Nászút a Föld körül

Medellint elhagyni nem volt könnyű – részben a hihetetlen vendégszeretet, másfelől az előttünk tornyosuló hágó gondolatától nyomasztva sem. Nagy szerencsénkre felhős idő volt, úgy tűnt, nem kapunk sok napot. Nekivágtunk hát és éreztük, mennyire más érzés ugyanazt az útvonalat lefelé gurulva, majd fölfelé tekerve is megtenni. (Mikor Medellinbe érkeztünk, a városon túl tettek ki minket, és pont ezen az útvonalon kellett legurulni visszafelé.) Nem telt rosszul, sőt meg voltunk elégedve magunkkal.

Teherbiciklivel vinni vissza a visszaváltható üvegeket a menő. :)

A csillag úgy hisszük, még karácsoni dekoráció lehet.

Hihetetlen-zöldben pompáztak a mezők mellettünk.

Megérkeztünk a hágóba és mivel piszok hideg volt és az eső is rákezdett, a helyi étterem (nyitott) konyháján melegedtünk és száradtunk.

Elképesztően büszkék voltunk magunkra. 1850mről indultunk és 2400m-en volt a hágó, mindezt alig egy óra alatt tettük meg! Nem tudtunk hova lenni az örömtől, hogy milyen ügyesen és gyorsan feljöttünk! Levontuk a következtetést, hogy majd a svájci alpok sem lesz rosszabb, illetve, hogy nem azért mentünk eddig olyan nehezen fölfelé, mert nem tudunk, hanem mert megpukkadtunk a melegben. Most tökéletes kerékpározó idő volt: ha megállsz, fázol, ha tekersz, pont jó meleget érzel.

Forró kakaó sajttal volt a jutalom, bizony jól esett felmelegedni a hidegben, hiszen így, hogy megálltunk és izzadtak is voltunk, hamar megéreztük a hideget.

Mivel pont naplementére értünk fel, szállás után is kellett nézni. A következő faluba, Versalle-ba kaptunk ajánlást a hágóban üzemelő étterem tulajdonosától, innen már csak gurulni kellett, hamar odaértünk (lefelé a sz@r is gurul, mint tudjuk). A hoteltulaj büszkén mutatta meg a szobáit, egy kétágyast, illetve egy egyágyast. Ez utóbbi volt olcsóbb, nekünk elég is volt, bár utólag felszisszentünk reggel, mert akkor láttuk meg a kilátást, ami a kétágyas szoba sajátja volt. Persze csak egy kilátásért nem fizetünk többet, de azért az ámulat megvolt.

Bezsúfolódva a kis szobába, a biciklik is mindig velünk alszanak. A sok takaró az ablakon még egy vastag hungarocell lemezt is rejtett – a zaj kiszűrése végett, ugyanis pont az ablak előtt megy el az út, rajta a dübörgő kamionokkal.

A szuper zuhany, ami szikrázott, amikor kinyitottam a csapot. A kábelek belógtak a vízsugárba… Így engedélyt kértünk (és kaptunk) a másik szobában való zuhanyzásra. Jó dolog a zuhany, főleg ha meleg, de nem szívesen kapnék áramcsapást ezért a luxusért.

A vacsorázó és reggelizőhelyünk. Látszik, hogy ezer éve ugyanott van az az asztal a székekkel. :)

Ebben a rengeteg edényben és lábosban főztek, nagyüzemben megy!

A városka egy gerincre épült – balra is szakadék, jobbra is szakadék.

Kilátás az útról

Kiárusítás

Egy chiva busz.

Útközben

Megpróbáltam megtudakolni, hogy mire használják a felvágott abroncsdarabokat, de sajnos a válasz olyan sok idegen szót tartalmazott, hogy nem sokat értettem meg belőle. Annyit igen, hogy egymásra halmozzák és homokkal-kővel megtöltik, így építenek szegélyt az útnak pl. Csak azt nem értem, ehhez minek kell felvágni a kerekeket? Egyben egy kerék nem lenne nagyobb? Mármint így felhasználnak 8-10 darabot, egy egész kerék helyett. De ők tudják, biztos másra kell a kerék közepe.

Útban Santa Barbara felé

Az ominózus baleset fényképen is megörökítve

Hát meredek az út, na. Csórikám meg nem hajtotta fel a hátsó falát a platós autójának, így nem csoda, hogy lecsúszott szinte minden.

Santa Barbarában megálltunk pihenni, Árpi elment mobiltelefon SIM kártya ügyeket intézni (a csomagaktiválás megint nem sikerült, hiába kaptunk konfirmáló smst, hogy előfizettünk egy csomagra, az valahogy mégsem aktiválódott, stb.), én meg vártam rá és ettem a Jet csokikat, majd ebédelni is beültünk egy helyre. A helyiek nagyon kedvesek voltak és sokan körénk gyűltek, egy férfi, aki mágus-varázslóként keresi a kenyerét, még egy üdítőre is meghívott, de nem akartam otthagyni a bicikliket, szóval le kellett mondjam ezt a randit.

A kedves és kíváncsi helyiek

Nagy a meleg, fedni kell a motorbicikliket is, egyrészt a forróság miatt (ne égjen meg a feneke), másrészt mert feltöri a hőség a szivacsot és a könyebb műanyagokat (pl. az autók műszerfalát is).

Az iskolás fiúknak nagyon tetszett a bicikli, nekem meg sikerélmény volt, hogy el tudtam velük beszélgetni.

Fut jópár veterán autó is.

Útközben ünnepeltük meg a 34.000 kilométert is. Ezt most nem csak egy fényképpel, hanem egy jó kis timelapse videóval tettük emlékezetessé. A hangot ne keressétek, nincs neki, inkább kapcsoljátok be a rádiót, vagy tegyetek be valami jó kis számot, miközben nézitek.

:)))

Szép ház az út szélén

Ahol ünnepeltünk, ilyen bogyókat árultak.

Feltörve a piros héjat, a belsejét eszik meg. Mandula ízű volt. A neve “coroso”, hosszas keresgélés után úgy tűnik, ez nem más, mint a bétel vagy areca mag, az, amit Ázsiában is oly előszeretettel rágnak, és amitől piros lesz a szájuk.

.

La Pintada városa

La Pintada városába érkezve gondoltuk kihasználjuk a város nyújtotta előnyöket (netcafé, ATM), és kerestünk egy bankot. Már épp zárva voltak, bár a dolgozók még bent intézték a papírügyeket, de az ATM itt is kívül volt elhelyezve. Bementünk a kis üvegkalitkába, kártya be, pinkód be, összeg be. Trrrrrrr-pénz ki. Hoppá. 200.000 pesoval kevesebb (~80 dollár). És persze blokkot sem adott. Szaladtunk a főbejárathoz, hívjanak szerelőt, adjanak pecsétes nyilatkozatot, csináljanak valamit, hogy lehet ez, hogy 500e-t ütünk be és csak 300e-t kapunk? Vesződés és kérdezősködés után a netcaféba irányítottak minket, hogy nézzük meg a netbankban, mennyit vontak le, lehet, hogy minden rendben, mert hogy az ATM maximum csak 400e pesot ad ki (akkor miért adott csak 300-at és miért nem írt hibaüzenetet az 500-ra). Netcafé: Árpi kizárja magát a netbankból, mert a token száma nem szinkronizál, elcsúszott valami a rendszeben. Skypeon hívja a bankot, vagy 15 percig nem veszi fel senki, majd alig hallja amit mondanak, mert gyenge a fülhallgató és nagy a zaj. Közben meg izgul, mert ha a skype megszakad azonsítás közben, akkor a protokoll szerint csak személyesen (meghatalmazott útján nem!) lehet újraaktiválni a netbankot meg úgy az egészet. Na hát ilyen idegőrlő óráink is vannak. :) Annyira kikészültünk ettől, hogy úgy döntöttünk, itt maradunk éjszakára.

Bánat-burger. Amúgy gyönyörű nem? Szerintem ezt beadom stock-fotónak.

Szálláskeresés után kicsit sétáltunk. Itt ilyen édességeket árulnak az útszéli árusok az itt átutazó turistáknak

Ez meg a vacsora. A sárga szósz ott balra az “salsa de pina” vagyis ananász szósz. Még a hamburgerbe is tesznek ilyen édes szószt, borzasztó… A szomszéd asztalnál (este 9-kor) még a háziját írta az utcai étkezdés gyereke.

Nagy eső jött az éjjel és jól lehűtött mindent. Reménykedtünk, hogy kiesi magát és reggel nem kell esőben elindulni – ez így is lett. Másnap pihenten vágtunk neki a következő szakasznak.

Ezt az útszéli konditermet nézzétek – szeritem a szék az a buszmegálló részét képezi.

Amire kell, arra jó. Még olyan V-alakú tartórúd is van a túlvégén, amire fel lehet tenni a súlyzót.

Ez a vérszomjas ragadozóállat pedig kávézót őrizte.

Pár kilométer után úgy érzeztem, jól esne egy kávé és szóltam Árpinak, hogy álljunk meg a következő lehetséges helyen. Jött is egy “étterem” nevű étkezde, ami nem volt más, mint egy ház, ahol a helyiek laktak, illetve egy asztal, egy terasszal. Odagurultunk és megkérdeztük, van-e kávéjuk? Van, de csak tinto (cukrozott kávé tej nélkül). Jó, kértünk egyet, majd amikor kérdeztük, hogy mennyibe fog kerülni, csak a fejüket rázták, hogy semmibe. Ekkor állt össze a kép, hogy mi egy egykor működő étterem néhai teraszán ülünk, a családdal, akik valaha üzemeltették (csak még nem szedték le a táblát). Vagyis kb olyan volt ez, mintha egy random családhoz bekopogtattunk volna, hogy van-e kávéjuk? Elhajtás helyett megvendégeltek minket és ez nagyon jól esett. A kislánynak ott hagytunk ajándékba egy kis játékot, ami egy chipses zacskóban volt, meg végül a kávéért is fizettünk, mondván, hogy vegyenek a kislánynak rajta valamit. Úgy szeretem az ilyen őszinte vendégszeretetet, amikor tisztán kíváncsiságból és vendégszeretetből vendégül látnak és nem turisták vagyunk akikből pénzt lehet kiszedni. Ázsiában volt sok ilyen, ott vendégeskedtünk nagyon sokszor így (néhol fizetve néhol nem), és ezek mind-mind szép emlékek.

Egy későbbi szálloda és étteremnél vol ilyen kilátó.

Még egy aranymosót (aranyásót?) is láttunk.

.

Várnak a buszra – vagy csak úgy kiültek nézelődni, de ez egy buszmegálló amúgy.

Autómosó. Így hirdetik, hogy spriccelik a vizet. Sok ilyet látni.

Fák…

Útszéli árusok. Eza világon mindehol ilyen. :)

Megálltunk pihenni, csokit enni. Látjátok, hogy gyűjti a kis méhecske a lábára a pollent?

Elszakad a kábel de látunk chiva buszt és lukat beszél a hasunkba az autószerelő

Az egyik fölfelében pedig egyszer csak nem tudtam váltani. Ajjjj, azt hiszem, elszakadt a váltóbowdenem. Először a markolatnál néztük meg (egyszer már ott szakadt el), de a hiba nem ott volt, hanem lent.

Hopsz, volt kábel, nincs kábel. (A fölső menetes csavarféleséget kell nézni – az alsóból fut ki egy szál, a felsőből nem…) A következő képet ne nézze meg se a Rohloff cég, se az, aki hivatalos szakszervízben dolgozik, nehogy szívrohamot kapjon.

És újra kőkorszaki módszerekkel szerelünk: machete, balta, tégla támasztéknak… De működik! :) A helyiek itt is nagyon kedvesek voltak. Kaptunk tőlük minden szerszámot, ami kellett, illetve egy-egy pohár jeges fa-paradicsom levet (tomate de arbol: fán nővő paradicsom, csak iváshoz fogyasztják – később lesz róla fénykép).

Cserébe, hogy szenvedett Árpi egy órát a váltómmal, láthattunk testközelből chiva buszt.

Elölről

Ez mind kézzel festett

:)

Csak egy pillanatra mélázzatok el ezen a képen. És most képzeljétek el, hogyan néz ki egy európai busz vezetőfülkéje. Na? :) Külön felhívnám a figyelmet a váltóra ráhúzott szőrös huzatra, valamint a sofőr felőli burkolatra – és ajtóra. Rózsaszín, zöld, kék; fából kis ajtó, és nincs ablaküveg. (Biztonsági övről meg ne is álmodjunk.)

Aki belül ül, nehezen kászálódhat ki, főleg sok csomaggal. (Csak az egyik oldalt van kijárat.)

Szűz Mária vigyáz ránk.

Még az én európai 180 centimmel is nehéz, a helyi nénikék bácsikák, a maguk 140-150 centi mélységükkel ide hogy másznak fel?

De induljunk tovább – az út szélén fő valakiknek a vacsorája

Alejandria (ejtsd: “alehandria”) mellett kerestünk szállást. Ennek a “rendőrkutyának” a gazdája azt monda, nincs itt semmi féle szálláslehetőség. Na de mi a szabály? Sose kérdezz meg 3-nál kevesebb embert! És ez 3 egymástól teljesen különböző /egymás nem ismerő ember legyen, mert ha egymást hallják, akkor egyformát fognak mondani.

Na végül csak akadt szállás – van “hospedaje”, aféle Zimmer Frei (haha, akkor ő Zimmer Feri).

Na Zimmer Feri majd őrületbe kergetett minket, annyit beszélt. Még a feleségének is mondtam, hogy milyen beszédes a férje, ő pedig csak elnézést kérő szemekkel bólogatott. Ő amúgy helyi autószerelő, a házukban van két szoba, amit kiadnak. Amikor ide irányítottak minket, ővele találkoztunk ugye legelőször. Adtunk neki kis kártyát, amin rajta van a nevünk meg Hungría, meg webcím és hogy nászút a világ körül. Ott van a kis logónk is, 360 fok bringa. De mivel a 360 jó nagy betűkkel van, ez neki egyből szemet szúrt, és valamiért nagyon nagy vehemenciával el kezdte magyarázni, hogy egy év az 365 nap. Mi meg mutogattuk neki, hogy 90+90, az 180 és kétszer az 360. Valahogy valami nagyon félresiklott. Ő nagyon mondani akart valamit, mi meg nagyon fáradtak voltunk és csak nevettünk kínunkban. Ez a Feri az a típusú ember, akit nem lehet otthagyni, valahogy mindig csak mondja, le is ültetett minket és csak beszélt, igazából nagyon mókás szituáció volt. A felét sem értettük annak, amit mond, de lelőni, azt nem lehetett. Komolyan sajnálom azokat, akik autót szereltetni jönnek ide! :D – Árpi biciklijébe pedig egy macska fészkelte be magát.

Ah, megszabadultunk! Ez a szobánk – a beton téglák vannak téglaszínűre festve, nagyon hangulatos… :) ;)

Bicikliztünk 40,44 és 85 kilométereket, történ 2015. március 16-17-18-án.