Annapurna kör – 8. nap – 16,5km, 3245m – Chame – Upper Pisang
Zöld búzamező 2800m-en
Chame-ból csak 10 óra körül tudtunk elrajtolni, mert még reggel kitaláltam, hogy feltöltök még egy bejegyzést, és az ugye idő, amíg a képeket összeválogatom, megvágom, leméretezem, átnevezem, aztán belehelyezem a már HTML-ben formázott szövegbe őket, majd az egészet még fel is kell tölteni. Inkább megcsináltam most, mert tudtam, hogy innentől aztán egy jó darabig nem lesz netünk, legfeljebb csak internet kávézóban, azt meg el se merem képzelni, milyen drága lehet ilyen magasságban.
Nem sokat haladtunk a szállásunktól, kb. 50m-t, amikor megálltunk még egyszer „reggelizni” annál a bizonyos kis koszos, füstös étteremnél, ahol kb. 2 órával ezelőtt a csirkés momókat ettük. Most csak „snack”-re álltunk meg, ami egy-egy fánkszerű karika volt. Ennek a nevét még nem tudjuk, de népszerű eledel Nepálban, sok helyen látjuk.
Chameból egy függőhídon, és egy valamiféle buddhista kapun át jutottunk ki. Ez a kapu úgy néz ki, mint egy kisebb stupa, de nem az, mert át lehet menni alatta, konkrétan átvezet alatta az út, és a belsejében van néhány imamalom.
Az út könnyen indult, széles szamárúton haladtunk, és mögöttünk a havas hegyek egyre jobban látszódtak, ahogy mentünk fölfelé, az amúgy nem túl meredek úton. Egy kanyar után egy zöld búzamező tűnt fel előttünk. Ezen kicsit csodálkoztam, mert nem gondoltam volna, hogy megterem a búza – vagy legalábbis valami afféle – 2800m-en, egy ilyen szűk völgyben. 
A búzamezők után egy vendéglő mellett haladtunk el, majd a következő kanyarban két embert figyelhettünk meg, ahogyan vastag drótokból kerítést szőnek. Csak pár kilométerrel később esett le, hogy valójában miről van szó: a drótok a kövek köré kellenek hálónak, hogy a szikladarabokból szabályos téglalap alakú formákat tudjanak kirakni úgy, hogy azok aztán meg is tartsák a formájukat. Ilyet az út töltéséhez, vagy vízeltereléshez használnak az útépítők, akikkel sokszor találkoztunk ezen a délelőttön. Gyönyörű erdős részeken haladtunk át, és ahol nem volt sűrű a fenyves, ott kiláttunk a völgyünkre, aminek a túloldalán rendre vízesések voltak, majd minden száz méteren. Az egyik ilyen vízesés alatt egy furcsa, szürkés-barnás talajt vettem észre. Csak ahogy közelebb értünk, akkor esett le, hogy valójában jéggé tömörödött, koszos havat látunk a vízesés alatt. Olvass tovább…
ParleG keksszel mártogatva, hogy jobban legyek. A ParleG indiai gyártásű, egyszerű, de nagyszerű keksz, ami nagyon népszerű szerte az egész szubkontinensen, de leginkább Nepálban. Másnapra nagyjából normalizálódott a helyzetem, illetve éreztem, hogy már javulófélben leszek, és egy-két nap múlva rendbe jövök. Ezért aztán elindultunk újra a bringákkal. A főútig a 13km most sem volt egyszerű, még napvilágnál sem, de kb. egy óra alatt abszolváltuk. Az elágazásnál még utoljára találkoztunk Jack-el, aki turistákra várva a barátaival kártyázott. Itt ittunk egy teát, és megtudtuk, hogy hat kilométerrel később tudunk venni kerozint a főzőnkbe egy benzinkútnál. Mikor odaértünk, kiderült, hogy nincs nekik, de ez nem is volt igazából baj, mert ekkor már csak pár száz rupink maradt, és azt okosabb volt élelemre költeni, mintsem üzemanyagra a főzéshez. Hiába tudunk főzni, ha nincs mit, nemigaz? :) 
A sátrazós éjszaka reggelét egy királyi rántotta, tükörtojás, pirítós kombóval nyitottuk, majd meglepően gyorsan összerámoltunk, és megszűrtük az előttünk álló naphoz szükséges vízmennyiséget. Búcsúzásképpen még készítettünk néhány közös fényképet a családdal, akiknek a kertjében sátraztunk, majd kigurultunk az országútra.
Így hívják a Nepál déli részén elterülő síkságot. Ami annyira nem is sík, mert azért voltak kis dombjaink, persze megint csak néhány perces emelkedők, mint tegnap. Az egyik ilyen tetején láttunk majmokat, az úton játszottak, amíg meg nem érkeztünk, akkor aztán elszaladtak.
Legutóbbi hozzászólások