Archívum

‘Agra’ cimkével ellátott bejegyzés

Vissza Jaipurba és Amerbe – Újra a falon, és az elefántok között

május 10th, 2012 4 hozzászólás

Éjszakai séta Agrában

Nem tudom miért, de amikor néhányszor végiggondoltam a közelmúltban, hogy hány beszámolót kell még megírjak, hogy utolérjem a jelent, valamiért Jaipurt és Amert mindig kifelejtettem. Pedig ezt igazán nem érdemelné meg a második látogatásunk ezeken a helyeken, mert éppoly szép élményeket szereztünk most is, mint amikor először jártunk itt. Pontosan négy dolog miatt jöttünk vissza ide hazafelé Delhibe menet: a Pushpendránál hagyott, szétszakadt hátizsákjainkért, hogy aztán vissza tudjuk váltani őket a pénzünkre a gyártónál, az elefántokhoz, az Ameri Nagy Fal felfedezetlen részeinek meghódításáért, és az Ameri „Stairwell”, vagyis lépcsős kút felkutatásáért.

Persze nem úgy volt ám, hogy egyszer csak ott termettünk, szóval kezdjük rögtön az elején, az odajutással. Khajuraho-ból este indult a vonatunk, és most sajnos nem reggel érkezett meg, és nem is Jaipurba, hanem először át kellett szállnunk Agrában, éjjel, hajnali 2:20-kor érkeztünk meg a Taj Mahal mellé. Ezt az időszakot én átvirrasztottam. Részben naplót írtam, részben olvastam, részben csak úgy elmélkedtem ez idő alatt a felső ágyamon. Agrában még le sem szálltunk a vonatról, már megtaláltak minket a hiénák. Egy fiatal kölyök ugrott fel a mozgó vonatra, és kezdett minket kérdezni, hogy kell-e riksa. Ez nagyon idegesítő volt, mert egyrészt ne ugráljon nekem a mozgó vonatra az orrom előtt pár rupit remélve, másrészt ne kövessen egészen a pályaudvar kijáratáig, mint valami állat. Értem én, hogy ő csak egy kis pénzt akar keresni, de engem akkor is zavar, hogy így ránk akaszkodnak, és emberszámba se vesznek. Mert én számomra az, hogy harmadjára sem értik meg, hogy nem kérünk riksát, azt jelenti, hogy engem, mint embert, le se szarnak, hanem csak és kizárólag a pénzem érdekli őket. Igazából csak ez az egy kölyök idegesített minket igazán, mert nagyon szorosan követett minket azután is, hogy kerek perec többször megmondtuk neki, hogy kopjon le. Volt valami igen idegesítő pimaszság a képében, a szeme sem állt jól, ahogy nézett ránk. Boldogok voltunk, mikor végre tényleg lekopott. Persze a mókának ezzel nem volt vége, sőt épp csak most kezdődött. Olvass tovább…

Fatehpur Sikri és néhány alkudozásunk története

március 14th, 2012 12 hozzászólás

A Taj Mahalnál töltött délelőtt után majdnem úgy döntöttünk, hogy lefekszünk aludni délután, de végül a menés mellett voksoltunk, és nem bántuk meg. Az útikönyv jelölt egy Fatehpur Sikri nevű helyen Agrától kb. 40km-re nyugatra. Megalkudtunk egy riksással a buszállomásig, majd ott megkerestük a megfelelő buszt, ami hamarosan elindult, rajtunk a fedélzeten. Egy órát robogtunk, mire megérkeztünk a másik buszállomásra. Itt gyorsan burkoltunk egy dált a közeli „étteremben”, majd bevetettük magunkat a bazár utcájának forgatagába. Volt ott minden, elsősorban rengeteg ember, kétoldalt pedig árusok. Olvass tovább…

Agra és a Taj Mahal

március 12th, 2012 7 hozzászólás

Indiai vonatos élmények

Delhiből Agrába hajnalban indultunk. Chandan volt olyan rendes, és kikísért minket egészen a vonatig. Ott aztán akkora tömeg tolongott a vagonok ajtóinál, hogy azon még ő is meglepődött. Iszonyatosan furakodtak az emberek, mi még ilyet elképzelni sem tudtunk volna, ha nem látjuk.

Egymást nyomták befelé, nem is értem hogy kaptak levegőt akik legbelül voltak. Pár percre reménytelennek tűnt a felszállást, de aztán előkerültek valahonnan rendőrök és a tömeg nagy része szépen leszállt a vonatról. Ekkor már fel tudtunk szállni, de még így is óriási volt a tömeg, csak úgy tudtunk odaférkőzni az ülőhelyeinkhez, hogy a táskáinkat a fejünk tetején vittük. Így fértünk át az emberek között. Mint azt egy utastól megtudtuk, a tömeg nem fért fel az előző „passanger train”-re, amire jegyük volt, ezért megpróbálkoztak a következő vonattal, a miénkkel. Az övék egy olyan típusú vonat, ahová valószínűleg annyi jegyet adnak el, amennyit az emberek vesznek. Hát most annyit vettek, hogy pár százan nem fértek fel. Pedig ügyes technikáik vannak, és biztos vagyok benne, hogy ha lenne világverseny a „hányan férünk fel egy vonatra” sportban, akkor India ott lenne az elsők között. A mi vonatunk persze ülőhelyes volt, de ez nem akadályozta meg a tömeget abban, hogy vissza ne szálljanak a vagonokba miután a rendőrök odébbálltak. A vonat úgy indult el, hogy közben kétségbeesett emberek próbáltak az ajtók melletti kapaszkodókba – vagy talán még az abban kapaszkodó embertársaikba is – belecsimpaszkodni. Szinte végig nyitott ajtókkal közlekedte végig a néhány órás utat a vonat. A kétfős ülésekre hárman-négyen ültek, és a háromrészesekre négyen-öten. A miénkre is. Persze nem jutott eszembe megmutatni a jegyeinket, hogy megkérjem őket, tartsák fent kettőnknek az elméletben három személyes ülés kétharmadát, mert mi ezért fizettünk. Valószínű bunkó nyugatinak néztek volna. Ahogy én is csak úgy pislogtam, hogy hogyan bírnak ők így meglenni egymás hegyén-hátán. Ennyit a vonatútról. :) Olvass tovább…