Legutóbb ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Ali-hoz Edirnébe, aki nagyon jó fej volt velünk, késő estig beszélgettünk és egy csomó jó és megnyugtató dolgot mesélt Törökországról.
Ali nem csak jótanácsokkal látott el minket, hanem lakáskulccsal is. Másnap le kellett lépnie már kora reggel, szemináriuma volt, gyógyszerész orvostan hallgató, de ezt azt hiszem, már említettük. Szóval amíg Alinak a gyógyszerekről regéltek, mi az igazak álmát aludtuk egészen kora délutánig. Miután kidobott minket az ágy, körbenéztünk az élelmiszeres zsákunkban, és konstatáltuk, hogy Dani már 170km óta cipeli azt a bizonyos görögdinnyét… :) Ami étel volt nálunk és nem dinnye, abból összedobtunk egy jó kis ebédet. 
Dani összekeverte a fél kiló lisztünket (Temesvár óta cipeltük) vízzel és különböző füszerekkel, én pedig kisütöttem a lepényeket, miközben naplót írtam a konyhában. Gyorsan felelevenítettük Danival a palacsinta dobáló-fordító tudásomat, így nem kellett semmivel összekarcolnunk Ali teflonos serpenyőjét, hogy megforgassuk a lepényeket. Tölteléknek Dani bulgurt készített, ez gyakorlatilag török rizs(párolt tört búza), ezt fűszerezte meg mindenfélével és dobott bele egy citromot szeletekre vágva. A töltelék nagy részét ez tette ki, de volt még mellé zöldség és krémsajt is. Akkora adag kaját sikerült készítenünk, hogy még éjjel is ezt ette az egész lakás. Valaki kérdezte a lepény receptjét. Nos, elég egyszerű: víz, liszt, fűszerek. Az egészet palacsintatészta sűrűségűre kell keverni, majd hozzáadni a fűszereket ízlés szerint. Ez nálunk általában a következőket tartalmazza, mikor-hogy: bors, fokhagyma, meg amit szedtünk útközben: zsálya, citromfű, menta. De pl. medvehagymával is isteni, sőt, azzal egyenesen zseniális!
Délután bátorságot vettünk rá, és kimerészkedtünk a lakásból. Azt terveztük, hogy bebringázunk megnézni Edirne nevezetességeit, de már pár sarokkal odébb leragadtunk. A lakótelepen ugyanis észrevettünk egy esküvői szertartást a panelházak között. Ezzel még nem lett volna baj, csakhogy hamar észrevett a násznép is minket. Gyerekek ugráltak körül bennünket, majd a gyerekek között utat törtek felénk a felnőttek is, akik félrezavarták a gyerekeket, intettek nekünk, hogy tegyük le a bringát, és menjünk, álljunk be közéjük táncolni. Olvass tovább…
Az indulás a podkrepai templomkertből nem ment olyan gyorsan, mint vártuk. Dani felkeltett minket, pontosabban csak engem, én meg Zitát hagytam még aludni, amíg én pakolásztam. 
Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. Olvass tovább…
A térkép nagyítható változatához klikkelj rá!
Legutóbbi hozzászólások