Annapurna-kör – 9. nap – 13km, 3685m – Upper Pisang – Ngawal
Az Annapurna II – 7934m
Húúú, micsoda napunk volt! Reggel már 6:15-kor felkeltünk, miután háromszor rányomtuk a szundit a telefonra. Rámolás helyet először az ablakon kukucskáltunk kifelé, és rögvest elállt a lélegzetünk. Egy óriási hegy magasodott előttünk, hófehér köntösben, bal szélén csúcsos, tiszta fehér mellékcsúcsokkal, amelyek úgy néztek ki, mint… Mint amilyet még nem láttam, talán még természetfilmekben sem. A hó apró gerinceket alkotott, amelyek egymásból szöktek lefelé.
Vagyis hát a jó ég tudja, hogy hogyan volt a sok hó alatt maga a hegy, a szikla, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az egész gyönyörű volt, és lenyűgözött. Zitával hamar fel is fedeztük, hogy ez az a hegy, amelyik az Annapurna Circuit turistatérképünk borítóján is szerepel, méghozzá nagyon hasonló szögből, mint ahogy most is látjuk. Már ez is mutatta, hogy nem akárhol vagyunk, és nem akármilyen hegyet szemlélünk éppen. Miután kihajtottuk a térképet, hamar beazonosítottuk a hegyóriást. Az Annapurna-II-t csodáltuk. Adhattak volna neki valami romantikusabb nevet is – jegyzi meg Zita, én pedig közben leolvasom a magasságát a térképtől: 7934m! Tyűű, az anyja, majdnem egy 8000-es! A következő az volt, hogy úgy ahogy voltam, papucsban, és „pizsamában” (= sok meleg réteg ruha) kirohantam, és kerestem a faluban egy utcával feljebb egy helyet, ahonnan lefényképezhettem a hegyet. Később persze ezek a képek a kukába kerültek, mert még túl korán volt az igazán jó fényekhez.
Megreggeliztünk, majd elbúcsúztunk Dean-éktől, azzal, hogy este találkozunk Manangban. Olvass tovább…

Chame-ból csak 10 óra körül tudtunk elrajtolni, mert még reggel kitaláltam, hogy feltöltök még egy bejegyzést, és az ugye idő, amíg a képeket összeválogatom, megvágom, leméretezem, átnevezem, aztán belehelyezem a már HTML-ben formázott szövegbe őket, majd az egészet még fel is kell tölteni. Inkább megcsináltam most, mert tudtam, hogy innentől aztán egy jó darabig nem lesz netünk, legfeljebb csak internet kávézóban, azt meg el se merem képzelni, milyen drága lehet ilyen magasságban.
A búzamezők után egy vendéglő mellett haladtunk el, majd a következő kanyarban két embert figyelhettünk meg, ahogyan vastag drótokból kerítést szőnek. Csak pár kilométerrel később esett le, hogy valójában miről van szó: a drótok a kövek köré kellenek hálónak, hogy a szikladarabokból szabályos téglalap alakú formákat tudjanak kirakni úgy, hogy azok aztán meg is tartsák a formájukat. Ilyet az út töltéséhez, vagy vízeltereléshez használnak az útépítők, akikkel sokszor találkoztunk ezen a délelőttön. Gyönyörű erdős részeken haladtunk át, és ahol nem volt sűrű a fenyves, ott kiláttunk a völgyünkre, aminek a túloldalán rendre vízesések voltak, majd minden száz méteren. Az egyik ilyen vízesés alatt egy furcsa, szürkés-barnás talajt vettem észre. Csak ahogy közelebb értünk, akkor esett le, hogy valójában jéggé tömörödött, koszos havat látunk a vízesés alatt. 


























Legutóbbi hozzászólások