Nászút a Föld körül

Olyan dolog történt, ami ezen az úton eddig még soha, és ami nagyon szíven ütött, és igazából még most sem törődtem teljesen bele. Elvesztek a fotóink erről a szakaszról. Emlékszem, hogy lementettem őket az SD-kártyáról, ahová a kamera naponként külön-külön könyvtárba menti egyben a képeket és a videókat. A videók alkönyvtár ezen a könyvtáron belül meg is van, és benne is vannak a videók különböző napokról, de a képek nincsenek meg egy könyvtárral kijebb. Mikor most neki akartam állni, kiválogatni a képeket ehhez a bejegyzéshez, azt láttam, hogy az a könyvtár üres volt, ugyanígy azon a két külső háttértárolón is, amire a mentést csináltam, valamivel ezután a szakasz után Brazíliában. Vagy valahol bújkálnak ezek a képek egy rossz könyvtárban, mert véletlenül drag&droppal átraktam őket és olyan gyorsan át lettek mozgatva, hogy mindezt észre sem vettem, vagy ugyanígy véletlenül kitöröltem őket, amikor csak egy-két képet akartam kitörölni valahonnan máshonnan. A Lomtár üres, ott nincsenek, a vinyó, amin mindez történt, 466GB-os, de már csak 10GB üres hely van rajta, ami sohasem volt használva, és mikor ez történt, még legalább 50GB üres helyem volt, szóval visszahozni őket valószínű már nem lehet. Lementeni tuti lementettem őket a fényképezőgépről, mert több alkönyvtárból, egy SD-kártyáról egy belső vinyó egyetlen egy alkönyvtárába magától nem vándorolnak át a videók, és a videókat mindig együtt mentem le az SD-kártyáról a gépre.

Annyi szerencse azért van ebben a szerencsétlenségben, hogy tartok egy “Facebookra” könyvtárat is, ahol megtartottam azokat a képeket eredeti felbontásban is, amiket akkor, onnan, közvetlen az SD-kártyáról, még az összes kép SD-kártyáról való lementése előtt kiváltogattam és néhány sor kíséretében feltöltöttem a közösségi hálós oldalunkra. Ezek megvannak, de ez nem sok kép. Ezen és a Canonnal készített videókon kívül még azok a képek és videók vannak meg, amelyeket Aguas Calientesben a vízálló fényképezőgéppel készítettünk a termálvízben, de ezek sajnos csak egy reggelt fednek le. További “szerencse”, hogy így ezzel a 10 napos és 700 kilométeres szakaszról biztos, hogy bele fog férni egy bejegyzésbe az útinapló, így legalább ezzel nem “kell” sokat dolgoznom. Amit mondjuk inkább sajnálok, mint örülök neki, de hát ez van. Ennek megfelelően most kicsit más lesz a blog, kb. mint régen, sok szöveg, és kevés kép, sőt, az alcímeket is újra bevezetem! :)

0. nap: La Paz – Santa Cruz

Amint leszálltunk a buszról, nekiálltunk összerakni a bringákat. Közben a busz elment, én meg észreveszem, hogy hiányzik a kis hátizsák, amiben a cipőink vannak. Azt nem vettük ki a raktérből! Rohanás a buszos cég irodájába, ott nagy nehezen megtudom a gyenge spanyolommal, hogy a busz átállt a cég garázsába, ami “arra” van. Annyira bírom, hogy úgy tudnak irányt mutatni errefelé az emberek, hogy az alapján zseninek, vagy látnoknak kell lenned, hogy odatalálj, ahová szeretnél. “Hát úgy, arrafelé van…” Az első sarokról visszafordultam bizonytalanságomban és végül így másodjára is megkérdezve megtaláltam a helyet, és miközben rohantam, mellettem húzott el a buszunk, megismertem a sofőrt, Olvass tovább…

Reggel korán kint voltunk a “buszállomáson”, vagyis egy utcasarkon Copacabanaban, ahonnan a buszok indultak La Pazba, és szerte mindenfelé, még Peru egészen távoli részeibe is. Ma is lesz néhány kép, ahová a FB-ról copy-pastelem a képalát, de nem sok. Mondjuk ez az első pont olyan, ezt már a buszból lőttük, azért ilyen furák a színek, mert ablaküvegen keresztül fotóztam.

Copacabana és a város közepén található Kálvária-domb. Nem, ez (még) nem Brazília és Rio de Janeiro, hanem még mindig a Titicaca-tó, és annak keleti partja, Bolíviában, ugyanis itt is van egy Copacabana. :)

A félsziget északi csücskét elérve egy szoroson kellett átkelnünk, hogy visszajussunk a szárazföldre, vagyis a Titicaca-tó északi oldalára. Ekkor a sofőrünk egy másik, kisebb személyhajóra irányított minket, amit nem értettünk, mert a többi utas maradhatott a “kompon”, a minibuszon belül. Éppen ezért egy-egy táskát magunknál tartottunk, ebben voltak az útleveleink, a kompúter, a merevlemezek, és minden ilyesmi, arra az esetre, ha esetleg elsüllyedne a komp buszostul, vagy elnyelné a titicaca-tavi szörny, esetleg az altiplanoi kalózok támadnának rá, vagy egyszerűen csak megpróbálna elszökni a hajó minibuszostul, fekvőbringástul, Ortlieb táskástul előlünk. :)

Amíg a túloldalt a kompra vártunk, megcsodáltuk ezt az ülő szobrot. Nem értettük, miért ülve mutatja nekünk, hogy “Birkák, ott viszik a motyótokat!” :)