Utunk az Iskar völgyében Szófiába
Vratsa – Ébredés a kanyonban és reggeli a CBA-ból
Dani szokás szerint már fenn volt, amikor Vratsa mellett kikeltünk a sátorból a nagy sziklák alatt. Most láttuk csak először világosban a kanyont, tényleg gyönyörű szép volt, ahogy azt már éjjel, a csillagok fényénél sejteni lehetett. Dani egy emléktábla mellett aludt a függőágyában, egy fiatal srác itt szenvedett balesetet a motorjával. Csak azért vagyunk biztosak benne, hogy nem a sírja volt, mert ilyen kirándulóhelyre talán még a bolgárok sem temetkeznek, tűzrakóhely mellé… Mindenesetre azért még így is morbid volt kicsit, hogy Dani ott aludt, ahol. Persze ez éjjel nem zavart minket, itt találtunk helyet, Dani itt talált két fát, hát itt maradtunk. Hatalmas sziklák magasodtak a sátrunk fölé,
és igazi élmény volt innen az indulás, csak gurulnunk kellett lefelé a kanyonból, végig a sziklák között vissza Vratsa-ba.
A reggelit egy CBA-ban vásároltuk meg, igen, a magyar üzletláncnál, itt Bulgáriában. A bolttal szemben találtunk egy füves placcot, oda heveredtünk le megreggelizni. Dani olyan jóllakott, hogy le is dőlt kicsit, amíg mi még szedelődzködtünk, és vásároltunk néhány pezsgőtablettát a szemközti patikában.
Leszereltük róla a stoplit, le ne szakadjon, hogy csak egy csavar tartja, és cipőt cseréltünk. Így én tekertem „fél lábbal” Negotinig.
Sikerült úgy rábontanom a sátrat, hogy közben észre sem vette, arra ébredt, hogy nekem már minden cuccom el van pakolva mellőle, és ő már csak egy félig üres hálófülkében fekszik, ami fölül hiányzik a külső ponyva. Reggelizni a templom és a magazin közötti parkocska asztalához ültünk ki és a menü margarinos (Dani után szabadon csak „Sz*rgarin”) mézes kenyér volt. A kilométerek viszont már annál jobban pörögtek, főleg miután túl voltunk az első tizen, az mindig nehéz, ilyenkor még sajognak az izmaink, és gondolatban még félig a hálózsákban vagyunk. Az első nagyobb kaptató teteje előtt szembetekert velünk két bringás, országútival voltak, nem volt sok cuccuk, csak az egyikőjüknek volt egy hátizsákja és ennyi. Megálltunk velük dumálni, kiderült róluk, hogy Alexander és Lubomir apa és fia, együtt bringáznak 5 napot, Szófiából Burgosba és most vissza. Napi 200km-t tekernek, ami elég durva, akkor is, ha „csak” öt napot tolják. Nem tartottuk fel őket sokáig, pár perc beszélgetés után jó utat kívántunk egymásnak, és ki-ki ment tovább saját célja felé. Mi a dombtetőn megálltunk egy adag nevetésre, ugyanis eszünkbe jutott, hogy Dani táskájában már tegnap reggel, vagyis kb. 100km óta benne van az a görögdinnye, amit ajándékba kaptunk. 
asztal alatt, végül egy felpattintható fényvisszaverő szalaggal teljesen sikerült megszelídítenünk, és még Dani rekujába is beleült egy kiadós dudálás erejéig.
kőből volt kirakva a fala, kis kirakatok voltak az oldalában mindenféle izgalmas dolgokkal telepakolva, a mosdókagyló pedig egy régi bádog edényből volt kialakítva. Mindemellett az egész nagyon ízléses és igényes volt, meg is beszéltük Zitával, ha egyszer lesz saját – földhözkötött – otthonunk, ilyen lesz a fürdőszoba.
Utóbbi háromnak köszönhetően sikerült nagyon jó érzéssel elhagynom Gorno Varshilo-t. Az öreg egyszerű angollal komunikált, 5 percenként közölte, hogy I’m happy, vagy hogy I’m very happy, és hogy my friends, meg, hogy Love. :) Szóval kedvelt minket, és ez látszott is rajta. Örült nekünk. Ahogy a falut elhagytuk, visszagondoltam azokra, akiket mi vendégeltünk meg Budapesten, 
Szófiából való indulásunk reggelén nem keltünk túl korán, Zita ahányszor csak lehetett, Szundira rakta a telefont, szundikáltunk 8:25-ig. Reggelire az előző nap vásárolt péksüteményeket ettük, majd nekiálltunk összepakolni. Nagy meló volt, mert még a sátor is ki volt terítve a teraszon, hogy megszáradjon. Zita és Dani közben zenéket raktak be Dani laptopján a youtube-ra, ami először nem zavart, de aztán egy „Keressük meg Stacey-t” mondatra majdnem kifakadtam 
Legutóbbi hozzászólások