Bejárat > Bolívia, Dél-Amerika > La Paz bűzös poklában, a Doppelmayr lanovkák alatt, a boszorkánypiacon és a Casa de Ciclistasban

La Paz bűzös poklában, a Doppelmayr lanovkák alatt, a boszorkánypiacon és a Casa de Ciclistasban

Reggel korán kint voltunk a “buszállomáson”, vagyis egy utcasarkon Copacabanaban, ahonnan a buszok indultak La Pazba, és szerte mindenfelé, még Peru egészen távoli részeibe is. Ma is lesz néhány kép, ahová a FB-ról copy-pastelem a képalát, de nem sok. Mondjuk ez az első pont olyan, ezt már a buszból lőttük, azért ilyen furák a színek, mert ablaküvegen keresztül fotóztam.

Copacabana és a város közepén található Kálvária-domb. Nem, ez (még) nem Brazília és Rio de Janeiro, hanem még mindig a Titicaca-tó, és annak keleti partja, Bolíviában, ugyanis itt is van egy Copacabana. :)

A félsziget északi csücskét elérve egy szoroson kellett átkelnünk, hogy visszajussunk a szárazföldre, vagyis a Titicaca-tó északi oldalára. Ekkor a sofőrünk egy másik, kisebb személyhajóra irányított minket, amit nem értettünk, mert a többi utas maradhatott a “kompon”, a minibuszon belül. Éppen ezért egy-egy táskát magunknál tartottunk, ebben voltak az útleveleink, a kompúter, a merevlemezek, és minden ilyesmi, arra az esetre, ha esetleg elsüllyedne a komp buszostul, vagy elnyelné a titicaca-tavi szörny, esetleg az altiplanoi kalózok támadnának rá, vagy egyszerűen csak megpróbálna elszökni a hajó minibuszostul, fekvőbringástul, Ortlieb táskástul előlünk. :)

Amíg a túloldalt a kompra vártunk, megcsodáltuk ezt az ülő szobrot. Nem értettük, miért ülve mutatja nekünk, hogy “Birkák, ott viszik a motyótokat!” :)

A helyi fiatalság az utcán nyomta a csocsót, biztos nem kezdődött még el a suli, de a busz már behozta őket a városba… Vagy lyukasórájuk van! :D

Hiába vártuk az akciót, a buszunk végül mindenesetül megérkezett. Persze azért a rendszámát jól lefotóztuk, arra az esetre, ha mégis történik valami, legyen valami nyomunk a rendőrség számára. :)

A buszunkben csüngött. Jézus Krisztus elhozza nekünk a megvált… Ööö, vagyis a meggazdagodást! :o Azok ott amerikai dolláros bankóutánzatok!

Ez már az El Alto, La Paz külvárosa, vagyis inkább felvárosa, mert maga a központ egy mély (3200m magas…) völgyben terül el, de mivel ott már nem fér el, kinőtte magát a fennsíkra. Ahol ilyen cifrapaloták vannak az út mentén.

Atyaég, hová megyünk, egy magashegyi metropoliszba?

Szobor hulladékvasakból

Ő már az új, mostani pápa, igaz-e?

Doppelmayr felvonók, mi a manó?!?

Ilyen közlekedik az El Alto és La Paz alsóbb, völgyben találharó részei között. Csak azt nem értem, ha ez méregdrága dolog, és a buszhoz, metróhoz képest nagyon kicsi a kapacitása, ahogy egyik kedves hozzászólónk írta, akkor hogyan a fenébe éri meg a bolíviai kormánynak / a fővárosnak? Vagy egyszerűen csak ez valami hóbort, esetleg nekik is sógoraik az osztrákok (a Doppelmayr osztrák cég), és ezért? Vagy tényleg ez a legjobb alternatíva, mert a fogaskerekű metrót még senki nem találta fel, ezért az még drágább lenne? :)

Már javában lefelé ereszekdtünk a kétszer két sávos aszfaltozott sztrádán a hegyoldalban La Paz felé, amikor sofőrünk egyszer csak lekanyarodott egy poros földútra. Mi ekkor Zitával azt gondoltuk, hogy na, megvagyunk, a hajón nem sikerült kirabolni minket, ezért most a vesénket is eladják. Ezért gyorsan készítettem sutyiba egy fotót a sofőrünkről, hogy később legyen bizonyíték, és gyorsan ki is vettem a fényképezőgépből az SD-kártyát, amit elrejtettem a zsebemben. Ha nem túl szofisztikált a banda, akkor ez nem fog feltűnni nekik – gondoltam.

Persze közben kérdeztük rögtön a fickót is, hogy ez valami levágás, vagy miért megyünk erre? A válasz az volt, hogy igen, ez egy rövidebb út, és valóban, miután fordultunk egyet egy sportpálya mögött, újra az utcákon voltunk, és csapattuk jobbra-balra a kis utcákon, mígnem meg nem érkeztünk egy forgalmas kereszteződésbe a temető mellé, ami maga volt a buszállomás. Eközben persze elképesztő dolgokat láttunk, ezért pakolhattam is gyorsan vissza az SD-kártyát a gépbe, hogy tudjak közben fotózni:

A háttérben az Illimani 6438m magas csúcsa látható, amit mindig hó fed és a város sok pontjáról látható. La Paz egyébként csak az adminisztratív fővárosa Bolíviának, az ország alkotmányos és igazságszolgáltatási fővárosa Sucre, így megoszlanak arról a vélemények, hogy melyik a világ legmagasabb fővárosa – az ecuadori Quito, vagy La Paz.

Vakolat? Az mi? Minek az? Úri huncutság, csak a völgy aljában élő, gazdagabb családoknak futja rá.

Így megy ez a város felett.

Meg a temető felett.

Utcai étel árus anyuka, hátán alvó gyermekével. Na ezért alszik úgy mint a bunda minden dél-amerikai szétdobott végtagokkal a rászkodó buszokon, miközben ordít a TV egész éjjel! Mert már hozzászoktak a zajban alváshoz, születésük óta!

Hiába van nagyobb, drágább járgányuk, úgy tűnik, ők sosem nőnek fel. Repölőt még a bangladesi bicikliriksákon is láttunk, igaz azoknak hátracsuklott a szárnya, és kézzel festettek voltak. :) Ez meg matrica. Micsoda biznisz lehet itt a járgányok matricázása! :) “Nekem menőbb repülőm van, hegyeket is photoshoppoltam mögé és ráírhatjuk a repülőre a céged nevét!”

Mindeközben ezek a La Pazra nagyon jellemző, régi buszok is szennyezik még a magashegyi ritka levegőt.

Sajnos megint marhák voltunk, és vagy 2 órát kavirnyásztunk szállás után. Az “Alojamiento” olcsó szállót jelent, de ezek némelyike már olyan olcsó volt, hogy minket, külföldieket pl. nem is láttak már szívesen, mikor Zita megkérdezte, hogy a bringákat hová tehetjük, elhajtottak minket azzal, hogy ide ne jöjjünk bringával, mert nem biztonságos. :o

Ilyen helyeken szeretünk enni! :)

Ennyi lett mára. A buszállomástól a szállóig. Ez aztán abszolút nem tűnik soknak, de ha megnézitek a nettó(!) átlagsebességet, és hogy a nettó tekert idő is több mint egy óra volt, és hogy La Paz egy nagyon magasan fekvő, nagyon sok meredek utcával bíró, nagyon kaotikus és légszennyezett város, plusz hogy még vagy 6 szálló második emeletére is felrohantunk közben megnézni a szobákat, akkor érthető, hogy marhák voltunk, főleg, hogy végül abba a szállóba tértünk vissza, amit legeslegelőször néztem meg. Egyszerűen, mert ott voltak kedvesek velünk, és mint utólag kiderült, az volt az egyik legolcsóbb hely, legalábbis azok közül, ahová valóban mehettünk is.

Ez a hely 70 solba került kettőnknek, vagyis kb. 3080 forintba, de ide a bringák is befértek mellénk a szobába, egy biztonságos belső udvaron belülre, amitől mindjárt mi is nyugodtabbak voltunk. És főleg azért is tetszett ez a hely, mert itt kedvesek voltak velünk, és a tulajhölgy elmondása szerint itt biztonságos. Ez a hely egy utcával feljebb volt a boszorkánypiactól, a hegyoldallal párhuzamosan, tehát egy sík kis utca volt, ahová ráaádásul autók sem nagyon jártak.

Innen gyalog indultunk el a boszorkánypiac felé, és rögtön ilyen falfestményekbe botlottunk. Jobbra a kisfiú az anyja háticsomagjából kokaleveleket fúj ki! :)

A boszorkánypiac főutcáján

Tábortűznél gitározós csajozós dél-amerikai mintás gitártartó :)

Hordókendők

Na ebből a szuvenírbarlangból hajtott ki minket a nő, miután kijelentettük, hogy ma csak körbenézünk, és majd holnap visszajövünk vásárolni, ha valami tetszett (és máshol nem találtunk jobbat vagy olcsóbbat, de ezt már nem tettük hozzá). Erre teljesen méregbe gurult, mintha csak kötelező lenne vásárolni ha beléptél az üzletébe, és csak nézelődni tilos, vagy oltári nagy bunkóság lenne. Egyébként tényleg visszamentünk volna hozzá hűtőmágnest venni egy kedves olvasónknak, de ezek után természetesen nem. Csak “jókarmájú” szuvernírt vagyunk hajlandóak venni, még akkor is, ha másnak lesz. :)

Még cipőket, szandálokat is készítenek ezzel a mintával.

Egy másik falfestmény

A Mercado de las Brujas nevű piacon, vagyis a boszorkánypiacon La Paz belvárosában. Peruban el lettünk kényeztetve e téren, és hozzászoktunk, hogy mindenki kedves és segítőkész velünk, még akkor is, ha csak „gringók”, vagyis külföldiek vagyunk, sőt talán épp azért. Ennek ellenére Bolíviában nagyot koppantunk, ugyanis itt már nem mindenki olyan kedves velünk, előfordult, hogy vissza sem köszöntek nekünk, és az is, hogy szinte kizavartak egy üzletből, mikor elmondtuk, hogy most csak körbenézünk, és ha valami tetszik, holnap visszajövünk megvenni. Persze itt sem mindenki ilyen, csak érdekes volt találkozni ezzel a véglettel is, ami eddig ismeretlen volt számunkra Latin-Amerikában. Ez alól erős és ékes kivétel a képen látható bolttulajdonos, Lourdes, aki nem csak, hogy kedves volt velünk, hanem általa betekintést nyerhettünk a boszorkánypiacon árult portékák történeteibe, és azt is megtudtuk, mire használják az apró lámák holttesteit. Lourdes kedvességének a jutalma az volt, hogy végül tőle vettük meg az egyik kedves olvasónknak szánt helyi, autentikus és domború hűtőmágnest. :) …és hogy miket mesélt? Arról majd a következő képeken szól a fáma. :)

a képen látható Ekeko bábút (Dios de la abundancia, vagyis a bőség istene) szerte minden boltban kapni lehetett, és mindenütt kivétel nélkül szimbolikus pénzérmék és egyéb anyagi bőséget jelképező csecsebecsék lógtak a nyakában. Az ősi Tiwanakan kultúrában az Ekeko volt a bőség és a jószerencse istene, és ez mind a mai napig fennmaradt a helyi mitológiában, olyannyira, hogy egyesek egy évben egyszer még egy cigarettát is a bábú szájába tesznek és meggyújtanak, abban a reményben, hogy így tisztelegve Ekeko előtt eljön majd az ő háztartásukba is az általa jelképezett jólét és bőség. :)

Dulses Mesas, Ofrenda para Pacha-mama, vagyis felajánlások Pacha-mama a Föld/Anya-istennek. Ha jó tanulmányokat szeretnél, akkor könyvecskés, diplomaosztó sapkás édességet veszel, ha frankó munkahelyet szeretnél, akkor kumpúteres oficinásat, ha egészséget, akkor szívecskés-máriás saludosat, és így tovább. Értitek már, miért hívják ezt a helyet boszorkánypiacnak? :)

A botl egyik fele csak ilyenekkel volt tele, ebből gondolom, hogy van bőven kereslet az ilyesmire.

A fejünk felett pedig kisláma holttestek lógtak. Ezt már elmeséltem, mire való, elássák az új ház/iroda/garázs/akármi elé vagy alá, és akkor tutira garantált ott a jólét. De jajj, ha nem!

Kulcstartó nem volt belőlük, de ilyen embrióméret igen.

Némelyik utcán elképesztő bűz tudott lenni, ezek a dögök fekete füstöt okádtak ki magukból. Ez látszólag egyetlen helyit sem zavart, mintha ez természetes lenne, úgy sétálgattak a fojtó szmogban, miközben mi már visszamentünk az erre a célra kapott Repsro maszkjainkért és abban jártuk az utcákat. Bezzeg minket ezért megnéztek, de szerintem nem értették, miért viseljük, biztos azt hitték, betegek vagyunk…

A kozmetikusok utcája. Hivogató, nem csajok? :)

A férfiak pulcsiban, legfeljebb jakóban, bezzeg a nők, tradícionális mintás hordkendővel, szoknyában, kalapban, és tessék, látjátok, megint ők viszik a sok holmit, a férfiaknál csak egy-egy válltáska van!

A főtér oldalában lévő piac épületében is nagyban ment a csocsó! Persze az asztalok meg sem közelítették a hazai asztalok minőségét, ezért eszembe se jutott játszani.

Dugó az volt.

Lent az autók, fent a tornyok. Jön mindjárt az 5G, aztán nem kell sehová mennünk csak otthon ülünk majd, rendelünk egy pizzát a neten, aztán majd a 3D kajanyomtatónk kinyomtatja az útküldött pizzaadatot, meg lesz 4K 3D telekonferencia, esetleg hologrammos is, meg minden kutyafüle, és akkor majd nem kell a sok büdös autó az útra. Na persze! :D Najó, most ironikus voltam, de azt ugye láttátok már, hogy a Hajtipajtisok összeálltak egy nagyobb csomagszállító céggel és vannak olyan kerületek Budapesten ahová elektromos autóval és elektromos kargóbringával hordják ki a csomagokat! Ez a jövő! :)

Zita a piacon egy slukkra betolt egy gyümölcsturmixot. :)

Kék-piros minta. Az egyik boltnak a Pepsi, a másiknak a Coca-cola csinálta a cégérét! :)

Valamelyik eladó gyermeke azzal játszott, hogy egy csomó szívószálat egymásba szúrt.

Nem büntettek, vásároltak! :)

A katedrális tornya a város dzsungelében

Korlátos (vagy ülőkés?) ATM… :D

Miután nem találtunk wifis szállót, úgy döntöttem, hogy veszek erre az országra is egy SIM-kártyát. Ez lett a számunk, a központban, egy nagy toronyház aljában, a Tigo központi irodájában vettük. Ahol balszerencsénkre 4G-set adtak el nekünk, ami 10 boliviánóba került, viszont ebből nem lehetet semmit lebeszélni/netezni. A butikokban 3G-set árultak, ugyanennyiért, de náluk mind a 10 boliviánó lebeszélhető volt. Nekünk a GPRS sebesség is bőven elegendő, de ezt már későn mondtuk, ezt az apróságot elfelejtették közölni velünk az irodában, így buktunk néhány száz forintot.

Az irodában még sorszámot kellett húznunk, és várni, hogy sorra kerüljünk, és az útlevelünket lefénymásolják és aktiválják a pre paid előfizetésünket. Ekkor megtekinthettük a heti internetcsomag díját is, 44-el kell szorozni a forintosításhoz.

A gond csak az volt, hogy 3 sarokkal odébb, ahol laktunk, ott már nem hogy internet, de térerő sem volt egyáltalán, mindez La Pazban, a főváros kellős közepén! Ehhez képest Peru egy infokommunikációs paradicsom volt. :) Később, kis falvakban, ha volt térerő, ha lassan is, de működött az internet, fel tudtam időzíteni néhány képet a facebookra, de ennél sokkal többre sosem tellett.

Hazafelé ettünk néhány egészségtelen utcai hamburgert fillérekért.

A Coca-cola nagy bulit csapot és kivetítettek egy meccset, a Copa Americából, vagy a UEFA kupa vagy mi a manó elődöntő volt, már nem emlékszem.

Reggelizni is a piacra mentünk, ahogy a helyiek. :)

Minden étkezőnek megvolt a saját színvilága, a miénk kék-fehér volt, ez narancs-fehér. :)

A bazilika és a főtér a piac első emeletéről

Óóó, erről van videó is, de azt sajnos a mostani 500MB-szétszakadozó-GPRS/15EUR vagy 30 perc/2EUR internetezési lehetőségeimmel ne haragudjatok, de nem töltöm fel. :) Pedig azt mutatja meg, hogy hogyan csomagolja be a motyóba az anyuka a gyermekét, és aztán hogyan veszi fel saját maga egyedül a hátára. Mondjuk ez gyógytornász sogórném szerint nálunk nem biztos, hogy játszhat majd, mert anatómialilag mások vagyunk, európaiak, és mert… Mindegy, hagyjuk, hosszú! :) Azért vettünk egy ilyen gyerekhordó kendőt magunknak, ha másra nem, terítőnek is nagyszerű lesz. :)

Másnap áttekertünk a La Pazi Casa de Ciclistasba, hogy mielőtt felszállunk egy buszra, ami keletebbre visz minket – mert még mindig rohanásban vagyunk a repülő felé -, megszereljük ott a bringámat.

Hamar kiderült, hogy jó volt a sejtésem, az alsó kormánycsapágy, amelyik értelemszerűen a nagyobb terhelést kapta, teljesen tropára ment az évek alatt.

Szeegény bringa, hát így sem láttuk még.

Ez még hagyján…

De ezt nézzétek! Ez az a felső gyűrű, ami a csapágygolyókat lett volna hivatott a helyükön tartani. Hát, ez már egy ideje nem látta el a feladatát, az tuti!

A Casa de Ciclistasban nem volt megfelelő pótalkatrész, ezért hosszú sétára indultam a városba…

…és közben megpillantottam a másik már elkészült, srága Doppelmayr vonalat is. :)

Visszafelé pedig eltévedtem ebben a nyomorék parkban, vagyis nem eltévedtem, hanem bementem a kelepcéjébe, ugyanis az én térképemen nem látszott, hogy csak fentről egy bejáraton lehet megközelíteni, és teljes körben kerítéssel van körbevéve, ezért jól körbesétáltam az egész dombot, majd mire erre rájöttem, mászhattam vissza a tetejére.

A hegy, ami a város legtöbb pontjártól látszik.

Újabb nagyszerű falfestmény!

Mivel csak golyókat sikerült kapni, és azt mondták, reménytelen vállalkozás, “talán az El Alton, de nem valószínű” a többit is megvenni, ezért végül az elkopott részt kihagytuk a bringából és vastag zsírágyba helyeztük a golyókat.

Azóta a Nazca küldött már nekünk két teljes kormánycsapágy szettet, de ez a megoldás, még mindig tökéletesen működik, szóval csak mint tartalékalkatrész tartjuk magunknál, hiszen milyen dolog lenne monjuk Sopron és Pápa között valahol lerohadni ezzel a hibával, és nekiállni alkatrész után kajtatni, mikor az esti bogrács körül is mulathatnánk az időt?! :) Hamarosan kiírom a blogra és a Facebookra a részleteket és a jelentkezés mikéntjét, szállásokat, árakat, útvonalat, időpontokat és mindent, mert már napi szinten kérdezitek tőlünk ezeket. :) És ha ez kint lesz, lehet majd jelentkezni, hogy lássuk, hol mikor hányan leszünk, ha pedig valaki megkérdezi, lehet-e csatlakozni, akkor csak annyit kell majd válaszolnom, hogy “Igen, szeretettel várunk!” És egy link e részletekre. :) De annyit már most is elárulok, hogy szeptember 3-án érkezünk majd meg Magyarországra Sopronnál, ahol 90%, hogy a Soproni Gyermek és Ifjúsági Táborban leszünk aznap este. Ide még ne foglaljatok külön szállást, csak majd rajtunk keresztül, hogy lássuk, hányan leszünk és hogy egyben legyünk. Nyugi, senkin nem akarunk egy fillért sem keresni, csak kordában tartani a dolgokat. Aztán szeptember 4-én, pénteken áttekerünk bringautakon és harmadrendű utakon Pápára (90-100km), ahol egy iskola tornatermében lesz szállásunk, fürdési és talán főzési lehetőségünk is, saját matraccal és hálózsákkal, “jutányos áron”. Szeptember 5-én irány Vértesboglár (90-100km), ahol majd ott gyűlünk össze este, ahol anno a lagzink volt, itt lesz bográcsos étel is szervezve, és lesznek szálláslehetőségek parasztházban, sokágyas szobákban, sátorban. Szeptember 6-án, vasárnap, az utazásunk utolsó, 1549-ik napján Vértesboglárról Budapestre tekerünk(60km), a Hősök terére, ahol örömködünk egyet, aztán mindenki hazamegy. :) Mi is. :) Másnap reggel a saját otthonunkban fogunk ébredni, ahonnan (legalábbis fizikailag, földrajzilag) nem kell már sehová tovább mennünk. Előadásaink, élménybeszámolóink eddig szeptember 17-én és szeptember 19-én lesznek Budapesten, december 7-én Pécsett, valamikor lesz Szegeden is, a többi meg majd elválik. Sajnos állásinterjúra még nem hívtak sehová, ezért ha előadásra hívtok minket, légyszi valahogy majd dobjátok össze nekünk az útiköltséget, és hadd aludhassunk valamelyikőtöknél, ha vidékre látogatunk, és úgy esik. :)

Edwin, aki a kormánycsapágyat segített megjavítani, és aki egyébként szintén csak vendég volt a házban, látva a törött lámpatestemet, felajánlotta, hogy odaadja az ő már nem használt kézi lámpájának üveglapját, amit azon nyomban vízállóra fel is ragasztottunk egy kétfázisú ragasztóval a lámpámra! :) Most nagyon faja, újra lehet vele menni esőben, és egyben van, nem nyúlkálnak bele a latin-amerikai gyerekek a LED-hez a zsíros kis kezükkel. :) Mondjuk ők már amúgy sem nyúlkálnának sehová sajnos, mert minimum 6000km-re vagyunk tőlük. Itt Európában meg már kiment a divatja a nyúlkálásnak, illedelmesek vagyunk meg minden ilyesmi. :)

Edwin amúgy nagy művész, Kolumbiából való és az alkotásaiból finanszírozza az utazását. Itt éppen egy szétvágott, kilapított töltényhüvelyből készít valami sokkal pozitívabb, békésebb dolgot.

Egy nyakláncot Zitának! :) Aminek a lánc részét is ő készítette.

Íme! :) Mindezt néhány perc alatt, csak nekünk. :) A y spanyolul “és”-t jelent, a többit gondolom kitaláltátok. Mindezért természetesen fizettünk is Edwinnek, valószínű ő szívességből is elkészítette volna ezt nekünk, ahogy a szerelést is szívességből tette nekünk, de úgy voltunk vele, hogy ő is egy utazó, mi is száz és száz segítséget kaptunk már másoktól, mi hamarosan a végére érünk, és igazán szép dolgot készített nekünk, ezért megérdemli. :) Szóval talán életemben először, amikor mondott egy árat, utána fölfelé alkudtam. :) Nem vitatkoztunk sokat. :D

Ezt is Edwin készítette, egy Axe dezodoros flakonból és drótdarabokból! :)

Cristian, a La Pazi Casa de Ciclistas vezetője. Sajnos még nem tulaja, mert ő is csak bérli a lakásrészeket, de talán egy napon… Nagyon rendes volt velünk, és ahogy vele, úgy a vendégeivel is nagyon inspiráló volt beszélgetni, legszívesebben maradtunk volna egy napot.

Az emeleti hálóterem

Tele volt írva a fal világjáró bringások üzeneteivel és nyomaival, őket pl. a Canyon del Plato miatt olvastam a crazyguyonabike bloggyűjteményen, előttünk jártak ott, egyikük rekuval, mikor még egyáltalán nem volt leaszfaltozva. :)

A társalgó

Koreai bringások, akik azt írják, Koreában szintén nyitni fognak egy Casa de Ciclistast! :)

Két ozi reku-normál tandemen! :o

Aha! :)

Michal és Zuza, velük ha jól emlékszem, Nicaraguában találkoztunk, tőlük kaptunk egy csomó Lonely Planetet PDF-ben és egy Közép-Amerika papírtérképet! :) Ők is jártak itt, milyen kicsi a világ! :)

Micsoda bölcselet a holland Marijketől! :)

…és még folytathatnám nagyon sokáig, de nem fogom. Pattanjatok túrabringára, és irány Dél-Amerika. Egy ilyen Casa de Ciclistasban úgy érzi magát az ember a többi túrázó között, mintha valami kis mekkába, vagy nem is tudom, hová érkezett volna. A lényeg, hogy nagyon jó! :)

Na, csak mégegy! :) Itt egy guide, hogy hogyan kell átbiciklizni az Uyuni sósivatagon. A GPS pontokhoz koordináták is tartoznak, ha valakinek kell, átküldöm a többi lapot is minden részlettel. De szerintem a neten is fent van ugyanez, de azt most nem én fogom megkeresni. :) Nekem most más küldetésem van, utolérni a jelent a blogon! :)

Miután elköszöntünk mindenkitől a Casa de Ciclistasban, a buszpályaudvar felé vettük az irányt a már nekem is remekül működő bringákon, és útközben láttunk néhány zebrának öltözött egyént, akik a zebrán való átkelést próbálták megtanítani a város puhatestű közlekedőinek. :) Merthogy ezt errefelé még tanítani kell! :)

A pályaudvaron először a netcaféba mentünk, mert természetesen a mobilnet ott is botrányosan lassan volt hajlandó csak működni, nekünk pedig még arról sem volt fogalmunk, hogy merre tovább. Végül 1 órányi netezés után kitaláltuk, hogy ha még Brazíliában is érdemben akarunk valamennyit bringázni, akkor most érdemes egészen Santa Cruz városáig teleportálnunk. Így is tettünk. Még épp találtunk egy utolsó buszt, ami elméletben jegyvásárlás után 4 perccel indult. De ez nem akadályozott meg minket a bringákkal együtt való felszállásra, bár kicsit stresszel volt, de így a végére már kezdünk hozzászokni ehhez is. Míg az egyikünk sorban állt és bankkártyával fizetett, a másik a pult mögött két imbuszkulccsal szétkapta a bringákat, aztán beadogattuk a táskákat, majd betoltuk a már ülés nélküli, így laposabb, kisebb bringákat is azon az ablakon, ahol a feladott csomagokat kellett odaadni az utazáshoz. A személyzet, látva talpraesetségünket, végül intett nekünk, hogy másszunk át mi magunk is, így aztán személyesen kötözhettem oda a busz aljában a bringákat a csomagtér csöveihez, így állva maradhattak (Nem folyik ki az olaj a Rohloffból!), ami megnyugtató volt számunkra. Miután felszálltunk a fenri részbe, már csukták is mögöttünk az ajtót, és elfoglalhattuk a “semi-cama”, vagyis “fél-ágy” típusú ledönthető, lábtámlás, széles üléseinket. Mellettünk egy francia srác ült, aki Brazíliába tartott, mert ott fog majd egyetemre járni, és reményei szerint becsajozni, hogy aztán így tanuljon meg minél gyorsabban és jobban spanyolul. Persze nem csak ilyen önző célok vezérelték a brazil barátnő keresésben… :) Az úton ezúttal csak másfélszer kellett megnéznünk egy kellemesen butyuta, de kultúrálisan végülis egészen érdekes filmet, nem emlékszem már, talán American Dream volt az angol címe, arról szólt, hogy egy azt hiszem Irakban élő kurd anyátlan-apátlan fiatal testvérpár, két kisfiú elindul Amerika, vagyis Törökország felé, egy Michael Jackson nevű, a homlokán BMW emblémát viselő szamáron, hogy aztán Coca-colát igyanak és találkozzanak Supermannel. A filmet először félig leadták angolul, aztán mikor rájöttek, hogy ezt a nyelvet csak hárman értjük a buszon, félbeszakították, és lenyomták egészen a végéig spanyolul. :)

A busz fent az El Alton, kifelé menet a városból még megállt egy utcasarkon, ahol vele együtt még vagy 5 másik ugyanilyen böhömnagy busz is járatta a motort egészen addig, amíg teljesen meg nem teltek utassal, így szerintem a környék légszennyezettsége meghaladta az egészségügyi határérték (ami náluk teljességgel ismeretlen fogalom) 5000-szeresét. A francia sráccal mi ebben a szmogban szaladtunk ki venni valami élelmet a 14 órásra ígért éjszakai útra, mert akik a buszra felszálltak, azok 3x annyiért kínálták ugyanazt, ami lent is kapható volt olcsóbban. Ja, és a lényeg, közben megpillantottuk ezt a nagyszerű nevű szállót, ha esetleg már nem férnél fel egyetlen buszra sem, ez El Altoi buszállomás poklának közepén megszállhatsz éjszakára a “Oh my God Alojamiento”-ban! :)

Történt 2015. június 11-én és 12-én, tekertünk 5,4 és 5,7km-eket, de ez is bőven túl sok volt La Pazban. Ha ide jössz bringával, vagy egyenest a Casa de Ciclistasba menj, és a bringával sehová máshová, vagy be se gyere csak a lanovkával és hagyd a bringát az El Alton valahol, így mikor elhagyod a várost, nem kell visszamásznod az Altiplanora ebben az őrült bűzben. Maszkot hozz, és ha nem vagy olyan őrült, mint mi, fekvőbringával ne gyere erre he, ez nem fekvőbringának való vidék, mert lentebb ülve még több bűzt szívsz. Persze pár órát ki lehet bírni, de ezt az ellenségemnek se kívánom, nemhogy egy másik fekvőbringásnak. :) Annak ellenére, hogy a légszennyezés miatt sokat szídtam a várost, és még a címben is pokolnak neveztem, így a végén el kell mondjam, hogy érdekes és izgalmas volt itt lenni, és ha nem halunk meg tüdőrákban a következő 7 évben, akkor abszolút meg is érte. Meg különben is útba esett, másmerre nem is nagyon tudtunk volna menni.

  1. NZoli_(NIK)
    július 30th, 2015 22:47-nél | #1

    jól hangzik a mo-i útvonal terv :)

  2. Mohán Valéria
    július 31st, 2015 13:29-nél | #2

    A francia srácnak nem potugál nyelvtudásra lesz szüksége a brazil egyetemen?

  1. Még nincsenek visszakövetések