Nászút a Föld körül

A három Padmini és a retro robogók a Pere család udvarában azért állnak, mert Viki és Laci egy utazási irodát nyitottak, amit a következő szezonban szeretnének igazán beindítani. Olyannyira önállóan építik fel a saját vállalkozásukat apró léptekben, hogy azt szó szerint kell érteni: Laci minden nap szerelt egy kicsit az egyik Padminin, és mindig, amikor hazaért, nagy büszkén mutogatott egy frissen szerzett lámpatestet vagy valami más alkatrészt, hogy nini, már ez is megvan! A Padminik egyébként tényleg zseniális kis autók, nem csodálom, hogy Laci úgy odavan értük. Elvégre olyan autót vezethet, amiből otthon, de talán egész Európában egy darab sincs. :) Feelingben kicsit a Trabantra emlékeztettek, de annál picit nagyobb és erősebb a kasztni illetve a motor is, na és elöl az egybeülés a kormányváltóval mindenen túltesz, óriási!

A tengerparton

Első nap még az autószerelés mellett is volt Lacinak ideje, hogy lejöjjön velünk a partra. Ez egy 10 perces séta volt a pálmaligetek, a szomszédok házai, és a part mentén kezdődő fél-turistagettó boltjai és éttermei között. Egy gyönyörű 10 perces séta! A part pedig szintén mesébe illő. A neve Lighthouse Beach, vagyis világítótorony part, merthogy az öböl túl végén egy pálmafákkal tarkított kis dombon ott figyel egy piros-fehérre festett világítótorony. A part homokos, napernyős, sétányos éttermes, és a hullámok akkorák itt az Arab-tengeren, amekkorát még sehol nem láttunk. Laci kedvenc játéka, hogy besétál a mellközépig érő vízbe, ahol egy érkező nagy hullámra felugrik és úszni kezd vele kifelé. Így akár 30-40 métereket is meg lehet tenni egy hullámmal néhány másodperc alatt. Olvass tovább…

A megismerkedés mikéntje

Ugye azt már meséltem, hogy a telefonomon életemben először Indiában lett internet. 1GB 100 rupi 30 napra, és ez elég is egy hónapig, tehát 445 forintból elvagyok, ami megfizethető, még nekünk is. Így aztán az üres perceimet (és tényleg csak a perceket, az órákat nem!) azzal ütöm el, hogy olvasgatok ezt-azt. Erre a Kindle-n is volt eddig lehetőség, de azt mindig elő kellett venni a táskából, aztán az mire megtalálta magát a 3G-vel… Túl hosszú volt, eszembe se jutott. Viszont a telefonon még a 2G is elég gyors volt ahhoz, hogy egy két perces sorban állás alatt elolvassak egy-két cikket az index-en, az origo-n, a hvg-n, vagy a pozitivnap.hu-n. Ezek szoktak menni. :) Szóval így történt, hogy megakadt a szemem a hét bloggerén, a „Magyar menni lakni India” címen. No, mi a manó, ezt nézzük csak meg! Egy magyar család akik egy öt éves kislánnyal kiköltöztek élni Indiába! Indiába! Ebbe az országba, Magyarországról? Na, velük találkoznunk kell, sőt, ha tudunk, muszáj! Erre kíváncsi vagyok! Ezek se lehetnek százasok… és hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben azon kaptam magam, hogy már írom is nekik az első e-mailt. Amire Viki hamar válaszolt, így még időben úgy tudtam alakítani az útitervet, hogy feltétlen összefussunk. Indiában megnézhetsz százezer templomot, tengerpartot, hegyek, vagy amit akarsz, de kint élő magyar családot a delhii diplomácia enklávén kívül nem sokat találsz! :)

Laci és a Padmini

Bangalore-ból Trivandrumba olyan 16 óra lehetett a vonatút. Szóval elég szépen néztünk már ki a végére… :) Laci rendes volt, és kijött elénk, mindezt úgy, hogy ők is nemrég érkeztek haza Chennaiból egy hasonlóan hosszú vonatozással. Egy szürke Premier Padmini-vel jövök – Mondta, én meg próbáltam rájönni, hogy mi is az. Hát egy régi járgány, pontosabban nem is olyan régi. Mumbai-ban ilyenekkel nyomulnak a taxisok, és annak ellenére, hogy kinézete alapján egy veterán autónak tűnik, valójában csak pár éve álltak le a gyártásával, és az autó nagyon jól össze van rakva. Laci már otthon is a célnak legjobban megfelelő autóval járt, s nem azzal, amivel „menő”, vagy amivel meg tudja mutatni, mennyi pénze van. Ez már tetszett! Aztán amiket később mesélt, azon egész lehidaltam, és persze magam is jókat nevettem. Még a házassága előtt, a haverjaival amikor bulizni járt, és a csajok kérdezték, hogy mifélék, kifélék s mivel foglalkoznak, ők nem az igazságot adták elő – mert arra bizonyos csajok tapadtak volna. Mármint egészen pontosan nem is Laciékra, hanem a pénzükre. Ehelyett az volt a mese, hogy épp a targoncavezetői engedély megszerzését ünneplik. Merthogy raktárosok, és méghozzá profik. “Próbáltál már 3 emelet magasban egy ásványvizes raklapot mozgatni? Az bizony nem könnyű, mert lötyög… Na, én simán viszem! :)” – Így mesélte Laci Olvass tovább…

Látogatás a Matenadaranban

A Matenadaran, és elötte az örmény ábécé megalkotója, valamint tanítványa

Az első napunkon Jerevánban bementünk a városba, Laci munkahelyére a Matenadaran-ba, ahol a világ legrégebbi kéziratait őrzik, archiválják, és állítanak ki néhányat közülük. Volt szerencsénk a kiállítást is meglesni és valóban nagyon érdekes volt, nekem leginkább a réges-régi világtérképek tetszettek, percekig el tudtam őket nézegetni. A „percekig” nálam már rengeteg időt jelent egy ilyen múzeumban. Laci kollégái nagyon kedvesek voltak velünk, azonnal kaptunk egy-egy kávét, és le tudtunk ülni néhány órára internetezni, amíg egy áramszünet meg nem állította a routert. Laci az otthonról küldött csomagot is átadta nekünk, így boldog tulajdonosai lehettünk több kiló kolbásznak, csokoládénak és két hatalmas rúd téliszaláminak, na és persze a legfontosabbat nem hagyhatom ki, egy vadonás új, 8 órás akkumulátoridővel bíró, 1,2kg-os netbooknak. Olvass tovább…