Bejárat > Európa - Hazaúton, Franciaország > Az első napok Európában, a bűnös mennyországban

Az első napok Európában, a bűnös mennyországban

Húúú, nagyon álmos vagyok, mert tegnap este éjjel egyig élménybeszámolót majd beszélgetést tartottunk egy csoport lánynál, akik fél évet vannak itt Taizében önkénteskedni. Az ő vezetőjük, egy nővér az az illető, aki elbírálta a kivételes kérelmünket, tehát neki köszönhetjük hogy két hetet vagyunk itt Taizében. :) De szerencsére most könnyű dolgom is van, mert olyan hatással voltak rám az első Európából kapott élmények, hogy az első napot Párizsban még aznap délután leírtam, így most csak ide kell másolnom. Nem állt szándékomban senkit megítélni vagy bírálni azzal, amit leírtam, szóval kérlek ne vegyétek rossz néven, amit írtam!

Reggel fél 10-kor ébredtem, kb. 12 órát aludtunk, este úgy dőltünk ágynak 87 óra pörgés után, mint egy darab fa, azonnal elaludtunk. Ebben a 87 órában 4 órát sikerült aludnunk buszon, 3-at ágyban, és kb. másik négy órát repülőkön. Ezt leszámítva vagy a cuccok csomagolásán pörögtünk, vagy buszon, repülőn ültünk, esetleg repülőtéren vártunk, aztán meg a bringákat szereltük, és a végén egy keveset bicikliztünk is. Na de a reggel! :) Viola, erdélyi származású magyar segítőangyalunk, és férje Adrien (itt férfinév (is?)) gyönyörű lakásában ébredtünk, jóval azután, hogy ők már leléptek munkába. Zita bekevert egy kását a maradék nálunk lévő ételből, és csináltunk citromos vizet a nálunk lévő két citromból, amelyek még Brazíliából valóak (és zöldek, nem úgy, mint amit itt kapni!). A csapból iható víz folyik, itt ezt isszák az emberek, és ezt kínálják az éttermekben is! :o Némi internetezés után én futócipőt húztam, és kimentem a közeli parkba futni. Fényképezőgépet most nem vittem, mert csak egy nagyon laza 14 perces két kilométerre mentem, hogy nehogy megint sérüléssel kezdjem a túl lelkes edzéssorozatot. De legközelebb majd viszem már, mert nagyon érdekes volt ez a két kilométer is. A park bejáratáig csak egyetlen egy úttesten kellett átkelnem, ehhez kb. 4 zebra állt rendelkezésemre az első 300 méteren. Az autók már attól megálltak a zebra előtt, hogy én arra fordítottam a fejem. A park bejáratánál először egy parkolón kellett átfutnom, majd végre letérhettem az aszfaltról, így a középső 1km-t már természetes talajon futhattam. Egy rétet kereszteztem, ahol egy fényvisszaverő „kukásmellénybe” öltözött tanító néni terelgette osztályát. Majd egy fasor mellett indultam el, mert már ekkor is forró volt a nap. Egy patakot követtem, aminek hamarosan elértem a forrását, egy érdekes, sziklabarlangos részből bújik elő a víz, legközelebb közelebbről is megvizsgálom, hogy természetes képződmény-e, vagy emberi. Talán Zitával is kimegyünk majd ide sétálni. Aztán a patakot követtem egészen egy pofás tóig. Innen fordultam, felfutottam a park felső részéhez, ahol egy kastélyszerű épület oldalában tettem még egy kört, így mire visszaértem az épületünk kapujához, pontosan két kilométer lett a futás vége. Este is kimegyek majd, akkor talán már egy 3-ast is lefutok. Azért csinálom apró darabokban az edzést, hogy le ne sérüljek. Mivel a lábam teljesen elszokott a futástól, de a lelkemnek nagyon hiányzik, sőt kiált érte, ezért már rengetegszer megtörtént velem ezen az úton, hogy újra elkezdtem futni és szinte azonnal meghúztam az ízületeimet a lábamon. Ezt most nem akarom elkövetni, mert már „haza edzek”, hazai tájfutóversenyekre, és arra, hogy ha hazaértem, rögtön tudjak együtt futni a régi barátaimmal, és ne kelljen még aztán feledzenem magam az ő szintjükre. A futás ugye teljesen más fajta terhelés, és míg a bringázás (főleg a fekvőbringázás) alig veszi igénybe az ízületeinket, addig a futásnál rendesen ütközünk a talajjal minden egyes lépésnél, és hiába van meg a lelkesedés, az állóképesség, a tüdő és esetleg még az izomzat is a futáshoz, ha az ízületek nem szoktak hozzá, akkor simán le tudok sérülni már egy 3-4km-es futástól is. Mert persze, mint amúgy sok mindent, ezt is több lelkesedéssel csinálom, mint ésszel. :) Vagyis rögtön úgy akarom csinálni, mint régen, amikor ez, és ennél még jóval hosszabb futások is a hétköznapjaim részei voltak.

Na de nézzük, mi volt még ma! :) Mikor ezt írom, már délután két óra, és csupán annyi történt még velünk, hogy kimentünk vásárolni, de már ez is rettentő izgalmas és érdekes volt az után, hogy 4 évet Európán kívül töltöttünk. Violáéktól 10 perc sétára van egy LIDL!

Odafelé az első sarkon máris kiszúrtunk egy fekvőbringást, aki egy hagyományos bringás lánnyal tekert fel egy enyhe emelkedőn, egy csomaggal.

Fölfelé a lányt a csomagtartójánál megtolva segítette egy kicsit. :)

Ebből is látszik, hogy túldramatizáltuk a fölfelék nehézségét a fekvőbringákkal az egész úton. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy fekvőbringákkal is megmászható ugyanolyan könnyedén bármely hágó, mint a normál bringával, csak előtte le kell venni róluk azt a 30-40kg cuccot, amit mi körbecipeltünk a világon. :)

A bolt rettentő érdekes volt. A kosarat egy 1 eurós érmével tudtuk kiakasztani magunknak.

Ilyen szerencsére volt nálunk, mert tegnap a reptéren beváltottuk a Johntól az esküvőnkre – vagyis Zita menyasszonytáncáért – kapott 20 fontost euróra.

A kosár mérete jól tükrözte az európai fogyasztási szokásokat, a négy év alatt nem tudom, mikor találkoztunk utoljára ekkora nagy bevásárlókosárral. Talán Új-Zélandon a Pack’N’Save-ben. Az üzletbe belépve az volt az első dolog, ami feltűnt, hogy tudom, mi hol van. Európában az összes LIDL nagyjából ugyanúgy van berendezve, így most először „otthon éreztem magam” egy szupermarketben, semmit se kellett pár másodpercnél tovább keresgélni, minden a „helyén volt”. Ez kellemes, könnyű érzés volt azok után, hogy szerte a világban annyit járkáltunk a sok-sok üzletben föl s alá a kívánt termék után, sokszor teljesen hiába, mert az adott országba nem volt olyan dolog, amit szerettünk volna. A második meglepetés az árak voltak. Nincsenek elszállva, régóta nem láttunk 100g csokoládét 150 forint alatt, hát most ezt is megtaláltuk! :)

Ééééés a narancsos tallért! :) Ilyet négy éve nem ettem, jó igaz, ez már 1 euró volt, 310 forint, de hát néha kell egy kis dőzsölés, és különben is, ez már 100 nap bringás idők óta egyik fontos materiális alapja volt a boldogságomnak ezért 4 év hiányolás után most első dolgunk volt, hogy ez is belekerült az őrült nagy bevásárlókosárba. :)

Ezzel el is hagytuk a csokisort, és vettünk egy nagy óriási bagettet 40 centért. Héján ropogós, belül puha, igazi kenyér elfogadható áron! :) Na, ilyen se jött szembe velünk már egy ideje. :) Vettünk zöldségeket is, amelyek mind úgy néznek ki, mintha termékfotózáshoz válogatták volna őket – Kérdés mennyi bennük az értékes anyag?

Sárga citrom!?!? :)

Aztán bevallom töredelmesen, vettünk két sonkás pizzát darabját 1,4-ért, tudjátok ez a hűtött, de nem mélyhűtött fóliázott történet, ami 3-4 napig áll el. Aztán a legolcsóbb sonkából is vettünk, majd a sajtpulton nagy örömködések közepette kiválasztottunk egy egész henger Brie sajtot, mert így volt a legolcsóbb kilóra. Ja, minden termék mellett, oké csak kisbetűvel, de jól láthatóan ki van írva a kilónkénti ára, így könnyű megtalálni azt, ami tényleg a legolcsóbb. Ezután vettünk még egy túró rudihoz hasonló desszertet 8-as csomagban 1,6-ért, majd a fogkefe, fogkrém, szappan és hintőpor beszerzése után a villámgyors pénztárakhoz fáradtunk. Egy pillanat alatt fizettünk az otthoni VISA-mmal, és már a hátizsákban is volt minden, kivéve a desszert, amiből rögtön megettünk kettőt. 30 eurót, vagyis 9300 forintot fizettünk, de sok olyan dolgot vettünk, ami hetekig, hónapig elég lesz, az ételhez pedig csak egy bagett kell még és holnapra is bőven elég lesz. Szóval Európa, és Franciaország sem lett egy anyagi rémálom, amíg oda voltunk, csak itt is meg kell találni az olcsó helyeket és ügyesen kell vásárolni.

Persze ennek van egy másik éle is, ami elsőre nem látszik, és amiről eddig nem írtam. A tökélyre fejlesztett hatékonyság még hagyján, az még önmagában jó dolog, de a tökig hűtött áruház biztos, hogy rengeteg energiát zabál, és simán el tudom képzelni, hogy a termékek nagy részét egyetlen, vagy legfeljebb néhány helyen gyártják egész Európában, és onnan terjesztik szerteszét az egész kontinensen, természetesen bűzölgő, robbanómotoros, igazából tök hatékonyatlan, elavult teherautókon, amiről már réges-régen át kellett volna térnie az emberiségnek valami sokkal fenntarthatóbb, a fosszilis energiaforrásokat teljesen a Földünk gyomrában hagyó technológiára. Vagy még jobbat mondok, a szintén fosszilis energiákra építő, a talajra erőforrásként sem tekintő ipari mezőgazdaságot kellett volna már rég átformálnunk valami értelmesebb, fenntarthatóbb, a bolygónk és saját magunk számára is egészségesebb dologra. Jöttünk a repülőn Párizs felé, és ahogy ereszkedni kezdett a gép, a reggel első fényeiben feltűntek alattunk a végtelen barna és sárga mezők, gyakorlatilag volt, ahol csak ezek és városok alkották az egész tájat. Ez a sok kényelem és olcsóság, amit mi az óriási bevásárlókosarunkba pakoltunk, mind innen ered, erre mind leadtunk ismét egy szavazatot, mi is bűnösök vagyunk, sőt elsősorban mi, hisz ki más lenne az? A föld, a madarak? Baromi komplex dolog ez, mert a termékek mellett ugye csak a pénzben mért áruk van ott, az nem, hogy mennyit utazott rákot okozó, üvegházhatású gázokat pöfögő teherautókon, hogy mennyit járta az ugyanilyen traktor az agyonpermetezett és műtrágyázott földeket érte. Hogy mennyi talajt és természetes vizet mérgeztek meg ezek az anyagok, hogy hányan készítették, csomagolták minimálbérért egy olyan munka keretében, amit utálnak, és amiben nem önmaguk, míg arra a polcra került az a termék, ahonnan mi könnyedséggel és örömmel leemeltük, miközben inkább bűnt kellett volna éreznünk. De nem éreztünk, mert csak annak örültünk, milyen kevés pénzbe került nekünk. Viszont annak már örülök, hogy ezt így látom, és biztos vagyok benne, hogy ezen változtatni is fogunk a most már nagyon közeli jövőben. Hazafelé sétálva, a termékeket kézben és a saját hátizsákunkban cipelve eszembe jutott, hogy elfelejtettük megnézni a kukákat! :) Persze ettől lehet, hogy agyfrászt kapnak majd a vendéglátóink, ezért nyílván először őket kérdezzük majd meg.

Szóval eddig ennyi történ velünk Európából. Jó lesz itt, már alig várom a sátrazásokat, meg hogy a délutáni hőségben fújjunk egy sziesztát, a hajnali indulásokat, és az akár késő estig tartó, de még mindig világosban való tekeréseket. Itt ugye most nyár van, és olyan távol vagyunk az egyenlítőtől, amennyire nagyon rég nem voltunk, ezért közel 16 órásak a nappalok. Nem is tudom, volt-e valaha ilyen ezen az úton. :) Még jelentkezem, mert mostantól úgy tervezem, hogy a jelenből írom meg a beszámolókat. Történt 2015. július 16-án, megírva ugyanezen napon. :)

Hát, folytatni a jelenben írást nem sikerült, viszont azóta megírtam már vagy másfél hónapnyi útinaplót, szóval nagyon jó úton járok afelé, hogy utolérjem magunkat és utána megint csak a jelent kelljen megírni. Ezek után még két említésre méltó megmozdulásunk volt. Az első az volt, hogy elmentünk a 8km-re lévő Decathlonban, ahol nagyon készségesen megsegítettek minket szerszámokkal, így át tudtuk szerelni a Nazcáékból, Moniquetól és Henktől kapott cserealkatrészeket a bringákra. Konkrétan az egész hajtásra gondolok, a láncra, ami majdnem háromszor hosszabb, mint a normáli bringákon, az első lánctányérra, a mellette lévő láncvédőrányérokra, a láncvezető csövekre, a hátsó lánctányérra, a középső gördőkre. De még új gömbcsuklókat is kaptunk a kormányzáshoz és két teljes első villa “head set”-et, vagyis alsó és felső kormánycsapágyokat. Mindezért ráadásul végül egy fillért sem kértek, sőt még a postaköltséget is ők állták! :)

Ez a doboz kopóalkatrész már Violáéknál vár minket, mikor megérkeztünk hozzájuk. Ezer köszönet érte Moniquenak és Henknek, a Nazca kerékpárok “szüleinek”! :)

A decathlonban Zitának egy lecipzározható szárú nadrágot is vettünk, valamint egy kis palack kempinggázt a tartalék gázfőzőnkbe. (a szivárgó benzines-gázos főzőt haza fogjuk küldeni innen Taizéből így nem kell tovább holtteherként cipelnünk)

A második megmozdulásunk egy próbaút volt az új hajtással, méghozzá az Eiffel-toronyhoz. Mert ugye azért, ha már itt vagyunk… :) Hiába jártunk már mindketten ezelőtt Párizsban, ezt úgy éreztem, nem szabad kihagyni. Zitát kezdetben nehéz volt rávenni erre a nem is olyan rövid városi túrára, de szerintem utólag már ő sem bánja. :)

Ezt a pompás házat már futva is láttam, nem messze van Violáéktól.

Az első 10km-t még rendes autóúton tettük meg.

Aztán egy vasúti vonalat, illetve a vasút menti parkos sávot követő kerékpárútra tértünk rá, ami egészen a város szívéig vitt minket. Ezt az útvonalat az OpenCycleMap is jelöli egy vastag piros vonallal.

A bringaútról egy óvatlan pillanatban jobbra néztünk, és ezt láttuk! :)

Kereszteződés már a belvárosban.

Építkezés miatt ideiglenes bringaút, betonozva, korlátozva és sárgával festve! :o

Füvesített villamospálya

“Tankolják” az elektromos autót! :) Hát már ilyen is van itt? Párizs mindenben élen jár.

Érdekes megoldás, meg kell hagyni! A városban több helyen is láttunk ilyen parkolókat. Ehhez polgári engedelmesség is kell, hisz amint a háttérben látjátok, senki más nem parkolt rá az eletromos autó töltőállomásra.

Autolib’-nek hívják a rendszert, biztos találtok róla infót az interneten.

Pont, mikor ott jártunk, akkor érkezett vissza az elektromos autójához egy hölgy. Ha ugyan az övé és nem egy újabb közösségi közlekedési módot láttunk.

Szembe egyirányú utca, behajtani tilos, kivéve kerékpárosoknak. Sőt, nekünk még sáv is fel van festve, ha jobban megnézitek.

Szervizúton

Itt már nagyon a belvárosban. Ekkor már az autók között kellett haladnunk, de nem éreztük emiatt veszélyben magunkat, mert sokkal gyorsabban haladtunk, mint ők. :D Egyedül csak attól féltem, hogy ránknyija valaki az ajtóját, de erre éppen ezért ügyeltünk is.

Első utunk a Notre Daamhoz vezetett

Itt láttuk ezt a rekumbens turistariksát.

Elsőkerékhajtás elektromos rásegítéssel, óriási hangszórókkal! :) Nem kell Ázsiába meg Dél-Amerikába menni, hogy furcsa járgányokat lássunk! :)

Óriási tömeg volt, hatalmas sor állt a Notre Damehoz, ezért végül be sem mentünk. Viszont egy a bringák után érdeklődő spanyol családdal nagyon jól elbeszélgettünk spanyolul, ami tök jó érzés volt. Erre egy éve még nemigen lettünk volna képesek. Remélem sikerült valahogy szintentartani ezt a kis spanyoltudásunkat, pl. spanyolajkú vendégek fogadásával odahaza. :)

Egy részlet

Itt már a Szajna partján. Úgy látszik mindenütt van ilyen szerelmes lakat őrület, biztos a lakatlobbi indította el! :)

Itt már az Eiffel-torony lábánál, szelfibot árusok között cikázva. :) Az illető, aki a képen látszik, utánam is szólt, hogy “You don’t need a selfie-stick”, talán vásárlásra ösztönző kérdés volt, talán arra gondolt, hogy nekem tényleg nem kell, mert elég a karom. Mert ezt a fotót úgy készítettem, hogy közben előrefel néztem és bicikliztem. :)

A bagett és az Eiffel-torony. Ekkor még a bagett elérhetőségének extázisában léteztünk. :)

38 ezer kilométer! :) A táblán látható Taizé is az itteni hagymatornyos templom jelképében, aztán az Alpok, majd a Hősök tere! :) És mivel a reptértől csak 9km-t bringáztunk, valóban ezen a napon, ezen a városnéző túrán értük el ezt a távolságot a kerékpárokon. Sőt, utólag megnéztem, és szinte még az Eiffel-torony is teljesen stimmel, mert induláskor 37970-nél állt a számláló, hazaérkezéskor pedig 38032-nél, és hát nagyjából az Eiffel-toronynál fordultunk. :)

Hazafelé nagyjából ugyanott hajtottunk végig, csak egyszer tértünk le véletlenül a vasút másik oldalára.

Ennyi lett a vége. Jó volt csomagok nélkül, vagyis részemről egy táskával kerékpározni, egész más élmény volt, sokkal könnyedebbek, fürgébbek voltunk, az új hajtással pedig sokkal simábban, kellemesebben mennek a bringák, a régi már nagyon kopott volt, furcsa zajokat adott, kattogott, épphogy nem szalajtott még. Ez így sokkal jobb, simább érzés most.

Ezután már semmi említésre méltó nem történt Párizsban, Violáéknak tartottunk egy élménybeszámolót, ők is elmesélték, hogyan találkoztak Erdélyben, majd hogyan kerültek Franciaországba, és hogy milyen itt az élet.

Viola és Adrien tejben-vajban fürösztettek minket, nagyon jó dolgunk volt nálunk, amit ezúton is köszönünk! :)

Utólag jutott eszembe, hogy nem is csináltunk közös képen mind a négyünkkel. De talán elhiszitek, hogy én is ott voltam! :)

Aztán készültünk az indulásra, egy hétfői napon nekivágtunk a Párizs – Taizé szakasznak, amire bőven hagytunk időt, mert itt csak vasárnap “kezdtünk”. Ebből aztán az lett, hogy a 7 nap alatt nem a legrövidebb, 360km-es úton érkeztünk meg ide, hanem egy hosszabb, de izgalmasabb 450km-es útvonalon.

Történt 2015. július 16. és 19. között. Megírva augusztus 6-án.

  1. Mohán Valéria
    augusztus 6th, 2015 23:27-nél | #1

    Kőbányán is füvesített lett a 28-as villamos vonala. Hogy milyen hosszan azt nem tudom.

  2. augusztus 14th, 2015 21:16-nél | #2

    Magyarországon is terjed az e-autózás, nőnek ki a földből a töltőoszlopok és zöld rendszámot kapnak az ilyen autók, amivel mehetnek buszsávban is. :)

  1. Még nincsenek visszakövetések