Archívum

‘esküvő’ cimkével ellátott bejegyzés

Gulmit és Ghulkin –A Hunzák földjén

december 6th, 2011 34 hozzászólás

Érkezés Gulmitba – „welcome tea” tejjel

Gulmitban még nem értek véget a nap „megpróbáltatásai”, mert amint kipakoltuk a bringáinkat a csónakból, egy meredek, homokos parttal találtuk szembe magunkat. A mély homokban nem volt egyszerű feltolni a bringákat, de egy kedves helyi segítségével végül valahogy feljutottunk a KKH ezen, a víz által a többitől elszakított szakaszához. A helyiektől hamar útbaigazítást is kaptunk, így tudtuk, hogy visszafelé kell hajtanunk kicsit az úton, hogy megtaláljuk a Gulmit Continental Hotelt, azt a helyet, amit Arman Ali ajánlott nekünk a buszon pár nappal ezelőtt. A szállodához egy apró, keskeny gyalogosösvényre kellett letérnünk a főúrtól, ez a kis út kőkerítések és házak között kanyargott. Pár száz métert tettünk meg rajta, mire kijutottunk egy szélesebb, poros útra, ahol hamarosan összefutottunk Zahirral, a Continental Hotel menedzserével. Pár perccel később már a szálloda emeletén, az étteremben teáztunk vele és egy barátjával, Qadirral. A „welcome tea” alatt hamar elfelejtettük, hogy egy szállodában vagyunk, sokkal inkább volt olyan érzésünk, mintha barátok közé érkeztünk volna meg. A finom tejes tea mellett rengeteg mindent meséltek nekünk, kezdték azzal, hogy ne aggódjunk, ez itt egy teljesen biztonságos környék, és nem fogják ellopni a bringáinkat, ha csak az udvarban láncoljuk le őket. Errefelé, a „Felső Hunzán” (Upper Hunza) kedvesek, barátságosak az emberek, és gyakorlatilag nincs bűnözés. Mindenki „well educated”, itt a legmagasabb az írástudók aránya egész Pakisztánban (valahol 90% felett), és legtöbben angolul is beszélnek, mivel az angolt már 5 éves kortól elkezdik oktatni. Az angol ugye a másik hivatalos nyelv Pakisztánban az Urdu mellett, de errefelé nem csak ezt a két nyelvet beszélik, hanem a helyi nyelvet is, a Wakhi-t, ami csak a felső hunzai emberek nyelve. Lent Közép Hunzában, vagyis Karimabadban már egy másik helyi nyelvet beszélnek, a Bruseski-t, de az angollal ott sem leszünk bajban. Olvass tovább…

Zenés videó az esküvőnkről és a lagziról

június 19th, 2011 2 hozzászólás

Ígértük, megérkezett, hát közzétesszük:


Nekünk nagyon tetszik! A videót Szepesi László készítette! Köszönjük szépen!

Az egyházi esküvőnk és a kis nászutunk

június 9th, 2011 6 hozzászólás

Miközben intéztük az utazással kapcsolatos elengedhetetlen előkészületeket (vízumok, oltások, útvonalterv, a kerékpárok és a felszerelés előkészítése) közben lezajlott a templomi esküvőnk is, amit egy nagy-nagy 150 fős lakodalom követett. Sőt mi több, morzsabál is volt. Na de ne csapongjunk, hanem nézzünk sorra minden részletet (van mit!) pontról pontra.

Templomi esküvő helyszín

Vérteskozma, kis templom. A Vértes közepén található kis mesefalu oldalában, a domb tetején. A hatodik randinkon erre kerékpároztunk Zitával, ez volt az első templom, amibe együtt tettünk be a lábunkat.

Leánykérés

Éppen ezért több száz randival és jó másfél évvel később ennél a vérteskozmai templomnál kértem meg Zita kezét – szintén egy kerékpártúra keretein belül. Egy pénteki napon, amíg Zita államvizsgázott, én összefutottam Bander barátommal, és beugrottunk egy váci utcai ékszer boltba, ahol gyors kiválasztásra került egy szolid kis ezüst gyűrű – a mátkagyűrű. Ennek dobozán ott díszelgett a bolt cégére, ezért még gyorsan beosontunk a Zita iskolájának éppen akkor portási feladatait ellátó Tomikával (aki egyénként Zita jóbarátja) a könyvtárba Annamari (aki egyébként Zitának szintén jóbarátja) asztalához, ahonnan elcsentünk egy BAM-os kerékpáros matricát, amivel máris elfedtük a gyűrűsdozon a csúnya cégért. Mindeközben Zita az államvizsgával izzadt. :) Persze végül sikerült neki, így boldogan indultunk el Biatorbágy felé kerékpárral.Valahol Érd határában aztán leragadtunk egy halászléfőző fesztiválon, ezért aztán kénytelenek voltunk vonattal teleportálni magunkat Szárra, hogy még sötétedés előtt Vértesboglárra érjünk. Ez olyannyira sikerült, hogy a naplemente végül a falunk határában lévő horgásztóban ért minket, merthogy a tulajék voltak olyan rendesek, hogy beengedtek minket pancsolni. Azért írtam „falunk”-at, mert időközben a családom vett Vértesbogláron egy parasztházat, amibe a szüleim beleszerelmesedtek. Ebben a házban töltöttük az éjszakát, hogy aztán másnap elinduljunk a fontos kerékpártúrára, keresztül a dombokon Vérteskozmára, ugyanahhoz a templomhoz, ahol a 6. randin is jártunk. Olvass tovább…

A polgári bringás esküvő – Ahogy álmodni sem mertük volna

június 7th, 2011 3 hozzászólás

A vártnál sokkal jobban sikerült a polgári szertartás, és az azt követő bringás nászmenet, illetve a Margit-szigeti dínom-dánom. Maga a szertartás olyan gyorsan lezajlott, hogy észre sem vettük. A bringás nászmenet Zita ötlete volt, eleinte én egy kicsit ódzkodtam az ötlettől, de utólag el kell ismerjem, hogy fantasztikus ötlet volt. Öröm volt látni Zitát, milyen boldogan szervezi a sok apró kis részletét az esküvőnek, mint például a saját maga készített csokra vagy a kerékpárok feldíszítése, a mi öltözetünkről nem is beszélve…
40-45 bringás barát vonult mögöttünk, mindenki veszettül csengetett, csilingelt, és mi is nyomtuk a dudát, illetve csörgettük magunk mögött a konzerves dobozokat. Nagyon szép élmény volt így végigvonulni a városon, nézni a csodálkozó arcokat az utcán, fogadni Tőlük a tapsokat, a jókívánságokat. Az is nagyon jó volt, hogy a menet közben együtt voltunk, nem külön-külön 4-5 fős csoportokban, autónként elzárva egymástól, hanem tényleg együtt, egy bandában.
Egy tanulság: ha ilyen nászmenetet terveztek, valami erős kötéllel kössétek magatok után a csörömpölni valót, mert nekünk, mire a Margit-szigetre értünk, szinte minden leszakadt róla.

Profi fotósunk Szabó Sándor volt, aki önként és ingyen ajánlotta fel professzionális munkáját. Ezúton is nagyon köszönjük a támogatásodat Sándor! Nagyon jók lettek a képek, a zenés slidewshow és DVD-k.

Néhány adat és tény a május 21-i esküvőnkről:

  • Az egész nem került többe, mint 45 ezer forint.bringas-eskuvo-2
  • A ruhánkról: Zita a szoknyáját egy piaci turiban vette, Árpi egy barátjától kölcsönkért öltöny-mintás mezben feszített.  Ilyet amúgy a Bergusonban lehet kapni.
  • Zita csokrába a virágok a munkahelyének kertjéből („Tapolcsányi” ált. iskolai kollégium) illetve Zugló utcáiról származnak.
  • Zita kerékpáros csokortartója egy félbevágott fél literes PET-palack volt és két gyorskötözővel rögzítettük fel a kormányra.
  • A kerékpárokat fehér (menyasszonyi) és fekete (vőlegényi) krepp-papírba tekertük.
  • Árpi cilinderes kalapját Zita készítette. Fekete kartonpapírokból hajtogatta, és vékony drótszálakkal rögzítette a sisakhoz.
  • Zita koszorúját Zita anyukája készítette az esküvő előtti délelőtt, szintén a zuglói utcák virágaiból.
  • Zita fátyla egy régi (kidobandó) függönyanyagból lett kivágva.

 

Most hogy ezt így összefoglaltuk, látható, hogy ez egy igazi „zöld” esküvő volt! :) Nem szándékosan terveztük annak, de örülünk neki.

A Margit-sziget után egy kis 5 fős bandában még átvonultunk az Egyetem térre, ahol a Magyar Kerékpáros Klub által szervezett BAM záró buli zajlott – volna, ha nem mosta volna el az eső. bringas-eskuvo-3Azért még így is jó volt megérkezni a maradék kitartó bringáshoz, a lelkes 15-20 fős bringás társaság örömmel fogadott minket László János elnökkel az élükön. Köszönet ezért is, jó volt Hozzátok megérkezni este.
…és még ezek után sem volt vége az élményeknek, Zitával kettesben tekertünk haza a belvárosból Zuglóba, és még ezen az úton is sok jókívánságot kaptunk a járókelőktől, de még a pirosnál mellettünk álló autósoktól is. Az pedig, hogy a 7-es buszból is minket fotóztak, sok mindent elárul. Reméljük, hagyományt teremtünk ezzel a bringás nászmenettel, mert tényleg nagyon szép élmény volt, mindenkinek melegen ajánljuk, aki szeret bringázni és egy kicsit más, emberközelibb esküvőt szeretne magának. És köszönjük mindenkinek, aki eljött – bringával, vagy anélkül – és velünk volt ezen a számunkra nagyon szép napon!

Képek, videók a polgári esküvőről megtalálhatóak itt a honlapunkon. Időközben már az egyházi  esküvőt is megültük – az is fantasztikus volt -, de beszámolni róla kicsit később fogunk – addig is elöljáróban itt vannak Szakáll barátunk képei az egyházi  esküvőnkről.

Zenés slideshow az esküvőről

május 25th, 2011 4 hozzászólás

Az alábbi zenés slideshow-t Szabó Sándornak köszönhetjük, Ő volt a hivatalos fotósa a polgári esküvőnknek és az azt követő bringás nászmenetnek. Nézzétek itt, vagy ha úgy tetszik, HD felbontásban a Vimeo-n.

Zita és Árpi kerékpáros esküvője from SandorFoto on Vimeo.

Köszönjük a munkádat Sándor, nagyszerűek a képek!

 

“Képzeljenek el egy hősszerelmes udvarlót…” – TV2 Aktív riport és néhány kép a nászmenetről

május 24th, 2011 Comments off

Az a bizonyos randi valójában már hatodik volt, és a franc gondolta, hogy lesz az 100km is! :) Persze ez a hírértéken mit sem változtat, a kerékpáros esküvő az tuti dolog! ;)

Sokan kérdeztétek, hogy miért nincs Zita a riportban, nos azért, mert Leánybúcsún volt Hévízen, és a TV2-nek azonnal kellett a friss riport, ezért muszáj volt tegnap leforgatni, Zita nélkül.

Extraként jöjjön még pár kép a bringás esküvőről, köszönet értük Szakállnak, Gyulának, és Stokinak:
Szakáll képeiStoki képeiGyula képei

A Vasárnapi Bors címlapján a bringás esküvőnk!

május 23rd, 2011 1 hozzászólás

Szétszed minket a média. :) Klikk a képekre az olvasható felbontásért! Vagy olvassátok a Bors Online-on: Zita és Árpi bringán esküdtek

Vasárnapi Bors - Zita és Árpi bringás esküvője címlaponVasárnapi Bors - Zita és Árpi bringás esküvője a 6. oldalon

Az már nem kérdéses, hogy piszok nagy sztárok vagyunk, a felhőtlen öröm mégse lesz meg, amíg nem kapunk bejutást a naaagy Kínába. Vízum gondjaink mindig akadnak… Na de ez legyen a legnagyobb bajunk! (Ez az!)

Kerékpáros esküvő és mulatság – Meghívó

április 28th, 2011 38 hozzászólás

Kedves Barátaink, Kerékpáros pajtásaink és minden Kedves Érdeklődő!

Sok szeretettel hívunk és várunk Benneteket 2011. május 21-én, 14:00 órára a Zuglói Polgármesteri Hivatal Házasságkötő Termében megtartandó polgári esküvőnkre, valamint az utána következő bringás vonulásra és mulatságra.

Gyülekező: Találkozzunk a házasságkötő terem előtt 13:45-kor (1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17.), de később is bárhol, bármikor lehet csatlakozni a menethez, vagy a bulihoz.

A fél órás ceremónia után kerékpárra pattanunk és kerékpáros konvojban boldog-csilingelve áttekerünk a Margit-szigetre, a Champs Sziget nevű szabadtéri szórakozóhelyre, ahol eszünk, iszunk, beszélgetünk, mulatunk, táncolunk… Fogyasztás mindenkinek saját kontóra.

Útvonal:

Nászajándék: Magatokat hozzátok, kerékpáron, sok jókedvvel!

Dresszkód: Kerékpár, játszóruha, labda / frizbi / egyéb szabadtéri játék.

Jelentkezés: Itt kommentben, vagy a 360fokbringa [qkac] gmail [pont] com email címen. Ez csak azért kell, hogy egy hozzávetőleges létszámot le tudjunk adni a Champs Szigetnek.

Kérünk szépen minden kerékpárral érkező vendéget, hogy tartsa be  a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ szabályokat! Köszönjük!