Bejárat > Dél-Amerika, Kolumbia > Csapjunk bele Kolumbiába! Két nap Sincelejoig

Csapjunk bele Kolumbiába! Két nap Sincelejoig

Kartagéna csodálatos volt, nagyon szerettük ezt a kis butik-szerű óvárost, tényleg, mintha egy film díszletei között járnánk. A kérdés, hogy vajon e szép díszletek mögött milyen élete van a helyieknek – titok marad, de tény, hogy jól esett a szemünknek és lelkünknek ilyen szépségben lenni egy darabig. Most is ütött a tovább indulás órája, nekivátunk egy két napos rallinak Sincelejo városáig, ahol Yesid és családja várt minket. Ő egy kezdő Couchsurfinges (ez egy vendégváró honlap, ahol a regisztrál tagok befogadják az utazókat az otthonukba), de kecsegtető volt a profilja, és mindig jó érzés, ha valahol várnak minket.

A kiépített metrobusz vonalán tekerünk. Sajnos maga a járat nem működik, csak kiépítették a vonalakat. Vajon lesz-e valaha itt működő metrobusz?

A tömegben – mégis teljes biztonságban. Annyira bámulnak minket, hogy tuti nem ütnek el. Legföljebb egymással koccannak – ilyesmire már volt példa…

A legközelebb álló motoros férfin jól látszik az a sisakhordási technika, ami tök felesleges, csak a rendőr, meg a nap ellen véd. Sajnos elég sok ilyet látunk! Még ha rendesen a fejükre is húzzák, nem csatolják be. (Panama városban a biciklis rendőrök (!) sem mind csatolták be a sisakjukat…ejjj)

Itt pedig egy fiatalember a piroslámpánál mutatványaival pénzt gyűjt:

Sajnos ilyennel is szembesülünk nap, mint nap. Csak hát nem igazán ezt fotózzuk, ha meg mégis, akkor nem ezek a fényképek azok, amelyeket a blogba szívesen teszünk be, mert nem valószínű, hogy a szemétkupacokat szeretnétek nézegetni. Most mégis legyen itt ez a kép, csak mindegy emlékeztetőként, hogy sok ilyen is van.

Áruszállítás.

Ezt a férfit és az ő áruit azóta is visszasírtuk, felemlegettük jópárszor! Olyan, de olyan finom deditos de queso-ja volt, hogy alig bírtuk türtőztetni magunkat. Mivel volt még egy-egy péksütink is a táskákban, ezért abban egyeztünk meg, hogy kettőnél többet nem eszünk, hisz úgyis lesz még ilyen (haha!), meg amúgy is ott a péksüti. Nos, amit most (ma) megtehetsz, ne halaszd máskorra (holnapra)! Minden pillanatot meg kell ragadni, mert szomorú, de így van, ilyen finom, ilyen hihetetlenül jó deditost sehol soha többé nem ettünk.

Árpi kedvenc képe erről a napról. Olyan szerencséje volt Árpinak, hogy pont van egy pixel sor aszfalt a csacsi lábai alatt. :)

Ótvar meleg volt, ehhez a benzinkúthoz húzódtunk be megpihenni egy kicsit. A biztonsági őr a benzinkutat őrzi, és felajánlotta, hogy lezuhanyozzunk az ottani fürdőszobában. A képen épp az egyik nálunk lévő otthoni fényképek egyikét mutatom, mivel érdeklődött, hogy van-e lánytestvérem. Mivel igen volt a válasz, egyből kérdezte, hogy van-e fényképem róla? Szóval, nővérem, ha érdekel egy ilyen nagypuskás benzinkútőr házassági ajánlata, szólj, és összehozzuk. Egyébként nem ő az első, aki a nővérem kegyeire számít, Ázsiában is van pár kérője. (plusz nézzétek csak meg, milyen szép fehér “zoknim” van, hehe.)

A benzinkút után hosszan csak elszórt házakat, apróbb falvakat láttunk, ami csak evés szempontjából volt problémás.

“Jézus szerelme” ruhabolt.

Életkép

Elérkeztünk egy kereszteződéshez (mindig a kereszteződésekben van az élet), és szerencsénkre ételt is árultak. Az úriemberek azt vitatják épp, hogy mégis hogy a szöszbe működik ez a bicikli. Ez mindenkinek fejtörést okoz, mókás nézni, ahogy ezen vitatkoznak/veszekednek.

Itt főzték az ebédünket. Külön figyelmet érdemel a gumiabroncs-tűzhely.

Íme, az ebéd, ami abból a két lábosból előkerült. A zöldségek közül egyiket sem ismertem, a krumpli is olyan típus volt, amit még nem ettem korábban.

Joyman, újdonsült barátunk, aki angol gyakorlás végett jött oda hozzánk. Így kell nyelvet tanulni: beszélni, beszélni, beszélni.

Seprűt vegyenek!

Már nagyon fáradtak voltunk, ideje volt szállás után nézni. Egy San Onofre nevű településnél álltunk meg.

San Onofréban először a bomberos után kérdezősködtünk, és nagyon furcsa volt, ugyanis a helyiek gyanakodva néztek ránk és visszakérdeztek, hogy miért keressük mi a “bomberost”? Míg végül kisült, hogy itt nincs is tűzoltóság, és ha szerelőre van szükségünk… Nem, nem kell semmit szerelni (nem értették, minek kell nekünk a tűzoltóság), ekkor meghökkenésükre azt kérdeztük, merre van a templom? Na, ezek a külföldiek teljesen hibbantak – biztos ezt gondolták, ugyanis a gondolatmenetünket nem értették, csak azt látták, hogy két, egymástól teljesen független dolgot kérdezünk, majd köszönömök közepette eltekerünk. Útközben a templom felé viszont szembe találtuk magunk egy hotellel, és az ár megkérdezése mellett döntöttünk. Árpi annyira fáradt volt, hogy nekem kellett kimondani: maradjunk. Fürdés után vettük a nyakunkba a környéket, hogy vacsorát keressünk. Ekkor tudtuk meg, hogy a víz a városban nem iható, és a vizet a boltból kell megvenni. Máig nem értem, hogy miért nem vettük elő a vízszűrőnket, ez rejtély. Belelovagoltuk magunkat abba, hogy valahogy csak tudunk nagy víztartályból (20 literes, otthonra lehet venni) valakitől venni vizet. Nem, és nem. Sehol senkinek nincs ilyen. Na de akkor mit isznak a helyiek? Hát zacskós vizet!

Mi az? Nagy nylon zacskóban sok kis nyilon zacskó? – Zacskós víz!

Ezt veszik a helyiek. Mi meg ettől elborzadtuk, és próbáltam megbeszélni ezt az egyik nővel, aki türelmes volt velem, amíg kinyögtem spanyolul, amit mondani szerettem volna, hogy ez mennyi műanyag már? És mégis hova kerül? Ki hasznosítja ezt újra? Egyáltalán valaki foglalkozik ezzel? És mégis, nem gondolja, hogy a cégnek, aki ezt a vizet gyártja, kicsit sincs érdekében azért küzdeni vagy tenni, hogy a városnak iható vize legyen?? (Érdememre szóljon, ezt mind sikerült valahogy elmakokni). A válasz: nem, mindenki ezt issza, ez így van jól és van valami féle újrahasznosítás, de én csak azt láttam, hogy az utca tele van eldobált zacskókkal… Pfuj. Na, mit gondoltok, milyen vizet vettünk mi is? Ááh…

Cénára felfűztem az elhasznált zacskókat, és visszavittem annak a nőnek másnap, aki azt ígérte, ő oda teszi, ahol ezt újrahasznosítják. Hát, engedjétek meg, hogy megnyugodjon a lelkiismeretem, és elhiggyem, hogy tényleg így lesz…

Rongyszőnyeges ülés a riksában, a bicikli nyergén pedig kartonlap, a forróság miatt.

Reggel beültünk a templom melletti pésküteményes-kávézós helyre reggelizni. Vettünk egy liter tejet, és a helyiek csodálatára együltő helyünkben meg is ittuk. Itt nem isznak így tejet, ez furcsa nekik. A spanyol nyelvtanuló leckében is, amit hallgatunk, amikor a betegség részhez értem, akkor azt kellett gyakorolni, hogy hogyan kérjek egy pohár tejet, mert hogy azt akkor kell inni. Na mindegy. Reggeli közben odajött hozzánk egy férfi beszélgetni. Kiderült, a helyi pap, és csak érdeklődött, hogy merről jövünk, merre megyünk, majd egy áldást is kaptunk tőle. Nagyon kedves, hogy így, mintegy a közösség nevében üdvözli a városba tévedt idegeneket.

Bummm, forraljuk a napon kicsit azokat a műanyag zacskós vizeket! Hátha úgy nem csak a környezetnek lesz káros, hanem nekünk is! A “tudatlanság” ilyen dolgokban elég nagy. Nem véletlen, hogy a “fejletlen” országokban van azoknak a termékeknek piaca, amelyet az EU-ból, vagy az USA-ból már kitiltottak, pl PVC csövek, vagy aszpartámos rágó.

Extravagáns ház és egy helyi riksa.

Pár napja még dzsungelban tekertünk, most pedig ilyen száraz a környezet. Micsoda változások vannak a környezetben. Ez a kép a Sincelejo előtti gyilkos 200 méteres emelkedő közben lett fotózva.

Keringtünk egy ideig, míg megtaláltuk Yesidék házát, de ideértünk! Hajj, alig hittem el, hogy megérkeztünk! Yesid a pirosas nadrágban ül mellettem. Elképesztő energia van ebben a fiúban, nagyon jót beszélgettünk. A másik két férfi a barátai.

Yesidnek támadt egy ötlete, és mondta, hogy ugorjunk be az autóba, elvisz minket egy körre. Épp a nemzetközi nőnap végett tartott fesztivál végét kaptuk el, ami nagy meglepetés volt, Yesid sem tudta, hogy egy ilyen eseménybe fogunk belefutni. Micsoda zárása a napnak!

Felvonulás is volt – mi már nem láttuk, csak a végét.

Éljenek a nők! :)

Este még nagyon sokáig beszélgettünk. Árpi megmutatta a szuper-táblázatot, amiben a költségeinket írjuk, és Yesidék vonyítottak a nevetéstől, mert még sosem láttak magyar Excelt és Windowst. Még jó, hogy meglátták a lényeget. ;)

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések