Bejárat > Dél-Amerika, Peru > Hasmenéses szép éjszaka és a Csokis ember – érkezésünk Lojába

Hasmenéses szép éjszaka és a Csokis ember – érkezésünk Lojába

május 20th, 2015

A vacsoránk elfogyasztása után még egy fontos feladatunk volt: keresni egy helyet, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Ez itt nem volt könnyű, mivel a hídépítésen dolgozó munkások az összes szállást elfoglalták, valamint a helyiek sem tűntek túl kedvesnek, hogy befogadjanak egy éjszakára. Amikor ilyesmiről van szó, hogy a helyieknél alszunk, ne arra gondoljatok, hogy baldachinos ágyat remélünk – pusztán arról, hogy valami lehetőleg betonozott talajú és tetővel rendelkező helységben leteríthessük a matracainkat, és ha lehet, válthassunk pár kedves szót egymással (térkép, fotók mutogatása, ilyesmi), hogy a kálcsöröl ekszcséndzs is meglegyen. Na, bocsánat a slendrián fogalmazásért: magyarán hogy megosszuk, megismerjük egy picit egymás kulturáját. Ezen módon keresztül aludtunk már a legkülönfélébb helyeken, ékszerbolton át kisbusz hátuljában, lépcsőfordulóban, cipőtárolóban, garázsban, csak hogy párat említsek. Persze van olyan, hogy a legszebb szobát adják oda, mert ennyire megbecsülik az utazót, sőt, olyan is volt, hogy a házaspár a saját ágyát ajánlotta fel és nem lehetett nemet mondani. Ilyen is van és ilyenkor úgy elszorul a szívem, hogy mennyit kapunk és ezt nem tudjuk nekik megfizetni/visszaadni. De nem is ezért adnak, akik adnak, és ahol tudunk, mi is segítünk. Ez az utazás törvénye: sokkal többet kapsz, mint amennyit vissza tudsz adni. Legalább is most – már várom, hogy mi legyünk szállásadók és vendégül lássuk a sok őrült vagy lökött bringást/utazót.

Itt kellett föltolni, hogy az ígért szálláshelyre eljuthassunk. Furfangosabbak vagyunk mi, mint gondolnátok: csak én mentem fel gyalog, Árpi lent várakozott a biciklikkel. Mert ha mégsincs/nem létezik/soha nem is volt szállás, akkor minek toljuk fel magunkat fölöslegesen? ;)

Hosszas kérdezősködés után egy helyet mutattak a helyiek, a férfi 20 solest akart a szobáért, viszont nem volt víz. “Mas tarde” – “később lesz”, persze ahhoz már túl tapasztaltak vagyunk, hogy ezt el is higgyük neki. Illetve ő nem hazudik, csak ő is azt gondolja, hogy majd később lesz. És ha nem lesz, akkor meg puff, így jártunk, megvonja a vállát és ezzel el van rendezve. Azért vicces volt, hogy milyen bemutatót tartott nekem arról, hogyan kell vödör vízzel leöblíteni a WC-t, mintha sosem csináltam volna még ilyet. :) Ekkor még reménykedtünk egy jobb és/vagy olcsóbb szállásban, és ezt talomba helyezve elkezdtünk másik helyet keresni. Végül egy mobiltelefon és minden egyéb – chipstől kezdve a csavarokon át a fogkrémig mindent árusító – bolt tulajánál akadtunk szállásra. Egy aprócska szoba egy ággyal, funérlapokból tákolt falakkal, 15 sol. Sebaj, van víz, csak egy a gond, az ajtó le van lakatolva és nincs kulcs hozzá. :) Mivel mondtuk nekik, hogy nagyon elszántan szeretnénk ezt a szobát kivenni, mert nincs igazán másik, akkor hozott egy kalapácsot és addig püfölte a lakatot, amíg le nem esett. Ez igen ámulatba ejtő, mennyire kevéstől szétesnek ezek a lakatok. Nem is tudom, létezik egyáltlán olyan lakat, ami biztonságos?

Játszótér. Itt még este 7-8-kor is (kukk sötétben) játszottak gyerekek.

Nem tudom, felétek hogyan néz ki egy internetkávézó, de nem hiszem, hogy nagymama konyhaszekrénye meg étterem pultja van a szoba túloldalán.

Az éjszaka sajnos eseménydúsan telt. Egyrészt amikor hazajöttek a munkások, mind nekiállt hangosan TV-t nézni, és nem az értelmes műsorokat, hanem amelyekben sok a vinnyogás meg hangefekt. (Még 2-3 szoba volt, hasonló funérlap falakkal mellettünk-körülöttünk.) Szerencsére olyan 11 óra magasságában elcsendesedett mindenki, csak ugye mi szerettünk volna már olyan 8-óra körül aldunk, mert még sötétben, hajnalhasadásra szeretnénk felkelni. De ez mindegy is volt nekem, mert én nem csak a TV miatt maradtam ébren. Olyan, de olyan cifra jött rám, hogy félóránként szaladgáltam a WC-re. Elemi erőve tört ki belőlem minden, ilyen hirtelen kezdődő hasmenésem szerintem Ázsia óta nem volt. Árpi azért jól tudott aludni, azt hiszem. Aggódott is értem, mi lesz velem holnap, hogyan fogok tudni tekerni, de megnyugtattam, hogy nem lesz gond, máskor is volt már ilyen, sokkal zordabb körülmények között. Végül egy nagyon különleges “gyógyszer” mulasztotta el a problémát – de erről majd később.

A nem túl barátságos vásártér.

Most csak ketten vannak, ez még oké.

Érdeklődünk a komp ára után. Mert idefelé ugyan fizettünk, de az az érzésünk támadt, hogy egy kissé lehúztak miket.

A komp. Jó, mi? :)

Az előző bejegyzés végén írt rejtvényre Márk már meg is írta a megfejtést, ezért most csak őt idéznénk, ez a komp is úgy működött, mint amit ő látott a Sajón: “A Sajón láttam szerintem ilyen “kompot”. Egy drótkötél volt kifeszítve, és a hajó azon csúszott át. Ha egy kicsit előre engedték a hajó orrát, és így a folyásra ferdén állt, akkor az áramlás átvitte. Visszafelé fordítva fordították, így visszament. Végülis a folyó sodrása vitte át a hajót ide-oda.” :)

A mototaxis férfi azt mondta, biciklivel 1 sol fejenként. Vagyis 2 sol kettőnkre egy út. Akkor idefelé miért fizettünk 4 solt kettőnkre? :) Nem is tudom, megérzi ezt az ember. Amikor fizettünk tegnap este, és mondta a hapsi, hogy 4 sol, én meg kérdőn néztem körbe (ilyenkor általában segítenek a helyiek), de mindenki elfelé bámult vagy lesütött szemmel álldogált. Hát kifizettem neki a 4-et. Így ma reggel Árpi elővette az örmény énjét (házasság útján terjed az örmény származás, tudjátok), és jól megmondta a hapsinak (nem mérgesen, hanem ahogy itt szokás, hangosan, sokat gesztikulálva de vigyorogva), hogy mivel tegnap 4-et fizettünk, ma nem kell semmit. Ő meg csak vigyorgott és bólogatott, hogy “na jólvan, rajtakaptatok.” Hát ilyen egyszerű dolog volt igazságot tenni komp-ár ügyben. (Kiegészítésnek csak annyit, hogy motorra 2 sol, de mi mondtuk neki tegnap is, hogy ez bicikli, tehát tudta, hogy nem motor.)

Már süt a nap, mi pedig tekerünk bele a szépségbe.

Rizsföldek mellett

Alig bírtunk betelni a látvánnyal

Számomra ez olyan, mit az északi fény kőbe dermedt változata. Az északi fény is ilyen hullámzó függöny szerű mintád ad ki, és ebben is ezt láttam meg.

És még egyszer, csak mert egy kép sosem elég.

.

Tudom, tudom, az emelkedő előttünk nem olyan meredek, de akkor is. :)

A fűnyírós gyilkos. Ebben a szerkóban elmehetne valami terror-horror filmbe áldozatait feldaraboló pszichopata gyilkosnak.

Pihenő egy étteremnél. Nézzétek csak, milyen állat van a nő mötött a földön? Bizony, egy tengerimalac. Ezt itt a húsáért tartják, állítólag nagyon finom, bár még nem volt szerencsénk megkóstolni, de egyszer ennek is eljön az ideje.

A víz védelmére szólít fel a plakát – így gondoljuk.

Nylonnal és kaszált fűvel borított motor.

Csokoládéééééé! Nyami!!

Egyszer csak egy motoros lassított le mellettünk, és kérdezősködött rólunk. Megálltunk neki, mert úgy egyszerűbb és biztonságosabb is beszélgetni. Miguel elmondta, hogy ő is bringás – közben szánakozva lapogatta a pocakját, hogy most nincs ideje, lehetősége kerékpározni, ezért meg is hízott kicsit. Ő egy csupaszív, csupamosoly ember, aki jókedvre derít pusztán a jelenlétével. Tőle kérdeztünk, hogy tud-e szállást, ő ajánlotta a Casa de las bicicletas-t, a Kerékpárosok Házát (sok országban van ilyen, szállást és segítséget ad a kerékpárosoknak, egyfajta klub, ami lényegében önként szerveződik), ott biztos segítenek. Meghívott a boltjába, ahol kakaóból készült termékeket és kávét árusítanak, valamint kézműves termékeket is lehet vásárolni. Kaptunk tőle 2-2 csokiszívet (jaj, de finom volt), még azt is elmondta, mennyi fölfelé lesz még, majd elhajtott a későbbi találkozás reményében.

A világtérképünk, rajta a megtett útvonalunkkal

Kíváncsi kisgyerek

Mondom én, hogy menő az oroszlán!

Azért a mototaxik sem gyengék

Festői rizsföldek

Gyerekek mennek haza az iskolából

Bezzeg engem hogy féltettek, itt meg a 6 éves kísérgeti a 3 évest.

Jaeni napok és egy véletlen BBQ

Pff, végre megérkeztünk! Olyan nagyon vártam már, hogy végre ideérjünk. Amúgy ez a Jaen nem egy nyugodt város. Inkább koszos, poros és zajos, sok a száguldozó mototaxi.

El Ciclista – az itteni Kerékpárosok Háza, amelyet egy másik Miguel és családja vezet. Sajnos itt nem volt szálláshelyük, minden szoba foglalt volt.

Itt Hernan is feltűnt újra, vagyis mi találtuk meg a házhoz menet, és elkísért minket oda, de mikor marasztaltuk, mondta, hogy tovább áll ebből a városból, mert túl nagy hely ahhoz, hogy a piroslámpánál tartott produkcióira pénzt kapjon. Az ilyesmire jobbak a kisebb városkák, ott adakozóbbak az emberek. Egy rövid bemutatót nekünk is tartott:

De szerencsére volt egy másik ház – ahol a család többi tagja is lakott – itt volt számunkra hely.

A család gyerekei és a gyerekek barátai, mindig ment a ricsaj, igazi rosszcsontok!

Első este a kíváncsiság az ajtónkig hozta őket, és illedelmesen megálltak a küszöbön és onnan kérdezősködtek (kik vagyunk, honnan, milyen nyelvet beszélünk, melyik focicsapatnak szurkolunk, hány évesek vagyunk, mi a nevünk, melyik a kedvenc filmünk) majd szépen lassan egyre beljebb léptek. Igazi rosszcsontok, aranyos volt velük beszélgetni.

Ezt a csodát az esti sétánál láttuk: városnéző “kisvonat”, de minden logikát nélkülözve egy óriási lapostévé volt beszerelve a vezetőfülke mögé és ment rajta a műsor. Na most akkor tévét nézni fizetnek be a kedves utasok, vagy várost nézni? – Az a nagy szögletes fehér fény ott elől a tv, sajnos kevés volt a fény a fotózáshoz, plusz mozgott is a jármű, amikor fotóztuk.

A vacsorázó helyen is odajöttek hozzánk beszélgeti a gyerekek. Itt jöttünk rá, hogy Peru milyen barátságos hely, ugyanis sorozatosan tapasztaljuk az ilyen kedves találkozásokat. Sokkal nyitottabbak, kedvesebbek itt az emberek, mint az eddigi latin-amerikai országokban.

Fekete kukorica

A szálláshelyünk nem más, mint egy kiadásra váró szoba egy mosdókagylóval. Nekünk megfelel. :)

Érdemes megszemlélni, milyen precízen körbeburkolták plüssel még a lámpabúrát is. :)

Holel Danubio – Duna hotel. Vajon honnan szedték az ötletet ehhez a névválasztáshoz? Errefelé nem hogy a Dunát, de Európát sem ismeri az emberek többsége.

Ez kell nekem! “európai orvosok ajánlásával”… hehe

Miguel csokigyára

Még Miguelhez is hivatalosak voltunk. Az egész város fel volt túrva, szerelték a vízcsöveket, így alig volt víz a városban. Ezért úgy döntöttünk, könnyebb és gyorsabb lesz Miguel boltjáig mototaxival menni, gyalogosan hosszú lenne kerülgetni az építkezéseket. Miguel nagy mosollyal várt minket. Azonnal leültetett, képeket mutogattunk neki, meséltünk országokról, minden érdekelte. Félidőben Árpiék kávét ittak, én kakaót, még tízórait is kaptunk tőlük.

Itt készül a sok nyalánkság.

A tízórai. Miguel anyukája épp a kakaómat keveri ki.

Még a kakaótípusokról meg a kávéról is megtudtunk egyet s mást.

Ez egy típus, de két színben létezik. Sajnos mivel spanyolul folyt a beszélgetés, szofisztikált kérdéseket nem tudtam feltenni.

Ős-kakaó, ezt nem termesztik és nem használják fel.

És a kávé további útja (most képpel is): a piros babból hámozzák ki a sárgát, azt szárítják, majd lemorzsolják a sárga héjat (ezt is felhasználják valamire), ebből bújik ki a zöld kávébab, amit majd barnára pörkölnek.

Miguellel és anyukájával. Köszönjük szépen a szíves vendégül látást!

A délután és hogyan kell jókor lenni jó helyen?

Na ettől kapok agygörcsöt.

Épp árufeltöltés történik, de nem ám a láthatatlan alkalmazott műveli ezt, hanem egy nagyon is látható, akit épp elhívott a főnöke 5 (!!!) percre és addig nyitva állt a hűtő ajtaja. Közben sok másik pincérnő elsétált mellette ételt hordva ki-be, és egynek sem jutott eszébe, hogy bezárja azt a nyamvadt hűtőajtót. Direkt nem csuktam be (máskor mindig becsukom), mert kíváncsi voltam, mégis mikor jut eszébe valakinek, hogy bezárja? A hölgy visszajött, majd folyton elsétált az újabb adag üdítőért, de egyszer sem csukta be az ajtót két pakolás között. Én pörgöm csak ezt túl, vagy már ennyire modernek ezek a hűtők, hogy megszűntek érvényesülni a fizika törvényei, és nem áramlik ki belőlük a hideg, se bele a meleg? Komolyan ennyi pénzük van, hogy sűrűbben cserélgessék az elromlott hűtőket, ahelyett, hogy vigyáznának rájuk? Mekkora tudatlanság és nemtörődömség, ettől a falnak tudok menni. A másik ilyen heppem, amikor a motort járatják. Ha éppen nem dízelmotoros (hűtő-)kamionról van szó, oda szoktam sétálni a sofőrhöz (akik gyakran fél óráig is járatják a motort egy helyben állva), és megkérdem, hogy gazdag-e? Ezen meghökkennek, és kérdezik, hogy miért lennének azok? Hát csak mert pörög a motor, megy a benzin, ilyen sok pénze van-e, hogy ezt mind fizesse? Jó, tudom, alapjáraton nem fogyaszt annyit a motor, de hát mégis. Aztán ha meg a gyerekei is az autóban ülnek, megkérdezzük, hogy direkt mérgezi a gyerekei (meg a saját) tüdejét? A kedvencem, amikor megy a csóka a boltba és leszállva a motorról jár a motor, ő meg az eladóval beszélget a boltban, 3 lépésre a motortól. Ez sem az a helyzet, hogy épp csak megállt egy percre, és mindjárt indul… áhhhh, mindegy….

Épp nem megy a szökőkút – ez a főtér.

…és egy nagyon érdekes és szép templom. Tetszik ez a hagyma-stílus.

Olvassátok ki hangosan: Queque. Lehet “kék”-nek olvasni, vagyis angolul tornának – cake. Holott a torta itt is “torta” (ahogy a képen a queque fölött is látni).

Ezen a pihenőnapon még egy dolog volt a listán: meglátogatni egy couchsurfinges szállásadót, aki sajnos nem tudott minket fogadni, mert önkéntesek laknak most nála. Azt írta, ha nem is tud fogadni minket, mindenképp látogassuk meg, amikor ott vagyunk. Mehetünk bármikor, csak “kopogjunk jó hangosan”. Hát így tettünk. Este átsétáltunk hozzájuk és jó erősen megdöngettük a vaskaput, majd hamarosan fel is tűnt Arianna, és beinvitált minket. “Épp barbeque-t sütünk”, mondta ő. Mi meg csak zavartan mosolyogtunk, nem akartunk illetlenkedni, hogy ingyen élősködve együnk a vacsorájukból.

Arianna és gyermekei. A nagyobbik, a lányzó olyan aranyos volt, amikor menni készültünk, kérdezte, hogy hova megyünk, mi pedig mondtuk, hogy aludni. Mire ő kérdőn nézett ránk, hogy “itt is van ágy!”. A kisebbiket pedig “Csabának” hívják, de nem a magyar név ihlette őket, hanem mert olyan kis duci volt kisbabának, így lett Chubby.

Jó társaságban telt az este, finom volt az étel is. A mi hozzájárulásunk végül 2 üveg bor és egy nagy zsák kenyér volt.

A házigazda amúgy magyar származású – úton, útfélen… Nagyapja belekeveredett egy kocsmai verekedésbe, ahol sikerült halálosan megsebesítenie az ellenfelét. Ebből kellett menekülnie, egy dunai hajóra szállt, ami egész nyugat-európáig vitte. Ott volt egy hajó, ami ment Amerikába, amikor is egy utas nevét szólíthatták: “Kovács János” – de senki sem jelentkezett. A nagyapa kihasználta a helyzetet, és hangosan odakiáltott: “én vagyok Kovács János” – na így lett neki is magyar vezetékneve, amúgy magyarországi zsidó származású családból való. Mondtuk is neki, hogy tyűha ez aztán a rejtői fordulatokban gazdag történet, mire csak vállat vont és ennyit mondott: “Amerikában mindenkinek van egy ilyen története.”

  1. Márk
    május 20th, 2015 09:42-nél | #1

    Még egyszer a komptémáról.
    A Köröm-i komp ilyen, amin egyszer a Sajón átkeltem. Fotó itt: http://geocaching.hu/poiimages/2012-01/50211_20120123_120545.jpg

  2. Lenkei Péter
  3. május 20th, 2015 15:26-nél | #3

    @Márk
    @Lenkei Péter
    Köszi a linkeket, ez nagyon érdekes, egykor még Budát és Pestet is ilyen repülőhíd kötötte össze! :)

  4. diamond
    május 20th, 2015 20:14-nél | #4

    A Tiszán Vezsenynél is ilyen komp közlekedik.

  5. s
    május 21st, 2015 06:56-nél | #5

    a vezsenyi kompon mi is átkeltünk a Tiszán a szüleimmel és az öcsémmel, anno ! :)

  6. Németh András
    május 26th, 2015 05:04-nél | #6

    Ebből a kukoricából el kellett volna tennetek pár szemet, milyen jól mutatott volna itthon a leendő kertetekben :)

  7. július 1st, 2015 10:35-nél | #7

    Nyitott hűtős, járó motoros… pazarló emberek.
    Sokkszor tapasztalom itthon is, hogy a szegényebb emberek sem figyelnek oda ilyen dolgokra. Pedig nem nagy dolog. Az megint más téma, hogy van akinek van miből pazarolnia és büszke is rá. Hát én is csak szánni tudom.
    Most készülünk házat venni a menyasszonyommal és inkább egy jobb energetikai besorolású de kisebb házat néztünk ki, mert ha nem is a legolcsóbb de a fűtés költsége Magyarországon nagyon sokat számít. Igyekszek a lehetőségekhez mérten környezettudatosan élni. Jó lenne, ha egyszer mindenki rájönne hogy ez nem teher, ha nem egy élhetőbb jövőt teremt a Földön.
    Gyertek haza és okosítsatok ki minket a sok külföldi tapasztalatokka.
    További jó utat és remélem találkozunk majd veletek élőben!

Hozzászólások lezárva