Yosemite #3 – Fel az égig érő fákig
A Yosemite völgyből nagyon nehezen indultunk el, nagyon megszerettük ezt a helyet. De azt is tudtuk, hogy máshol éppilyen szép vagy még szebb lehet, ezért utolsó este pakolni kezdtünk, majd reggel folytattuk a sátorfánk fölszedését. Ez lassacskán ment, sok holmink van, nálam még hagyján, hiszen nálam néhány nagy holmi van, de Zitánál sok apró, ezért neki nehezebb pakolnia.
26 ezer kilométer
Azért elkészültünk valahogy a délelőtt folyamán, és még két másik túrakerékpárossal is sikerült eszmét cserélni, valamint néhány holmit az utolsó pillanatig tölteni a mosdóban lévő konnektorokról.
Nem indultunk el egyből kifelé a völgyből, mert még nem sikerült jó fotókat készítenünk ezekben a reggeli fényekben amikor a Nap szépen megvilágítja a völgy északi oldalában magasodó sziklafalakat, és a vízesések vízesését, a Yosemite Falls.
A Yosemite Falls, végre teljes pompájában – teljes fényárban :)
Ezt most pótoltuk, gurultunk egy néhány kilométeres kört a völgy közepében, és közben meg-meg álltunk ismét megcsodálni ezt a gyönyörű tájat, amelyben 5 napig laktunk. És most végre árnyék nélküli fotókat is sikerült lőni, ezt kihasználva egyben a 26000km-t is megünnepeltük. Ezt valahol felfelé jövet kellett volna, ha méterre pontosak akartunk volna lenni, de akkor volt nagyobb bajunk is ennél, és azt is sejtettük, hogy itt jobb hátteret találunk majd a 26 ezres fotóhoz. :)
26!
Miközben ezt a képet komponáltuk, egy magyar páros észrevett minket és odajöttek köszönni. :) Ők egyébként nem az első magyarok voltak a Yosemiteben, előző nap is leszólított minket a gyalogos hídon egy férfi, aki a párjára várt épp. :) Kicsi a világ, és tele magyarokkal. :) Nekünk pedig már csak 14 ezer kilométer van hátra hazáig. Repül az idő és repülnek vele a kilométerek. Furcsa, de ez már nem tűnik soknak. :) Pedig azért még van hátra bőven.
Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!
A fényképezkedés után még megcsodáltuk a patakot is utoljára, aztán elindultunk kifelé a völgyből. Olvass tovább…
Teheránból a Kaszpi-tenger felé terveztük folytatni az utunkat. Irán fővárosa és a tenger között két út is megy az Alborz-hegységen át, és ahány embert kérdeztünk, annyifélét mondtak azzal kapcsolatban, hogy melyik a szebb, meredekebb, vagy forgalmasabb. Végül a nyugati utat választottuk, mert sokan mondták róla, hogy bár keskeny és forgalmas, de emellett nagyon szép tájakon visz. A másik nagy érv az volt emellett az út mellett, hogy mivel Teherán nyugati részén laktunk Nedáéknál, a nyugati utat választva nem kellett magunkat átverekedni 60km városon. Teherán a világ egyik legzsúfoltabb, leg légszennyezettebb városa, és semmi kedvünk nem volt hozzá, hogy szinte egy egész napon azzal töltsünk, hogy átkelünk rajta.
Valószínű valami buli készülhetett, mert 50 méterenként állt egy díszruhás rendőr az út mentén, és rendőrautók is sokan voltak. Némelyik rendőr leintett minket, de azon kívül, hogy megkérdezte, hogy honnan jöttünk és hová megyünk, még az útlevelünket sem kérte el. Igazából ugyanolyan érdeklődő volt, mint az összes többi iráni, aki integetett és kiabált nekünk, csak egy rendőrnek azért mégis azonnal megálltunk, amikor integetett nekünk… :) Karaj határában vásároltunk egy fél dinnyét, és papirdobozokra leülve elfogyasztottuk az szélén – cukor és folyadékpótlás gyanánt szénsavas üdítő helyett. Aranyos volt a dinnyeárus srác, azután, hogy megtudta, hogy honnan jöttünk, nem az volt a következő kérdése, mint általában az embereknek, hogy mennyire kerülnek a bringák, hanem, hogy mennyibe kerül a dinnye Magyarországon!? :) Általában ez a két default kérdésük van az embereknek: Honnan jöttünk? És mennyibe kerülnek a bringáink? Néha még azt is megkérdezik, ha tudnak angolul, hogy nem kényelmetlenek-e, ilyenkor persze mielőtt elárulnánk az igazságot, azt válaszoljuk, hogy de, nagyon, sokkal rosszabb egész nap egy fotelban feküdni, mint egy hagyományos bringa nyergében… :) 
Legutóbbi hozzászólások