Archívum

‘ovisuli’ cimkével ellátott bejegyzés

A Lighthouse Beach-en, Trivandrumban és Johanna iskolájában

május 1st, 2012 1 hozzászólás

A három Padmini és a retro robogók a Pere család udvarában azért állnak, mert Viki és Laci egy utazási irodát nyitottak, amit a következő szezonban szeretnének igazán beindítani. Olyannyira önállóan építik fel a saját vállalkozásukat apró léptekben, hogy azt szó szerint kell érteni: Laci minden nap szerelt egy kicsit az egyik Padminin, és mindig, amikor hazaért, nagy büszkén mutogatott egy frissen szerzett lámpatestet vagy valami más alkatrészt, hogy nini, már ez is megvan! A Padminik egyébként tényleg zseniális kis autók, nem csodálom, hogy Laci úgy odavan értük. Elvégre olyan autót vezethet, amiből otthon, de talán egész Európában egy darab sincs. :) Feelingben kicsit a Trabantra emlékeztettek, de annál picit nagyobb és erősebb a kasztni illetve a motor is, na és elöl az egybeülés a kormányváltóval mindenen túltesz, óriási!

A tengerparton

Első nap még az autószerelés mellett is volt Lacinak ideje, hogy lejöjjön velünk a partra. Ez egy 10 perces séta volt a pálmaligetek, a szomszédok házai, és a part mentén kezdődő fél-turistagettó boltjai és éttermei között. Egy gyönyörű 10 perces séta! A part pedig szintén mesébe illő. A neve Lighthouse Beach, vagyis világítótorony part, merthogy az öböl túl végén egy pálmafákkal tarkított kis dombon ott figyel egy piros-fehérre festett világítótorony. A part homokos, napernyős, sétányos éttermes, és a hullámok akkorák itt az Arab-tengeren, amekkorát még sehol nem láttunk. Laci kedvenc játéka, hogy besétál a mellközépig érő vízbe, ahol egy érkező nagy hullámra felugrik és úszni kezd vele kifelé. Így akár 30-40 métereket is meg lehet tenni egy hullámmal néhány másodperc alatt. Olvass tovább…