, a dinoszauruszok a Krisztus előtti időket jelképezik, a Star Wars figura (de egyébként még E.T. is volt! :D) pedig azt, hogy az egész univerzum Krisztus felé tart :)

Ez egy páva, tobozból és WC-papírból elkészítve! Ügyes! :)

Quirigua romjaihoz 3,2km-t le kellett térni a főútról

A romokhoz a belépő helyieknek 20 quetzal, külföldieknek 80. Mondjuk, hogy Guatemalavárosból valóak vagyunk, csak nem látszik rajtunk, de nem enyhültek meg. :) A bejárat mellett egy múzeum is volt, ez már rögtön érdekes volt számunkra!

A képek és a szöveg azt mutatják, hogy már az ősi maják is használtak fogékszert, a leti szerszámmal fúrták ki az elülső fogakat és egy cementszerű anyaggal drágaköveket ragasztottak a lyukakba. A bal alsó sarokban pedig egy guggolva szülő nő szobra látható.

A maják is egy nyulat láttak vélni a holdon, ezért a holdistent mindig egy nyúllal ábrázolták

Az ősi maja labdajáték, a jugeo de pelotában játszott “maja foci” egyik ábrázolása. Erről talán már meg is jelent egy cikkem az Origon, de ha nem, akkor még idén, a napokban meg fog. (Amit még a yucatáni élményeinkből írtam, amiről nem esett szó a blogban, mert az kimaradt)

Quirigua ezekről a kőoszlopokról híres. Minden uralkodó, hogy kifejezze a nagyságát és a hatalmát, ilyen saját magát ábrázoló oszlopokat építetett.

Ezek egy pofás, 300×150 méteres mezőn helyezkednek el a dzsungelben

Quirigua egyébként Tikal és Antigua mellett a harmadik világörökségi helyszín Guatemalában – Ez csak ott tudatosult bennünk, rögtön nagyban enyhítve a 80 quetzal után érzett “fájdalmunkat” :)

Nem csak az ember, a természet is tud nagyot alkotni! :)

Így néz ki egy kisebb oszlop közelről – oldalt maja szöveg van az oszlopra vésve

Homokkőbe vésték bele a történelmüket, mert ez volt a kéznél lévő könnyen formálható anyag – ami ráadásul állítólag később a széltől megkeményedik

Szép liános dzsungel vette körbe a téglalap alakú rétet

Ez a tarka madárka a rét túlvégén található Akropolisz oldalában eszegette az apró bogarakat – talán sandflyok voltak! Jó madárka!!! Csak így tovább, faljad őket, ahogy bírod!!! :)

Egy óriási Ceibafa alatt :) A Ceibafákról már volt szó a Tikalos Origo-cikkemben

Mikor leültünk a bejárat melletti parkban megenni pár zsömlét, hogy bevegyük velük a metrodinazolt, ez a német rendszámú “guruló szálloda” gördült be a parkolóba. A 26 ágy túloldalán a busz kinyitható, így konyhája is van az utasoknak, akik napközben elől rendesen le is tudnak ülni. 32 napig utaznak Mexikótól Panamáig, a busz utasai főleg német nyugdíjasokból álltak. Az út valószínű a legtöbbjüknek kijön 1-2 havi nyugdíjból, úgyhogy nagyon jól teszik, hogy utaznak, remélem tudják, érzik is, hogy milyen szerencsések. :)

…és mi is szerencsések vagyunk, mert a biztonsági őr odajött hozzánk, hogy itt aludhatunk. A kérdésem rögtön az volt, hogy mennyiért, mire mondta, hogy “nada”, vagyis hogy semmiért, ingyen. Úgyhogy most itt vagyunk, én nekiálltam megírni ezt a naplót, közben ránksötétedett, vettünk két instant levest, még mielőtt a kisbolt bezárt volna, azokat megettük (szörnyűek voltak!), és bevettük velük a mai utolsó adag gyógyszert, Zita itt olvas mellettem, én meg boldog vagyok, hogy megint utolértem a jelent. :) És hogy nem ment tönkre a netbook, pedig már azt hittem, megsértődött, hogy tegnap este megrendeltem róla az utódját, mert bedugtam egy konnektorba, ahonnan csak 1 másodpercig volt hajlandó tölteni, utána visszakapcsolt aksira. Aztán kipróbáltam a konnektort telefonnal is, és az is ugyanezt csinálja, úgyhogy nem a jó öreg hűséges netbookom romlott el, csak vacak itt az elektromos hálózat.

Holnap 7km a következő város, ahonnan 3 óra busszal a főváros, ahol még meg kell találnunk Juliot. Náluk már talán Karácsonyra is maradhatunk, ami nagyszerű lenne. Majd meglátjuk, ez a szülein is múlik, meg az egész helyzeten. Ha mégsem, az se tragédia, voltunk már szállodában Karácsonykor, és különben is, ez az utolsó távol a családunktól. :)

Ja, ha esetleg tudtok valakit, aki Karácsony/Újév környékén, vagy inkább az ünnepek után utazna haza Guatemalavárosból vagy El Salvador fővárosából, akkor kössetek össze minket vele légyszi, mert szeretnénk majd hazaküldeni ezt a kisöreget rajta néhány száz GB-nyi fotóval, mint a biztonsági mentés még biztonságosabb mentése. 1,2kg, 10 colos képernyő, tehát nem nagy cucc, és törött, kopott agyonhasznált, megszolgált jószág, nincs az a vámos, aki újnak nézné.

Viszont ha stabilizáljuk a helyzetét (értsd nem nyitogatjuk nap mint nap és nem esek rá többször a 80kg-os testemmel és az 50kg-os bringával…), akkor talán odahaza még sokáig használható lesz egy asztalon. Köszönjük, ha tudtok ebben segíteni! És majd még jelentkezünk, de az már lehet, hogy az idei utolsó bejegyzés lesz, szóval jobb most, mint túl későn: Nagyon boldog, áldott, békés Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! :)