Archívum

‘park’ cimkével ellátott bejegyzés

Mammalapuram – Kőbe vájt csodák

május 4th, 2012 5 hozzászólás

Vonatjegy vásár, és találkozás Gabriellel

Madurai után a következő állomásunk Chennai volt. Úgy terveztük, hogy az érkezési és az indulási nappal együtt 3 napot töltünk itt el. Vagyis egész pontosan Chennaitól 2 órányira délre, Mammalapuramban. Ehhez azonban szakítanunk kellett az eddig megszokott tatkal vonatjegy vásárlási módszerrel, és fel kellett keresni a nagyobb városokban fellelhető, csak külföldi turisták számára nyitva tartó jegyirodát. Ehhez át kellett szállnunk Chennai-ban egy HÉV-szerű vonatra, ami Egmore állomásról átvitt minket a központi pályaudvarra, ahol megtaláltuk ezt az irodát az első emeleten. A reggel 8 órát itt is meg kellett várnunk a nyitásig, majd kitöltöttünk egy, az eddigiektől teljesen különböző jegykérelmi lapot, sorban álltunk a javarészt pakisztániakból álló (vagyis ülő, mert voltak székek) sorban, és tádááá, megkaptuk a vontjegyünket! Méghozzá nem is akármilyet, egy 37 órás útra, 2138km-re szóló vonatjegyet vettünk, kettőnknek alig több, mint 2000 rupiért. Ez hálókocsis jegy, tehát ebben a két éjszakai „szállás” is benne van, merthogy a vonat hétfő este indult Chennaiból és szerda reggel érkezett meg Varanasiba. Soha nem utaztunk ilyen nagyot vonattal ezért már a jegyvásárlás is egy nagy élmény volt. Már csak azért is, mert a sikeres turista quotás vásárlásunk azt jelentette, hogy nem kell az érkezésünk napját a zsúfolt, zajos, szmogos Chennaiban töltenünk, hogy másnap reggel vegyünk tatkal jegyet, hanem máris indulhatunk busszal Mammalapuramba, ahol így két fél és egy teljes napunk lesz. A jegyirodában megismerkedtünk egy amerikai, de jelenleg Sri Lankán élő sráccal, Gabriellel. Neki ez a nap csak várakozással telt volna az esti, Delhibe robogó vonatjára, ezért úgy döntött, hogy velünk tart Mammalapuramba erre a napra. Olvass tovább…

Jaipur-Amber #2 – Az Amber erődben és a városfalon

március 21st, 2012 6 hozzászólás

Amberban nem csak az elefántokkal voltunk, hanem a városban is körbenéztünk. Kedvenc helyünkké vált egy útszéli, négykéreken guruló ámlett árus(omlett = tojásrántotta árus kölyök). Amíg ő sütötte nekünk a finom – kérésre csili nélküli – tojásokat, mi angolra tanítottuk, így a végén mindenki jól járt. Bár ő valószínű a tojásokért kapott 10-10 rupiért jobban odavolt, mint az új szavakért.

Hindu templomok és sírhelyek Amberben

Persze nem csak a rántottáért jártunk ki, meglátogattuk a „kötelező látnivalókat” is. A Laxmi Nayaran hindu templommal kezdtük. Ez egy 16. században épült kis csoda, ott jártunkkor senki más nem volt ott rajtunk kívül, és ez egy különleges varázst adott a helynek. A templomon kívül és belül elképesztően részletgazdag szobrok voltak faragva a kőben, és az egész épület egy emelet magasan volt egy széles teraszon, ahonnan egész jól be lehetett látni a várost, a közeli dombokat, és a rajtuk húzódó városfalat. Ezt a falat aztán kicsit közelebbről is megnéztük, ugyanis kereszteznünk is kellett, hogy bejussunk Amber belsejébe, vagy onnan vissza Rahulékhoz. Megnéztünk néhány másik templomot is, volt köztük egy muszlim mecset is, de minden, amire emlékszem ezekből, azok a majmok. Errefelé eddig nem látott, fekete pofájú, és hosszú farkú majmokat láttunk. Vagyis inkább egész majomcsaládokat, kismajmokkal, anyákkal, egész csordákat. Némelyikük ügyet sem vetett az emberekre, de volt amelyik közel jött hozzánk, és ezzel egész sor biciklit döntött fel. Mert persze bátran mászkáltak és üldögéltek a letámasztott bringákon. Olvass tovább…

Történetek Iszlámábádból – #2

január 19th, 2012 23 hozzászólás

Futni próbálok az F-9 parkban

Amikor megérkeztünk Iszlámábádba az új helyünkre, az F-8/-1-be, megfogadtam, hogy amikor csak tehetem, kimegyek futni a közeli parkba, ami nem kisebb, mint egy egész szektor, vagyis kb. 2km x 2km-es. Erre aztán sajnos csak két alkalommal került sor, mert minden nap késő estig elvoltunk mindenfelé, aztán másnap mire magunkhoz tértünk, Nazim általában leszervezett már valami mókát az új napra is. Azért kétszer kijutottam a parkba, és futottam egy jót, és bár többszörösen csalódnom kellett, még így is nagyon jó volt a futás. Először is csalódtam a saját kondíciómban, ami évek óta nem volt ennyire a béka segge alatt. Otthon eleve nem indulok el 6km-nél rövidebb távra futni, de itt most 4,6km-től teljesen kipurcantam, ráadásul hiába futottam óvatos tempóban és nyújtottam a végén az izmaimat utána hosszú percekig, mindez kevés volt, másnapra olyan izomfájdalmaim voltak, hogy csuda. A szívem és az állóképességem bírta volna még a futást, de a lábaim már elszoktak ettől a fajta mozgástól. A másik csalódást a „park” jellege okozta. Lehet, hogy csak rossz szegletében futkároztam a szektornak, de tény, hogy csak egyetlen egy rét környékén láttam olyat, amit otthon is parknak nevezünk, egyébként végig olyan volt, amit a tájfutók csak úgy hívnak, hogy „ótvar sisnyás”, és ha valamit is mond ez valakinek, rosszabb volt mint az „Indián-domb”. :) Ennek ellenére élveztem, és örültem, hogy egyáltalán futhatok a zöldben.

Egyik reggel aztán majdnem Nazim is velem tartott, azt mondta szeret futni, és ezt talán el is tudom képzelni róla, mert mindenhová sétálva jár, mindig sportcipőben van. És szerinte a távolság mindenhová „10 minutes walk”, azaz tíz perc séta. Nem számít, ha két szektorral odébb megyünk, Nazimnak az is csak 10 perc séta, legalábbis ő ezt mondja, és ezzel néha minket is tőrbecsalt. 4 km-t én futva se tudok megtenni 10 perc alatt, de Nazim mindig teljes őszinteséggel állította, hogy 10 perc séta! :) Mondom, hogy a pakisztániaknak más az időérzékük… :)

Olvass tovább…

Két nap török kultúrsokk Edirnében

július 13th, 2011 5 hozzászólás

Edirnei lepény Dani módra

Legutóbb ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Ali-hoz Edirnébe, aki nagyon jó fej volt velünk, késő estig beszélgettünk és egy csomó jó és megnyugtató dolgot mesélt Törökországról.
Ali nem csak jótanácsokkal látott el minket, hanem lakáskulccsal is. Másnap le kellett lépnie már kora reggel, szemináriuma volt, gyógyszerész orvostan hallgató, de ezt azt hiszem, már említettük. Szóval amíg Alinak a gyógyszerekről regéltek, mi az igazak álmát aludtuk egészen kora délutánig. Miután kidobott minket az ágy, körbenéztünk az élelmiszeres zsákunkban, és konstatáltuk, hogy Dani már 170km óta cipeli azt a bizonyos görögdinnyét… :) Ami étel volt nálunk és nem dinnye, abból összedobtunk egy jó kis ebédet. Dani összekeverte a fél kiló lisztünket (Temesvár óta cipeltük) vízzel és különböző füszerekkel, én pedig kisütöttem a lepényeket, miközben naplót írtam a konyhában. Gyorsan felelevenítettük Danival a palacsinta dobáló-fordító tudásomat, így nem kellett semmivel összekarcolnunk Ali teflonos serpenyőjét, hogy megforgassuk a lepényeket. Tölteléknek Dani bulgurt készített, ez gyakorlatilag török rizs(párolt tört búza), ezt fűszerezte meg mindenfélével és dobott bele egy citromot szeletekre vágva. A töltelék nagy részét ez tette ki, de volt még mellé zöldség és krémsajt is. Akkora adag kaját sikerült készítenünk, hogy még éjjel is ezt ette az egész lakás. Valaki kérdezte a lepény receptjét. Nos, elég egyszerű: víz, liszt, fűszerek. Az egészet palacsintatészta sűrűségűre kell keverni, majd hozzáadni a fűszereket ízlés szerint. Ez nálunk általában a következőket tartalmazza, mikor-hogy: bors, fokhagyma, meg amit szedtünk útközben: zsálya, citromfű, menta. De pl. medvehagymával is isteni, sőt, azzal egyenesen zseniális!

Egy török esküvő a lakótelepen

Délután bátorságot vettünk rá, és kimerészkedtünk a lakásból. Azt terveztük, hogy bebringázunk megnézni Edirne nevezetességeit, de már pár sarokkal odébb leragadtunk. A lakótelepen ugyanis észrevettünk egy esküvői szertartást a panelházak között. Ezzel még nem lett volna baj, csakhogy hamar észrevett a násznép is minket. Gyerekek ugráltak körül bennünket, majd a gyerekek között utat törtek felénk a felnőttek is, akik félrezavarták a gyerekeket, intettek nekünk, hogy tegyük le a bringát, és menjünk, álljunk be közéjük táncolni. Olvass tovább…