Bejárat > Általános, Ázsia > Összehasonlítás #2 – Közlekedés, alkudozás, evés, satöbbi

Összehasonlítás #2 – Közlekedés, alkudozás, evés, satöbbi

 

Ma megint csak általános dolgokról fogok írni, s nem arról, hogy mi történt velünk, hánykor keltünk, mit ettünk, és hányan bámultak meg és dudáltak le az útról. Folytassuk az összehasonlítást, amit előzőleg elkezdtünk. Pontosabban ez már nem is lesz annyira összehasonlítás, mert arra már nem fogok kitérni, hogy milyen otthon, hiszen kétlem, hogy ezt valaha bárki lefordítja majd angolra, hogy az ittenieknek is mondjon valamit, Ti meg mellé tudjátok mindehhez képzelni az otthoni világot magatoktól is! ;) Szóval azt most is tartsátok figyelemmel olvasás közben, hogy ehhez képest otthon mennyire más minden! Ezt a bejegyzést továbbá azért is írom, hogy ne csak mindig az idővel megszépült, tanulságos, szép, pozitív történetek legyenek leírva, hanem a kevésbé kellemes dolgok is. Ezeket úgy kell előkaparnom magamból, pedig ezek a dolgok is érdekesek, és ezekből is lehet néha okulni.
Itt Ázsiában más a közlekedés. A buszpályaudvarok nem modern, várótermes épületek, hanem a legkoszosabb, legzajosabb helyek, ahol valaha jártunk. A buszsofőrök hangosan dudálva jelzik, hogy az övék a legerősebb járgány, ezért egy-egy nagyobb állomáson a csúcsidőben őrjítő tud lenni a hangzavar. A jegyárak megemelkednek az olyan ünnepek alatt, amikor sokan utaznak. Általában nem lehet előre jegyet venni, hanem csak a buszon. Az indulás nem menetrend szerint van, hanem amikor megtelt a busz, vagy amikor úgy érzik… és ekkor is még vagy fél órán át lassú araszolásban megy előre fél métereket a busz. Nem, nincs dugó, nem rossz az út. Pusztán a sofőr úgy gondolja, járatja a motort és közben araszolgat előre – megy, megáll, megy, megáll. …azt hiszem, mi ezt soha nem fogjuk tudni megérteni. Ó, igen, és még indulás előtt felszáll néhány portékáját (eredeti arany karóra, elemlámpa, bombay-mix) kínáló árus a buszra. Persze ők is kajabálnak, de ez még nem is lenne baj, viszont a kéregetők is ugyanígy felszállnak, és persze ránk, nyugatiakra néznek a legszánalomkeltőbben.
Akkor egy kis kitérő a közlekedésből a kéregetőkhöz: Amit itt Ázsiában művelnek, az elmenne zaklatásnak Európában. Otthon javarészt passzívan kéregetnek, csupán a jelenlétükkel. Itt nem így megy, itt megböködnek, megfogják a karod, követnek, tovább böködnek, folyamatosan ismételve, mint valami robot, szólnak hozzád, eléd állnak, mindezt van, hogy többen egyszerre. Persze ha otthon van erre épülő maffia, akkor itt miért ne lehetne – ezért eszünkbe se jut pénzt adni nekik, és nem csak azért, mert nem tudjuk, hová menne a pénz, hanem mert magát az elvet sem tartjuk jónak. Tudna újságot, mogyorót, és egyéb apró, olcsó termékeket árulni, mint a másik, de nem teszi, hanem egyszerűen inkább kéreget, mert az „jobban fizet”. Tény, hogy néha nagyon nehéz megállni, hogy ezt józanésszel átgondolva, ne adjunk nekik pénzt. Étel általában nincs nálunk, mert az minden sarkon frissen készítik fillérekért, ezért nincs értelme étellel mászkálnunk. Dhakában volt szerencsénk autóval utazni a vendéglátónk jóvoltából, bár persze ettől nagyon ódzkodtunk; de valahol ez is egy tapasztalat volt. Egy kereszteződésben vagy öt percet álltunk a képzeletbeli piros lámpánál, és közben három-négy csoport kéregető jött az autónkhoz, többek között egy gyakorlatilag újszülött csecsemőt kezében tartó nő. Neki odaadtuk a tiszta, szűrt ivóvizünket. Különben főleg apró, 7-8 éves forma gyerekek kéregettek, akiknek amúgy iskolában lenne a helyük. Le nem szakadtak az autó oldaláról, még akkor sem, amikor az már gurult. Bámultak befelé, és amikor századjára is elmondtam nekik, hogy nem adok pénzt, akkor a papír törlőkendőt kértek… Aztán jött egy fickó műanyagdobozokat árulva, majd egy másik gyerekcsapat virágokkal, végül két fiatal srác, akik újra akarták építeni Bangladest, de azt már nem tudták elmondani, hogyan képzelik, és webcímük sem volt erről, így ők sem kaptak tőlünk pénzt.
Na de üljünk vissza a buszba, és induljunk el. Végre leszállt minden árus és minden kéregető, be tudom origamizni a térdem a két üléssor közé. A busz eszméletlenül ráz, de miért nem gyorsulunk végre fel? Ja, hogy még utasokat veszünk fel… Azzal, hogy kigurulunk az állomásnak csúfolt szeméttelepről, még nem kezdődött el az utazás, még először gyök kettővel végiggurulunk a városon, miközben a nyitott ajtón kihajoló, talán 12 éves forma srác kiabálja bele a zűrzavarba a busz végállomását. Ez így megy még húsz percig, aztán végre elindulunk, és elkezdődik a dudálás. A buszsofőr bizonyára nagyon élvezi, hogy ő a legnagyobb, leghangosabb és leggyorsabb járgány az úton, mert mindenkit ledudál az útból. Hirtelen előzésekbe kezd, rángatja a buszt. Szemben egy apuka zacskót tart a gyereke szája elé. Közben egy srác lemászik a tetőről, be az ajtón, és leül a sofőr mellé. Csomagokat rögzített a tetőn. Településhez érkezünk, a dudálás nem marad abba, de a kölyök ismét kiabál mellé. Van, hogy leszáll, és úgy nógatja fölfelé az embereket a buszra. Ahol megállunk, ott ismét árusok és kéregetők szállnak fel néhány percre. Az őrült hangzavar látszólag senkit nem zavar, csak minket. A három órásnak ígért buszút végül négy és fél óráig tart. Mikor leszállunk, riksások serege támad ránk, de mi gyorsan a legközelebbi étterem leghátsó zugában találjuk magunkat, ahol egy az árban nem érdekelt egyéntől megkérdezzük, mennyi a riksa, oda, ahová menni szeretnénk. Azt mondja, 30 Forint. Visszamegyünk a riksás barátainkhoz. Azt mondják, 100 Forint a ride. Én mondom, hogy nem, mert csak 20-ért szállunk föl. Kinevet, de azt mondja, oké, legyen hetven. Mondom, hogy nem, húszért elmegyünk. Még mindig nevet, hátat fordítunk és elindulunk egy másik riksás felé. Még jó, hogy többen vannak! Ekkor utánunk kiabál, hogy oké, ötven! Mondom, 20, nem több, de közben már egy másik riksásra figyelek, aki végighallgatta az alkudozást, ezért ő rögtön 40-el kezd. Próbálkozom a 20-al, de ő sem enged, akkor muszáj nekem, különben itt őszülünk meg, vagy mehetünk gyalog. Mondom, harminc, de abba se akar belemenni, végül megállapodunk 35-ben, de amikor odaérünk 20 perccel később, látom, hogy teleizzadta az ingjét, megdolgozott a pénzérért, odaadjuk neki a negyvenet.

Egy étterembe térünk be. Étlap nincs, de az ételek nagy tálakba ki vannak rakva, az édességeket egy üvegfalú vitrinben eszik a legyek, a csápátit pedig frissen sütik egy hatalmas vaslapon, amit alatt fával fűtöttek be. Egy másik tűzhely alatt gáz van és rajta egy nagy, homorú lábos, benne furcsa színű olajban sülnek furcsa dolgok. Körülöttünk mindenki kézzel eszik, csak a jobb kezével, a bal kéz az asztalon, vagy az asztal alatt pihen. Hátul van egy mosdórész, de szappan nincs, viszont kérésre hoz a személyzet. Akikből van minden felé, általában fiatal srácok, illetve egy részük még gyerek. Van, aki a rendelést veszi fel, és van aki csak törölgeti, takarítja az asztalt. Kérésre kapunk tőlük egy-egy kiskanalat, amit jövet a kezükkel törölgetnek tisztára. Az étel eleve chilis, mint az állat, de mellé még kis tálban egész chiliket kapunk. Persze kell a francnak, már így sem érezni az étel ízét a benne lévő chilitől. A srácok jönnek-mennek, sürögnek az asztalok körül, ha kiürült egy tányért, azt elviszik. Elénk tesznek olyan dolgokat is, amiket nem kértünk, úgy kell visszaküldeni velük. Vizespoharakkal rohangálnak, egyszerre egy tucatot átkarolnak, nagy csörömpöléssel levágják az asztalunkra őket, majd hat másikkal továbbmennek. Közben a fiúk egymásnak kiabálnak, így adják le a rendelést az elől sütögető srácnak. Hátul egy nagyobb konyha van, ott készülnek a komolyabb dolgok, oda is kiabálnak, hogy mit adjon ki a Sanyi a kis ablakon. Az étteremben kicsit megáll az élet a két idegen miatt, mindenki őket bámulja. Megállt a szaftos, rizses kezük a tányér felett, és csak néznek minket.
Itt az India szubkontinensen úgy vélik, hogy már a kezükkel elkezdik érezni, ízlelni az ételt. Azt mondják, ha nem kézzel ennének, akkor nem ízlene nekik annyira az étel. A nyugati ember számára pedig elsőre gusztustalannak tűnik, hogy a jobb kezükkel elkezdik összetúrni a rizst az egyéb, főzelékszerű ételekkel, és ahogy belapátolgatják a szájukba az így kapott masszát. Ugyanakkor pár hónap után ilyen környezetben meg az tűnik bohóckodásnak, ami a késsel még a villával összebűvészkedünk a tányér felett. A fenébe, hát megfogom kézzel! Nem is olyan rossz… De tiszta olajos lett mind a két kezem, inkább maradjunk a villánál. Elől a bejáratnál, a pultnál fizetünk. Ketten összesen nem ettünk 500 forintért, pedig még egy kevés csirke is volt benne…
Evés után a mosdóknál fogat mosunk, ezt is mindenki jól megnézi, mert rajtunk kívül senki nem tesz hasonlót. A fogkefét már ugyan elkezdték sokan használni, főleg a nagyvárosiak, és a gazdagabbak, de vidéken még mindig nagyon sokan a neem fa ágával pucolják tisztára a fogaikat, illetve pusztán vízzel kiöblögetik a szájukat. Minek a fogkrém, ha mindenféle ízletes fűszer-magokat szolgálnak fel a számla mellé kis tálkában, a szájunkat ízesítendő?
Angol WC-t elvétve, de találni. Errefelé a guggolós, pottyantós WC a divat (kb. Bulgária óta), amit mi otthon balkán-WC-nek is szoktunk hívni, de ez szűklátókörű kifejezés, mert ilyen nem csak a balkánon van, hanem onnan keletre még nagyon sok felé, szerte a világban, „ki tudja, meddig…?” :) És az igazat megvallva ezt meg is értem, mert van még egy nagy különbség a WC-zési szokásaikban. Nem papírt használnak, hanem vizet. A papírt tisztátalannak tartják, pont úgy, ahogy mi sem szeretünk a puszta kezünkkel oda nyúlkálni. Pedig erre van ugye a balkéz, a jobb meg evésre! :) De mi van, ha nincs a közelben szappan?!? Kinek van igaza, nekünk, vagy nekik? Egyáltalán, mi Európában hogy végeztük ezt régebben? Kétlem, hogy száz éve is papírt használtunk volna… Ők itt legalább két milliárdan vizet használnak! Mind tévednének? Ilyen sokan? =:-o

A fürdési szokások is különbözőek. Míg nálunk minden lakásban van kád, vagy zuhany, ez itt nem így van, még a nők is van hogy kint fürdenek száriban az út menti kutaknál, és a folyókat – különösen a szent folyókat! – is előszeretettel használják mosdásra. És persze nem fürdik mindenki minden nap, minek is, hiszen egy nap alatt nem is leszel igazán koszos. Télen a hidegebb helyeken a téli évszakokban a heti egy fürdés a megszokott. A kisgyerekeket sem fürdetik minden nap, viszont olajozzás, masszírozzák napi rendszerességgel, és azért hetente őket is megfürdetik.

Remélem nem vettétek panaszkodásnak ezt a ki szösszenetet, mert nem annak szánom, csak akartam ilyen dolgokról is írni. Direkt igyekeztem nem írni sehol, hogy ez rossz, hanem csak próbáltam úgy leírni, hogy ez itt ilyen. Főleg Banglades ilyen, hiszen innen írom e sorokat, de azért India és Nepál sem különbözik sokban. Leginkább talán csak annyiban, hogy a turista ott legtöbbször odatéved olyan helyekre, ami miatta lett olyan, amilyen – ami az ő világát próbálja másolni (pl. angol WC vízöblítés nélkül, guriga WC papír 400 forintért…). De ha eljövünk Bangladesbe, vagy az előbb említett országok turisták által nem járt vidékeire, akkor nagyjából ezt kapjuk, amit most próbáltam felvázolni.

A következő bejegyzés csupa derű lesz! ;) (de mikor írom meg?!?)

  1. Robi
    augusztus 13th, 2012 09:04-nél | #1

    Ezek azok a dolgok amik miatt nem indulnék keletre. Számomra nem tudnák elensúlyozni a pozitív élmélnyek ezt a folyamatos zaklatást.

  2. augusztus 13th, 2012 10:23-nél | #2

    osztom a véleményt. én ezt a koszt és számomra “igénytelenséget” képtelen lennék elviselni. minden tiszteletem a tiétek, hogy ti daccolva ezekkel a dolgokkal is jól érzetik magatokat, és a szépet látjátok meg.

  3. Arpi
    augusztus 13th, 2012 10:54-nél | #3

    @U-dash
    Nem olyan nehéz ám ez! :) Egyszerűen nem hagytunk más opciót, eldöntöttük, hogy élvezni fogjuk, és kész. :)

  4. Reku Papa
    augusztus 13th, 2012 11:05-nél | #4

    Én nem éreztem se negatívnak, se panaszkodónak ezt a posztot. Szerintem tényszerű volt, semmi gond vele.

    Amivel gondom van, az a Gézázás és Sanyizás. (Az ismeretlen, gyakran együgyű embereket szoktad így hívni.) Tessék demokratizálódni, és más neveket is használni! Pl: És akkor az egyik ilyen Árpi… :)

  5. Arpi
    augusztus 13th, 2012 11:34-nél | #5

    @Reku Papa
    Jajj, ne haragudj Sándor, nem akartalak megbántani, se Téged, se más Sándorokat! :) A Sanyi egyébként Pakisztán óta evolválódott nálunk, és ma már mindenki Sanyi, a jó és rossz arcok is, együgyüségtől és intelligenciától függetlenül. Pl. egymásközt a jóbarátunkat is Sanyinak hívjuk, aki lehet közben szuperokos és jó fej, akit nagyon bírunk.

    Ja, amúgy egy dolog közben még eszembe jutott: a buszon mindenki hangosan hallgatja a mobiltelefonját. Ugyanis az van szinte mindenkinek, ellenben a fülhallgató szinte ismeretlen. :) Na majd egyszer talán írok még harmadik részt is. :)

  6. Grant Julia
    augusztus 13th, 2012 12:18-nél | #6

    “A fürdési szokások is különbözőek. Míg nálunk minden lakásban van kád, vagy zuhany, ez itt nem így van, még a nők is van hogy kint fürdenek száriban az út menti kutaknál, és a folyókat – különösen a szent folyókat! – is előszeretettel használják mosdásra. És persze nem fürdik mindenki minden nap, minek is, hiszen egy nap alatt nem is leszel igazán koszos. Télen a hidegebb helyeken a téli évszakokban a heti egy fürdés a megszokott.”

    Árpi! Örülj neki, hogy nem ismersz senkit Magyarországon akinek nincs kádja vagy zuhanyozója bent a lakásában. Ezek szerint nem forogsz mélyszegénységben élõ roma vagy nagyon deklasszált emberek között. Ezt nem rosszindulatból írom, hanem hogy illusztráljam: a tisztaság többnyire az anyagiak és a kultúra függvénye. Ahogy vagyonosodik egy nép, egyre könnyebb tisztának lenni és ezáltal ezt is teszik. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy nincs a szegények között is tiszta, vagy a jobb móduak között is koszos ember, de úgy általában ez igaz többnyire minden népre. Ja, és nem tudom, hogy ezt tudod-e, de nem is olyan régen, úgy kb. gyerek korom (most 64 éves vagyok) környékén még általában egész normális dolognak számított Magyarországon is ha csak hetente egyszer fürödtél. Naponta lemosakodtál, de az általános életszínvonal csak a gazdagoknak engedte meg a napi fürdést.

    Minden jót a további utazáshoz, azt hiszem a Te általad nyugatinak titulált hygiene úgy kb. Ausztrália környékén lesz megint a norma. Bár talán ott is csak a városokban, nem a “bush”-ban.

  7. Arpi
    augusztus 13th, 2012 12:28-nél | #7

    @Grant Julia
    Igen, igen, ez így van, és kiegészíteném még azzal, hogy az éghajlattól is függ. A monszunban a riksások napi 1-2x megfürdenek, ha akarják, ha nem. :) Fent a Himalájában viszont azért fürdenek csak heti egyszer, mert gempa hideg a víz és/vagy nem melegítenek fel minden nap csak ezért sok liter vizet. Inkább mint érdekességet akartam írni a mosdást, pl. ez a babaolajozás és masszírozás lehet, hogy jó dolog, de én otthon még nem láttam… Meg a neem fát sem. Egyáltalán, fogkefe, meg fogkrém mióta van? Előtte mi volt? Rohadt fogsorok meg utcai fogorvosok egy szál harapófogóval? Ugyanez izgat a rötyőpapírt illetően is… :)
    Na de most meg kell írnunk egy 500 karakteres cikket, mert indulunk az Ortlieb pályázatán http://www.ortlieb.com/30jahre/wettbewerb_en.php?lang=en és már csak két nap a határidő, úgyhogy megyek!

    Ja, ÖRÖMHÍR: MEGVAN A MIANMARI VÍZUMUNK!!!! :))))

  8. Arpi
    augusztus 13th, 2012 12:30-nél | #8

    Sok minden más is meg fog változni, ahogy le tesszük a kerekeinket Ausztráliába… és már kíváncsiak vagyunk, milyen lesz, és hogyan fogjuk megélni? Vajon visszatranszformálodunk? és ha igen, mennyire? Kétlem, hogy nagyon, mert a büdzsékeret akkor is kordában fog tartani minket. :)

  9. Reku Papa
    augusztus 13th, 2012 14:23-nél | #9

    @Arpi
    Attól tartok, csak pislogtok majd Ausztráliában a modern világ árcédulái láttán :))

  10. augusztus 13th, 2012 14:51-nél | #10

    Szia Árpi !
    A hozzászólások és az arra adott válaszok száma is jelzi, hogy sokakat érdekel a téma és hogy leírtad azokat a személyes tapasztaltakat amiért tulajdonképen oda mentetek először és nem bántátok meg, hogy Ázsiával kezdtétek. Egy év alatti töménysége a kellemetlenségeknek bizonyára megedzett Titeket és ha tovább juttok más kontinensen is fellépő hasonló de még is más kellemetlenségeket majd könnyebb lesz megszokni.
    A higiénia itthoni formája amiről írsz itthon is csak a II. világháború után kezdett kialakulni a technika rohamos megugrásával (villany boyler, vagy a gáz autogeyzerek elterjedésével). 1945 előtt még a jobb módú polgári családoknál is csak az olyan fürdőszoba volt ahol vörös réz fürdő hengeres kályhába fával kellett befűteni és akkor bizony hűvösebb időkben egy héten egyszer fürdött a család. Régen olvastam, hogy a háború előtt Párisban több volt az olyan lakás amiben nem is volt fürdő szoba, mint Budapesten az 1867-es kiegyezés és az 1939-es II. világháború közti időben. Zuhanykabin is csak ezek után lett általános.
    Sőt személyes tapasztalatunk, még 1969-ben mikor a turistaként Ádám sógorommal a gazdag Svájc egyik városában olyan Hotelben szálltunk meg ahol nem volt fürdőszoba, csak egy nagy porcelán lavór a hálószobában a tisztálkodásunkhoz.
    Perőcsényi volt rezidenciánkon vezetékes víz nem lévén évekig csak a kinti udvari budi volt, kicsit kényelmesebb kivitelű mint a bulgáriai ismert típus.
    Kérdésem csak az, hogy ennyi ázsiai tapasztalat után még milyen országokat vettetek programba, nem kellene már más kontinensre térni ?
    Addig is még erre választ kapok szerencsés tovább utazást Mindkettőtöknek. Lali papa és Éva mama

  11. augusztus 13th, 2012 15:06-nél | #11

    Pár szóval írd le magyarul, hogy mi az ortlieb pályázat lényege.

  12. Arpi
    augusztus 13th, 2012 16:10-nél | #12

    @Harkányi Lajos
    Ha angolul megírunk egy max. 500 szavas (itt van velem a baj! :D) költeményt, aminek köze van az Ortlieb márkájú kerékpáros táskákhoz (amilyenek nekünk is vannak, 8 darab), akkor ha jók vagyunk, akár megnyerhetjük az 5000 euró értékű fődíjat is, ami valami szuper hybrid kerékpár… :) Szóval megpróbáljuk, mind a ketten, egy-egy történettel.

    És köszönjük a kis kórképet! Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy amióta Lali papa az eszét tudja Magyarországon mindig is budi papírt használnak? :)

  13. Szántó Kati
    augusztus 14th, 2012 09:05-nél | #13

    Sziasztok!
    Kérdezitek itt az idősebbeket, hogy milyen volt régebben a wc-fürdés helyzet kishazánkban. Lehet hogy ti nem emlékeztek rá, de én 37 éves fejjel még igen. Egy kisebb faluba (nem volt elmaradott település) jártam nyaralni édesanyám szülőházába minden évben. A wc csak egy budi volt az udvaron, ahol a heti újságadag szépen fel volt tépkedve wc papír gyanánt és törölhetted ami belefért. Wc papírként az erdőben (ha éppen ott jött ránk) sokszor használtunk lapulevelet. Hihetetlen milyen tisztára törölte a harmatos lapu.
    Minden este és reggel a kútra jártunk vödörrel vízért (még szerencse hogy a ház előtt volt 50 méterre) azt kiöntöttük egy lavórba és lemosdottunk. Először az arcunk, aztán a hónaalj és a felső rész, majd legalul az intim szférát. A lábunkat szinte sose. Heti egyszer kaptunk egy nagyobb lavórt, amit teletöltöttek vízzel, abba már bele lehetett ülni is és fürdeni, de az a víz se veszett kárba, mert a gyerekek után a szülők is lefürödtek ugyanabban a vízben.

  14. augusztus 14th, 2012 09:23-nél | #14

    Guggolós wc Franciaországban és Olaszországban is divat, legalábbis amerre jártam, a wc-k fele ilyen (2012-ben). Pedig az már nyugat.
    A fogkeféről:
    “Archeológiai leletek alapján az első, fogak tisztítására használt eszközök különböző fadarabkák voltak, melyeket egyszerűen rágcsáltak egy ideig. Ilyen leleteket találtak az ókori Babilónia területén i. e. 3500-ból. A muzulmán világban nagyon elterjedt a miswak vagy siwak használata, amit arakfából (Salvadora persica) állítanak elő. A fa gyökeréből kivont anyag többek között a polifenolok családjába tartozó tannint tartalmaz. Ennek antibiotikus és antivirális hatása van. A vallás előírása szerint minden imádság előtt miswakot kell rágcsálni. Az ókori kínaiak aromás fadarabokat rágtak.

    Az első sörtés fogkeféket ugyancsak Kínában készítették el. A vaddisznószőrből készült sörtéket egy bambuszdarabra vagy egy csontra erősítették. Európában túl erősnek találták a vaddisznószőröket, és puhább lószőrökkel helyettesítették.

    Az angliai William Addis 1780-ban kezdte el a fogkefék ipari gyártását. Börtönben töltött évei során fejlesztette ki a ma ismeretes fogkefe elődjét. Egy csontra lyukakat fúrt, és azokon áthúzta, majd megkötötte a szálakat. A szabadalmat H. N. Wadsworth 1857-ben kapta meg.

    1938-ban a DuPont cég piacra dobja az első olyan fogkefét, melynek sörtéi szintetikus anyagból (nejlon) készültek.

    Az első elektromos fogkefét 1959-ben mutatták be. A Squibb Pharmaceutical gyártotta és Broxodent volt a neve.” (forrás: wikipedia)

    Írd meg a harmadik részt is, jó volt olvasni!

  15. augusztus 14th, 2012 21:57-nél | #15

    Budi papír használati kérdésedre válaszolva az hogy IGEN. Na de mi és Éva mamáék családjánál lakásainkba mindenütt WC volt már a Horthy rendszerben is (1930-1945 között élve) Igaz falun élő rokonoknál (például Faddon , ahol én is meg Édesapádék is Ádival sokat nyaraltak gyerekkorukban, ott már beépített budi volt a ház végébe és Wc általában papírral felszerelve, ha esetleg épen kifogyott akkor ideiglenesen újságpapír felszeletelve. De ehhez hozzátartozik, hogy az a 3 vénkisasszony nagy nagy néném (Édesanyám nagynénjei voltak) lánykorukban tanárok vagy tanítók voltak méghozzá Tihanyban, És Faddon 3 szép nagy szőlő birtokuk volt ezért nem tartoztak épen a szegény falusi néphez. Baráti körükbe tartoztak a falu orvosa, a helyi postamester, a jegyző, a patikus és a pap is. Egyszóval a helyi értelmiség. Fiú testvérük dr Varga Kálmán aki ugyan nem élt ott, csak néha egy időben nyaralt lánytestvéreinél velünk. Ő pedig Salgótarjánba lakott és a helyi iparbárók, bányatulajdonosok ügyvédje lévén elég jó anyagi körülményeknek örvendezhetett. A Ő fia pedig ragadék nevén Buksi nyaranként szintén Faddon volt. Remek jó szervezőkészségének köszönhetően a falusi értelmiséggel úgy “bulizott”, hogy teniszpályát és teniszversenyeket rendezett, továbbá evező, és vitorlásversenyt is rendezett a holt Duna ágakban. Egyszóval valódi életet vitt a falusi értelmiség körébe. Neve ifj. dr Varga Kálmán (átlag magassága 1méter 50 cm volt). majdhogynem törpe. Ő volt az aki az 1940-es évek valamelyik telén 16 levente társával vezetőként sítáborba ment az akkoriban a Bécsi döntés után visszakerült észak erdélyi részre. A Nagy Pietrosz hegycsúcs meghódítására. Felvitték vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó képét és akkor a csúcs megkapta a Horthy csúcs nevet. Lefele jövet sível egy hópárkány leszakadt és mind a 16 levente társa ott pusztult a hó alatt egyedül ő tudta magát 6 óra alatt pecsétgyűrűje segítségével kikaparni a hó alól és aléltan de valahogy leküzdötte magát Borsafüredre. Ott bekéredzkedve egy házba napokig eszméletlen volt de kiheverte és egészséges lett. A háború után feleségével (buksi Klárinak hívtuk) disszidált évekig Párisban élt és trükkfilm rajzoló lett. Európában nem lehetett gyerekük, pedig akartak. De később tovább vándoroltak Klárival Venezuelába és ott még négy gyereknek sikerült életet adniuk. Ennyi valóságot tudtam elmesélni egy Wc papír problémával kapcsolatban. További szerencsés utazást Mindkettőtöknek Lali papa és Éva mama

  16. debasair
    augusztus 16th, 2012 01:32-nél | #16

    Szerintem kis hazankban is jol jonne neha gugolos wc, mert a palyaudvarokon tokeletes Trainspottingos budikkal lehet talalkozni. Viszont ezekben az orszagokban az Arpi altakl emlitett buszpalyaudvarokon, vagy a dzsungel kozepen is olyan pottyantosra akadhat az ember ahova meg be mer menni. 2-3 nap alatt a szukseg megtanit a hasznalatara, egy het utan meg elvezni is fogod. Na nem ott fogod az Over magazin legujabb szamat vegigolvasni :D

  1. Még nincsenek visszakövetések