Archívum

‘Granada’ cimkével ellátott bejegyzés

Nem teljesesen kellemes kalandok Ometepe-szigetén

február 10th, 2015 4 hozzászólás

Több oka is volt annak, hogy ez a bejegyzés ennyit késett. Volt egy határidős cikkem nyomtatott sajtóba, amit tegnap este végre sikerült leadni. Aztán írtam útinaplót is, de a jelenből, vagyis ez azt jelenti, hogy meg vannak írva blogbejegyzések, de azok majd csak ezután, vagy az ezt követő bejegyzés után következnek. A harmadik ok pedig itt jön majd a bejegyzésben. Nem könnyű egy nem túl kellemes emléket újra felidézni, és ilyen esetben hajlamos vagyok halogatni azt, vagy mást csinálni helyette. Ez tudom, nem szép dolog, de ez esetben meg volt rá az okom, volt más, fontosabb dolog. De most már nincs több kifogás, reggel óta áramszünet van, és holnap reggelig itt leszünk, a netbookom azt mondja, hogy 9 óra 35 percig bírja még. Ha ez igaz, akkor akár a jelenig megírhatom az összes útinaplót! :) Lássunk is hozzá! :)

Ilyen még nem történt velem, elfelejtettem lementeni a képeket az egyik kameráról! :) Szóval íme, itt van még egy kép a granadai katedrális oldalából, még mindig Granadából

A piaccsarnok és a körülötte uralkodó káosz – a kajakozós nap délutánján jöttünk ide ki sétálni. Ez egy egész más arca Granadának, különbözik a főtértől, vagy a striptől, a katedrális mögötti fő sétáló- éttermes, turistagettós utcától.

Mondom, hogy különbözik ugye! :)

Olvass tovább…

Három nap Granadában

február 2nd, 2015 3 hozzászólás

Szokásos sok képes beszámolónk következik Granadából, Nicaragua leghíresebb, legturistásabb, legszebb legvárosából, a Nicaragua-tó partjáról! :) Ha közben rámjön a mesélhetnék, akkor lehet, lesz szöveg a képek között is, de ezt nem ígérem. Induljunk onnan, ahol legutóbb abbahagytuk!

Még egy kis Masaya és a fehér falvak

Reggel ez a piros teherautó fogadott minket a tűzoltóság előtt. Ez elgondolkodtatott engem egy picit, mert hát odabent a hangárban egy 49 éves ruszki csoda pihent, a mérgező kólát meg ilyen csilivili járgánnyal hordják? Hogy is van ez? Bolond ez a világ, vagy csak kéne egy jó marketinges a tűzoltóknak?! :)

Bácsi a pékség előtt, ahol a reggeli kiflijeinket vettük meg. (Ja igen, Oscar Pereztől, a 89 éves tűzoltóbácsitól reggel még kaptunk két csomag felvágottat is, hát nem oltári jó fej az öreg? :) ) Nézzétek a bácsi bringáját! Fékrudak, tükör, első és hátsó lámpák, dupla dinamó a hátsókeréken, integrált pumpa, duda! Ez ám a járgány! :)

Kb. 5 háztömbönként, minden városrésznek megvolt a maga kis temploma, na és persze a templommal tőszomszédságban lévő terecskéje. A tűzoltóság városrészén ez a templom áll.

Sörárak. Literes és fél literes visszaváltható üvegpalackok. Tízzel kell szorozni a forintosításhoz. Ezek egy kocsma árai a város főterén. Egyébként, mikor kérdeztem az üvegek méreteit, a fickó egyből mondta, hogy most nem tud adni, csak később, csak 12 után. Itt Nicaraguában a törvény szerint ugyanis hétköznap déli 12 előtt nem szolgálhatnak ki alkohollal. Hétvégén ugyanez az időkorlát reggel 8 óra! :)

Olvass tovább…