Elbújunk a rablók elől
Oswaldoval beszélgetve és a neten kutakodva érdekes dolgokra bukkantunk. Először is, hogy ha nyugatnak megyünk Cuencából Peru felé, akkor egy alig ezer méteres mászás után szép lefelé lesz. Egészen pontosan ilyen:
Viszont ezzel – ami ugye elég egyértelmű – elhagyjuk a hegyeket és leérünk a tengerszintre, ami meleg, meleg, meleg. … Oswado tekert már itt és azt mondta, iszonyú forróság van, és sivatag. Na de ez hagyján! A meleget kibírtuk máskor is. A gond nem itt van. Hanem ott, hogy ez a terület – mint kiderült – elég rossz hírnevet szerzett magának. Ranblóbandák és banditák fosztogatnak, de nem ám csak a mezei buszos turistát, hanem a kerékpártúrázókat is. Konkrétan tuktuk-kal követik símaszkos banditák a bringásokat, és egy arra alkalmas helyen kirabolják őket. Volt, aki megmenekült, volt aki nem és a saját szeme láttára dobták le a biciklijét egy hídról. Ezek nem “rémtörténetek”, amelyeket a nagymamám hallott a szomszédtól, akinek az unokája mesélte a nagybátyjának, hogy hallotta a történetet egy hotelban, amit egy utazó mondott el a a fiának a barátja barátnőjének a kerékpáros ismerőseiről. Nem… Hanem első kézből kapott infók, azoktól, akikkel megtörtént. Tudjátok, már rég nem hallgatunk híreket, nézünk tv-t vagy olvasunk újságot, mert ezekben a többség a borzasztó hírek tömkelege, amelyek persze igazak (!), ezt nem vonjuk kétségbe, de a világról nem adnak teljes képet, csupán minket félemlítenek meg az egyoldalú híradással. Hanem csak olyan emberektől szerezzük be az infókat, akik már jártak ott, vagy ott élnek.
Bocsánat, ez itt angolul lesz: Az egyik infó egy tengerparti városról szól: ”I am providing this detailed info in hopes of helping anyone who is approached with a similar situation and to urge everyone not to ride through this town. We narrowly, narrowly avoided being robbed of everything and it left both of us with a sour taste.” (www.pebblepedalers.com) Egy másik biciklis ezt írta nekünk: ”I don’t want to scary you, but if I were you I would never cycle in this part of Peru. Although we were robbed near to Mancora in Trujillo local people were saying that Trujillo is even more dangerous than in Mancora. Actually they were saying the same about the whole north coast of Peru.” (https://www.warmshowers.org/user/60717) Egy másik: ”We were lucky because they were not properly prepared to rob us well. It was a more half-hearted attempt. A passerbyer on a bike just laughed at us when we asked him for help.” (http://panamriders.biketravellers.com/paijan-peru-avoiding-the-dangerous-dark-spot-for-biketravellers/) – Na szóval erről ennyit. Erre nem megyünk.
Na jó, de akkor merre? Egy másik út van csak. A hegyeken keresztül. Ez is egy amolyan sztereotípia-féle dolog. Ha még nem hallottátok, elmesélem. És kivételesen ez egy olyan sztereotípia, amit igaznak is tartunk – természetesen csak részben, mint ahogy minden ilyen cimkézést és bedobozolást távolságtartóan kell kezelni. Ez pedig a következő: vannak a Hegyi Emberek és vannak a Tengerparti Emberek. (Na nyilván most mindenki arra gondol, hogy akkor Magyarországon ez hogy megy? :) Olvasd tovább és érteni fogod.)
A Hegyi Emberek zordabb körülmények között élnek, az év egy bizonyos szakában termékeny a talaj, a többi hónap hideg, tél van vagy erős eső. Ezeknek az embereknek korán kell kelnie, keményen kell dolgoznia, hogy amit elvetett, abból termény legyen és a szűkös hónapokban is kibírja a család, a közösség. A Terngerparti Embereknek ellenben egész évben termékeny a talaj, kellemes az idő, nem szükséges kemény munkával megkeresi a betevőt, mert csak kidobja a horgot, meg leszed pár gyümölcsöt és meg is van az ebédre való. A mag, amit csak úgy eldob, kihajt, a kemény munka nem szükséges, amit amúgy a meleg fülledt idő nem is engedne meg.
Remélem értitek a szimbólumot, a történet mondanivalóját. Szóval miért olyan “olaszosak” a dél-olaszok? És milyért olyan tüchtigek a németek? :) Tudom, tudom… sztereotípia, cimkézés, de na. Ebben van valami és ezt ti is érzitek. Szóval megyünk a Hegyi Emberek közé és ott remélhetjük, hogy a maguk dolgával lesznek elfoglalva és azzal, hogy örüljenek nekünk és ne kiraboljanak. Már csak egy gond van. Ez pedig a következő:
Hopsz, bizony. Ez kb úgy néz ki, mint amit egy óvodás rajzolna. Hegyek, így: AAAAA. Árpivak még beszélgettünk este a takaró alatt: hogy lesz ez, hogy csináljuk meg, mekkora őrültség, üljünk buszra?, ne üljünk buszra, megcsináljuk, majd erősek leszünk. -sóhaj-
Oswaldonál nem volt internet és mivel ezt a döntést így indulás előtt hoztuk meg, így reggel még áttekertünk Oswaldo anyukájának házához, és csak úgy a járdára leülve 5 percben gyorsan el akartuk intézni a szintmetszetek lementését meg a falvak ellenőrzését – hisz azt sem tudtuk, lesz-e egyáltalán falu olyan sűrűn, amennyit mi meg tudunk tenni egy nap alatt, vagyis lesz-e hol aludni esténként. Sajnos az internet elszállt pár perc után, de első két napra lementettük ami kell a tervezéshez, úgyis majd útközben is lesz internet biztosan. Arra már nem volt idő, hogy a leveleinket is megnézzük, ahol pár helyi biciklistől meg kerékpáros szervezettől kérdeztünk a dologról, de mindegy is, a döntés már megvolt, a hegyek felé megyünk.
Első nap – fázás, hideg és eső, de azért örülünk
Update: megnéztem, mit jelent a GRUAS. Hosszú ú-val darut jelent. Angolba fordítva rövid u-val is érti, jelentése kb: daru, autómentés, vontatás. Így utólag nézve ez nem volt valami kecsegtető számunkra, mert ez csak azt jelenti, hogy vagy olyan rossz az út, vagy olyan meredek, hogy mindenki lerobban. Eh. Még jó, hogy mi biciklivel vagyunk. :)
La Paz-ba való begurulás füttyök és nevetgélés közepette történt, tetszett a helyieknek a furcsa bicikliken beguruló páros. Első dolgunk volt szállás után kérdezősködni. Első válaszak azt kaptunk, hogy itt nincs hotel, a következő városban van. Aztán (tudjátok, sosem elég egy embert megkérdezni) a másik hölgy már a szemközt lévő házra és az onnan kinézegető kalapos nénire mutogatott, hogy kérdezzük meg ott. Árpi maradt vigyázni a biciklikre, én átsétáltam kérdezősködni. Van is a néninek szállása, de sajnos mind betelt. Egészen karácsonyi hangulatom lett, amikor felajánlotta, hogy bár nincs több hely, de a garázs-bolt egyik sarkában a betonon elalhatunk. Mivel tehén nem volt, aki a meleget lehellje ránk, mondtam a néninek, hogy ez sajnos nagyon hideg lesz az éjjel. Ezen ő is elgondolkodott, majd bólintott, hogy hát bizony, de van egy ötlete. A szomszédos bolthoz kimentünk, felhúzta a redőnyt (nem volt lelakatolva), ami mögött egy apró de otthonos fodrász szalon bújt meg. “A lányomé, de ő most a városban van. Ha tetszik, itt allhatunk, ez melegebb.” Tényleg melegebb volt, s még gyékényt meg vagy 4 takarót is kaptunk pluszba. A fizetésre is rákérdeztem, de nem fogadott el semmit. “Ingyen, ha megfelel a hely.” Hát hogyne, fodrász szalon még úgy sincs a listán, ideje pótolni.
Második nap. La Paz – Saraguro. Fagyosan kezdünk, de aztán a nap is előbújik.
Nagyon jól aludtunk, még az esti fürdés sem hiányzott. Azért a testhez simuló technikai öltözetet jó volt levenni és úgy aludni. Igyekeztünk este még addig magunkon hordani a ruhákat, amíg megszáranak, de így is egy kicsit nyirkosak maradtak, reggel nem volt finom vissza öltözni a büdös ruhákba. De mivel úgy is vagy 3 réteg ruha van rajtunk, nem érezni a szagokat.
A reggeli fagyos hideg nehezen akart feloldani, így kicsit bántuk, hogy a napi terekés egy nagy lefelével kezdődik. Árpi búsan mondta, hogy ha ez előbb eszébe jut, máshogy tervezi, vagy inkább legurulunk még este egy másik faluba. Szomorkodás helyett inkább jól felöltöztünk (a szagok ellen is jó), Árpi felrakta a Brinno timelapse kameránkat, elköszöntünk a nénitől aki még meg is ölelt és meg is puszilt búcsúzáskor, töltöttünk a kissé zöldes színű csapvízből – amire azt mondták, hogy iható -, és nekivágtunk az örömteli lefelének. Vagyis, na mindegy. Látjátok azt a kis alig észrevehető aprócska puklit ott a grafikonon a piros vonal legelején? És ha elárulom, hogy közben a nap is kisütött gőzerővel? Ez a hegyi időjárás: ha süt a nap, póló-nadrág. Ha felhős/szeles: 3(lábon)+5(felül) réteg, sapka, sál és kesztyű. Olyan gyönyörűen leizzadtunk, hogy csuda, ez meg nem jó, ha vizesek vagyunk a nagy lefelére. Árpi mérgelődve kilőtte a timelapse videót, mert hogy unalmas a fölfelé, és fájó combokkal felszenvedtük magunkat a puklikon. Aztán jött a gyönyör-mámor. Ezekért a pillanatokért éri meg a sok fölfelé.
Saraguro városáról nem tudtunk sokat érkezéskor, csak annyit, hogy nekünk pont jó lesz szálláshelynek. Már erőst felhősödött az ég, és nagyon nem akartuk, hogy megint elázzunk, így nagyon örültünk, hogy végre megérkeztünk. Jelölt pár hotel/motel/hostel féleséget a gps, az első helyen 36 dollár, a másodikban 20, a harmadikban 10 volt az éjszaka kettőnknek. Na de milyen szép volt! Magasra tette a lécet ez a szálláshely, szinte rossz ilyen kellemes és kényelmes helyen aludni, mert 1. sosem fogunk innen elindulni, 2. titkos elvárásaim lesznek a következő hellyel kapcsolatban, ami csak csalódáshoz vezet. De azért kiélveztük: volt wifi, forró (!!!) zuhany (nem csak langyos, vagy “meleg”), saját szobánk ággyal, szép kert, kedves, mosolygós vedéglátókkal.
Mivel már sötétedett, mondtam Árpinak, hogy ne fürödjünk egyből, hanem siessünk ki lepakolás után körbenézni egy kicsit, mielőtt végleg lemegy a nap. Egyúttal a vacsorát is beiktattuk, 5 dollárért (kettőnkre) olyan nagy adag és finom vacsorát kaptunk, hogy meg sem bírtam enni az egészet, ami mindig lelkiismeret furdalást okoz, mert nem szeretek ételt kidobni, viszont nem volt most nálunk az ételes doboz, amibe el tudjuk tenni ilyenkor a maradékot. Ami dobozt meg az étterem adna, az szemétbe dobandó, törékeny műanyag, vagy zacskó, nem alkalmasak többszöri felhasználásra, ezt nem szeretjük kérni, kerüljük, amikor csak lehet (ezért is van ételes dobozunk, ami ugyan szintén műanyag, de mosható). Szerencsére Árpi megint éhesebb volt – végtére is ő cipel többet – így megint besegített a maradék eltüntetésében. Egy érdekesség, hogy itt horchata néven árulják azt az italt, amit Mexikótól nem is tudom hány országon át jamaica néven árulnak. Ez a hibiscus virágból lefőzött tea, eddig mindig jegesen, hidegen ittuk, hiszen mindig meleg éghajlaton fogyasztottuk. Itt melegen árulják, és nem tudom, miért nevezik horchatának. (Ejtsd: orcsata, és hamaika)
Mordor hegyére pedig a következő bejegyzésben tekerünk fel!
Rossz irányú lejtő = felítő (le-ítő – lejtő) :)