Bejárat > Dél-Amerika, Ecuador > Tehénfejés, komposzt WC és meseszép házak őrült jó lakókkal

Tehénfejés, komposzt WC és meseszép házak őrült jó lakókkal

Hurrá, elindultunk Otavaloból, folytatódik a blog is! :)

A következőkben megint csak képaláírások lesznek, ugyanis a történetet már leírtam ebben az Origo-cikkben: “Hogyan legyünk milliomosok tehénpásztorkodásból?” – A cím a svájci tehénpásztorkodós lehetőségre utal, amit még Pakisztánban hallottunk, és amire a cikk végén kitérek. De most lássuk, mi az, ami nem fért bele a cikkbe! :)

Cayambe felé láttuk ezt a hippijárgányt

Ezt a vulkánt már sosem látjuk felhőtakaró nélkül.

Egy nagyon fura szobor az út szélén

Érdekes, mennyire látszódnak a föld rétegei az útépítés miatt. …és gondoltátok-e volna, hogy ilyen makulátlan, soksávos autóutak vannak Ecuadorban?

Bizcochos. Annyi helyen láttuk kitáblázva, hogy végül a hágóban, 3000 méter felett megkóstoltuk egy forrócsokival. Semmi különös, egy egyszerű teasütemény.

A több mint 500 méteres mászást fölfelé jól bírtam, de lefelé Cayambe előtt kezdtem megint rosszul lenni.

Ott van a kacsaláb is a pincében

Cayambeben Zita talált egy jó és olcsó szállodát. Én itt rögtön ágynak dőltem, kerestem postát a neten, meg MoneyGramm-ot, hogy el tudjuk küldeni a pénzt Mexikóba a cuccaink szállításáért. Zita mindent ügyesen elintézett, és ekkor szembesültünk azzal a fájdalmas ténnyel is, hogy egyetlen képeslap feladása Ecuadorból Európába 3 amerikai dollárba kerül.

De közben Zita érdekes dolgokat is látott, bejutott egy épületbe, ahol régi falfestményeket talált

Tengeri csata Peru és Ecuador között?

Cayambe főtere

Aya Huma maszkos alak a világ tetején

PET-palack gyűjtő állomás

“Jól fújd ki az orrod kislányom!” :)

Utcai falfestmények helyi híres emberekről

Este a szomszédos háztömbben, ahová kimentünk enni, áramszünet volt. Az éttermesek nem zártak be, feltalálták magukat, így gyertyafényes vacsoránk volt. :)

Másnap sem éreztem magam sokkal jobban, de azért végül elindultunk, úgy voltunk vele, hogy 8km az egyenlítő, odaáig csak el tudok már menni valahogy, ha Zita viszi a négy táskát, aztán onnantól, ha akkor sem leszek jobban, akkor majd stoppolunk.

Kifelé menet Cayambéból láttuk ezt az Aya Huma maszkos játszóteret.

Hófödte hegyek az egyenlítőnél? Mindenre számítottam, de erre nem… :)

Megérkeztünk! :) Ahogyan azt a GPS-en is látjátok, az egyenlítőn állunk! :) Hát ezt is megéltük! Először hajóval, aztán repülővel kereszteztük, és most végre biciklivel! :)

Csináltunk többféle örömfotót is, ilyenkor jó, hogy még mindig nálunk van az a törött, de számunkra még használható állvány, amit a Golden Gate híd felé menet eldobva találtunk. :)

Kicsit átdőltem az északi féltekére. :)

Egy kisebb vezetett túrát adtak pár embernek az emlékműnél ezért mi félre vonultunk az árnyékba enni. Közben egy fehér kutya epedve várta, hogy ő is kapjon néhány falatot. :)

“Juhééé, az egyenlítőn fekszem, a két hátsó lábam a déli féltekén van, a fejem és a mellső lábam az északin!” :) – őt elneveztük egyenlítői kutyának. :)

Zita csinálja Tomikának a kísérletet

Zita mondta, hogy a csókos képet tegyük fel Facebookra, én nem ezt akartam… :) Neki lett igaza, talán sose lájkoltatok és osztottatok meg ennyien fotót, mint ezt. :)

Ők sem maradhattak ki az egyenlítői képsorozatból! :)

Mivel kint az egyenlítői napon álldogálva sem lettem jobban (sőt…), ezért a stoppolás mellett döntöttünk. Még el sem tudtam szundítani az árnyékban fekve, mikor Zita szólt, hogy megállt egy babakék járgány és a bácsi azt mondta, elvisz minket. A bringák már le voltak pakolva, készen a felrakodásra, így csak fel kellett mindent dobni a platóra, majd bepattani a bácsi mellé, aki büszkén mesélte, hogy 50 éves a járgánya. A kocsiban is rosszul voltam, de így azért már sokkal jobb volt, mint a bringán. És persze gyorsabb is. Az autóban el is felejtettük, hogy miközben sofőrünkkel beszélgettünk, még kétszer kereszteztük az egyenlítőt, ugyanis az út pont úgy kanyarog a meredek kanyonszerű hegyoldalban, hogy összesen háromszor keresztezte ezt a bűvös vonalat.

Ő volt a segítőnk, köszönjük! :)

Keresztút állomásokba bukkantunk, miközben a farm felé bicikliztünk. A bácsi 5km-re a célállomástól tett ki minket.

Nagypénteki körmenet

Mathias, Nicole, és a kislány jurtája. Itt élnek, amíg pár méterrel odébb Mathias építi a házukat, javarészt a farm területéről összeszedett fa- és kőanyagból. Az meg plusz, hogy a sátrat is ők maguk varrták (vásárolt anyagból) 5 nap alatt. Viccesen megjegyezték, hogy olyan nehéz volt elkészíteni, majdnem válás lett a vége. :)

Thomas, Mathias egyik testvére a kisbabájával, és a lovakkal. Lám, lehetséges egyszerre a gyerekre vigyázni és dolgozni is? A ruhadarab, amivel a gyerek “rögzítve” van az édesapja hátára, egy kétszer két méteres lepedő félbehajtva.

Velünk párhuzamosan egy Cass nevű angol férfi is vendégeskedett náluk, ami már régi barátja a családnak. Mesélték, hogy volt, hogy mindannyian ilyen utánfutóval, benne gyerekkel mentek több napot túrázni, terepre, aminek a vége az lett, hogy mire hazaértek, mindegyik utánfutó felborult legalább egyszer. :) Ezért nem árt sisak a gyerekre is! :)

A farm egy részlete – A fiatal bocik bandája

Néhány fejésnél mi is besegítettünk, ezek reggel 5 környékén kezdődtek. Zita feladata a kicsik megetetése volt, 4-4 liter friss, meleg tejjel egy cumisvödörből

Itt a fejőgép, amire azért van szükség, mert különben sokszorta több időbe telne a fejés. Közben a bocik étrendkiegészítőt is kapnak, így nyugton maradnak ebben a fakarámban, ahová be vannak fogva

Mathiasék apró pupikutyája is minden velünk volt ilyenkor

Volt borjú, amelyik csak az édesanyjától volt hajlandó enni, a cumisvödörből nem

Zita végzett a feladatával

2000 literes tejtartály, ha jól emlékszem, 28 tehén, két nap alatt megtelik, 12 óránként van fejés, lehet számolni, mennyi tejet ad egy tehén! :)

“Árpi, gyere gyorsan, ezt nézd!” – Hívott hangosan Zita, én meg el se tudtam képzelni, mit lát. Aztán én is megláttam a Cotopaxi csúcsát a reggel első fényeiben, a tehénfejés végén. Még fél 7 sem volt, máris mennyi élménnyel telt ez a nap! :)

Goethe idézet a farm irodájának falán – Megszívlelendő!

Mathiasék apukája, a gyerekek nagypapája már évtizedek óta foglalkozik a tehenekkel, és különösképpen a bikákkal, amelyek eladásából állítólag jó pénz van. Amint látható, elég sikeres is az öreg! :)

Itt kaptunk szállás, a fejőkarám melleti épület első emeletén. Ami nagyon jó volt, mert ilyen magasan már nem voltak szúnyogok, se legyek.

Ugyanez kívülről

Következő hajnalban a gyerekek is besegítettek.

A kicsik etetése

Nagy volt a tulakodás, ezért néha oda kellett csapni egy-egy pofátlan bocinak, hogy ne egye meg a másik adagját

Lámákat is tartanak

Cass, akiről már meséltem. Surly Fit For Fatties kerékpárváza van, ha jól emlékszem 2,5″ széles 29″-es kerekekkel. Ez jóval nagyobb az átlagnál, igazi tereprevaló bestia, méghozzá csomagokkal, túrázva. Ezt a stílust rettentően kedveli Cass, bejárta már az egész Panamerikai Highwayt, és jelenleg ez a régió a kedvence, szeretne kijelölni egy útvonalat egész Ecuadoron keresztül, ami végig aszfaltmentes, közel zéró forgalmú földutakon halad. Mert ő csak ilyeneket szeret bringázni! :) Lám, mennyiféleképpen lehet őrült az ember még a biciklizés műfaján belül is! :) Cass blogját és publikációit a While Out Riding nevű weboldalán éritek el.

Bocs, az előbb rosszul írtam, Fatties Fit Fine. Mikor először láttam ezt a feliratot egy Surly bringa vázán, egy kövér ember ült rajta, én meg jól meg is kérdeztem, hogy ez a váz erősebbre van tervezve, hogy elbírja a kövér embereket is? :) Hála az égnek nem vette magára és csak nevetett a kérdésemen, majd elmagyarázta, hogy ez a kifejezés a fat tyre-re, vagyis a széles, nagy, terepre való kerékre vonatkozik, nem a bringás túlsúlyára. :)

Perőcsényt és a nagyszüleimet idéző kültéri reggeli Mathiasék jurtája előtt, már a jól végzett munka örömével a keblünkben, a tehénfejés közel két órás melója után. :)

Sok zöldes rántotta, finom kenyér, sajt, szalonna, avocadokrém. Jajj, de finom volt, menjünk is tovább erről a képről… :)

Mathias hazaviszi a náluk reggeliző, testvére kislányát

A hegymászók sátrai száradnak. Pár napja, mikor mi is megláttuk a csúcsot a reggel fényeinél, még a Cotopaxi tetején jártak a fiúk

Itt vagyunk. Az Origo cikkben kicsit pontatlanul írtam, a farm valójában olyan 2600 és 2800 méteres magasságok között terül el.

A hegymászók kvártélyának közös helyisége

És a konyhájuk. Azt a sok vödröt gondolom szamarak cipelték a hegyen.

Kicsit a kertben is besegítettünk, ezt a két lábos babot kb. egy óra alatt fejtük Zitával ketten.

Egyik este gulyásleves-party volt a szállásunkon, a fiúknak sajnos dolga volt, de a feleségek a gyerekcsapattal eljöttek hozzánk vacsorázni.

Minálunk a három testvér feleségeivel. A gulyás jól sikerült ismét, Zita ügyes szakács! :)

A komposzt WC. A zsákból egy kókuszdióhéjjal lapátoltunk faforgácsot a vödörbe, miután a dolgunkat végeztük. A vödör a WC deszka alatt a felhajható tetejű kis WC-szekrényben található. :) És egyáltalán nem büdös. Mikor beléptünk a helyiségbe, a fűrészpor szaga csapott csak meg minket. A falakon lévő képeket Zita egy régi falinaptárban találta és ragasztotta fel. Tudom, hülye vagyok, főleg a bátyám szerint, de én is ilyen WC-t akarok odahaza. Kérdés, hogy szabad-e Zuglóban, az udvaron szabadban tárolni az ilyenfajta – szagtalan! – komposztot? Szerintem azért van ennek értelme, mert nem 20 liter ívóvízzel húzzuk le a WC-n az ürülénkünket, hogy aztán egy költséges és energiaigényes csatornarendszeren vagy egy pöcegödrön és egy szippantóskocsin át eljusson legjobb esetben egy szintén költséges és energiaigényes szennyvíztisztító üzemig. Ehelyett helyben, használt festékesvödröket és fahulladékot használva fél év alatt komposztá alakítjuk a saját ürülénket, ezzel nem csak elveszünk, hanem végre valamit vissza is adunk a természetnek, a talajnak. Tudom, nyűgös, bajos, megvetnek meg lenéznek majd érte, de ha én ettől jobban érzem magam, akkor én ilyen komposzt WC-t szeretnék. Másnak is vannak hülyeségei, nekem had legyen ez. :)

Thomaesék konyhája. Sehol egy derékszög, sehol egy műanyag eszköz vagy tároló, minden fa, kő, vagy üveg.

Az ott hátul, a ponyva mögött, a szikla tetején a gyermek szobája! :)

A fürdőszoba

Fentről, a gyerekszoba “ajtajából”

Mijuel, a harmadik testvér bringája, szintén Surly Fatties, bőr táskával a vázon! :)

Mijuelék fürdőszobája nálunk abszolút vitte a prímet. Itt már nem a vödrös komposzt WC megoldás látható, hanem egy alulról üríthető komolyabb változat. Amúgy ebben a kádban született meg a gyermekük is. Ha jól tudom, az összes gyermek itt a farmon született, valamelyik kádban, valamelyik sátorban.

Valamelyik gyerek mindig ott volt valamelyik unokatesójánál, így legalább egy anyuka szabad volt a háromból egy időben

Ránk ne mondjátok, hogy örültek vagyunk! Ha mi azok vagyunk, ők micsodák?! :) Terepre utánfutóban gyerekkel?!? :) Erre lehetne nyitni egy új tájbringa kategóriát! :D Minden borulás után bónuszpont jár, ha elhagyod a gyereket trailerestül, diszkó! :D

Mathias és kislánya

Fa játékok. Állítólag egy vagyonba kerültek és ha jól emlékszem, nem is helyben gyártottak, ezzel valahol adtak a szarnak egy pofont, de azért még mindig sokkal jobb, mint TV-t nézni vagy videójátékozni. Ja, természetesen tévét sehol nem láttunk az egész farmon, de ezt gondolom már kitaláltátok magatok is. :)

Keddenként az évek során kialakult közvetlen vevőkörnek ilyen rekeszekben szállítják ki az átvevőhelyekre a friss biozöldséget, tojást és csirkehúst. Ebben a pakolásban mi is segítettünk.

Mielőtt indul a szállítmány a városba, egy nagy közös reggelinél ül össze a három család a fiúk szüleivel. Szerencsés nagyszülők, hiszen miután a fiúk a huszas éveiket körbecsavarogták a világban, végül mind visszatértek, ráadásul nagyjából egyszerre születtek az első unokák is, így az egész életkép szinte már hihetetlenül idilli volt. :) De igaz, mind igaz, láttuk, velük voltunk, és fantasztikus volt, nagyon inspiráló. Lehet így is.

Biokertészkedés (permakultúra), állatok, saját organikus építésű gyönyörű házak, friss levegő, gyerekek, komposzt WC, kerékpár, hegyek… Komolyan, ez már nekem, örök álmodozónak is kicsit sok volt, ők itt úgy élnek, ahogy a legvadabb álmaimban sem mertem elképzelni a jövőt. Persze ez az élet korántsem egyszerű, könnyű és idilli, mint azt ahogy már az Origo cikkben is leírtam, az állatokról mindig gondoskodni kell, nem ismernek hétvégét, se szünidőt, se semmi ilyesmit, na meg a földeken sem egyszerű dolgozni, anyagilag csupán 12 év után vált nyereségessé a zöldségeskert, de addig is legalább ők maguk is, saját maguk által megtermelt, biztosan egészséges és magas tápanyagtartalmú alapanyagokból étkeztek, és manapság ez nagy szónak számít. Főleg, ha közben még sikerül nekik is boldog, kiegyensúlyozott életet élni, mert akkor talán őrájuk is száz év vár, mint a anyák napi perui nénire! :)

A Palugo farm Quitotól 27km-re keletre található, mi Warmshowers.org-on találtunk rájuk, és egyből visszaírtak nekünk, hogy szívesen látnak minket. Ha arra jártok bringával, Ti is köszönjetek be nekik, és adjátok át üdvözletünket, főzzetek nekik valami jó magyar ételt! ;) Nicole, Mathias, Mijuel, Thomas, és a többiek, akiknek a nevét nem sikerült magtanulnunk, ezer köszönet a vendégszeretetekért, és hogy betekintést nyerhettünk a nem akármilyen életetekbe!

A blog pedig hamarosan folytatódik quitoi történetekkel, mert amíg a farmon voltunk, kétszer is beutaztunk a fővárosba egy-egy napra, csak mivel az egy kicsit más téma, ezért nem akartam itt most csapongani, hanem arról majd külön szól a fáma. ;) Ja, és a farmon 1-2 nap alatt teljesen rendbejöttem a betegségből. :)

  1. Angéla Rácz
    május 8th, 2015 19:02-nél | #1

    Kedves világkerülő pár!Nagyon boldoggá tettetek képeslapotokkal ebből a gyönyörű országból!Naponta sokszor nézek rá és:örülök hogy megvalósítottátok vágyaitokat,de szomorú vagyok,mert a cél vége felé jártok!Bár még rengeteg olvasnivalóm van történeteitekből,kíváncsi vagyok:mi következhet még?De leginkább:nagyon várunk haza benneteket!Ja a lap a munkagépem számlálója elé van rakva,így nem idegesít a teljesítményem látványa,helyette gyönyörű tájat nézek.Mégegyszer köszönet Nektek.

  2. május 8th, 2015 20:50-nél | #2

    Kedves Zita és Árpi! Mindig nagy örömmel olvasom a beszámolóitokat, de ez a rész különösen tetszett. Az írásból kiérződik, hogy az ottlétetek minden pillanatát nagyon élveztétek. Olyan, mint egy mese. Egy tanmese, hogy így is lehet élni a természetben egy főváros közelében. A múlt hét péntekén, május 1.-én Kedvesemmel együtt mi is egy ilyen saját hazai farmjukon gazdálkodó, kertészkedő-, növénytermesztő- állattenyésztő rokon-családnál, unokahúgoméknál vendégeskedtünk Pusztaszer külterületén, az alföldi tanyavilágban. A finom ebédnél a kicsikkel együtt éppen tizennyolcan ültük körül a nagy családi asztalt (közülük három ikerpárral!). Négy nappal később a fő bevételi forrást adó kertészetükben az esti óriási zivatar és heves jégeső után sajnos majdnem totálkárt szenvedtek, mert szinte az összes fóliasátrukat széttépte, a fémvázakat összehajlítgatta a szélvihar és a hatalmas mennyiségű gyönyörű karfiolt, brokkolit, saláta- és káposztaféléket a jég tönkreverte. A biztosítók a magas kockázat miatt nem kötnek biztosítást a fólia- és üvegházi kertészetekre, így sajnos maguk kénytelenek viselni az óriási kárt.

  3. Cass
    május 9th, 2015 03:02-nél | #3

    Great to meet you guys! Thanks for the lovely reminder of wonderful Palugo. All the best for the road south!

    Cass

  4. május 9th, 2015 11:16-nél | #4

    @Pétör

    Pétör :
    A biztosítók a magas kockázat miatt nem kötnek biztosítást a fólia- és üvegházi kertészetekre, így sajnos maguk kénytelenek viselni az óriási kárt.
    Itt egy kis részlet az óriási vihar utáni helyzetről:
    Kistelek környéke vihar után 2015 05 07.
    https://www.youtube.com/watch?v=2bXqzoJaLuo&feature=share

  1. Még nincsenek visszakövetések