Bejárat > Ázsia, Vietnam > Tam Coc – Lábbal evezős csónakkal a sziklák gyomrában

Tam Coc – Lábbal evezős csónakkal a sziklák gyomrában

Tam Coc három barlangot jelent, de ne kérdezzétek, hogy melyik szó melyik, mert azt már nem tudom, ugyanis az én általam megtanult vietnámi nyelvben a három az „bá”. A Tam Coc és környéke felfedezésére szánt napot korán kezdtük, biciklivel elindultunk a látnivalók irányába, amelyek pontos helyéről, hála egy gpsies.com felhasználónak, még némi tudomásunk is volt. Azt reméltük, kajakozni is tudunk majd, ehhez már bekészítettem a telefonra a barlangok helyét is.



Az öt éves terv kudarca és a Múa-csúcs

Először a Múa nevű csúcshoz mentünk, mondván, hogy jobb délelőtt felmászni ide, mert akkor még keletről süt a nap, vagyis hátulról, így aztán majd nagyszerű fotókat tudunk készíteni. Hát ez nagyon naív gondolat volt, mert ez a nap éppolyan szürke volt, mint a tegnapi, éppen hogy csak nem rúgott belénk az eső lába.

Amíg eljutottunk a hegy lábához, rengeteg érdekes helyet kereszteztünk. Vagy talán jobb, ha furcsának nevezzük őket. Több mint 10 méter széles utcák, töltéseken, üres rizsföldek között. Amikor meg végre van egy ház, az az utcafront felé keskeny, hátrafelé hosszú és legalább 2-3 szintes. Furcsa ilyeneket látni, és az jutott róla eszünkbe, hogy ez biztosan a kommunista vezetők befuccsolt álmodozásainak az eredménye. Megálmodtak valami irreális 5 éves tervet és mivel azt teljesíteni kellett, megépítettek hozzá utat meg mindent, ezért hajthatunk most itt az üres, külvárosi autósztrádákon, miközben körülöttünk nincs semmi csak nagy szürkeség és saras rizsföldek.

Egy ilyen sztrádát keresztezve újra normális, barátságos utcácskákban találtuk magunkat, amelyeknek a túloldalán már látható volt az a hegy, amit kinéztünk magunknak meghódításra. Egy egyenes út vezetett oda, amelyen egy kapu állta az utunkat. Itt kellett fizetni, ugyanis ez egy fizetős látnivaló. Az útikönyv úgy említi, hogy Múa barlang, de igazából a barlang az utolsó, amiért ide érdemes jönni, nekünk le sem esett, hogy az lenne itt a lényeg. Van ugyanis egy lyuk a sziklában a nagy lépcső lábánál. Bent egy nagyon amorf tigrisszobor ül és kb. ennyi az egész. Viszont a lépcső előtt van egy kis mesterséges tavacska vagyis inkább körcsatorna, mert a közepén a sziget maga sokkal nagyobb, mint az egész vízfelület. Ide egy hídon be lehet jutni és érdemes körbesétálni, mert szép fás környezetben néhány szobor is látható a szigeten, valamint a hídról szép a kilátás a fölfelé vezető, fehér korlátos lépcsősorra.

Ez a fölfelé menet bizony meredek volt, a széles lépcsőkön ezért középen néhol még al-lépcsőfokokat is építettek téglákból. Nem volt túl szerencsés SPD cipőben itt mászkálni, de erre nem gondoltunk a reggel. Írnám, hogy fent gyönyörű kilátás fogadott minket, de hazudnék, ugyanis fentről is minden szürke volt. Más évszakban, napsütésben, zöldellő rizsföldekkel ez tényleg üthet, de most így csak szép. A horizont ugyanis szürke, a rizsmezők pedig barnák, mert most nem terem rizs, talán éppen az ültetés ideje lehet, vagy még az sem, hanem a pihenőé, mert sehol a környéken egy szál rizst nem láttunk nőni a földből, csak üres, vízzel elárasztott földeket. Azért az mindenképpen érdekes volt, hogy idefentről láttuk a folyón a csónakokat, sőt még az egyik barlang nyílását is, vagy legalábbis valami sziklaperemet, ami alatt eltűntek majd újra előkerült a csónakok.



A lábbal hajtott csónakok és a három barlang

A mászás után egy Hoa Lu nevű helyet akartunk megtalálni, de emberünk, aki az útvonalat készítette 2002-ben, vagy eltévedhetett, vagy azóta bezárt Hoa Lu-ban a bazár, mert mi azon a helyen semmi érdekeset nem találtunk, ahová ő Hoa Lu-t jelölte. Az útikönyvünk úgy gondolta, hogy majd jól befizetünk valami útra az egyik szállónál vagy utazási irodánál ezért eszébe se jutott olyasmit részletezni, hogy mi hol van a környéken, amikor pedig a helyieket próbáltuk kérdezni, csak néztek ránk bután. Mi közben rájöttünk, hogy ugyanarra az útra lyukadtunk ki, ahol tegnap este is jártunk.

Hoa Lu egyébként valamiféle egykori főváros volt, pagodával, meg miegymással, de ezt mi már nem fogjuk most megtudni, mert hamar feladtuk és inkább a Ngo Dong folyón való csónakázásra koncentráltunk. A kajakozást hamar el kellett felejtenünk, csak a turistákat vinni-hozni célt szolgáló bádogcsónakok voltak a kikötőben és a pénztárosokkal még azt sem lehetett megbeszélni, hogy nem kérünk evezőst, csak csónakot és belépőt. Ilyesmiről hallani sem akartak, így végül kénytelenek voltunk egy csónakost és egy csónakot kibérelni. De legalább a pénztáros hölgyek mögött a falon meg tudtuk csodálni egy nagy poszteren a kilátást a völgyre, ahogy az ideális esetben fest, amikor süt a nap és zöldellnek a rizsföldek. Mint már írtam, nekünk sajnos ezen a napon sem volt se zöld rizsmező, se napsütés. Itt Észak-Vietnamban ilyen a tél, 12-15 fok, szerencsés esetben talán 20, de a szürke, ködös, felhős idő szinte állandó. Sajnos annyira jól nem tudtuk kilogisztikázni ezt az utazást, hogy mindig mindenütt a legideálisabb időjárási körülmények között legyünk. :) De ez talán nem is baj, hisz a pl. a Pamír milyen unalmas lett volna hóvihar nélkül, nem igaz? :)

Miután meglett, hogy kivel megyünk a vízre, emberünket gyorsan a csónak orrába ültettük és én ültem az evezők mögé. Ha már ennyi pénzt ki kellett itt fizetnünk, legalább hadd csinálhassunk valamit, nem igaz? :)

Később aztán végül odaengedtük az evezőst az evezőihez, mert mint láthattátok, nem nagyon ment nekem a lábbal való evezés, ő pedig nagyon haza akart érni a barátok közt-re, egyre csak mondogatta, hogy kettő meg négy kilométer, ami persze valójában oda-vissza 7 is megvolt, na de ne rohanjunk előre.


Amíg a mi evezősünk páros lábbal evezett, azok a hölgyek, akik szemből jöttek, visszafelé, váltott lábbal eveztek, vagyis szinte már pedáloztak, mert ez a mozgás nagyon hasonlított, különösen ebben a testhelyzetben egy fekvőbringa pedálozásához. :) És közben még a Múa szikláját is felfedeztük a magasban, ahol néhány órával ezelőtt jártunk

Aztán jöttek a barlangok! Nem gondoltuk volna, hogy ekkorák lesznek és azt pláne nem, hogy keresztül fogunk csónakázni rajtuk!

Az első barlang után három női csónakos jött szembe velünk, ők árusok voltak, és az egyikük úgy odafarolt mellénk, hogy azt még Kitt is megirigyelte volna a nájtrájderből. Az hagyján, hogy lábbal eveznek, néha zsebre tett kézzel, még manőverezni is nagyon profin tudnak a vizen. Persze, miután mutogattuk, hogy nem veszünk semmit, ugyanolyan szépen újra megfordult a hölgy és a társai után eredeti.

Zita a második barlangon való átkelésünket teljes egészében videóra vette:

A harmadik barlang ugyanolyan volt, mint a két másik társa és a túloldalán megfordultunk, majd megtettük ugyanezt az utat visszafelé. Szép volt ez a Tam Coc, sajnáljuk, hogy ilyen rossz időnk volt, na de hát ez van, ezt kell szeretni. A kikötőben még Zita is kipróbálta a lábbal való evezést, de már csak egy másik csónakos, egy hölgy segítségével, mert mi emberük nem értette meg, hogy csak még 2 percet szeretnénk, vagy nem akarta már többet átadni az evezőt, nem tudjuk. Ha még nem volt elég a videókból, és akartok velünk nevetni azon, ahogy Zita bénázik, nézzétek meg ezt is. :)

Egyébként ő sokkal ügyesebb volt , mint én, hamar ráérzett a dologra.

Volt még egy pagoda ugyan a térképünkön, de a nyomvonalat készítő már eljátszotta a bizalmunkat, és különben is lassan sötétedett, ezért hazaindultunk. Szép nap volt ez a mai, megérte ezt az egy napot, ám ebből a szmötyi időből már kezdett eléggé elegünk lenni, ezért alig vártuk, hogy délebbre érjünk már. Néhány perces időtartamokat leszámítva kb. az első néhány vietnami napunk óta nem láttunk napot ebben az országban. Úgy terveztük, hogy innen eljutunk két nap alatt a 200km-re lévő Vinh városába, ahol lesz egy Couchsurfinges barátunk és szállásunk, majd ugyanezzel a lendülettel folytatjuk dél felé, amíg meg nem érkezünk valahová, ahol már jobb az idő. :)

Ezen a napon, 2013. január 5-én 24,7km-t csavarogtunk Tam Coc körül.

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések