Annapurna kör – 18. nap – 16,3km, 3594m – Átkelés az 5416m magas Thorung La hágón
Napfelkelte a High Campben, 4850 méteren
Az éjszaka folyamán valamikor éjfél körül kimentem pisilni a szobánkkal szemközt lévő budi épületébe. Amikor felnéztem az égre, gyökeret vert a lábam. Soha nem látott erővel fénylettek a csillagok az égen, és látszott a tejút világos sávja. Az egész igen varázslatos volt, már-már földöntúli. Kihívtam Zitát is és együtt szemléltük a csodát. Igazából hülye ötlet volt, de kihoztam a szobánkból a fényképezőgépet is, hogy egy hosszú záridős képpel megörökítsem a csillagokat, de ez így utólag már butaságnak tűnik. Az ilyesmit nem tudja visszaadni semmilyen két dimenziós kép. És nem is lett jó a fotó, mert az első próbálkozásra sikerült belevilágítanom a lencsébe a fejlámpámmal, másodikra meg eltűntek a csillagok. 
Ez furcsa volt számunkra, mert szinte egyik pillanatról a másikra történt. Beborult az ég és ránk szakadt a teljes sötétség. A felhő, amely eltakarta az ég fényeit, valószínűleg nem sokkal fölöttünk lehetett, mert nagyon gyorsan eltűntetett minden fényt az égről.
A Thorung High Campben 4850m-en hajnali négy órakor szólt az ébresztő. Éjjel egyikünk sem aludt túl jól, valószínű a nagy magasság miatt. Én megint nagyon furcsákat álmodtam, már nem emlékszem semmi konkrétumra, de az álom még sokkal meredekebb volt az előző furcsa álomnál, amikor a bátyámékkal voltunk valahol egy másik bolygón. Négykor már kezdett világosodni, de elég sötét volt. Este kigondoltam, hogy készítek egy kb. 1 órás videót a napfelkeltéről. 
Kisétáltam a házak fölé az egyik domb tetejére, és az imazászlók mellett letettem a kamerát egy kőre, a Gangapurna felé nézve, majd lenyomtam a felvétel gombot. A kutya nem járt ilyenkor errefelé, ezért nem féltettem a gépet. Visszasétáltam a szobánkba, ahol szép lassan átpumpáltam a vízszűrőn 5 liter vizet egy nagy lábosból a három műanyagpalackunkba. Közben Zita is felkelt, és egyszer kiszaladtunk egy pillanatra, mert közben a nap már elérte a Gangapurna és az Annapurna IV csúcsait. Ez csodás látvány volt. Kb. egy órával később kimentem, hogy beszedjem a kamerát, de nem találtam a kövön! Hol a fenében lehet, ki vihette el? Biztos, hogy itt hagytam? Nézzünk csak körbe! Ááá, megvan, csak rossz kőre emlékeztem… :)
Ekkor már közel 8 hónapja úton voltunk, és egy kezünkön meg tudtuk számolni, hányszor váltak szét az útjaink ezalatt egy óránál hosszabb időre. És valljuk be, ez azért nem általános dolog, hogy egy pár sülve-főve együtt van, a hét minden napján, 0-24. Egyikük legalább elmegy dolgozni a normál életben. Mi viszont csak nagyon ritkán váltunk el egymástól, és ezt meglepően jól viseltük, ugyanakkor amikor kitaláltuk, hogy akkor most 3 óráig Te mégy erre, én meg arra, egyikünk sem akadt fent ezen az ötleten, sőt, jó dolognak tartottuk.
Másodjára már megleltem a helyes utat, ami a főtérről indult egyenesen felfelé egy gerincen. Elhagyva a házakat és a velük járó szemétkupacokat, egy köves, hegyoldalba vágott úton találtam magam, gyönyörű fenyveserdőben. Az első nyeregben újra találkoztam a civilizációval egy étterem, egy aszfaltozott utcácska és néhány újabb szeméthalom formájában, de ez nem tartott sokáig, mert újra bevettem magam a fenyvesbe. Ismét eltévesztettem az irányt, és ahogy távolodtam a csomóponttól, úgy vált egyre egyértelművé, hogy elvétettem az utat. Ez abból látszott, hogy a GPS kijelzőjén középen a kis fekete nyíl (én), nem azon az úton haladt, ahol én szerettem volna, hanem egy ahhoz közeli, azzal az úttal párhuzamos úton, ami hamarosan odaveszett a semmiben. 
Legutóbbi hozzászólások