Nászút a Föld körül

Ezúttal kivételesen Árpi a billenytűknél. Zita nemrég írt két szép bejegyzést a közelmúltról, de azt még nem tesszük közzé most, hanem majd csak akkor ha ideér a blog. Nem akarjuk, hogy bármelyikőtök is elvesszen a kis utazásunk követése alatt a tér-idő konténuumban… :) Szóval kezdjük, ahol Zita abbahagyta!

ReggelinkAlejandriában :) – Kellett is a táp dögivel

Itt reggeliztünk – Terasz bambuszból és hullámpalából

Alejandriába egy apró poros földúton tértünk be, amely mellett sok egyszerű, kis házat találtunk – Ezeknek még a falai is fiatal, kihajtogatott bambuszágakból vannak

Itt talán jobban látszik. Figyeljétek a virágtartót az ajtó és az ablak között! Az is bambusz! :)

A falu központjában bezzeg már minden tiszta beton volt, ez már nem rohad el, nem kell újra rakni 7 évente. Igaz, hogy bányászni kell, gyártani és szállítani, ami összességében sokkal több meló, energia és pénz, de nem baj.

A folyóhoz leérve egy vasútvonalat kereszteztünk

Húú, biztos, hogy erre kell menni? Hááát, a GPS ezt mondja…

Reggel korán és gyorsan elhagytuk a szállásunkat és a város szélén megálltunk egy útszéli kis étkezdében reggelizni. Itt ért minket utol a nap első nagy élménye: Tündérke! :) Zita így nevezte el azt a vizibivalyt, akit én szúrtam ki, amint lassú léptekekkel közeledett felénk, egykedvű, de a kalapja alatt azért mosolygó gazdáját egy szekéren húzva maga után. Ez olyan téma volt, amire ugrottam a fényképezőgéppel és hirtelen nem is tudtam, hogy videófelvételt indítsak, vagy fotózzak.

Hát nem tündériek? A Tündérke nevet Zita adta a vizibivalynak, én meg jól ráragasztottam. :) Elképesztő, amikor megállnak és belenéz a kamerába ez a nagy állat a fekete szemeivel.

…és hála egy Facebook posztnak, azóta már azt is megtanultuk, hogy az IFA nem orosz, hanem keletnémet. Én 6 éves voltam, mikor annak az érának vége lett, csak azt tudom az IFA-ról, hogy nagy, hangos és büdös, és mivel errefelé erős a kommunista hatás, úgy gondoltam, ez a szörnyeteg biztos a Szovjetunióból való, de nem, tévedtem, még messzebbről. :)

Tündérkével később volt még egy randink, ahogy elindultunk, hamar utolértük őket és Zita belekapaszkodott a szekér oldalába, miközben én hátrafelé tüzeltem a fényképezőgéppel! :)

Az ilyen jól sikerült fotók nagyon fel tudják dobni a hangulatunkat. Nem kell sok a boldogsághoz, csak egy vizibivaly és hogy felismerjük benne a pillanatot.

A bambuszkerék rejtélye és csodája

Egy hídon átkelve a völgy túloldalán egy vízesésnél megálltunk fogat mosni. Nem rossz hely fürdőszobának, bár kicsit puritán és azt hiszem egy zuhanyzást ugyanitt azért nem vállalnánk be. Érdemes észrevenni a patakban a bambuszpóznákat. Ezeket a hegyoldalban magasabban dolgozó bambuszkitermelők engedték le a patak medrében, hogy a végén ezt is felaprítsák, szárítsák, szállítsák, hogy végül füstölőpálcika legyen belőlük.

A következő település elején egy kanyarban egy hatalmas udvart fedeztünk fel, amelynek a túloldalán éppen gyerekek tornáztak. Ez olyan momentum volt, ami videófelvételt érdemelt.

Valahogy ezen a délelőttön beborult a hangulatunk e remek kezdés után, de még mielőtt mélyre süllyedhetett volna a morálunk, jött valami, ami anélkül, hogy észrevettük volna, kirántott minket a gödörből és csodálattal töltött el minket, úgyhogy pár perc múlva már nyoma sem volt a búnak.

Épp egy igen meredek fölfelében pedáloztunk, kétoldalt erdő nőtte be az utat, de egy kis részen ki lehetett látni balra, le a völgyre. Én itt kipillantottam és a látványtól azonnal a fékekhez nyúltam, leszálltam a bringáról, letámasztottam azt, hogy tüzetesebben is szemügyre vegyem azt, amit látok.

Lent a völgyben, a széles folyó felett óriási kerekek forogtak recsegve. Ahogy vizsgálgattuk őket, feltűnt, hogy egyedül vannak, önmagukban, nem forgatnak semmit, nem malmok, amelyeket őrlésre használnának és nem is mini erőművek, mert vezetékeket sem látunk a közelben, sőt semmilyen gépezetet sem, az egész kerék tisztán fából van, a középső nagy tengelyt leszámítva az egész építményt pusztán bambuszból húzták fel. Ez elképesztő! Olvass tovább…

Az utolsó ebéd a Golden Temple étkezdéjében – Viszlát Amritsar!

Amritsar-ból jó későn sikerült elindulnunk, mert mire megreggeliztünk, összepakoltunk, és elkészültünk, újra megéheztünk, ezért még egyszer, utoljára meglátogattuk a sikh étkezdét a Golden Temple mellett. Nagyon szerettünk itt, nem csak azért, mert annyit adtunk az ételért, amennyit mi akartunk (legyen szó pénzről, vagy Zita munkájáról), hanem mert igazán jó hangulata volt ezeknek az étkezéseknek és az étel is finom volt. Szóval miután utoljára megebédeltünk a Golden Temple mellett, visszasétáltunk mezítláb a már teljesen felpakolt, útrakész bringákhoz, felvettük a zoknit és az SPD cipőt, majd kigurultunk. Az első lámpáink bekapcsolva maradtak, és erről eszembe jutott az este, amikor megérkeztünk, és áthajtottunk Amritsar-on a Golden Temple-ig. Akkor még kicsit kaotikus és kicsit vad volt nekünk Amritsar, de a három itt töltött nap megváltoztatta bennünk a város képét, és gyönyörű élményekkel távoztunk.

Persze ez a távozás nem ment olyan könnyen, mint ahogy semmi se megy könnyen Indiában, vagy legalábbis nagyon kevés az olyan dolog, ami úgy történik, ahogy mi azt szeretnénk vagy elképzeljük az európai mimóza lelkünkkel. Először is hőség volt délután, ezért a garbót és a pulóvert gyorsan levetettük magunkról. Aztán pedig egy poros, aszfalt nélküli útra keveredtünk. Az egy dolog, hogy jobbról balról előznek és az út bal oldalán, vagyis a mi oldalunkon is jönnek szembe a riksások, autósok, bringások és motorosok, de amikor mindezzel még port is vernek, az már tényleg elég kemény az egyszeri fekvőbringásnak, maszk és napszemüveg ide, vagy oda. Na persze, ez nem akadályozott meg minket a továbbjutásban, csak épp megnehezítette a dolgunk. Nem úgy, mint a vasúti átkelő, ami jó 10 percre feltartott minket. Amíg a vonatra vártunk, néhány riksást muszáj volt megkérnünk, hogy kapcsolja ki a gépét, mert az fülsüketítő hangot generált, a füstről nem is beszélve. Komolyan nehéz számunkra megérteni, hogy bírják ezek ezt a mennyiségű tömeget, koszt, bűzt és zajt, ami itt van. Közben szemközt, akárcsak a mi oldalunkon is teljes széltében felgyülekeztek a közlekedés résztvevői a sorompó előtt. Már előre féltünk, mi lesz, ha felnyílik a sorompó, mi fog történni, amikor a két tömeg, az út teljes széltében szembetalálkozik. Olvass tovább…