Archívum

‘Taste of Home’ cimkével ellátott bejegyzés

Koh Tao #1 – Érkezés a paradicsomba

május 17th, 2013 6 hozzászólás

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy befut a hajónk reggel a szigetre. Most ugyanis újra a „jelenből írok”, annyi minden érdekes történt velünk ugyanis az elmúlt napokban, hogy azt nem akarom 30-40 nap feledésével elhomályosítani, ezért most innen, a szigetről írok, úgy, hogy minden élmény még friss benne, csupán egy-két napos. Az elmaradt beszámolókat pedig majd bepótolom később, de ez most fontosabb, különösen, hogy most a képek sem állnak a segítségemre majd később az élmények előhívására, ugyanis a víz alatt nem tudtunk fényképezni, a vízálló tok a fényképezőgépeinkhez nagyon drága lett volna, ahogy a bérlés is.

Na, de azt ígértem, ott kezdek, hogy befut a hajónk a kikötőbe. Már messziről látszott, hogy ez a sziget (Koh Tao, vagy Ko Tao, mikor hogy írják) egy kész kis paradicsom, a Thai-öböl közepén. Több sziget közül ez a legkisebb, délebbre még vannak nagytestvérei, de a búvárkodni vágyó utazók nagy része itt köt ki, mert állítólag itt a legolcsóbb az SSI vagy a PADI „Open Water Diver” búvártanfolyam az egész világon, és Koh Tao egyben a világ legszebb búvárparadicsomai közé is tartozik egyben. Ezért jöttünk mi a szigetre, és már távolról, a hajó fedélzetéről is látszott, hogy nem akárhová érkezünk: a sziget testét sűrű zöld növényzet, pálmafás dzsungel borítja, ez alól csak a néhány száz méter magas dombok tetején és a parton kitüremkedő gyönyörű sziklacsoportok tesznek kivételt, na meg az emberek által beépített területek. Olvass tovább…