Nászút a Föld körül

A buszállomástól 13km-t kellett bringáznunk Sao Pauloban a magyar házig, ahol már vártak minket.

Útközben szerintem megmásztuk a város legmagasabb pontját, legalábbis a környékbeli sok adótorony erről árulkodott. Aztán láttunk érdekes falfestményeket is.

Mindez sok méter magasan, ehhez már komoly állványzat is kellett, ez már több, mint egyszerű grafitti.

A város egyébként sokkal biciklizhettőbb és kevésbé kaotikusabb volt, mint vártuk. Legalábbis ahol mi jártunk.

Itt már a magyar házban. :)

Az első este még nem találkoztunk magyarokkal, de töltött káposzta félre volt rakva nekünk. :)

A következő kép igényel némi előzetes magyarázatot, ugyanis egy mentőautóban készült. Olvass tovább…

Több oka is volt annak, hogy ez a bejegyzés ennyit késett. Volt egy határidős cikkem nyomtatott sajtóba, amit tegnap este végre sikerült leadni. Aztán írtam útinaplót is, de a jelenből, vagyis ez azt jelenti, hogy meg vannak írva blogbejegyzések, de azok majd csak ezután, vagy az ezt követő bejegyzés után következnek. A harmadik ok pedig itt jön majd a bejegyzésben. Nem könnyű egy nem túl kellemes emléket újra felidézni, és ilyen esetben hajlamos vagyok halogatni azt, vagy mást csinálni helyette. Ez tudom, nem szép dolog, de ez esetben meg volt rá az okom, volt más, fontosabb dolog. De most már nincs több kifogás, reggel óta áramszünet van, és holnap reggelig itt leszünk, a netbookom azt mondja, hogy 9 óra 35 percig bírja még. Ha ez igaz, akkor akár a jelenig megírhatom az összes útinaplót! :) Lássunk is hozzá! :)

Ilyen még nem történt velem, elfelejtettem lementeni a képeket az egyik kameráról! :) Szóval íme, itt van még egy kép a granadai katedrális oldalából, még mindig Granadából

A piaccsarnok és a körülötte uralkodó káosz – a kajakozós nap délutánján jöttünk ide ki sétálni. Ez egy egész más arca Granadának, különbözik a főtértől, vagy a striptől, a katedrális mögötti fő sétáló- éttermes, turistagettós utcától.

Mondom, hogy különbözik ugye! :)

Busszal Pokharába

Butwalban másnap pont úgy keltünk, mint előző reggel. Elmentünk reggelizni a vendéglősünkhöz, akinek megköszöntünk a tanácsát, és elmeséltük a Lumbiniben szerzett élményeinket Pushkar Shah-ékkal. Ezek után viszont pakolásba kezdtünk, és 20 perccel később a bringák már az utcán álltak felmálházva. A szállónktól észak felé indultunk el, a hegyek irányába, mondván, hogy majd csak szembejön egy buszállomás, vagy egy kamiondepó. Hát egyik sem jött, viszont buszosokat azért találtunk, akik azt tanácsolták, hogy menjünk vissza a központi buszállomásra, és ott szálljunk fel, illetve tegyük fel a bringákat a buszra. Nekem kicsit fájt a szívem, mikor visszafordultunk, mert gyönyörű időnk volt, és a hegyek már közvetlen előttünk magasodtak. Butwaltól Pokhara kb. 150km, de közben meg kell mászni 1000m szintet, hogy átkeljünk egy hágón. Minderről persze lemondtunk, és tudtam, hogy ez a helyes döntés. A nagy fájdalom ugyan nem jelentkezett többet, de amikor kemény talajon lépkedtem Lumbiniben, akkor még mindig éreztem valami kis fájdalmat a bal vesém környékén. Persze ez olyan apró volt, hogy ha nem figyeltem volna rá, észre se veszem, de ettől még megvolt, és figyelmeztetett rá, hogy mi történt pár napja, és hogy nem vagyok még rendben, tehát a legjobb döntés a legrövidebb út egy komoly kórházba, ahol rendesen ki tudnak vizsgálni.

A buszállomáson hamar megtaláltuk a Pokharába induló buszokat. Az egyik 5, a másik 20 perccel az érkezésünk után indult. Ez utóbbira váltottunk jegyet, mert tudtam, hogy az nem két perc lesz, amíg lemálházunk és a bringákat szétszereljük annyira, hogy azok ne sérülhessenek a 7-8 órás buszút alatt. Azokat ugyanis a tetőre kellett felpakolni. Ezért elkérték a buszjegy árát még egyszer, így összesen 1400 rupit fizettünk kettőnkért és a két bringáért. A bicikliket nem volt egyszerű felpakolni. A csomagok még hagyján voltak, de a 18kg-os nagy vasat felhúzni a busz tetejére, úgy hogy ne sérüljön, nem volt egyszerű. Fent lekötöztük a gépeket, az összes csomaggal egyetemben. Mindent egy nagy gumiabroncs köré raktunk és a biciklik a kerekeikkel kifelé, a rácsos csomagtartó széle felé álltak, a csomagokon pedig át lett húzva a kötél, hogy egyrészt azok is le legyenek valamennyire kötözve, másrészt ha nagyon ugrálnának, akkor se tudjanak elszabadulni. Olvass tovább…