Archívum

‘Inle-tó’ cimkével ellátott bejegyzés

Csónakkal az Inle-tavon #2 – Ezüstművészet, lótuszvirágból lungi, és az ugró macskák

november 28th, 2012 3 hozzászólás

Az ezüstműveseknél

A piac után visszafelé vettük az irányt, a már ismert úton, amiről aztán letértünk tovább dél felé, és hamarosan megálltunk egy háznál, ahol a fogadtatás már ismerős volt. Itt valami készül, és mindezt megnézhetjük, sőt vásárolhatunk is belőle. Nem, hála az égnek most nem a hosszú nyakú nőknél kötöttünk ki, pedig először nagyon azt hittük, mert ugyanaz a fickó üdvözölt minket, mint aki két nappal ezelőtt a Paudang nőnél. „Ez tartja fogva a hosszú nyakú nőket!” – jegyezte meg Zita, de én csitítottam, hogy ne legyen ilyen rosszhiszemű, valószínűleg mindketten csak alkalmazottak ugyanabban az üzletben.

Valójában most ezüstművesekhez érkeztünk, ahol megnézhettük, hogy hogyan készül a kőzetből az ezüstékszer. Pontosabban a legelső lépést, amikor valami savval kioldják a kőzetből az ezüstöt, azt nem láttuk, de ezután mindent. Egy apró kis tégelyben forró parázs közé tették az ezüstdarabot, amit ezúttal egy hagyományos, gumicsöves, kézzel pumpálós fújóval felizzítottak 800°C fölé, ahol az ezüst folyékonnyá vált, és kiöntötték azt hosszú vájatokba. Így készítik az ezüsrudakat, amit aztán az ékszerkészítő megint megolvaszt, és kedve szerint formál belőle gyűrűt, vagy épp ilyen hajlítható, „úszó” halacskát. Zitának ez a halacska nagyon megtetszett, de sajnos olyan árat kértek érte, hogy végül lemondtunk róla, különben sem akartuk támogatni azt az üzletet, aminek köze van a Paduang nők „fogvatartásához”, akármi is legyen a teljes igazság valahol a rabszolgatartás és a rendesen fizetett, és tartott alkalmazottak között. Mindenesetre az tény, hogy nagyon érdekes volt látni az ezüstékszerek készítését és az ezüst formázását. Épp csak a falon logó Manchester United focihőseit bemutató poszterek rombolták le némileg az amúgy egészen autentikus összképet, de ez nem volt baj, sőt, így tértünk igazán észhez, és éreztük, hogy itt amúgy jó eséllyel nem lenne, vagy legalábbis nem ilyen formában működne ez a mesterség, ha mi turisták nem tartanánk azt fent. Igaz, mi ebből most nem vettük ki aktívan a részünk, senki sem vásárolt közülünk tőlük, és ezért nem is tűntek haragosnak. Valószínűleg megszokták már, hogy kétféle ember tér be hozzájuk: a csóró hátizsákos turista, aki maga szervezte a low-cost utazását, és aki jó eséllyel csak körbenéz, de nem vásárol, és a kicsit eleresztettebb, vásárló kategória, a szervezett utazás kereteiben érkező ipari turisták, akik maximum csak pár hétre utaznak, és materialistábbak, ők az ő embereik, ők azok, akiknek el lehet adni 2-300%-os, vagy ki tudja, mekkora haszonnal a cuccokat. Mondom ezt most minden rosszallás nélkül, mert az ipari turizmus is egyfajta utazás, és az is érdekes, csak az egy teljesen más világ, ott azt kapja az ember, amiért jött, az olyan embereknek való, akiknek kevés idejük, és sok pénzük van. Mi ezzel pont fordítva vagyunk, mi meg mást kapunk: a kalandokat, a kihívásokat, a nagyobb ismeretlent, ami egy fokkal közelebb áll a valósághoz, annak minden gyönyörűségével és nehézségével együtt. Olvass tovább…

Csónakkal az Inle-tavon #1 – A halászok, az úszó kertek és a piac

november 26th, 2012 8 hozzászólás

Csónakot és ötödik utast szerzünk

Miután egy teljes napot végighájpáztunk Nyaung Shwe-ben pusztán pihenéssel, naplóírással és a szállónktól nem túl távoli rövid sétákkal, délután összeverődtünk Johanna-val és Sebastian-al. Ők már jobban benne voltak a tervezgetésben, mint mi, és Sebastian kitalálta, hogy holnap kéne mennünk a tóra, mert akkor jár ott a „Five days market”, ahol nekünk jó lesz. Az öt napos piac nem öt napig tart, hanem öt napos körforgásban ismétlődnek a helyszínei. Ma pl. itt volt Nyaung Shwe-ben, és mi jól elszalasztottuk. Ez a Mianmar már csak ilyen, lemaradunk a telihold köré rendezett fesztiválokról, most meg a piacról. Még jó, hogy az ilyesmi már nem zavar minket, annyira mint kezdetben. Ha annyit utaznánk, mint Heinz Stücke, utána is maradna még mit látni, ezért aztán a magunkfajta utazó hamar feladja a „mindent látni akarok” elvet. Az „igyekszem sokat látni, és amit kapok, azt megélem szépen és örülök neki nagyon” elv sokkal jobb. :)

Szóval Sebastian unszolására, miután benyomta mindenki magába a Shan Noodle-jét, kisétáltunk a főutcára, hogy „véletlenül” betévedjünk az egyik utazási irodába, ahol szerveznek „boat trip”-eket, vagyis hajókázást a tavon. Ez az utazási iroda végül a „Villager Tourist Agency” lett, és eltöltöttünk náluk vagy fél órát. Két nagyon vicces srác volt ekkor az irodában, el nem tudtuk képzelni, mit dumálnak össze és veszekednek állandóan a kérdéseinken. Azt például, hogy a csónakon elfér-e hat ülés, vagy csak öt, kb. tíz körmondatban vitatták meg. Amikor pedig nekiálltam volna kőkeményen alkudozni, oda se figyeltek rám, az egyikük eltűnt, a másikjuk leült és a gitárján elkezdett valami Metallica dalt pengetni. Ők szülik a pénzt, vagy izzadják, esetleg errefelé néha hullik az égből, hogy nem érdekli őket az üzlet? :) A gitárszó hallatán kértük a srácot, hogy holnap jöjjön velünk a hajóra hatodiknak a gitárjával egyetemben, de ő mondta, hogy sajnos már foglalt holnapra, de este összejöhetünk „for a party”. :) Hát, ezek a srácok tényleg készen voltak, végül nevetgélve egyeztünk meg egy 7 órás túrában 15 ezer kyat-ért, vagyis összesen, négyünkre 4000 forintért. Fejenként az mindössze 3750 kyat, vagy még kevesebb, ha beszervezünk egy ötödik, esetleg hatodik embert. A srácok nem voltak százasok, még mielőtt üzletet kötöttünk volna, már nekünk ajándékoztak néhány régi papírpénzt, így szert tettünk 1,5,10 és 20 kyat-os bankjegyekre. Ezeknek rettentő mód örültünk, főleg, hogy így leltük meg őket, nem pedig pénzért vásároltuk valakitől, aki erre szakosodott.

Az estéből nem maradt más hátra, mint keríteni még egy vagy két embert a holnapi tavi túrára. Ehhez elkértem Bas bérelt bringáját, hogy amíg ők hármasban Zitával átsétálnak a Pancake Kingdom nevű étterembe, én addig elkerekezzek a település másik szegletében lévő Remember Inn-re, ahol emlékeink szerint az a kanadai pár lakik, akikkel Kinpunban és tegnap este itt a főutcán is összefutottunk. Ők pont ideálisak lennének harmadik párosnak. Sajnos nem kaptam őket a szállójukban, de amikor a Pancake Kingdom előtt megálltam, odabent pillantottam meg őket, egy asztalnál mosolyogva Zitáékkal. Micsoda véletlen, hogy pont itt vannak, épp őket mentem keresni. Mint kiderült, ők már tegnap voltak a tavon, de van egy francia barátjuk, egy Fáni nevű lány, ő velünk tart, így megvagyunk öten.

Másnap 8-kor találkoztunk a csatorna feletti hídon, ahol már várt ránk a csónakos ember, a csónakban pedig a felesége, aki a hajó orrába ült. Helyet foglaltunk kényelmes székeinkben, melyekhez a háttámlát a mentőmellények szolgáltatták, majd elindultunk. A hosszúkás csónakkal, hogy meg tudjunk fordulni, először át kellett mennünk a híd túloldalára, ahol a csatorna kiszélesedett. Még ki sem értünk a tóra, már sok érdekeset láttunk, például ahogy a miénkhez hasonló csónakokkal hozzák be a „földekről”, vagyis az úszó kertekből a paradicsomot nagy, dugig pakolt kosarakban – csoda, hogy nem süllyed el tőlük a csónak.

A tradicionális inle-tavi halászok

Nekem egy igazán nagy vágyam volt a mai nappal kapcsolatban, mégpedig, hogy tudjak igazán jó, közeli fényképeket készíteni a spéci, tölcsérhálós, lábbal evezős, tradicionális halászokról. Sajnos ez ügyben tegnap este az utazási irodás mókamesterek már lelomboztak, azt mondták, kicsi az esély, hogy fogunk velük egyáltalán találkozni.

Ennek ellenére egy nagyon kellemes csalódásként már rögtön a tó bejáratánál, vagyis a csatorna torkolatánál több csónakkal fogadtak minket, írom a fogadást szánt szándékkal, mivel ők valóban a mi kedvünkért időztek ott, ez abban is megmutatkozott, hogy rögvest a csónakunk közvetlen közelében találtuk őket. Héhéé, ennyire azért nem gondoltam közelről azt a fényképet, nem férsz bele a képbe a csónakoddal, a háttérben pedig ott egy másik turistákkal teli csónak, ez így nem eredeti, nem jó! :) De ez még hagyján volt, ahogy mutogatta, hogy milyen halat fogott (gondolom jó pénzért el akarta adni nekünk – de mit kezdünk egész nap a tavon egy hallal, csak ránk büdösödik…), szinte már súrolta egymást a két csónak, és ahogy az ö csónakjának az oldalának csapódtak a hullámok, azok egyenest a mi csónakunkban kötöttek ki, konkrétan rajtam és a táskámon. Szóval a várva várt halászok végül okoztak egy kis meglepetést, persze ezért az első vizes élményt leszámítva nem haragudtunk rájuk. :) Olvass tovább…

Kalaw – Inle-tó gyalogtúra #3 – Mon Szán mesél

november 23rd, 2012 9 hozzászólás

Mon Szán története

Harmadik nap a túrán valóban nem a sárban kezdtünk, de erre még előbb várnunk kellett, több csoporttal együtt néztük a reggeli után a kolostor tornácáról, ahogyan odakint szakad az eső. Amikor kicsit alábbhagyott, Mon Szán intett nekünk, hogy induljunk, mert különben megint túl késő lesz. Zita a szandálját még tegnap megszerelte, a Golden Rock-hoz kapott nyakba akasztható belépő madzagját fűzte be cipőfűzőnek. Így végül ő maradt a szandáljában, én pedig a futócipőmben.

Mivel a kolostortól, ahol aludtunk, egy széles, száraz, murvás úton indultunk el, végre volt lehetőségünk újra beszélgetni, nem csak libasorban haladtunk egymás mögött az esőben. Mon Szánt kezdtük kérdezni az életéről, és nagyon érdekes dolgokat mesélt. Amit most leírok, azt nem csak ez alkalommal, hanem a három nap lefolyása alatt több részletben mesélte el, csak én nem akartam annyit csapongani írás közben, ezért most egyben írom le.

Mon Szán 46 éves, két fiú és két leánygyermek édesapja, de a feleségével elváltak, és ő most csak a 7 és 10 éves leánygyermekének viseli gondját. Vagyis egész pontosan az unokatestvére családjánál laknak a lányok, ő van, hogy egy hónapban csak egyszer látogat haza, mert mindenfelé dolgozik. Amikor nem túrát vezet, akkor krumpliszsákokat hord a termelőktől a vasútállomásig. Ezzel egy nap 300 kyat-ot (80 forint) tud keresni. Régen el tudott cipelni 40 kiló krumplit is, de amióta egy súlyos bambuszág cipelése közben eltört a bal válla, már csak 30kg megy. A vállát megmutatta, valóban furcsán áll a vállcsontja a bal oldalt, van benne egy hullám, mintha két válla lenne egymás mellett. De az élet csak a vállát törte el Mon Szán-nak, a kedvét nem. Olvass tovább…