Nászút a Föld körül

Siem Reap-től Thaiföld felé vettük az irányt, egyenesen vissza Bangkokba, hogy bezárjuk ezt a délkelet-ázsiai Lao-Viet-Kambó kört, és visszatérjünk oda, ahol már kétszer jártunk, Thaiföld óriási metropoliszába, a fővárosba. Ott sok elintézni valónk volt, ezért nem sokat cécóztunk, hanem tekertünk, hogy minél előbb odaérjünk. Így azt a bizonyos nemzeti parkot, amit Laosz felé menet idő hiányában kihagytunk, most sem érintettük, igaz ezt nem is nagyon bántuk, mert nem éreztük, hogy oly sokat adhatott volna az eddig élményeinkhez. Inkább az a sok elintéznivaló járt a fejünkben, ami ránk várt Bangkokban. Na és persze bármennyire is igyekeztünk és bármennyire is csak a legrövidebb, leggyorsabb úton „száguldottunk” végig a 4 nap alatt, azért így is bőven történtek velünk a dolgok.

Első nap – 81km – A rendőrségig

Első nap még el sem hagytuk Siem Reap-et, máris egy érdekességnek lettünk a szemtanúi. Ha ez Európában történik, semmi meglepőt nem találtam volna benne, de itt Kambodzsában ez nem volt megszokott számomra. Egy iskola mellett szó szerint lezárták néhány nagy táblával az utat a gépjárművek elől, hogy a nagy gyereksereg gondtalanul és biztonságban átvonulhasson.

Mint azt már megszoktuk, most sem sikerült igazán korán elindulnunk, ebben egyszerűen nem vagyunk jók. Ezért hamar meg is álltunk, mert a hőség lecsapott ránk. A legdurvább ilyenkor az, ha valamiért napon kell megállnunk, és nem tudunk azonnal árnyékban megállni. Ilyenkor azonnal elkezd ömleni rólunk a víz, hiszen megszűnik a léghűtés, viszont a nap az tovább tűz ránk. Most ez nem így történt, Zita kiszúrt egy kisebb helyi piacot az út mentén, és oda le tudtunk húzódni árnyékba. Megittunk néhány cukornádszörpöt, beszélgettünk kicsit a helyi gyerekekkel, aztán indultunk tovább.

Leelőzött minket egy járgány, amely alig haladt gyorsabban nálunk. Amikor erre Zita ráeszmélt, vágtába kezdett, és hamarosan a cuccokkal és emberekkel teli „motorszekér” mögött száguldottunk. Sajnos ez az öröm nem tartott sokáig, pedig érezhetően könnyebben ment a haladás a jármű szélárnyékában, és szemmel láthatóan ezt nem csak mi, hanem a platón utazó emberek is nagyon élvezték. A kocsi lelassított, majd lehúzódott, mi pedig egy vidám integetés közepette elhúztunk mellettük.

Az út nyílegyenes volt, széles padkával és dögunalmas menettel, így már az élménynek számított, amikor elment mellettünk egy olyan kisbusz, aminek a tetejére még egyszer annyi holmi fel volt pakolva, mint maga a járgány, így aztán az kétszer olyan magas volt, mint a cuccok nélkül lett volna. Olvass tovább…

Nem volt könnyű hajnalban kelnünk, de végül sikerült, és nem sokkal a tervezett idő után el is indultunk Siem Reap-ből az Angkorhoz. Míg hajtottunk, sok turistával teli riksa elhúzott mellettünk, és már javában világosodott is, de nem, végül nem igazolódott be a félelmem, nem késtük le a napfelkeltét a legnagyobb és leghíresebb templom előtt. Viszont helyet már nem kaptunk az első sorban, de még a másodikban és a harmadikban sem. Az Angkor Wat előtti kis tavacska partján őrült nagy tömeg várta már a napfelkeltét, mikor odaértünk. Az ugyanis állítólag nagyon szép, ahogyan visszatükröződik a víz felszínén a templom körvonalával.

Nem bírtunk felocsúdni a tömeg méretén, és tudom, ez nem szép, de ezzel számomra egy kicsit már el is vesztette az egész az eredeti varázsát. Azt gondoltam, leszünk majd néhány tucatnyian, és hangulatos lesz az egész, de ehelyett valami tömeghisztéria volt a tóparton, és ha összeadtuk volna annak a sok tükörreflexes fényképezőgépnek az árát, szerintem kijött volna az összegből jó néhány földkörüli út ára. :) Na de ne irigykedjünk, elvégre nekünk is lehetne olyan, de mi egy másik utat választottunk. Csüggedni pedig nem csüggedtem, csak épp a mi kis fényképezőgépünket a többiekével 180 fokkal ellentétes szögben beállítva tettem le egy kőre, és indítottam el rajta az 5 másodpercenkénti végtelenített felvételt.(1:02-1:07) Gondoltam, hogy ha majd tényleg jön a nap, kicsit megfordítom, hogy az is benne legyen az ekkor a fejemben már körvonalazódó kisfilmben, de ekkor történt egy kis baleset. Olvass tovább…

Angkorvat, a „fővárosi templom”

Bizony, így írja a magyar Wiki, Angkorvat. Ez nekem kicsit meredek, úgyhogy én maradok továbbra is az Angkor Wat-nál. Ugye nem zavar senkit?! :) E két szó egyébként annyit jelent, hogy „fővárosi templom”. Élt itt egy II. Survayarnam nevű istenkirály, mert a 12. században ez volt a divat, az istenkirályság, vagyis hogy a királyok valamiféle félistennek képzelték magukat, vagy legalábbis valakinek, aki olyan magasságos, hogy a halála után majd egyesülni fog valamelyik istennel, esetünkben Visnuval. Merthogy ők kezdetben hinduk voltak, erre utal az egész Angkor Wat építészete és szobrai, amelyek egyébként mind az előbb írt célt szolgálják, a templom a földi és az égi lét közötti kapcsolatot testesíti meg.

Az okokról megoszlanak a vélemények, de a Wiki azt írja és én neki hiszek, hogy anno az itt élő khmer népek olyan ügyesen elterelték a Siem Reap folyót ezekbe a négyzet alakú csatornákba és hatalmas téglalap alakú víztározókba, hogy ezzel a hosszú száraz évszak alatt is tudtak földművelni a parasztok, így egy évben háromszor is arattak. Ez okozta ennek a birodalomnak az ideig-óráig tartó virágzását, amely állítólag akkora volt, hogy Ázsiában csak a kínai császárság ért fel vele. A 14. században VII. Jayavarnam új fővárost épített az Angkor Wat-tól nem messze északra. Ez az Angkor Thom, ennek a közepén található a Bayon templom, és innentől számítva már a Buddhizmust követték az angkoriak. De persze mint mindig, ide is beköszöntöttek aztán a csúnya idők.

A 15. században sziámi betöréseknek és fosztogatásoknak köszönhetően a birodalom gyors hanyatlásnak indult, a főváros kiüresedett, de teljesen soha nem volt elhagyatott, igaz a dzsungel nagyon szépen körbenőtte.

A 20. században felfedezte a nyugat Angkor Wat-ot, és ma már több nemzetközi szervezet is ügyeskedik a megóvásán és a felújításán, mialatt ez lett Kambodzsa messze legnagyobb turistalátványossága és egyben az ország nagy büszkesége és jelképe is. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy még a kambodzsai nemzeti zászlón és a címeren is az Angkor Wat díszeleg. Egyébként az Angkor Wat csak a legnagyobb, és egyben az egyik legrégibb és legjobban megmaradt templom, de mivel ez a leghíresebb, így az egész környék megörökölte tőle ezt a nevet. Helyi idegenvezetők szokták az „Angkor Area” kifejezést használni, de én nem fogom, mert mindenütt a világban így ismert a környék, hogy Angkor Wat. Ha ezt írom, akkor vagy magára A Templomra gondolok, vagy az egész környékre, de ezt majd mindig igyekszem tisztázni.

Templomról templomra fogunk járni, pont úgy, ahogy a valóságban is. Ahhoz, hogy követni tudjatok, itt van egy remek térkép, ha ráklikkeltek, megnyílik nagyobban is, a széleivel, a jelmagyarázattal együtt.

Három napot csavarogtunk az Angkor Wat környékén, ebből az első két nap megcsináltuk a kis- majd a nagykört, harmadik nap pedig csak visszamentünk néhány helyre a kedvenceink közül (31km). A térképen a piros kör a kiskört, a zöld kör a nagykört jelenti. Ezek nekünk 38 és 42km-es tekergések lettek, de ebben csak a bringázás van benne, a gyaloglás nincs. A távok az előző bejegyzésben megmutatott szállástól és –ig értendők, tehát ebben benne van egy 6-7km-es odaút és egy ugyanekkora visszaút is. A bicikliket általában az egyes templomok bejáratánál, a jegyszedő őr közelében láncoltuk le. Ide bizony már sportcipőt húztunk, és jól tettük, mert gyalog is nagyon nagy távokat tettünk meg, és második nap, amikor kora reggeltől és egész estig maradtunk a romok között, mind a ketten borzasztóan elfáradtunk. Az egy nagyon hosszú nap volt, amelynek eredetileg a délutánján vissza akartunk volna térni a szállásunkra, de végül magába szippantottak minket a romok, és maradtunk, amíg ránk nem sötétedett. Nem tudom, mikor voltunk annyira fáradtak utoljára, mint annak a napnak a végén, de megérte, mert csodaszép volt, azzal együtt is, hogy a végére már mind a ketten kicsit nyűgösek voltunk.

Na, és akkor jöjjenek a képek és a személyes élmények. Mást, semmit nem ígérek, ezért aki az egyes romok történeti és vallási hátterére kíváncsi, az bújja tovább a Wikit, én most már többet nem puskázok onnan! ;) Olvass tovább…

Feldönt egy tehén

Stoung-ban, harmadik nap Siem Reap felé megint korán keltünk, még a szobában reggeliztünk és már hét előtt kint voltunk az úton. Álmos reggel volt ez, de aztán megálltunk egy jegeskávéra és onnantól kicsit jobb lett. Az esküvők most is folytak, sőt mostanra sikerült megbarátkozni a velük járó zenével is:

Amikor másodjára megálltunk, hogy most már együnk is valamit a reggeli után, szemben teheneket tereltek. Közben mi elindultunk, így közelebb kerültünk az eseményhez, én pedig videót indítottam megint, és mialatt „pörgött a film”, két tehén összeveszett és egymásnak döntötték a szarvaikat, ők szépen elállták a forgalmat, igaz, ekkor már az egész csorda az úton volt, úgyhogy kb. a veszekedők erre már nem sokat tettek rá. Aztán az egyik tehén úgy gondolta, hogy ő még elfér mellettem. Hát nem, nem fért el, meglökte a hátsó táskámat, én pedig ettől el is borultam:

Leestem a bringáról, le az aszfaltra, és ettől tényleg jól belém állt az adrenalin, mert jól meglökött az a tehén és erre nem számítottam. De a felvételt ettől még nem állítottam le, elvégre nem minden nap történik ilyen az emberrel, nem igaz? Olvass tovább…