Bejárat > Európa - Hazaúton, Franciaország > Az első három nap Giccsországban, avagy a francia faluvidéken

Az első három nap Giccsországban, avagy a francia faluvidéken

Na, már nagyon közel vagyunk! :) Még egy bejegyzés, és megérkezünk Taizébe, ahonnan ezeket a sorokat írom. :) El se hiszem.

Párizs – Lorrez-Le-Bocage-Preaux, 86,1km

Mielőtt kidobtuk, lefényképeztük. Így nézett ki a régi láncvezető cső a bringámon, mielőtt lecseréltük.

Első dolgunk bevásárolni volt indulás után. Emlékszem, amikor Mexikóban beszéltük a mexikóiakkal, hogy nem Chili con Carne, hanem Carne con Chili, akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor ezt újra látom.

A már ismert úton a Decathlon és társai felé elhagytuk a várost, ami után ilyen búzamezőkön találtuk magunkat.

Zita új “state of the art” SON agydinamója, amit garanciálisan cserélt ki a német gyártó. Gömb alakú, így jó kis fotókat lehet vele csinálni! :) így “belülről” még sosem láttuk a kerekeinket! :)

Már-már giccsesnek tűntek a gyönyörű pofás francia falvak. És kb. kivétel nélkül végig ilyeneket kereszteztünk.

Zita gyűjteményébe. :) Nem teszek ám ki ide minden ilyen fotót, úgyhogy lesznek majd újak is benne. A kérdés az, mikor lesz erre ideje?

Utakoból nincs hiány Franciaországban, és még a harmad-, negyedrendű utak is gyönyörűen le vannak aszfaltozva.

Ami furcsa volt elsőre, az az, hogy kb. 2-3 percenként rá kellett pillantanom a GPS-re. Már előre rátettem a Gpsies.com-al megtervezett útvonalat, ami átlag 1-2 kilométerenként valahol útelágazkodáshoz ért, vagy elkanyarodott, vagy csak egyszerűen annyi kereszteződésen vitt át minket ezen a faluvilágon, hogy muszáj volt állandóan a GPS-re néznem. Át is tettem a mellényzsebembe, mert onnan kényelmesebben, gyorsabban elő tudom venni. Erről az az ecuadori vendéglátónk jutott eszembe, aki jövő nyáron a 3 hónapos európai vízumával napi 300km-t, összesen 9000km-t tervez bringázni. Vagy megrakja az országútijával a főútakat, ami valljuk meg, sokkal veszélyesebb és sokkal kevésbé élvezetesebb, mint a pici utakon csavarogni, vagy meg fog bolondulni, és a tekeréssel töltött fele idejét azzal fogja tölteni, hogy a térképet bámulja. Amikor meg nem teker, akkor meg tervezi egy nagyobb képernyő előtt a következő napok 300 kilométereit. Vagy a jól kitáblázott kerékpáros útvonalakat követi, csak ezzel meg az a baj, hogy csak Nyugat-Európában vannak, és ott sem mindenütt, ráadásul sok helyen tele vannak pakolva lassító kapukkal a kereszteződésekben. Persze erre mondja Zita, hogy ő tudja, még fiatal, hagyjuk, hogy hagy csinálja, ahogy akarja, aztán megtanulja a saját bőrén, néha máshogy úgysem megy. Magamon is észrevettem már, hogy a van, amit már évekkel ezelőtt megkaptam jótanácsként, de mindaddig szinte fel sem fogtam, amíg magam rá nem jöttem saját tapasztalatok alapján, hogy valóban! :)

Valami várfal, erődfal lehetett egykor?

Közlekedési tükör, lámpa egy pár tucat fős apró faluban! :o Egész Nepálban egy ilyen lámpa van Katmanduban, a fővárosban, azt is lekapcsolták, mert a kutya rá se hederít! :)

Egy erdei pihenőhelyen megálltunk ebédelni. Hogy mik vannak itt Európában, elképesztő! :)

Látva ezt az erdei térképet, furcsa bizsergést éreztem magamban, és egy hang így szólt: “Most felveszed a futócipőd, és mégy futni, mert az jó lesz neked!” :)

…és jó lett nekem, hajajj, de még milyen jó!!! :) Akkora jót rohantam, hogy csuda! Nagyon-nagyon jól esett, a terep végig érdekes volt, sziklák, dombok, fák, avar, tudjátok a tájfutók szlogenjét: “Stadionunk a természet” :)

Páfrány is volt dögivel, nagyon élveztem, hogy bújkálni, ugrálni is kell, nem csak egy parkban vagy ami még rosszabb, aszfalton, járdán, műúton futni.

Fent egy dombtetőn

Volt jó kilátásom is. :)

Egy darabig a kék, majd a piros jelzést követtem, de nem nagyon törődtem aztán velük, inkább fordultam, hogy ne fussak el túl messze, és egy szép kört leírva hamar visszaérjek a Zitámhoz.

Határkő! :) Hát ilyet is rég láttam…

Valaki bunkert épített… Valószínű gyerekek. Gyerekként mi is ástunk egy gödröt a Péterhalmi-erdőben, ami aztán fel is került a róla készült tájfutó térképre.

Otthon kevés olyan erdőnk, vagy tájfutó nyelven “terepünk” van, ahol ennyi és ekkora sziklák vannak.

Hát igazán kocogósra vettem, mert tudtam, hogy ezen a napon még bringázni is kell, plusz ugye ebben a sok fotózás meg sziklákon való ugrálás is benne van. Igazából csak a futás élményéért mentem ki, meg hogy egy kicsit ma is végezzem ezt a fajta mozgást is, szokja a lábam, az izületeim.

Zita után én is megebédeltem. Direkt erre a célra készítettünk szendvicseket, és volt nálunk a termoszban melegvíz (hála Zitának), és még jóféle brazil kekszeink is voltak Pítöréktől. :)

Apropó! Már elkészültem az utolsó három nap szept4-5-6. kiírásával, hamarosan kiteszem a jelentkezést. Ha lesz köztetek olyan, aki nem csak bringázni, hanem futni is szeret, akkor tervezhetjük ugyanígy az ebédszüneteket, valami olyan helyen, ahol enni is jó, lenni is jó és futni is jó – és futhatunk is együtt, amíg a többeik esznek, pihennek! :) Napok kérdése, és felteszem a jelentkezést egy v1.0-ás útvonaltervvel, amihez szívesen látok nem csak ilyen, hanem más javaslatokat is.

Mondom, hogy az összes francia falu szinte már giccses! :)

Zita anschlussában.

Szélkakas helyett széllúd? :)

De ez még jobb! :) A mindig széllel szemben szántó parasztbácsi! :)

Nem látszik jól, de a fenti kisablakban van egy kerámiakakas.

Megálltunk makrózgatni…

…mert televolt pillangókkal és más dongókkal egy bokor.

Csíkos antennás pillangó felülről…

…és oldalról.

Fontainebleau, egy kastélyos turistaváros utcáin

Hoppá, azt hiszem megtaláltuk a délutáni piknikezőhelyünket! :)

Ezek aztán kémények a javából! :)

Te jó ég, és ez simán lehet, hogy több száz éves… Itt aztán volt, van gazdagság.

Kifelé menet a kastélyparkból néhány száz métert egy ösvényen tettünk meg. Itt egyszer csak egy pattanást hallottam az első kerekemtől, majd egy hangos küllőkattanást a hátsókeremnél. Ez a fadarab pattant be a kerékbe, és blokkolta le azt, felgyűrve a hátsó sárhányomat, pont, mint anno Zitának Queenstownban, Új-Zélandon. Csak hogy érezzétek, mennyire begyűrte a sárhányót: a végének valahol a fotó jobb alsó sarka alatt kéne lennie, nem ott hátul.

Csak ezúttal szerencsésebbek voltunk, megtaláltuk az elpattant csavarokat, és úgy néz ki, egyelőre a sárhányóm is egybemarad, csak szépséghibás lett. De amúgy ez a rész a csomagtartó alatt van, tehát úgysem látja soha senki.

Átmegyünk a TGV vasútvonal alatt.

Vizet kértünk tőlük, de banánt és egy helyi étel konzerv változatát is kaptuk tőlük! :) Lám, nem kell ahhoz anyagi szegénységben élnie valakinek, hogy jófej és segítőkész legyen! :)

Ezt kaptuk. :) Autentikus Cassoulet! Buta módon ezt azóta sem ettük meg, úgy gondoltuk, még autentikusabb lesz, ha átcipeljük fél Franciaországon és csak aztán bontjuk fel. :) De egyébként, bár nem tudtuk, hogy az is Cassoulet, de ekkor pont volt nálunk egy ennél nagyobb, a Chili con Carnével azonos méretű konzerv, ami szintén ilyen étel volt, és megettük és finom volt! :)

Megérkeztünk a városkába, ahol táborozni terveztünk ezen a napon!!! :)

Egy nyakik fekete olajos, autóját az utcán szerelő férfit kérdeztünk meg, hol tudnánk csendben, békében felállítani a sátrunkat, ahol senkit nem zavarunk. Tört angollal, nagyon kedvesen válaszolt, azt mondta, hogy egy focipályát keressünk a település szélén. Így is tettünk, egy pár sarokkal később két hölgy elvezetett minket a park mögött lévő focipályához, amit különben sose találtunk volna meg. Itt először vacsorát főztünk, a már említett konzervet hagymával, sonkakockákkal megbolondítva. És már fürdővizünk is volt a 10 litere Ortlieb zuhanyzsákban, amit a hölgyektől kaptunk Zita kezdeményezésére. (Én le se fürödtem volna ezen a napon, ha Zita nem szerviroz zuhanyvizet)

Íme a vacsink. A szendvicsgyártásból hátramaradt sajtot és salátát is ettük hozzá.

Miután besötétedett, feldobtuk a sátrat és lefeküdtünk aludni. Csak néhány kutyáját sétáltató család jött ki erre a szebb időket is látott focipályára, aminek a legfélreesőbb sarkába táboroztunk, de őket nem zavartuk.

Preaux – Auxerre, 54,8km

Reggel végre nem felejtettem el lefotózni, hol aludtunk.

Az következő városba jelölt a térképem egy Intermarchét, de mivel ez az Aldi előbb jött szembe a 35 centes helyben sütött bagettjét reklámozva, ezért ide tértünk be elemózsiáért.

Aminek egy részét rögtön fel is faltuk. Reggelire pesztós puhasajtos lilahagymás kenyér! Kell ennél jobb? :) Igen, bevallom, én pesztó helyett felvágottal ettem.

Reggelizőhelyünk az Aldi parkolója volt.

Ugyanezen településen egy pajtából átalakított nyilvános vécét találtunk, ami már-már zavarbaejtően modern akart lenni belülről.

Már megint ezek a lámpák…

Valaki nagyon kreatív volt! :)

:)

Nagyon bírtuk az ilyen félig fa homlokzatú házakat.

Meg az ilyen apró csodákat. Az ilyenektől nagyon szerethető tud lenni egy hely.

Tiszta, rendezett, szép, békés. Kezdjük kapizsgálni, miért volt úgy oda minden ázsiai és latin-amerikai barátunk bármely nyugati országért, ahol életében járt.

Báááááááááááááááhhh! Új-Zélandról való a lilahagymánk!?!? ÁÁÁÁÁÁááááá, ez még a Lidlből van, hogy a jó viharba éri meg nekik Franciaországban új-zélandi termesztésű lilahagymát árulni? Ha még indonéz lenne, vagy tudomisén… De Új-Zéland? Az egy drága ország, ott óránként többér szedtük a szőlőt, mint amit előtte Magyarországon az IT-ban kerestem. A hagymát pedig nehéz ipari mezőgazdasági keretek között termeszteni… Nem értem ezt, és persze bosszantó, de próbálok rajta nem bosszankodni.

Egy Meki-Lidl párosnál feltöltöttem pár bejegyzést és aztán egy árnyékos parkolóba visszavonulva megfőztük a Chili con Carnét, amit friss bagettel fogyasztottunk.

Akciós volt a puhasajt, pár centbe került, nem bírtuk a polcon hagyni. Aztán meg alig bírtuk megenni. :)

Ez a kép már szinte Magyarországon is készülhetett volna, nem?

A lemenő nap fénye megvilágított egy érdekes alakú felhőt. Ezt már a táborhelyünkről fotóztuk.

Tudatosan lekanyarodtunk a főútról, hogy majd a folyó mellett biztos lesz valami. Zita volt megint az ügyes, megkérdezett egy idős bácsikát, aki megengedte, hogy a végeláthtatlanul méretes kertjének oldalában, a folyó egyik holtágjánál felállíthassuk a sátrunkat. Itt volt egy nagy asztal is padokkal, ezért nagyon kényelmes dolgunk volt.

A holtágba be is csobbantunk.

Táborhelyünk.

Auxerre – Avallon, 74,2km

Reggel müzlit ettünk, aztán csupán pár kilométerre volt az auxerri Lidl, ahol gyorsan bevásároltunk, majd behajtottunk a városba, és ilyen utcákon csalinkáztunk.

Auxerre városának egyik nagy temploma a sok közül.

Nagyon bírtuk az utcákat.

Hogy nem korhad el? Alig van eresze a házaknak, ha oldalt veri az eső a falat, nem rohad el ez a sok fa?

A folyópartról visszanézve a belvárosra.

Ugyanez a hídról.

Van nálunk bagett, meg finom rávalók, mehetünk! :)

Egy kerékpáros útvonalat követtünk, ami néha egész érdekes helyeken vitt minket át.

Miután kereszteztük egy hídon, ráfordultunk egy csatorna melletti útra. Ezekkel a csatornákkal keresztbe-kasul tele van Franciaország, egykor a közlekedési hálózat szerves részét alkották, de sok közülük (Vagy talán mind? Kétlem…) még ma is működik, de ma már csak turistahajókat látni rajtuk, mint például ezt is.

A csatorna mentén utak is vannak, hiszen egykoron lóval vontatták a hajókat a vizen. Legalábbis valaki egyszer így mesélte nekem, ha jól emlékszem az a kedves bácsi, akivel anno együtt tekertünk ki Párizsból a 100napbringa alatt egy pont ugyanilyen csatorna mentén.

Mivel a csatornák viszonylag síkak is, és eleve volt mellettük egy út mindenütt a vontatás és szervizelés végett, ezért ma ezek az utak tökéletesen kapóra jönnek kerékpározásra. És sok ki is van építve gyönyörű kerékpárútnak. Zseniális! :)

Na ezért csak “viszonylag síkak”! :) A képen Zita egy zsilip és zsilipház között hajt el, ilyenekkel tele vannak a csatornak, 2-3 méteres szintkülönbségeket hidalnak át a csatornákon.

Csatornamenti piknikezőhelyünk

…és irány tovább! Ejj, de könnyű az élet! :) És lám, a hajókon is ott vannak a bringák, nem egyszer elektromos járgányok. Hajózni a csatornákon, aztán elektromos bringázgatni a kényelmes bringautakon. A sok őrület után, amin keresztül mentünk, ez szinte már unalmasnak tűnik. Szinte! Merthogy amúgy nem volt az, nem éreztük egyetlen nap egyetlen pillanatát sem unalmasnak még Európában, ez csak most így eszembe jutott.

Monokultúra

Erdő! :) E kép, és az előző között ránkszakadt az eső, de mivel nem volt komoly, se hosszú, csak kivártuk egy fa alatt. Jobb híján, ugyanis a franciáknak nincsenek széles ereszeik, máshová nem is tudtunk volna beállni.

Egy völgyben haladtunk kényelmesen, egyenletesen fölfelé, alig 1-2%-os emelkedőn.

Ez is gyakori Franciaországban. Még két országgal ezelőtt be sem vakolták a házakat, itt mindegyikre öröm ránézni, olyan szépek.

Ezt a képet a laptopom monitorjáról már az avalloni mekiben készítettem, ahol nem csak a netelérés, hanem a konnektor miatt is telepedtünk be. Meg Zita nagy örömére megengedtünk magunknak egy fagyit, csak hogy ne érezzük magunkat bunkónak, meg hogy legyen egy kis öröme a feleségemnek. :) A kép azért készült, mert itt újraterveztünk. Az egész úgy kezdődött, hogy Couchsurfingen kerestem tagokat, akik valahol Avallon és Taizé között laknak, ugyanis ekkor már csak 3 napi bringaföldre voltunk Taizétől, de még 4 napunk volt vasárnapig, amikortól vártak minket. Ezért gondoltam tök jó lenne valahol valakinél eltölteni egy napot. Kid dobott ki elsőnek a gép? “Orsi” – egy magyar lányt Dijonban, aki 18 perce volt online! :o Azért dobta ki a találati lista, mert a város neve, amire rákerestem, egyben egy egyetem neve is Dijonban. Ha már így, akkor klikk, és nézzük meg, ki ez az Orsi. Már nem emlékszem, miket írt a profilján (mint két nappal később megtudtuk, ő maga sem :D), de az biztos, hogy jókat, és az egyik fotóján egy bringán ült, ezért ezek után már meg se néztem a referenciáit, hanem egyből elkezdtünk konzultálni Zitával, hogy mi legyen? Menjünk, ne menjünk? Kis kerülő, de tök jó lenne, és akkor Dijont is látnánk… Végül a GO mellett döntöttünk, írtam Orsinak, aki még akkor rögtön válaszolt, hogy otthon lesz, és szívesen lát minket. :) Juhééé, megvan az új cél, van cél, és valahol várnak ránk, ez mindig nagyon jó érzés! :) Ráadásul nézzétek azt a vasalódeszka-lejtőt a végén! :) Az utolsó 58km Dijon előtt egy nagy egybefüggő lejtő lesz! :) Ha holnap megmásszuk ezeket a dombokat itt a bal oldalt, holnap után már csak le kell gurulnunk Orsihoz, ahol másfél nap pihenő vár ránk! :) Én persze a fejemben egyben elkezdtem megtölteni ezt a másfél napot mindenféle dologgal, mert hát ha valaki, én nem tudok megülni a seggemen. :) Majd kimegyek futni! Kimegyünk megnézni a várost! Sütünk egy pizzát, megnézünk egy filmet együtt… Mondjuk ez tényleg mind pihentető tud lenni, kivéve talán a városnézést, na de “ha már egyszer itt vagyunk” ugyebár. :)

A mekit végül azért hagytuk el, mert már közeledett a 7:30, amikor is a Lidl zárni szokott. Áttekertünk hát a város nyugati sarkában lévő bolthoz, ahol még ugyan voltak páran, de az már zárva volt, nem nyílt ki a mozgásérzékelős bejárati ajtaja. Ekkor ért minket a sokk: itt 7:15-kor zárnak. Most 7:17 van! Ez nem jó, a következő két nap nem lesz sehol Lidl, be kell most vásárolnunk! Fogtunk egy kocsit, megvártuk amíg az egyik bentlévő vásárló kitolta az övét, és az általa kinyitott kijárati ajtón beosontunk. Villámgyorsak voltunk, még így is voltak, akik utánunk értek a pénztárhoz. Ezt megcsináltuk, mázli, hogy sikerült! :) Innentől már nyugodtan tekertünk be a városba, ami egy mély, kanyorgós völgy feletti gerincen terül el. Amilyen gyorsan jött a stresszes helyzet, szerencséje olyan gyorsan sikerült is megoldanunk.

Avallon se csúnya hely.

Ez a kapus torony különösen pofás volt.

A túloldalról, zoomolva. Régen nem vettem észre az ilyen részleteket, sokkal kevesebbet használtam a zoomot a fényképezőgépen.

Ezen a terecskén vacsoráztunk, mert megint sutyiban terveztünk kempingezni lent a völgyben valahol a patakparton, ahol majd senkit nem zavarunk. Nézzétek a jobb oldali sárga épület tornyának alját! :) Kilátszik a lépcsőház alja, még pont elfér alatta az ajtó! :)

Zúzzuk lefelé a völgybe.

Közben nagyon faja kilátásaink voltak a város alsóbb részeire. Csak szegény fékeink hangoskodtak azon, hogy már megint megállunk a száguldásból fotózni. :)

Lépcsők

Az első emeleti lakásba csak az utca feletti gyalogos felüljárón lehet bejutni. :)

Kíváncsi leszek, hogyha innen továbbindulunk vasárnap délután Taizéből, ezután is ennyire fogjuk-e csodálni ezeket a “hétköznapi francia falvakat”, amelyek egyébként itt is jelen vannak, Taizé maga is egy ilyen pofás kis álomszép kőházas falvacska egy dombtetőn.

Hát a sunyikempinges terveinket keresztbehúzta a 11,2 eurós luxuskemping. Ennyibe került kettőnknek ugyanis a völgy aljában található kemping. Forró zuhannyal, hűtővel, árammal(a közös helyiségben), asztallal, székkel, wifivel. Arra gondolván, hogy már úgyis mindjárt otthon vagyunk, és már amúgy is a szüleim pénzéből utazunk, és amúgy is dögöljek meg, ha nem találok pár hónapon belül újra munkát az IT-ban… Szóval úgy voltunk vele, hogy ez bőven megéri nekünk.

Természetsen nem volt luxuskemping valójában, csak számunkra. Amúgy egy átlagos, jól felszerelt nyugat-európai kemping volt.

Ennyi lett mára. :) Érdekes, hogy ekkor 9:33-kor ment csak még le a Nap. Mert ugye már (végre!!! :D) ugyanabban az időzónában vagyunk, mint odahaza, de azért még mindig, légvonalban is több, mint 1000km-re nyugatabbra, az pedig sok, talán 1/24-ede is lehet a Föld kerületének ezen a magasságon, ami ugye 1 óra különbséget jelentene.

Elképesztően boldog vagyok, hogy a következő bejegyzésben megérkezünk Taizébe, ami igaz, hogy már majdnem két hete volt, de akkor is! :) Mivel a taizéi napokról amúgy is mindig írtam pár sort e bejegyzések elején, azt, ami kimaradt, le tudom írni egyetlen bejegyzésben, ami azt jelenti, hogy már csak két bejegyzés, és utolértem a jelent!!! :) Ilyen több mint egy éve, Belize óta nem volt, és ott is csak azért, mert az azt megelőző mexikói, yucatáni élményeinket kihagytam a blogból, és arról a kb. egy hónapról mind a mai napig csak Origo-cikkek készültek. Szóval ez nagy dolog, legalábbis nekem, nekünk. Történt 2015. július 20. és 22. között, megírva augusztus 7-én.

  1. Grant Júlia
    augusztus 8th, 2015 13:20-nél | #1

    Szia Árpi!

    “útelágazkodás” – szerintem ilyen szó nincs. Talán útelágazásra gondoltál? :-) Én is Franciaországban voltam amikor ezeken a helyeken voltatok, csak tőletek DK-i irányban az olasz határ közelében, Briancontól északra egy Nevache nevű falucskában barátoknál. Már nagyon várom az utolsó három nap menetrendjét, mert bár bringázni nem tudok menni, de feltétlenül ott leszek a Hősök Terén amikor befuttok. További boldog kerekezést a szép, gazdag és tiszta Európában. Persze ez sem igaz minden európai országra, még a gazdagokban is vannak lepusztult helyek, csak most szerencsétek volt ezekkel a tündi bündi kis falvakkal. Előbb utóbb a kultúrsokk el fog múlni és visszaszoktok az európai normákhoz. :-) xx

  2. Németh András
    augusztus 13th, 2015 16:10-nél | #2

    Újra fel tudom ismerni a fajokat amit fotóztok :D Szóval a “bokor” mezei iringó (https://hu.wikipedia.org/wiki/Mezei_iring%C3%B3) a barna “pillangók” azok szerintem kis ökörszemlepkék (http://jasius.hu/lepidopterology/pyrtit.html) a “csíkos antennás” pedig nekem ezüstkék boglárkának tűnik (http://jasius.hu/lepidopterology/polcor.html) a “dongók” pedig földi poszméhek (http://www.magyarrovartanitarsasag.hu/az_ev_rovara.html) (persze azért a tévedés jogát fenntartom)

  1. Még nincsenek visszakövetések