Archívum

‘kiscica’ cimkével ellátott bejegyzés

Nam Neum-tól a Hmong faluig – Át az igazán nagy szívritmuszavaron!

február 8th, 2013 Comments off

Honnan merítsünk erőt a fölfeléhez?

Ezt a kifejezést, a „szívritmuszavart”, Zita találta ki, az igazán szivatós, emelkedős napokra, az olyanokra, ahol nem egy nagy hágót kell megmásznunk, hanem sok kicsit. Vagy esetleg sok nagyot, mint ahogy azt ezen az ábrán Nam Neum után láthatjátok. 500-ról fel 1300-ra, majd le 900-ra, aztán fel 1400-re, majd vissza 1150-re, hogy aztán újra felmásszunk 1500-ra, majd le 1000-re, hogy még egyszer utoljára felmásszunk 1350-re, ahonnan ha minden jól megy, már csak le kell gurulni Xam Neau-ba, amit egyébként úgy kell ejteni hogy Szám Néáu, vagy valahogy így. Ez ha csak az elnagyolt ábrámat nézzük, kereken 2000m szintemelkedés a négy nagy tüskében, de ebben nincsenek benne a rajzon látható és nem látható apró tüskék, valamint a kerekítési és mérési pontatlanságot se számoltuk bele. Akárhogy is, brutális egy szakasznak néztünk elébe, ezért természetesen mint előző nap, ezen a napon is hajnalban keltünk Nam Neumban.

Ahogy kiértünk a faluból, máris nekiláttunk az első nagy emelkedőnek, egy kis mellékvölgyben kezdte el felvenni a szintet az utunk, aminek a túloldalára érve már vagy 100m-el feljebbről csodálhattunk odalent a falut, amit pár perccel azelőtt elhagytunk. Azért akármilyen lajhár lassúnak tűnik is ez a megpakolt rekuval való hegymenet, valójában ha belegondoltunk, azért elég jól haladunk. Ezt mindig ilyenkor érezni, amikor visszatekint az ember oda ahonnan jött. „Hiszen csak pár perce hogy ott lent voltunk a hídnál!” – Ugyanez fordítva éppilyen demotiváló is tud lenni, amikor felnézünk magunk elé a hegyre és ne adja az ég szemközt a hegyoldalban feltűnik a magasban egy apró vágás, az út, ahová fel kell kapaszkodnunk. Aztán lenézünk magunkra és az alattunk lassan, keservesen vánszorgó útra, és konstatáljuk, hogy szinte alig haladunk. Na ilyet nem szabad! :)

Persze számtalan dolog van, amivel az ember megkönnyítheti magának a kerékpárral való „hegymászást”. Pl. elmerül a gondolataiban, visszaemlékszik az elmúlt szép élményekre és emberekre, akikkel találkozott az úton vagy támad egy remek (vagy csak épp akkor annak hitt) ötlete és abba teljesen belelkesül, vagy zenét hallgat, vagy kifelé figyel, nézi a tájat, észrevesz apróságokat, köszön a helyieknek és integet, visszainteget nekik… Olvass tovább…

Utolsó napunk Türkmenisztánban – Rohanás a határhoz

október 18th, 2011 4 hozzászólás

Napfelkelte a sivatagban

Szóval legutóbb ott hagytam abba, hogy Repetek-ben, a sivatag közepén hajtottuk álomra a fejünket. Hajnalban keltünk, a gázfőző már be volt készítve, megsütöttük a kolbászt a hagymával, belakmároztunk, aztán kitoltuk a bringákat az útra. Jó volt, hogy velünk lehettek a szobában, így villámgyors volt az indulás, hiszen le se málháztuk őket, csak a szükséges holmikat vettük ki a táskákból.
6:48-kor az úton voltunk, és a nap 6:50-kor kelt. Nem mondom, hogy nem voltam álmos és fáradt még, de azért ennek ellenére nagyon nagy élmény volt a napfelkeltét végignézni a sivatagból, miközben könnyedén téptünk az országúton 20-21km/h-val. Szóval az álmot még nem sikerült kitörölnünk a szemünkből, de máris az országúton találtuk magunkat, a 10 fokos valóságban, a felkelő nap első fényeit lestük, közben duplán boldogok voltunk, egyszer azért, mert mindezt átélhetjük, másodsorban azért, mert nagyon korán az úton voltunk, és jó tempóban suhantunk a célunk felé, ami pedig az volt, hogy teljes egészében saját izomerőnkből keresztezzük Türkmenisztánt az 5 napos tranzitvízumunk ideje alatt. Ez volt az utolsó nap, de ekkor még nem tudtuk azt sem, hogy mikor zár a határ.
Az út tett néhány kisebb kanyart, egyszer még szembefordított minket a nappal, aztán beállt egyenesbe, egészen Türkmenabadig. Talán háromszor állhattunk meg ezen a 70km-en, leginkább azért, hogy el ne szalajtsuk azt a kamionos pihenőhelyet, ahol a kerékpáros vendégkönyv van. Sajnos nem találtuk meg, pedig az összes kamionos parkolót végigkérdeztük a Mary-Türkmenabad szakaszon (nem volt sok). Az interneten olvastuk egy kerékpártúrázó blogján, hogy ő találkozott egy ilyen könyvel és érdekes beírásokat talált benne. Mi sajnos nem leltünk rá erre a bringás vendégkönyvre. Ha valaki olvassa ezt, és egyszer valamikor majd arra jár, vagy esetleg már járt, és megtalálta a könyvet, kérjük írja meg egy hozzászólásban, merre van! :) Olvass tovább…