Archívum

‘barlangok’ cimkével ellátott bejegyzés

Tam Coc – Lábbal evezős csónakkal a sziklák gyomrában

február 26th, 2013 Nincsenek hozzászólások

Tam Coc három barlangot jelent, de ne kérdezzétek, hogy melyik szó melyik, mert azt már nem tudom, ugyanis az én általam megtanult vietnámi nyelvben a három az „bá”. A Tam Coc és környéke felfedezésére szánt napot korán kezdtük, biciklivel elindultunk a látnivalók irányába, amelyek pontos helyéről, hála egy gpsies.com felhasználónak, még némi tudomásunk is volt. Azt reméltük, kajakozni is tudunk majd, ehhez már bekészítettem a telefonra a barlangok helyét is.

Az öt éves terv kudarca és a Múa-csúcs

Először a Múa nevű csúcshoz mentünk, mondván, hogy jobb délelőtt felmászni ide, mert akkor még keletről süt a nap, vagyis hátulról, így aztán majd nagyszerű fotókat tudunk készíteni. Hát ez nagyon naív gondolat volt, mert ez a nap éppolyan szürke volt, mint a tegnapi, éppen hogy csak nem rúgott belénk az eső lába.

Amíg eljutottunk a hegy lábához, rengeteg érdekes helyet kereszteztünk. Vagy talán jobb, ha furcsának nevezzük őket. Több mint 10 méter széles utcák, töltéseken, üres rizsföldek között. Amikor meg végre van egy ház, az az utcafront felé keskeny, hátrafelé hosszú és legalább 2-3 szintes. Furcsa ilyeneket látni, és az jutott róla eszünkbe, hogy ez biztosan a kommunista vezetők befuccsolt álmodozásainak az eredménye. Megálmodtak valami irreális 5 éves tervet és mivel azt teljesíteni kellett, megépítettek hozzá utat meg mindent, ezért hajthatunk most itt az üres, külvárosi autósztrádákon, miközben körülöttünk nincs semmi csak nagy szürkeség és saras rizsföldek.

Egy ilyen sztrádát keresztezve újra normális, barátságos utcácskákban találtuk magunkat, amelyeknek a túloldalán már látható volt az a hegy, amit kinéztünk magunknak meghódításra. Egy egyenes út vezetett oda, amelyen egy kapu állta az utunkat. Itt kellett fizetni, ugyanis ez egy fizetős látnivaló. Az útikönyv úgy említi, hogy Múa barlang, de igazából a barlang az utolsó, amiért ide érdemes jönni, nekünk le sem esett, hogy az lenne itt a lényeg. Van ugyanis egy lyuk a sziklában a nagy lépcső lábánál. Bent egy nagyon amorf tigrisszobor ül és kb. ennyi az egész. Viszont a lépcső előtt van egy kis mesterséges tavacska vagyis inkább körcsatorna, mert a közepén a sziget maga sokkal nagyobb, mint az egész vízfelület. Ide egy hídon be lehet jutni és érdemes körbesétálni, mert szép fás környezetben néhány szobor is látható a szigeten, valamint a hídról szép a kilátás a fölfelé vezető, fehér korlátos lépcsősorra. Olvass tovább…

Xam Neau és Vieng Xai – A Hmong falutól a háborús főhadiszállásig

február 11th, 2013 Nincsenek hozzászólások

Patkányt, galambot, mókust, denevért tessék!

A Hmong faluban nem keltünk korán, talán 10 óra is lehetett, amikor elhagytuk a homestay-t. Tudtuk, hogy ezen a napon csak egy 350m-es emelkedő és alig 40km vár ránk, ezért nem siettünk az ébredéssel, végre alaposan kialudtuk magunkat. Rendesek voltak itt velünk nagyon, az éjjel fölénkraktak egy esernyűszerűen kifeszített szúnyoghálót, amire én már nem is emlékeztem, csak Zita, és még reggel is kaptunk egy kis rizst. :)

Szemben a ház előtt rudakra kiakasztva mindenféle furcsa ki állattetemet árultak, felfedeztünk köztük patkány- és mókusféléket, denevéreket, és még egy galambot is! Elképesztő, hogy mit meg nem esznek ezek a laosziak! :)

Alig gurultunk pár kilométert, máris megálltunk, és mindezt egy videófelvétel közepette:

Még ugyanebben a faluban Zita felhívta a figyelmemet egy nénire, aki egy ház bejárata mellett üldögélt. Én észre se vettem, de Zitának feltűnt az a kapaszkodó, ami a néni felett van, hogy segítse őt a felállásban.

A falu hosszan tartott és még folytak a reggeli, délelőtti tevékenységek, gyerekek mentek iskolába, a földek között pedig állatokat tereltek ki legelni. Tudtuk, hogy már csak pár napunk van hátra Laoszból, és talán ez is segített éreztetni velünk azt, micsoda nagyszerű helyen vagyunk. És bár nagyon fáradtak voltunk az elmúlt napok megpróbáltatásai miatt, de közben éreztük, hogy nem akárhol, nem akármilyen helyen vagyunk, nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk és nagyszerű, hogy itt vagyunk.

A Saleuy vízesés

Alig értünk ki a faluból, máris megálltunk egy helyen. Először nem értettük, mi ez az étteremsor egy „üres völgyben”, de ahogy az utolsó faépület mögé értünk, rögtön megértettük, mit keresnek itt a vendéglők: Egy gyönyörű vízesés tárult elénk. Mivel már, vagy inkább még éhesek voltunk, rendeltünk a hölgytől két csirkés tésztalevest, ledöntöttük a bringákat a teraszon és elindultunk gyalog felfedezni a vízesést.

Az információs tábla azt mutatta, hogy nem messze innen van egy hőforrás is, ahol medencék is vannak ezért ezt vettük célba egy meleg vizes izomlazító fürdézés reményében. Felsétáltunk a vízesés alatti hídhoz, átkeltünk azon, majd a patakot követve átvágtunk néhány mezőt. Furcsa volt, hogy még egy ösvény sem vezetett a medencékhez ezért már kezdtük azt hinni, hogy valamit elnéztem a térképen, de azért kitartottunk még egy kicsit, mert az a térkép bizony ék egyszerű volt és én biztos voltam benne, hogy ha jó a térkép, akkor jó felé haladunk. Nemsokára ez be is bizonyosodott, mert nem messze előttünk felszálló gőzt láttunk a földek mögött.

Egyre izgatottabbak lettünk és már azt vizionáltuk magunk elé ahogy a finom leves befalása után előtúrjuk a törülközőt és a fürdőruhát, hogy megmártózzunk a forróvízben egy órácska erejéig. Zita az ilyet nagyon szereti és tudtam, hogy nagyon örülne egy ilyen élménynek a sok csúnya gonosz emelkedő után – mert azt is tudom, hogy ő feleannyira sincs oda a hegyekért, mint én.

Sajnos csalódnunk kellett, mert a medencék el voltak hanyagolva, mindkettő szét volt repedve és az egyiknek ugyan volt egy kis forró víz az alján, de az olyan kevés, olyan dzsuvás, és olyan forró volt, hogy eszünkbe se jutott megmártózni benne. Mit is vártunk, ez még mindig Ázsia. – Készülj fel mindenre és ne várj semmit, ha nem akarsz csalódni! :)

Visszafelé Zita ötletére megpróbáltunk átvágni a patakon, de hamar egy szigeten találtuk magunkat, így bukdácsolhattunk vissza a köveken. Csak hogy izgalmas maradjon a dolog, persze hogy nem ugyanott másztunk ki a szigetről, mint ahol bejutottunk rá.

Xam Neau

A hágó szépen lassan adta magát, nem volt nagy szenvedés, de azért éreztük, hogy nem vagyunk már olyan frissek, mint az előző két nap, sok volt már bennünk, túl sok, ránk fért a pihenés. Alig vártuk már, hogy megérkezzünk Xam Neau-ba. Persze ez a szakasz sem telt eseménytelenül, gyönyörű tájakon hajtottunk ismét. Egy helyen megálltunk nézelődni csak úgy az úton, mert forgalom nem volt, viszont minden irányban állatok mászkáltak: tyúkok, marhák, vizibivalyok, disznók. Közben a házaktól egy helyi furcsa hangokat adott, szemközt pedig a tornácra kigyűlt egy egész család, hogy Zitát csodálja, ahogyan ő a kicsinyeit szoptató anyakocát(?) figyeli. Én meg voltam szemfüles az egész jelenetet lencsevégre kapni! :)

Egy a hágó utáni pihenőnél pedig felfedeztünk egy nagy vöröses-barna pillangót Zita markolatváltóján lakmározva az izzadságából:

Innen már tényleg csak le kellett gurulnunk, ez se nem volt hosszú, se nem volt fájdalmas, hamar Xam Neau nagy kereszteződésében találtuk magunkat. Ennek a közepén egy furcsa alakú szobor állt, és a szomszédságban pedig valami pompás, sok oszlopos épület díszelgett. Ilyesmit nem láttunk már egy ideje, és itt sem erre számítottunk. Xam Neau pofás egy kis városka, nem pedig csak egy egyszerű porfészek, mint ahogy azt véltük.

A város maga nagyon kellemes csalódás volt, hát még amikor sikerült az első bankautomatából pénzt felvennünk, akkor mekkora lett az öröm. Ugyanis ekkor már vészesen kezdtünk kifogyni a készpénzből, és bár hallottuk, hogy itt lesz bankautomata, az információ hitelességében és a gép működőképességében nem voltunk biztosak. Olvass tovább…