Archívum

‘Vietnam’ cimkével ellátott bejegyzés

Három nap Hanoi felé

február 19th, 2013 12 hozzászólás

Eltévedünk

Quan Hoá-ban ahogy azt elterveztük, a reggelt a keresztény családnál kezdtük, alaposan bereggeliztünk és bevárásoltunk a pékségükből. Aztán sikerült követnünk az utat, ami átment a folyó túloldalára. A tájat csodáltam és annyira egyértelműnek tűnt, hogy arra kell tovább menni, át a hídon, hogy meg se néztem a térképet. Csak 8km-el később, amikor megálltunk egy helyen pihenni és kiteregetni a még meg nem száradt cuccainkat.

Ekkor láttam, hogy már jóideje letértünk a tervezett útvonalról és nem abban a völgyben vagyunk, ahol kéne lennünk, hanem egy másikban, amely elkanyarodott vissza nyugat felé, Laosz irányába. Ekkor esett le, hogy ez az az út, amin le tudtunk volna vágni, ha vagyunk elég bátrak és bevállaljuk látatlanban a betonlerakású harmadrendű utat tegnap előtt. Persze tekintetbe véve a tegnapi elképesztő napunkat a bambuszkerékkel, egy cseppet sem bántuk, hogy a hosszabb utat választottuk.

Ámbár hozzá kell tenni, ez a völgy sem volt épp gyenge és úgy tűnt, az út is rendben van. A forgalom ugyan enyhébb volt, mint a másik, nagyobb úton, de jártak rajta motorosok és egy-két teherautó is. És még itt is láttunk érdekeset, egy szép kis bambuszhídat és azt, ahogyan a bambuszt vágó emberek összekötözik a bambuszkarókat és leengedik őket a folyón.

Fordultunk hát meg és mentünk vissza a főútra. Még egyszer szemügyre vettük az elágazást, most már tudva, hogy melyik a helyes irány, de még így is, Zita megerősített abban, hogy őneki is a hídra esett volna a választása, az tűnt ugyanis inkább a főútnak. Mindegy, 16km és bő egy óra elment, sebaj!

Pénz az út szélén

Lassan haladtunk észak felé, a táj többnyire szép volt, az út hullámzott de sok emelkedőt meg tudtunk tekerni lendületből. Kereszteztünk valami külszíni fejtést, ahol tiszta por és mocsok volt minden, beleértve az út széli növényeket is, amelyek evégett már elhaló félben voltak.

Aztán Zita érdekes dologra lett figyelmes az egyik faluban, ahol megálltunk kicsit az árnyékben pihenni. Az út szélén eldobált bankókat talált, 20.000 dongosokat és 100 dollárosokat. Persze gyenge fénymásolat volt mind, de ez akkor is furcsa volt nekünk. Mi lehet ez, valami hülye reklámkampány? És miért van szétszórva? Ekkor még fogalmunk sem volt róla, mi ez a pénz és mire való.

A völgyből egy ebéd, és (a kitérőt nem számolva) kb. 30km múlva letértünk, nagy megkönnyebbülésünkre nem egy szerpentinre, hanem egy másik az előzőnél laposabb, szélesebb völgybe. Itt az út is laposabb volt, és úgy tűnt hátszelünk is van, aminek nagyon örültünk. Jól haladtunk és élveztük a tekerést, a völgy jobb oldalában vitt minket az utunk és mindig volt mit csodálni. Hol egy nyitott iskolaudvarba néztünk be megcsodálni a helyi mászókákat és játékokat, hol egy hatalmas fa alatt néztünk ki balra a rizsföldekre.

Tudtuk, hogy vár még ránk egy 500m-es mászás, és fel is fedeztük magunk előtt szemben a hegyoldalban az utat, amit majd meg kell másznunk, ezért egy városban megálltunk, hogy együnk valamit, hisz éhgyomorral mégsem lehet hegyet mászni! :)

Fried Rice-t sikerült kérnünk, nagyon finomat készítettek nekünk és amíg az étkező körül tettünk-vettünk, több nő is odajött hozzánk, hogy nem akarunk-e a házában lakni?! Ez a dolog kezdett gyanús lenni, ezért kinyitottam az útikönyvet, és megnéztem, mit ír a környékről. Kiderült, hogy már annyira közel vagyunk Hanoi-hoz, hogy ide már kihordják a hátizsákos turisták hordáit, akik „Homestay”-ekben, vagyis a helyiek cölöpös házaikban lakhatnak és közben láthatják az igazi vidéki életet. És ezért a turisták fizetnek az utazási irodáknak! :) Ez nekik hatalmas unikum, rizsföldeket látni meg vizibivalyokat! :) Bocsánat, tudom, hogy gonosz dolog ezen mosolyogni, de közben nekünk ezek a dolgok ingyen vannak, 360 fokban körülvesznek minket a nap 24 órájában, ha vidéken biciklizünk. És nem fizetünk érte senkinek, hogy megmutassa nekünk, hanem a magunk módján fedezzük fel. Jóllehet, így nem jutunk el a legizgalmasabb piacra, nem látjuk a legjobb szuvenír árusokat, de ez nem is baj, mert amit magunk találunk meg, az viszont biztos igazi és nem a turistáknak van odarakva. Ugyanakkor Mianmarban 28 napra mi is voltunk hátizsákos turisták, tudjuk milyen az, és az is nagyon-nagyon jó lét, de egy picit más műfaj.

A cölöpös ház a szerpentinen

A szerpentin közepesen kemény volt, mondjuk nem szakadtunk szét rajta, de azért meredek volt, és hála az égnek, kétszer két sávos. Persze azért az autók és a motorosok dudáltak, megszokásból, nehogy nyugtunk legyen, hiába 4m-re húztak el mellettünk, dudálni azért kell. :) Szépen szedtük a szinteket, és közben meg-meg álltunk, mert jobbra elképesztő kilátás nyílt lefelé arra a völgyre, ahonnan jöttünk. Sajnos már kezdett sötétedni, ezért a fotók nem lettek éppen a színektől vibrálóak, de azért talán valamit visszaadnak.

Valahol kétszáz méter (függőleges) mászás után néhány ház jött az út jobb oldalán, és mi ekkor egy rövid megbeszélés során eldöntöttük, hogy megpróbálunk itt éjszakázni. Olvass tovább…

A 2. napunk Vietnamban: A bambuszkerék és a zuhanás

február 18th, 2013 6 hozzászólás

Reggel korán és gyorsan elhagytuk a szállásunkat és a város szélén megálltunk egy útszéli kis étkezdében reggelizni. Itt ért minket utol a nap első nagy élménye: Tündérke! :) Zita így nevezte el azt a vizibivalyt, akit én szúrtam ki, amint lassú léptekekkel közeledett felénk, egykedvű, de a kalapja alatt azért mosolygó gazdáját egy szekéren húzva maga után. Ez olyan téma volt, amire ugrottam a fényképezőgéppel és hirtelen nem is tudtam, hogy videófelvételt indítsak, vagy fotózzak.

Hát nem tündériek? A Tündérke nevet Zita adta a vizibivalynak, én meg jól ráragasztottam. :) Elképesztő, amikor megállnak és belenéz a kamerába ez a nagy állat a fekete szemeivel.

…és hála egy Facebook posztnak, azóta már azt is megtanultuk, hogy az IFA nem orosz, hanem keletnémet. Én 6 éves voltam, mikor annak az érának vége lett, csak azt tudom az IFA-ról, hogy nagy, hangos és büdös, és mivel errefelé erős a kommunista hatás, úgy gondoltam, ez a szörnyeteg biztos a Szovjetunióból való, de nem, tévedtem, még messzebbről. :)

Tündérkével később volt még egy randink, ahogy elindultunk, hamar utolértük őket és Zita belekapaszkodott a szekér oldalába, miközben én hátrafelé tüzeltem a fényképezőgéppel! :)

Az ilyen jól sikerült fotók nagyon fel tudják dobni a hangulatunkat. Nem kell sok a boldogsághoz, csak egy vizibivaly és hogy felismerjük benne a pillanatot.

A bambuszkerék rejtélye és csodája

Egy hídon átkelve a völgy túloldalán egy vízesésnél megálltunk fogat mosni. Nem rossz hely fürdőszobának, bár kicsit puritán és azt hiszem egy zuhanyzást ugyanitt azért nem vállalnánk be. Érdemes észrevenni a patakban a bambuszpóznákat. Ezeket a hegyoldalban magasabban dolgozó bambuszkitermelők engedték le a patak medrében, hogy a végén ezt is felaprítsák, szárítsák, szállítsák, hogy végül füstölőpálcika legyen belőlük.

A következő település elején egy kanyarban egy hatalmas udvart fedeztünk fel, amelynek a túloldalán éppen gyerekek tornáztak. Ez olyan momentum volt, ami videófelvételt érdemelt.

Valahogy ezen a délelőttön beborult a hangulatunk e remek kezdés után, de még mielőtt mélyre süllyedhetett volna a morálunk, jött valami, ami anélkül, hogy észrevettük volna, kirántott minket a gödörből és csodálattal töltött el minket, úgyhogy pár perc múlva már nyoma sem volt a búnak.

Épp egy igen meredek fölfelében pedáloztunk, kétoldalt erdő nőtte be az utat, de egy kis részen ki lehetett látni balra, le a völgyre. Én itt kipillantottam és a látványtól azonnal a fékekhez nyúltam, leszálltam a bringáról, letámasztottam azt, hogy tüzetesebben is szemügyre vegyem azt, amit látok.

Lent a völgyben, a széles folyó felett óriási kerekek forogtak recsegve. Ahogy vizsgálgattuk őket, feltűnt, hogy egyedül vannak, önmagukban, nem forgatnak semmit, nem malmok, amelyeket őrlésre használnának és nem is mini erőművek, mert vezetékeket sem látunk a közelben, sőt semmilyen gépezetet sem, az egész kerék tisztán fából van, a középső nagy tengelyt leszámítva az egész építményt pusztán bambuszból húzták fel. Ez elképesztő! Olvass tovább…