Bejárat > Észak-Amerika, Mexikó > Guaymas – Mazatlán: Az első, nem túl könnyű kilométerek Mexikóban

Guaymas – Mazatlán: Az első, nem túl könnyű kilométerek Mexikóban

Sajnos néha már kezd kicsit terhessé válni ez a blogolás, de általában csak elkezdeni nehéz, de amint megtaláltam rá a megfelelő alkalmat (asztalt, széket, elektromos áramot) és időt rá, már csak egy kis motiváció kell, és ha ez is megvan, és végre nekiállok, ahogy most is, utána beindul a motor, és belelkesedve írom le a soron következő élményeket. Amelyek sajnos már több mint egy hónapja történtek, de jobb később, mint soha. :)
Szóval lássuk mi történt Guaymasból dél felé menet! :)

A parttól a főút felé menet – Később 90 fokot jobbra fordultunk és elkerültük a hegyeket, a partmenti út már lapos volt

Ne sétálj gyorsabban, mint 20km/h! :)

Félsziget Guaymas határában

Kis útmenti “koszos” éttermek, ezekre áhitoztunk Ázsia után már majd egy éve – Most végre szembejöttek

Vigyázz a kockatehenekkel! :)

Találkoztunk egy amerikai bringással, aki hazafelé tartott közép-amerikai kerékpártúrájáról. A kétszer két sáv plusz leállósávos autópályaszerű úton simán megfordult, majd amikor 10 perc beszélgetés után elbúcsúztunk, simán szembetekert a forgalommal a belső sáv belsejében. Nézzétek hol tartja a táskáját, a kormányon! :) Állítólag az USA-ban lépten-nyomon megállítják igazoltatni a rendőrök, mert gyanúsnak nézik, pedig ő csak bringázik. Bezzeg Mexikóban soha semmi gondja nem volt. :)

Az ott az eső széle a távolban – Igen, ezen a napon még hátszelünk volt! :) …és pont az előző néhány perces megállónak köszönhetően elkapott minket az eső, egy perc alatt bőrig áztunk a hatalmas zuhéban. 2km-el később meg már száraz volt az út… Később egy útszéli vendéglőben megálltunk tacost enni és átöltöztünk száraz ruhába.

“Hogy tud ekkorára megnőni egy kaktusz?!” :)

Felhőalakzatok előttünk :)

Több mint 100km kerekezés után lekanyarodtunk az autópályáról dél felé, és Bacum településen elkezdtünk szállás után kutatni.

Megkérdeztük a rendőröktől a börtönt és a rendőrség udvarát, de nem hajlottak az ötletre… :)

Végül találtunk egy kertesházat, ahol volt normális gyep is a sátrunkhoz. Itt megismerkedtünk a családanyával, Sofiával, és a gyermekeivel. Ő a kisebbik, akinek rögtön felpumpáltunk és hajtogattunk egy lufikardot azokból a lufikból, melyeket Pittől kaptunk. :) Random Bubbles of Happines!

A srác bringáján is szereltünk, de az első féket kiakasztva hagytam, ahogy volt, nehogy fejreálljon a bringával a kissrác :)

Aztán földrajzórát is tartottunk, amire már a szomszédok is csatlakoztak :)

A banda! :) Hamar összebarátkoztunk, nem volt nehéz, még úgy sem, hogy alig makogtunk valamit spanyolul

Elmentünk a faluba vacsorázni, természetesen tacost :) A zöld lé itt elöl avokadó-szósz, a barna ital pedig cebada (ejtsd: “szevádá”), ami nem más, mint árpa-szörp – nagy kedvencünk lett! :)

Találtunk egy óriásbékát a ház tövében

A ház kutyája – Mexikóban nagyon szeretik az apró szobacirkálókat – bár ez a kutya azt hiszem nem csivava, de jó ha tudjuk, hogy a csivava, vagyis a Chihuahua nem csak egy kutyafajta, hanem egy népcsoportnak és Mexikó legnagyobb államának is a neve – valószínű innen kapta a kutyafajta is a nevét. :)

Végül sátrat sem kellett állítanunk, a ház melletti nyitott, de tetővel bíró garázsban aludhattunk, az ott parkoló pickup kisteherautó platóján

Reggel a búcsúzkodáskor készítettünk egy csoportképet

Sofia kérte, hogy írjuk rá a nevünket a garázs oldalában lévő holdalakú faldíszre, és mi gondoltunk egy nagyot, és nem csak a nevünket, hanem a 27000km-t is ráírtuk, hiszen előző nap sikerült beletenni a kerekeinkbe ezt a távot a budapesti indulás óta – csak az üres autópályán nem volt hol ünnepelni, ezért vártunk az alkalomra. :) …és milyen érdemes volt! :)

Sofiáéknál nagyon jól éreztük magunkat, és sok új szót tanultunk, újabb ízelítőt kaptunk a mexikói vendégszeretetből, amely most teljesen spontán volt

Ciudad Obregónba menet – Ez nem pont az a Mexikó, amiről álmodtunk, de legalább széles az út

Na ez már jobban tetszik! :) Tudtátok, hogy a Burritos valójában “kis szamarak”-at jelent? A Burro szamarat, a Burrito szamárkát jelent, az S a végén pedig többesszám. Anno az USA déli részén egy fickó egy szamárról árulta ezt az ételt, de mivel nem tudták, hogy hívják a tortillába tekert finomságokat, se a fickót, aki árulja, azért csak a szamárra hivatkoztak, így lett végül az étel neve is Burritos – Bár itt a wikipédián nem pont így magyarázzák, de mi így hallottuk a mexikói barátainktól

Feltűnt valami furcsa a bácsi kerékpárján? :)

Büszkén mutatta a házilag a biciklihez barkácsolt első váltót – valószínű nem fért el máshogy a vázon, ezért készített egy ilyen megoldást.

Később esőt kaptunk, megálltunk egy benzinkút teteje alatt, majd egy OXXO-nál. Utóbbi helyen a fagyit a boltba hordó kisteherautóstól kaptunk két fagyit :)

Az autópálya fizetőkapuinál gépfegyveres rendőrök nézték meg az útleveleinket. El is vitték egy percre, talán lefénymásolni őket

Helyi bringás :)

Ezen a napon sem volt túl izgalmas a táj…

Navojoaig tekertünk, ahol nagy meglepetésünkre a legolcsóbb szállodai szoba 320 peso volt. Ezt lealkudtuk 250-re…

…majd nagy meglepetés ért minket! :) Megjelent a szálloda tulajdonosa (bordó pólóban, mellette a barátnője, csíkos ingben a recepciós srác), és visszaadta a 250 pesot, mondván, hogy ez az ő nászajándéka nekünk! :o Köpni-nyelni nem tudtunk meglepetésünkben és örömünkben! :) És még vacsorát is hozott nekünk később, de beszélgetni nem nagyon tudtunk, mert el kellett menniük valami családi ünnepségre. Jólesett ez a kedvesség, és a szoba is e hosszú, fárasztó nap végén, hiszen végig erős szembeszélben tekertünk

Reggel a hotel utcájából kikanyarodva egy csapat kalapos mexikóit pillantottunk meg – Talán a buszra vártak

Kifelé menet a városból megnéztük a helyi templomot

Belülről így festett…

Ő talán az esőben ázott kerékpártúrázók védőszentje lehet – Ugyanis már délelőtt esni kezdett, és ide tudtunk behúzódni az eső ellen

Mikor kimerészkedtünk az eső után, Zita felfedezte ezt a kaktuszt

A virágja közelebbről

Még kétszer eláztunk útközben, és az egyik megállónknál ezt az óriásszöcskét vettük észre a bokrokban

Zitának elszakadt az egyik Rohloff váltóbowdenje a markolatváltó végénél. Ekkor bennem is elszakadt valami, mert már harmadik napja tekertünk egy borzasztóan egyhangú úton, és ezen a napon már megint szembeszélben, és állandó esőben… és ekkor még ez is jött!

A közelben rendőrök helyszíneltek egy árokbacsúszott autó kihúzásánál, őket kértük meg, hogy vigyenek el minket valahová, ahol tudunk szerelni. Egy kb. 10 km-re lévő útszéli állomásra vittek minket, itt volt az ő rendőrörsük is, egy kis étterem, egy benzinkút és egy OXXO. Utóbbi helyen megebédeltünk, majd telihassal nekiálltunk szerelni a váltót az üzlet eresze alatt

Szédszedve látszott, hogy már a másik, váltóoldali végén is elkezdett szétfoszlani a bowden…

És íme az elszakadt vége – tartalék természetesen volt nálunk, de a két bowdent teljseesn kicserélni, méretrevágni és beállítani a váltót nem egy könnyű művelet. Főleg, hogy eddig még csak egyszer csináltam, Laoszban, kb. másfél évvel ezelőtt.

Egy pickupostól kapott kalapáccsal jobb híjján így tudtuk méretre vágni a bowdent… De ez is kockázatos volt, ha felfoszlik, nem tudjuk befűzni a váltóoldali végen lévő henger apró lyukaiba, és lőhetjük az egészet… Persze végül sikerült, de paráztunk nagyon. Na és szegény ajándékba kapott Leatherman Crunch, ennek a kalapácsolásnak biztos nem örült. De kibírta! :)

Eddig még csak egyfajta benzinkutat láttunk Mexikóban, a Pemexet – Valószínű állami kézben van, sőt szinte le merném fogadni!

A szerelést már csak sötétedésre sikerült befejezni, és persze nem akartunk ezen a barátságtalan helyen maradni, sőt mi több, nekem teljesen elegem lett ebből a jellegtelen, lélektelen autópályán való tekerésből. Elkezdtünk kérdezősködni a benzinkútra bekanyarodott pickuposok körében, és a második fickó azt mondta, el tud minket vinni biciklistül egy darabon. Felpakoltunk hát, és bekuporodtunk a biciklik mellé. Ez a kép már a kiszálláskor készült San Miguel előtt a fizetőkapuk után

Ahonnan már tök sötétben, de széles leállósávban, jól kivilágítottan tekertünk át a közeli San Miguel falucska kapujáig, ahol nagy fesztiválhangulat volt utcai árusokkal. Mivel éhesek voltunk e nem akármilyen nap végén, ettünk egy hot-dogot. Ezzel nagyon beletaláltunk, nagyon finom, sülthagymás, baconbe csavart virslis finomságot kaptunk, ha jól emlékszem 12 pesoért.

Itt sütik a hagymát, mustárosan! :)

San Miguelben nem volt szálló és táborhelykereséshez már rég túl késő és sötét volt, ezért úgy döntöttünk, hogy mivel az autóút csöndes és széles padkás, ezért betekerünk rajta a 15km-re lévő Los Michis városába. Ott találtunk egy szállót, ahol sikerült szobát kapnunk 150 pesoért. Ehhez internet is járt, amin láttuk, hogy kaptunk egy meghívást Couchsurfingen Ramséstől. Egy újoncról volt szó, és mivel nem volt még referenciája (tudom, ez a legtöbb tagnál inkább visszatartó tényező, de nálunk éppen hogy motiváló dolog volt, hogy mi adhatjuk meg az első CS-élményét és remélhetőleg pozitív referenciáját a srácnak. Ezért felvettük vele a kapcsolatot, és másnapra válaszolt, telefonon is tudtunk beszélni, és megegyeztünk, hogy átgurulunk hozzájuk, és maradunk náluk egy napot. Ez nagyszerű döntés volt, Ramséssel és a hugával nagyon jókat dumáltunk, az apukájuk is hamar befogadott minket, 10 perc beszélgetés után a konyhaasztaluknál azzal állt fel a dolgára indulva, hogy “Mi casa es tu casa”, vagyis hogy érezzük otthon magunkat, “az én házam a ti házatok is”. Este tartottunk nekik egy kis előadást a képeinkből, akkor készült ez a fotó :)

Ramsés nemsokára Kolumbiába utazik, ezért különösen jól jött neki az első, általában nehezebben megszerezhető – és természetesen pozitív – referencia a Couchsurfingen.

Mi pedig másnap reggel kigurultunk a közeli buszpályaudvarra, ahol Ramsés segítségével felszálltunk egy Mazatlán felé robogó buszra. Ezen a buszon esett csak le, hogy valójában nem Guaymasig, hanem Mazatlánig terveztünk Phoenixből buszozni, de aztán valamiért Guaymas lett belőle. Amit persze most már nem bánunk, hiszen így ismerkedhettünk meg Pittel, Jehovanával, Sofiával és Ramsésékkel. De az egész nap nyílegyenesen haladó, kietlen tájakat keresztező dögunalmas autópályákból, a szembeszélből és a random esőzésekből ennyi bőven elég volt. Mazatlántól normális alternatívája is lesz végre az autópályának, ezért úgy terveztük, hogy miután megnéztük a várost, főleg ezeken a kisebb utakon haladva folytatjuk majd a bringákkal San Blas, majd Puerto Vallarta irányába, mielőtt elhagynánk a Csendes-Óceán partját és bekanyarodnánk Mexikó belseje felé. De ezek már a következő bejegyzések történései lesznek! ;)

Bicikliztünk 109, 88, 70 és 8 kilométereket, történt 2014 augusztus 7. és 11. között.

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések