Glover Reef #3 – Kókusz, frizbi, kisrákok, 31000 kilométer és sok timelapse Robival
Robi, akit egy hétre örökbe fogadtunk :)
Néha elég kemény tud lenni ez a gyerek, Zita már mondta is, hogy nem hallja a saját gondolatait, és bizony én is poénkodtam, hogy meggondoltam magam, mégsem szeretnék gyerekeket a jövőben… :) Persze mindezen csak viccelődtünk, és Robi is velünk nevetett. Sőt még az az ötlet is tetszett neki, hogy kikötözzük egy fotó kedvéért egy pálmafához, bekötjük a száját dáktéppel és a nyakába akasztunk egy táblát ezzel a felirattal: “Azt nem mondtátok, hogy ennyit beszél…!”, majd a fotót elküldjük internetet a családjának, hátha ők is olyan jól mulatnának rajta, mint mi az ötleten… Persze ezt végül nem léptük meg, hiszen félreérthető lett volna az egész, na meg nem akarunk a gyerek lelkébe gázolni. Pedig internet tényleg lett volna hozzá, 2,5 dollár fél órára, vagy 25 dollár egész hétre, csak arra kell figyelni hogy ne streameljünk vagy skypeoljunk sokat, mert van egy napi limitük, ami ha kimerül, lekapcsol az egész a következő napig. És áram se csak két órát van már, hanem szinte egész nap megy a generátor (valahol nagyon csöndben “túl sokat”, ahogy Becky, a tulaj mondta nekem, mikor kérdeztem, hogy mégis napi hány órát tudjuk tölteni a fényképezőgép aksiját.
Robi egy kisrákkal – az a fránya kamera, hát nem a gyerekre fókuszált? :)
De visszatérve Robira: ami a lelkében vagy a fejében, az rögtön a száján is, tipikus kérdése hogy láttuk-e már ezt vagy azt a filmet, ismerjük ezt vagy azt a zenét, és ettünk-e már ilyen vagy olyan ételt. Ezeket a témákat hamar tabulistára is tettük, persze Robinak így is maradt beszélnivalója. :) A Rizikóban csak a rövidtávú, kamikáze taktikát ismeri, és rettentő mázlista, különösen ha Zitának szurkol ellenem – mert játékot persze még nem nyert ilyen stratégiával. :) Mióta itt vagyunk a szigeten, akart már lenni weboldal designer grafikus, kommentátor, és csak egyszerűen zseni is. Kisbabának állítólag rettentő kövér volt, annyira hogy nem is volt nyaka csak olyan egybe fej-test baba volt, ehhez képest most csak 35kg, igaz elmondása szerint ez mind izom és csont. Egyébként 14 éves létére még nem törtek rá a kamaszos marhaságok, szóval igazán jó fej gyerek, a tréfát félretéve azt hiszem nem panaszkodhatunk rá. Főleg hogy egész jól megtanult frizbizni és egyszer több mint 150 dobást is sikerült egymáshoz végeznünk anélkül, hogy leesett volna a földre a frizbi. Olvass tovább…
Miután visszafordultunk a holdfényes Naf folyó partjáról, Teknafban nehezen találtunk szállást, igaz, most már nem bolyongtunk hozzá, csak megkérdeztünk öt embert egymás után zsinórban, hogy merre van hotel. Ötből három azonos irányba mutatott, ezért arra indultunk tovább, és hamarosan tényleg találtunk egy nagy épületet, amire ki volt írva a bűvös szó: Hotel. Ez egy nagy csarnokszerű, hátrafelé hosszúkás épület volt, a központi körforgalomtól kb. 200m-re délre. Itt az első és a második emeleten volt a szálló, a földszinten a csarnok közepére estére autók parkoltak be, kétoldalt pedig mindenféle boltok üzemeltek. Természetesen csak a második emeleten kaptunk szobát, ott is csak egy ablak nélküli, dohos lyukat, de legalább saját fürdőszobával, és ventillátorral, persze utóbbi csak nagy ritkán forgott, csak akkor, amikor épp volt áram. Szóval cipekedhettünk fel, 8 táskát és két bringát a másodikra, felváltva, hogy lent mindig legyen valaki a még ott lévő cuccokra vigyázni.
A rohingya (ejtsd: rohinga) egy muszlim kisebbség Mianmar (régi nevén Burma) Bangladessel itt szomszédos államában, Rakhaing-ban. Mianmar nagy része buddhista, és történetesen sokan nem nagyon szeretik a muszlimokat. Hogy ennek mi az oka és a gyökere, nem tudjuk, de tény, hogy már évtizedek óta így áll a helyzet, mivel Harun már mint menekült jött át Bangladesbe, 3 évesen a családjával. Sajnos ez a buddhista rohingya gyűlölet Rakhaing államban nemrég új lángra kapott, mert történt egy gyilkosság Mianmarban. Történetesen egy muszlim ölt meg egy buddhista nőt. Erre a buddhisták rohingya falvakat gyújtottak fel, gyilkoltak le és üldöztek el Rakhaing állam bizonyos részein. Éhezések törtek ki, az emberek próbáltak Banglades felé menekülni szárazföldön és csónakokon, de a bangladesi állam hivatalos nem fogadta őket, hiába kérlelte őket az UNHCR is. (Az ENSZ Menekültügyi Hivatala)
Este kimerülten ájultunk el, de reggel nem lustálkodhattunk sokat, mert ha jól emlékszem, 9-kor indult a hajó a szigetre. A reggeli után nekiindultunk a távnak, ami 8km volt, mert közben összeraktam magamban a képet, és rájöttem, hogy jelöli is a GPS térképe azt a nyavalyás kikötőt. Ráhagytunk kicsit több, mint egy órát, mondván, hogy ennyi biztos elég kell, hogy legyen. Csakhogy történt az úton, még Teknafon belül, hogy egy tehén legelt az út bal szélén. Ez a tehén pedig az út jobb szélén lévő fához volt kikötve. Ahogy távolodott ettől a fától, úgy feszült meg a kötél, amivel ki volt kötve. És hová volt rögzítve az a kötél a fán? Egy derék ember derékmagasságba kötötte ki a tehenét, és az történt, hogy a tehén épp abban a pillanatban szeretett volna messzebb vándorolni, mint ahogy ez a kötél engedi, amikor Zita az úton megérkezett a kötél vonalába, és az megfeszülve felemelkedett előtte. 
Legutóbbi hozzászólások