Archívum

A(z) ‘Mexikó’ kategória archívuma

San Blas – La Penita, 87km rákokkal, házi tortillával és kókuszdióval

szeptember 24th, 2014 3 hozzászólás

Ahogyan terveztük, hajnalban keltünk és a már összepakolt táskákat csak felpattintottuk a biciklikre, elbúcsúztunk Robertéktől, és már kezdődött is a nap. :)

A napfelkeltét a közeli lagunák oldalából csodálhattuk

A korai indulásra ezért volt szükség. 87km dombos vidéken, málhás biciklikkel nem kevés, ha ezen a napon még valami mást is szeretnénk csinálni azon kívül, hogy este beesünk a végállomásra, akkor érdemes korán elindulni. Arról nem is beszélve, hogy a délutáni hőségben, az erős trópusi napnak kitéve 4km/h-val haladni a 10%-os emelkedőkön egy napozóágy-biciklin olyasvalami, amit még az ellenségeimnek sem kívánnék, a feleségemnek és magamnak pedig csak utoljára. Ezért az ész győzött a lustaság felett és hajnalban indultunk

Érdemes volt korán indulni, rengeteg madarat láttunk :)

Átkeltünk egy erdőalagúton

Olvass tovább…

Hajókázás és krokodilokkal fürdés San Blasnál

szeptember 23rd, 2014 6 hozzászólás


Maná – En el muelle de San Blás

A fenti dal egy hölgyről szól, akinek a vőlegénye San Blasból kihajózott halászni, de viharba került, és soha nem tért vissza. A nő egész életében, 41 évig, 2012-ig várta vissza a kikötőben a férfit. Ez egy igaz történet, amit Maná, egy pueblai zenész 1997-ben meg is énekelt. A dolog érdekessége, hogy ezt a bejegyzést Pueblában sikerült megírni. :)

San Blas városában Robertékhez úgy kerültünk, hogy Robert látta az “Open CouchRequest”-ünket és meghívott minket a családjához, akiknél a hétvégét töltötte.

Ezen a képen Robert és apukája, Thomas látható

Már a lakásuk előterében két nagyon érdekes dolog fogadott minket. Egy motorral szerelt bicikli és roller

Roberték Tostadával kínáltak minket – ez egy újabb mexikói étel, olajban ropogósra sütött tortillán zöldséges halsaláta

Olvass tovább…

Mazatlán – San Blas, 3 nap lefelé a nyugati parton

szeptember 22nd, 2014 2 hozzászólás

Mazatlánból való elindulásunkat timelapse-re vettük, de előre szólok, hogy hosszú és a vége unalmas, kb. csak odáig érdemes megnézni, amíg egy Corona kamion, vagy legfeljebb amíg a vonat az utunkat nem állja. Utána kiértünk az autópálya szerű útra, amin egész nap hajtottunk.

A biciklisnek nem szabad felhajtania a felüljárókra – amelyek egyébként Mexikószerte elhagyatottan és porosan állnak, mert az ilyen vidéki helyeken alig használják őket, inkább átlépnek a betonkorláton, mintsem ekkorát kerüljenek

Az első város, ami szembejött, és annak tornyai – itt egyébként máris megálltuk enni

Nagyjából végig ilyen volt a táj és az út ezen a napon

Ha oldalra néztünk, akkor pedig ezt láttuk. Ezekből a sorokba ültetett növényekből készítik a Tequilát! :)

Olvass tovább…

Két izgalmas nap Mazatlánban Helenával

szeptember 17th, 2014 2 hozzászólás

“Esta vida es igual a un libro
Cada pagina es, un dia vivido
No tratemos de correr antes de andar
Esta noche estamos vivos
Solo este momento es realidad

Magyarul valahogy így:
Az élet mint egy könyv
Minden oldal egy nap
Ne próbálj futni, mielőtt járni tudnál
Ma este élünk
Csak ez a pillanat az igazi
Luis Enrique – Yo No Se Mañana

A jobbra fent idézett és linkelt dalt Mazatlánban hallottuk először, és mivel jó kis nóta és nagyon népszerű manapság Mexikóban, ezért gondoltam ezt is megosztom veletek. (a jelenlegi szállásadónk, Roxana, akinek a szobájában e sorokat írom, imádja ezt a dalt, úgyhogy épp most is ez szól)

Mazatlánban összesen két napot töltöttünk, de ez a két nap most így utólag visszagondolva sokkal többnek tűnik. Vendéglátónk, Helena sosem hagyott minket unatkozni, sorra állt elő a remek ötleteivel, amelyekre mi mind vevők voltunk. :) Lássuk, mik is voltak ezek!

Útban Helena felé a belvárosba

Helana a “legbelebb belvárosban” lakik, közvetlenül a bazilikával szemben, a Plaza oldalában

Első este Helena elfoglalt volt, ezért csak kettesben mentünk ki enni Zitával a közeli Mercadohoz. Ebben most sem kellett csalatkoznunk, a piac oldalában remek tacos-torta pultot találtunk egy kedves hölggyel és nagyon finom, olcsó ételekkel…

…közvetlenül a villanyórák szomszédságában! :)

Olvass tovább…

Guaymas – Mazatlán: Az első, nem túl könnyű kilométerek Mexikóban

szeptember 15th, 2014 Nincsenek hozzászólások

Sajnos néha már kezd kicsit terhessé válni ez a blogolás, de általában csak elkezdeni nehéz, de amint megtaláltam rá a megfelelő alkalmat (asztalt, széket, elektromos áramot) és időt rá, már csak egy kis motiváció kell, és ha ez is megvan, és végre nekiállok, ahogy most is, utána beindul a motor, és belelkesedve írom le a soron következő élményeket. Amelyek sajnos már több mint egy hónapja történtek, de jobb később, mint soha. :)
Szóval lássuk mi történt Guaymasból dél felé menet! :)

A parttól a főút felé menet – Később 90 fokot jobbra fordultunk és elkerültük a hegyeket, a partmenti út már lapos volt

Ne sétálj gyorsabban, mint 20km/h! :)

Olvass tovább…

Az első mexikói élményeink – Guaymasban és egy vitorláson

szeptember 5th, 2014 4 hozzászólás

Az Ufesa Phoenixből Mexikó nyugati parti városaiba közlekedő aznap esti buszai közül csak a másodikra fértünk fel a biciklikkel. Úgy terveztem, hogy majd blogot írok a buszon, de ahhoz túl fáradt és elnyűtt voltam, a jegyvásárlás, az indulás előtti tennivalók és a biciklik szétszedése, becsomagolása lefárasztott a nap végére. Az éjszakában suhanó buszon így végül csak lazítottam, ahogy Zita is tette mellettem. A határon érdekes jelenet történt.

Az egydolláros borravaló az USA-Mexikó határon

A busz elejében egy fickó hangosan kérdezte az utazóközönségtől, hogy kié a két nagy csomag odalent a csomagtérben. Persze mindez spanyolul történt, így csak sokadjára sikerült megértenünk, hogy minket akarnak. Útlevélvizsgálat, meg fizetnünk kell 300 pesot vagy 30 dollárt fejenként a 6 hónapos Mexikóban való tartózkodásunkra feljogosító pecsétért. Jó lett volna, ha van nálunk peso, mert egy dollárt mostanság 13 pesoért mérnek, így azzal, hogy dollárral tudtunk csak fizetni, rosszul jártunk.

Feltűnt nekünk, hogy bár a belépési pecsétet megkaptuk az új országba, de az előző országból, vagyis az USA-ból nem kaptunk kilépési pecsétet. És ugye ebből még bajunk lehet, ha nem regisztrálnak minket, hogy kiléptünk az országból, overstayelőnek hisznek minket és majd jól nem engednek be legközelebb – aggodalmaskodtunk és kezdetben úgy tűnt hogy hiába, mert a mexikói határőr szavaiból úgy vettük ki, hogy az USA oldalon már korábban megállt a busz, de ott nem csináltak velünk semmit, senki nem kérte az útlevelünket. Jó kis pácban vagyunk – hittem pár percig, és már azt kezdtem el tervezni a fejemben, hogy most akkor majd fel kell vennünk utólag a kapcsolatot a nagykövetséggel, és utólag elintézni azt, amiből kimaradtunk figyelmetlen buszsofőrünk miatt. A busz utasai rajtunk kívül ugyanis egytől egyig mexikóiak voltak, tehát nem számoltak velünk, mint nem USA és nem is mexikói állampolgárokkal – gondolkodtunk a bajunk okán. De mint később kiderült, az USA oldal, ahová így soron kívül, hátulról sétáltunk be, csupán pár méterre volt tőlünk, és az ott lévő határőr meglepetten kérdezett vissza, amikor kilépési pecsétet szerettünk volna kérni tőle: Olyan itt nincs, és soha nem is volt, nem is hallott róla! – Bökte ki végre. Azért megkérdeztük, hogy ez mégis hogyan lehet, amikor minden normális országból kell kilépéskor pecsét? Erre csak a vállát vonogatta, és csak annyit mondott: “Ah, ahányan ezt az országot elhagyják minden órában… ki tartja számon?” Ekkor megnyugodtunk, és visszaszálltunk a buszra.

Ekkor még egy érdekes dolog történt. Felszállt egy piros pólós fickó a buszra, és elkezdett mindenkitől begyűjteni 1-1 dollárt. Kérdeztük a mögöttünk ülő angolul is beszélő utastársunkat, hogy mi ez és egyáltalán, mi történik, és miért? A “tip”-et, vagyis “borravalót” azért gyűjtötték, mert nem vizsgálták át a csomagokat a csomagtérben. Magyarul azért adjunk nekik 1-1 dollárt fejenként, mert nem vizsgálják át a cuccainkat, így gyorsabban utazhatunk… :o Egyébként a dolgot nem erőltették, akkor sem történt volna valószínű semmi, ha nem adjuk oda a két dollárt, de jobbnak láttuk a békességet, nem hiányzik, hogy belekössenek a fűszereinkbe, vagy a főzéshez használt üzemanyag palackunkba, na meg egyáltalán, kinek van kedve pakolászni az éjszaka közepén itt az esőben? Szóval mi is odaadtuk az egy-egy dollárt a többiekkel együtt, és végül pár perc múlva már robogtunk is Mexikó belseje felé.

Az éjszaka második felében sikerült egy keveset aludni, majd megvirradt és végre láttunk is valamit az utazásunk 30. országából. A kétszer két sávos, elválasztott autópályát egyik oldalt felújították, így a forgalmat átterelték kétszer egy sávra, aminek a szélén padka sem volt. Sok kilométeren át így haladtunk az üres sivatagban, miközben én konstatáltam, hogy megint jól döntöttünk a busszal, itt nem lenne finom biciklizni, ekkora forgalomban, ezen az egyetlen úton, ami keresztülszeli É-D irányban a Sonora sivatagot.

A megérkezés, kipakolás simán ment. A guaymasi buszállomás egy egyszerű, de barátságos hely, ahol, miközben kicsomagoltuk és összeszereltük a bringákat, rögtön lett is egy barátunk. :)

Első mexikói barátunknak rögtön nagyon cifra neve volt, amin jót mosolyogtunk: Espiridion, az állomás felelőse kíváncsian, barátságosan és érdeklődően közelített felénk – öröm volt először vele spanyolul makogni az új országban :) Később, mikor már a váróban reggeliztünk, még két nagyon finom házilag készített kókuszos és pisztáciás fagyit is hozott nekünk. :)

Olvass tovább…