Bejárat > Dél-Amerika, Peru > Cañón del Pato #4 – Fel a zöldbe, 3000 méterre

Cañón del Pato #4 – Fel a zöldbe, 3000 méterre

Carazban ellustálkodtuk a reggelt, ezért végül ott is maradtunk egy egész pihenőnapra. Más bringásoktól hallottuk, hogy Caraz sokkal barátságosabb hely, mint Huaraz, ezért annyira nem is bántuk ezt a dolgot. Azon vaciláltunk kicsit, hogy nem lenne-e jó felmenni busszal Huarazba, ott felkapni a csomagokat, és visszajönni Carazba, majd innen gyalogtúrázni, merthogy a híres Santa Cruz túra igazából sokkal közelebb van Carazhoz, mint Huarazhoz. Ezt végül nem léptük meg, csak egy egyszerű lusta pihenőnapot tartottunk Carazban.

Reggelire egy Panaderiában, vagyis pékségben vettünk magunknak zsömlét, vajat, párizsit és kakaót, mert egy kis hazai ízre vágytunk :)

Carazi utcakép

Egy múzeumnak az udvarán, sajnos tatarozták

…és elindultunk! :) Kalap az persze hogy van a bácsin! :)

Fő a bővíthetőség! Ez nagyon jellemző Peruban, hogy így kiállnak az égbe az házak tetején a betonvasak…

Ez az a falu, Yungay, amiről Zita már mesélt, amit a 70-es években egy nagy földrengés miatt betemetett a föld, és csak ezek a pálmafák látszódtak ki. Ez egy akkora erejű földrengés volt, amit a helyiek a mostani Nepáli földrengéshez hasonlítanak.

Kalapos hölgy, szoknyában, tarka kendőbe kötött csomaggal (vagy gyermekkel) a hátán, ez is nagyon jellemző Perura

Igazából úgy emlékeztünk, mintha Andrés úgy mesélte volna, hogy lavina temette be a Yungayt, de mikor ott voltunk, ezt nem bírtuk elképzelni, a havas hegyek túl messze voltak ehhez. Aztán utánakerestünk, és nem is említettek sehol lavinát. Igazából mindegy is, lavina és földcsúszamlás nélkül is elég borzasztó pusztítást tud végezni egy földrengés.

Ezek a lőrés ablakok… Csoda, hogy a rendőrség ezt engedi nekik, hogy a viharba látnak ki ezen?

Zita megnézte belülről. Nem olyan szörnyű, mint kívülről látszott, de attól még elég gáz. Szimbólumokkal és szövegekkel fontosabb teleragasztani a járványt, mint a jó átláthatóság a szélvédőn?

Ha balra felnéztünk, a felhők közül néha kikandilást egy havas hegyóriás a Cordilleras Blancas hegyláncból

…és néha előttünk is, bár ez sajnos nem volt jellemző.

A Rio Santa és Cordilleras Blancas :)

Carhuaz főutcáján. A város valószínű onnan kapta a nevét, hogy Caraz és Huaraz között félúton van :)

Kupaktanács a kalapos hölgyek és egy hajadon férfi között: “Lányok, valamit kezdeni kéne már ezzel a Joséval, hát még mindig nincs neki felesége…” :D Viccet félretéve, ezt csak feltételezzük, hogy a kalap azt jelzi, hogy a hölgyemény már elkelt és nem “hajadon”. :)

Ebédünk első fogása, kukorica a levesben – és egy méretes húsdarab. Ez a ritka alkalmak egyike, amikor két tányérral eszünk.

Második fogás, Trucha risszel, babbal és zöldségekkel. És tudjátok, mi az a Trucha? Azt ugye láttuk rajta már kezdetek óta, hogy egy halfajta, de csak most nem rég ütöttem be a Google Translatebe (az Origo cikkem miatt), és ekkor tudtam meg, hogy tulajdonképpen egész Peruban végig pisztrángot ettünk, ha nem is minden nap, de szinte minden másnap. És tudjátok mennyibe került ez a két fogás, aminek egyébként a másodikját eltettük dobozba későbbre, mert annyi volt, hogy nem bírtuk megenni? 5 sol… :) Ennyibe kerül egy normális, nem turistás helyen egy ilyen “Menú”. :) 5×93 az annyi mint 465 forint, ennyiért eszünk pisztrángot levessel, körettel és üdítővel :) Ilyen jó dolgunk se lesz többet az életben… Vagyis remélem igen, de értitek na, jó hely ez a Peru, és mi nagyon élvezzük minden nap. :)

Na ő aztán paparazzi a javából! :D Ha nem látnátok, az illető éppen a mobiljával fényképez minket! – Az oszlop tetejéről… :)

Van, hogy szimmetrikusan, tükrözve két nájki jelet is felfestenek, úgy még menőbb!

Sajnos nem egyenletesen emelkedett a terep, sokszor legurultunk 30-40 métert, aztán kezdődött újra a mászás.

Őt megkérdezhettük volna, hogy mit jelképez a kalap… Majdnem biztos, hogy a házasságot, mert az egyik típusú kalapban egy szívben benne volt hogy “Yo y tu” vagyos hogy “Te és én”. :) A férj egyébként szégyenlős volt, ővele nem lehetett fényképezkedni. Mondjuk nem is volt érdekes ruházatban, inkább csak a nők tartják az efféle tradíciókat.

“Vigyázat, nehezen látható, vézna emberek keresztezik az utat!” :)

Hitler!? Ez most komoly? Valaki ezzel a névvel indult a választásokon?

A kalapos nő gyermekkel annyira tipikus kép, hogy szobrot is kapott! :)

Huaraz előtt 5 kilométerrel beborult az ég és elkezdett esni az eső. Behúzódtunk egy autószalonba, ahol szeretettel láttak minket, jót nevettek rajtunk, és mire beöltöztünk esőruhába, már el is állt. :)

Két kilométerrel a cél előtt megint elkezdett esni, ekkor már a város közepén, annak fő ütőerén bicikliztünk, beálltunk egy irodaépület eresze alá, és ekkor éreztük azt a borzalmas kipufogógáz szakot, ami egész Huarazt ellepi. Iszonyú erős, fojtó szag, nem is tudom, hogy bírják a helyiek, én már rég tömegtüntetést vagy nem is tudom, mit szerveztem volna, ha az én városom ilyen undorító büdös lenne. Nem tudjuk, mi teszi ezt, de azóta már több magashegyi perui városban is tapasztaltuk ezt, irtózatos bűz tud lenni ezeken a helyeken. Talán a magashegyi levegő miatt nem oszlik el, talán ugyanemiatt a járművek károsanyag kibocsájtása magasabb, talán az üzemanyag rossz minőségű, vagy az autókak nem tartják karban, vagy mindezek együtt, nem tudom, csak azt hogy ez borzasztó volt sokszor, sok helyne.

Ők az AndesCamp Lodge dolgozói, ők voltak olyan rendesek, hogy megengedték, hogy ide küldjük a holmijainkat: a tönkrement matracok után kapott garanciális cseréket, a hazulról utánunk küldött Rudy Project napszemüveg sötét lencséit (Tudjátok, már Bankok óta zavart, hogy a fényre sötétedő lencse nem elég sötét, most két évvel később sikerült sötét lencsét szerezni! :D), és csereolajat a Rohloff agyváltókba. Köszönjük a segítséget az AndesCamp Lodge-nak!

Ezen kívül még két csomag is volt, de ezek nem érkeztek meg hozzájuk sajnos. Így az agydinamó és a Mexikóból utánunk küldött saját holmijaink ügyében felkerestük a postát Huaraz főterének oldalában. A csomagok kikereséséhez valami csomagszámra volt szükségük, hála az égnek ezt mindkét esetben ki tudtam bogarászni az e-mailjeim közül. A pult mögött ülő hölgy készségesen beütötte a számokat, és a rendszer kidobta, hogy a csomagjaink még Limában vannak. Jó, de mikor lesznek itt, már hónapok óta feladtuk őket? Hát, azt ma nem tudják már megválaszolni, Limába már nem dolgoznak, jöjjünk vissza holnap reggel!

Ennyi lett a nap vége.

Mire olcsó szállót találtunk, újra leszakadt az ég, jól megáztunk, ráadásul ránk is sötétedett, szóval nem voltunk vidámak, de aztán a forró zuhany, és a csomagok kibontása újra feldobott minket:

E terecske mellett laktunk

Az északi látóhatáron ilyen hegyek bújtak ki olykor a felhők közül

A posta mellett utcai gépírók dolgoztak

…és ugyanezen a sarkon egy bácsi szatyorból olyan empanadast árult, hogy az ízvilágra teljesen az üzbegisztáni kemencék belsejére tapasztva kisütött, hússal, fűszerekkel és hagymával töltött szamszára emlékeztetett… :) Ettem is belőle minden nap vagy ötöt, egy sol volt darabja.

A postáról visszaküldtek az AndesCamp Lodge-ba, hogy ott kellett, hogy kapjanak valami értesítőt. És valóban, ott volt náluk egy papír, amin az szerepelt, hogy használt ruha nem jöhet csak úgy be az országba, küldjünk hitelesített útlevél fénymásolatot nekik, ami tartalmazza a belépési pecsétünket is.

A postán rettentő készségesek voltak, órákat foglalkoztak az ügyünkkel és mosolyogtak hozzá, kedvesek voltak, látszott, hogy ők mindent megtesznek, de a bürökrácia miatt lassan haladnak a dolgok. A képernyőn a német SON cégtől kapott számla látható, ezt is el kellett Limába küldenünk. Elküldtük e-mailben, és két-két példányban papíron is, biztos, ami biztos.

Google Translattel fordított levelet is mellékeltünk hozzá. “Légyszi, itt nagyon hideg van, sürgősen szükségünk van a ruhánkra!” :D Ez végülis igaz volt.

A hivatal, ahol megcsinálták nekünk a hivatalos másolatokat az útleveleink megfelelő oldalairól, szerencsére csak 1 perc sétára volt a postától. És amíg sorban álltunk, még latin-amerikai szappanoperát is nézhettünk a fenti képernyőn! :)

A dolgok sajnos nem haladtak jól, csütörtökön azt mondták, péntekre talán itt lesznek a holmik, pénteken pedig, hogy talán hétfőre. Ez annyira nem volt biztató, ezért visszamentünk az AndesCampbe, ahol kikérdeztük őket, hogy mennyibe kerül egy olyan szervezett Santa Cruz túra, ahol ők biztosítják a sátrat, a hálózsákot, és az ételt – az ilyen túra egyébként az általános, megszokott itt. Ez a 4 napos túra 250 solba került – csak nekünk. :) Osztottunk, szoroztunk, számoltunk, hogy mi van, ha magunk megyünk és bérlünk mindent, és végül az jött ki, hogy így a saját holmink nélkül jobban megéri, ha a szervezett túra keretében megyünk. Egy ilyen túra másnap reggel indult, és végül úgy döntöttünk, hogy benevezünk rá. Nem csak a pénzünk, az időnk is kevés már, és egy hétfői “talánra” várni és itt vesztegelni ebben a szmogos városban, ehhez nem volt kedvünk. Inkább elmentünk túrázni és elfeledkeztünk erről a sok ügyintézésről és gondról a csomagok kapcsán, hogy aztán, mire a hegyek közül visszatérünk, remélhetőleg már minden itt legyen, és mi indulhassunk is tovább a bringákon dél felé, a Machu Picchu, a Titicaca-tó és Bolívia irányába. No de ennyire végképp ne rohanjunk előre, hiszen a következő bejegyzés még csak a kalandos kis gyalogtúránkról fog szólni. :)

Történt 2015. május 12. és 15. között.

  1. debasair
    június 22nd, 2015 00:08-nél | #1

    Lehet itt is csak akkor kell ingatlan adót fizetni ha készen van a ház. Ha folytatják még (vagyis a vasalat kilátszik) akkor az adó is halasztódik, mint az arab országokban.

  1. Még nincsenek visszakövetések