Bejárat > Dél-Amerika, Ecuador > Biciklivel és busszal Cuencába, hosszú downhillel és morcos macskával :)

Biciklivel és busszal Cuencába, hosszú downhillel és morcos macskával :)

Na, vágjunk végre bele! Mostanában nehezen veszem rá magam a naplóírásra, mert én írom a régi, kb. egy hónappal ezelőtti történeteket, Zita pedig az újakat. De mivel ő is lemaradt 1-2 héttel, most az a terv, hogy ha ezt befejeztem, utána nekiállok írni a friss perui élményeket. Ez motivál, szóval csapjunk a lecsóba! :)

A farmról DNY felé a fővárost ilyen széles, sok sávos, hegyoldalba vágott úton kerültük meg.

Közben ilyen táblákkal találkoztunk, tele van velük egész Ecuador, van olyan is, ami azt mondja, hogy védjük a vizeink tisztaságát, mert a víz az élet, és hasonlók.

Ebédnél egy útszéli vendéglőben. Az üdítőt gyűjtőnéven egyszerűen csak Cola-nak hívják.

Elindultunk fölfelé egy 3200m-es hágóba. Igaz, csak 2600m-ről, de ez azért így is kivett belőlünk. Cserébe már a tudat is jó volt, hogy a túloldalt elég nagy lefelé vár majd ránk. :)

Beszédes tábla :)

A hágóban nagy köd volt, és eszünkbe jutott, hogy ha valamikor, hát most érdemes felszerelni az állványra, és így a sisakom mögé helyezni a timelapse kamerát. A mintavételi időköz 1 másodperc, ami kicsit gyors, de jobbra lent a fogaskerék alatt le tudjátok lassítani


Mivel a kamera felvett mindent, én nem is nagyon fotóztam ezen a szakaszon, inkább csak élveztem a lefelét.

Azért ezekről a vízesésekről lőttem egy rendes állóképet is. :)

Volt, hogy feltorlódtak a kamionok, de egyébként elég kevés volt a forgalom

Az egész lefelében csak egyetlen egy nagyobb település volt, valahol 1600m környékén, vagyis félúton. Mivel ekkor már egy óránk sem volt sötétedésig, úgy döntöttünk, hogy itt megállunk, és a többit majd másnap reggel guruljuk le. Itt találta Zita ezt a nagy halom banánt, még a szállodakeresés előtt :)

Kétfajta reggelit lehet errefelé kérni. A kontinentálist, amit gondolom Ti is ismertek Európából, és ami a fél fogunkra sem elég, és az Ecuadorit (de ugyan ez megy Peruban is), vagyis a csirkét rizzsel. Ez nálunk ebéd szokott lenni, de ők szeretnek ilyet enni reggelire is. Ha mindig azt ennénk, amit a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb és leghelyibb dolog enni, akkor szerintem naponta felfalnánk egy egész csirkét és egy fél kiló rizst. Kicsit már csirke- és rizsitiszünk is lett ettől, kapva kapunk az alkalmon, amikor valami mást is sikerül végre találnunk.

“Dúd, dobj már ide egy 600 köbcentis Pilsnert légyszi!” :D

Lent sem ért véget a suhanás, ugyanis mikor leértünk Santo Domingo városa mellé, amit rögtön ki is kerültünk az elkerülőn, ami tele volt Love Hotelekkel, akkor onnantól még folytatódott a lefelé, de már csak nagyon enyhén. Így sikerült 29-el hajtanunk. :)

Erről a tábláról kérdeztük később a helyieket is, de senki nem tudta megmondani nekünk, mit takar. Egészen Macskafogós ábrázolás, nem? :)

Nagyon baba lehet ez a vizerőmű! :D

Mikor Buena Fébe szálló után kerestünk, jól körbeálltak minket a kíváncsiskodók :) Szinte már Kis-Bangladesben éreztük magunkat egy pillanatra. :) Banglatinok! :) De amúgy kedvesek és rendesek voltak, mondjuk ezt a fotót kár volt ellőnünk, mert ezzel ötletet adtunk nekik és utána még sorbanálltak a közös fotókért. :)

Itt már a szállónk udvarán, az eddigi leghosszabb napunkat ünnepelve. Persze ez kicsit csalóka, hiszen 1600m-ről indultunk és kb. 300 méteren fejeztük be, de azért ünnepelni csak szabad, nem? :)

Buena Fében megtaláltuk a helyi Wembley stadiont. :) Mivel a latin-amerikaiak nem csak nézni hanem csinálni is szeretik a focit, ilyen tetős sportpályák még kisebb falvakban is vannak.

Másnap áttekertünk a kb. 20km-re délre lévő nagyobb városba Quevedoba, ahol 5 perccel késtük le a reggel 9 órakor Cuencába induló közvetlen buszjáratot. A következő este 9-kor indult, ezért inkább jegyet váltottunk Guayaquilbe. Ott aztán már volt busz sűrűn Cuencába. Azért döntöttünk a buszozás mellett, mert nem akartunk tovább a partvidéken maradni, egy tévedés volt ide leguruln is, és Cuencáról sok jót hallottunk, ráadásul másnap volt a város alapításának az évfordulója, ezért úgy döntöttünk, hogy teleportálunk, mert bringával amúgy sem tudtuk volna leküzdeni azt a 4200m-es hágót, ami a városba menet várt volna ránk. Ahhoz kevés volt útközben a település, mert ekkora magasság leküzdéséhez legalább 3 napra lett volna szükségünk.

A Cajas Nemzeti Park a már említett hágó környékén, a száguldó buszból fotózva. Nem tagadom, itt azért sajgott a szívem, hogy nem bringázunk. De nem lehet mindent, már megvan a repjegy, ha végig csak bringáznánk, La Pazig sem jutnánk, nem hogy Sao Pauloig július 14-én. A feladat tehát: kiválasztani a legunalmasabb/egyhangúbb/veszélyesebb szakaszokat, és azokat átteleportálni. A legszebb/legnehezebb/legtöbbet ígérő szakaszokat pedig bringával teljesíteni, és utóbbiak természetesen akár el is térhetnek a legrövidebb úttól.

Ezzel a busszal utaztunk. Dél-Amerikában most először kértek pénzt a biciklik szállításáért. Ezt is csak a buszsofőr, magánakcióban. Reklamáltunk a pályaudvaron, de azt mondták, hogy ez a sofőr hatásköre, ő dönti el, hogy kér-e pénzt a nagyobb csomagokért, vagy sem. Hozzáteszem, azóta is buszoztunk már párszor és azóta se kértek a bringákért külön pénzt. Szóval összességében azért ez királyság! :)

:D Na, ő már a cuencai vendéglátónk, Oswaldo macskája :) A valóságban nem tűnt ilyen durcinak csak a fotón látszik annak. :)

Városi busz Cuencában – Kívülről ugyanolyan lepukkant és színes mint bármely másik busz errefelé, de közben gépbe kell dobni a pénzérmét, vagy odaérinteni a mágneskártyás bérletet

Kalapos hölgyek a belvárosban

A piacon

Encebollados – Na végre egy igazán finom étel, amiben se csirke, se rizs nincsen és még nekem is nagyon ízlik. Egy gazdag leves, hallal, kukoricával, zölddel és hagymával

A hagymából annyit rakhattunk bele, amennyit csak akartunk :)

Zita pedig ilyet evett :)

Megy a cserebere a kalapos hölgyek között :)

Utcakép

Másik részlet

Néni díszes dobozokat árul

Láttunk sok szépet :)

Elaludt. :) El ne lopják a virágait!

A bazilika

Egy másmilyen utcakép, már nem a belvárosból

Na ezen nagyon jót nevettünk. :) Kis rácsos bolt, ahová bemenni nem lehet, csak odamégy, és kérsz és kiadják a kis ablakon, ahol beadod a pénzt. Na most a macskának pont ebbe az ablakba kellett betelepednie! :D

Szerintem a legjobb falfestmény, amit eddig Dél-Amerikában láttam. :) Gitáros srác Aya Huma maszkban, teliholddal :)

Lehúzták a rolót a fogorvosék :)

Erkély

Oswaldo elvitt minket a híres cuencai múzeumba, ahol többek között láthattunk összezsugorított emberi koponyákat is. Összevarrták a megölt ellenség száját, így nem tudott távozni a lelke, ez így egyfajta büntetés is volt.

Oswaldoval a múzeumban. Mikor az USA-ban tanult, Chicagoban, ahol az apukája él, évek után is megkülönböztették, mert ő ecuadori, és nem amerikai amerikai… Ilyen erővel az észak-amerikai indiánokat leszámítva mindenkinek mindenkit meg kéne különböztetnie abban az országban. Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy az egyetem alatt kötelező tárgyként valamit sportolnia kellett, és ekkor szeretett bele az országúti kerékpározásba. Jövőre tervez egy európai túrát, ahol napi 300 kilométert szeretne tekerni, végig a 3 hónapos schengeni vízuma alatt, összesen kb. 15 ezer kilométert. Mondtuk neki, hogy ez szerintünk őrültség, és néha a kevesebb több, de majd meglátja, csinálja ahogy gondolja. :) Ebből az ötletéből is látszik, hogy Oswaldo pár évvel fiatalabb nálunk. :)

Amúgy rettentő rendes srác, elvitt minket pl. a város legjobb tamales lelőhelyére is minket :)

Ami amúgy így nézett ki

Itt valami borzasztóan édes, nyúlós dolog készül :)

Na ez egy vicces dolog volt. Lezárták a város egyik lejtős utcáját, és saját készítésű kocsikkal a bátrak versenyezhettek, ki gurul gyorsabban…

Szerintem agyamentség, de ők élvezték és sokan voltak. Miért nem ragasztanak össze két országútit, annak meglenne a négy kereke és tuti gyorsabb lenne az összes ilyen idétlen tákolmánynál!? :) Biztos vannak szabályok…

A verseny egyik csapatának gurultáról egy rövid videót is lőttünk:

Apa és fia :) Persze a srác van hátul, magyarán, ha elfogy a lendület, akkor neki kell feltolnia a hídon az apját! :D

Bukócső az van, de bukósisak már nem jutott a pilótának – Pedig gurultak lefelé rendesen.

Este pizzát csináltunk! :)

Ahogy Kobra Zolitól megtanultuk: Ollóval jobb és könnyebb! :)

No, hát ennyi. Innentől újra Zita folytatja, méghozzá úgy, hogy 6 bejegyzése már készen van, és csak arra vár, hogy én feltöltsem őket! :) Ilyen rég volt, lehet, hogy utolérjük magunkat még Dél-Amerikában! :)

Categories: Dél-Amerika, Ecuador Tags: , ,
  1. Géza
    május 13th, 2015 11:19-nél | #1

    “Az üdítőt gyűjtőnéven egyszerűen csak Cola-nak hívják.” — Ez tetszik, nosztalgikus. A hetvenes években (de tán még a nyolcvanasok első felében is) M.o-on sokhelyütt “málna” volt a gyűjtőnév. “Milyen málnát kérsz: kólát vagy narancsszörpöt?” :)

  2. Szakadáti ÉVa
    május 13th, 2015 15:39-nél | #2

    Meg a narancslé volt a szőke kóla.

  3. oli
    május 14th, 2015 01:45-nél | #3

    A sok zöld banánról jutott eszembe, hogy van egy ilyen nagy vágyam, hogy egyszer szeretnék olyan országban járni ahol a fáról éretten szedett banánt lehet enni, mert az biztos sokkal zamatosabb édesebb finomabb. Akárcsak nálunk a földi eper vagy paradicsom is sokkal másabb ízű a házi mint a kitudja honnan hogyan érlelt nagy látványos de ízetlen bolti társai.
    Ti már biztos kóstoltatok fáról éretten szedett banánt van különbség? Remélem van :-)
    Jah és remélem a Machu picchut nem teleportáljátok át nagyon kíváncsi vagyok nektek, hogy tetszik majd.

    • Zita
      május 14th, 2015 22:02-nél | #4

      Szia! Erre sajnos nem tudok neked rendes választ adni, nem emlékszem pontosan, hogy milyen az “otthoni” banán. Ha lenne egy ilyen és egy olyan itt, egymás után megkóstolva… Viszont az biztos, hogy nem csak egyféle banán létezik, mint ahogy almából sem csak egyféle van. Van olyan banán, amit kifejezetten főzéshez használnak, “ízetlen”, tehát nem édes, van, amelyiknek óriási magjai vannak, van piros, van kicsi sárga (majom-banánnak nevezték mások), van zöld, van, amiből chipset csinálnak… Egy ilyen banánkóstolós túra tényleg jó lenne, vágj bele. :)
      A Machu Picchut természetesen “muszáj” megnézni, nem hagyjuk ki, bár fertelmesen drága. Ez lesz Árpi szülinapi ajándéka. :)

  1. Még nincsenek visszakövetések