Nászút a Föld körül

Mivel a bejegyzés az nem készült el mára, és a Lánchíd rádió honlapján már fellelhető, mi több, beágyazható ide is a velünk múlthéten készült, és szombaton le is adott 50 perces beszélgetés Back Rékával, most felteszem ide. Réka ismét nagyszerűeket kérdezett, így az egy órás beszélgetés gyorsan elrepült. Fülest bedug, indít és hallgat! Bocs a hangminőségért, skype-on keresztül csináltuk, egy vietnami kisváros szállójának az internetén át.

Holnapra pedig igyekszem előállni egy új bejegyzéssel! ;)

A Karácsonyunk

A Karácsonyról sok különlegeset nem tudok elmesélni, de azért megpróbálom. :) Ismét csak ehető ajándékokat vettünk egymásnak, hiszen sok hely már nincs is a táskánkban és mind a ketten úgy érezzük, így is túl sok cuccot hordunk magunkkal. Az ehető alól kivétel volt az én három, Zitának ajándékozott kuponos papírom. Ennek további különlegessége, hogy teljesen ingyen volt! :) Fogtam egy A4-es lapot, három felé vágtam és az egyikből lett a hát-nyak-váll, a másikból a talp, a harmadikból pedig a comb és vádli masszázskuponok. Persze hogy ne maradjon ilyen unalmas a dolog, különböző feltételeket és extrákat tettem mellé, ilyen pl. a csoki/fagyi, az ölelés, vagy az, hogy az utóbbi kuponokat csak 80km-nél hosszabb napok után lehet beváltani:

Mivel volt hűtő a szobánkban, volt lehetőségünk hűtést igénylő élelmiszereket is beszerezni, így vettünk egy nagy csomag, 1kg-os, 80 szeletes új-zélandi sajttömböt, 200 ezer dong-ért. Ez kb. 2200 forint, de lévén Karácsony volt ezt most megengedtük magunknak, különben is ez eloszlott több napra, mert ennyi szelet talán 3-4 napig is elég volt a túlélőszendvicsekhez. Adalékként még néha vettünk hozzá sonkát és az utcai levesárúsoktól szereztünk vörös- illetve zöldhagymát. Olyan nagyon finomak lettek az így készült melegszendvicsek, hogy azokat azóta is emlegetjük. (azóta sem találtunk ilyen sajtot) Az, hogy itt ennyiért kaptunk ilyen sok és ilyen finom sajtot, azt jelenti, hogy talán Ausztráliában és Új-Zélandon sem fog felkopni az állunk a szűk büdzsé miatt, csupán át kell majd állnunk egy másfajta életmódra, boltban, piacon vásárolt termékekből fogunk sütni-főzni magunkra és több nyers ételt fogunk enni. És félek több ipari élelmiszert fogunk fogyasztani, mert azok lesznek csak olcsón kaphatóak…

Visszatérve a Karácsonyra: Zita a bazilika mellől szerzett egy szép cserepes virágot, ez lett a karácsonyfánk amit a már említett dobogóra helyeztünk el. A dobogó két oldalsó fokán így még bőven maradt hely az ajándékoknak, amelyeket ismét újságpapírba csomagoltunk be. Míg Zita mindent szépen leragasztgatott, én leragadtam az egyszerű „szaloncukor” formánál és minden egyes ajándékot így csomagoltam be neki: fogtam egy dupla újságlapot és belecsavartam a közepébe az ajándékot. Ami főleg sütemény volt, csokoládé és egyéb finomságok. Az idei Karácsony kicsit drágábban sikerült, mint a tavalyi, összesen 12297 forintot költöttünk élelemre ezen a napon. Olvass tovább…

Bulik a Penthouse-unkban

Pokharában az Annapurna körtúráról visszatérve öt napot „pihentünk”, de ha sorra veszem ezen öt nap programját, bizony még ez sem nevezhető a klasszikus passzív pihenésnek. :)

Először is elmentünk Kláriékhoz a bringákért. Sajnos se Klári, se a férje nem voltak otthon, de Klári anyósától így is kaptunk egy-egy nagyon finom teát, és a Himalayan Times-ban elolvashattuk, hogy bajok vannak Myanmar bizonyos részein. Visszatérve a Serenity Hotelbe, a bicikliket ezúttal nem lent a kertben, hanem fent a harmadik emeleti tetőtéri szobánkban helyeztük el. Ezt a szobát egyébként most elneveztük Penthouse-nak, mivel ez is tetőtéren volt, és itt is tartottunk partikat, igaz, hogy se agglegény, se gazdag nem vagyok, de a tetőtér és a „bulik”, azok stimmeltek. Buli alatt nem kell nagy ereszd el a hajamra gondolni, csupán kártyáztunk, beszélgettünk és néha megittunk egy-egy sört, miközben lentről felszűrődött, ahogyan az egyik bárban őrjöngenék a foci EB góljainak. Mi ehhez képest csendben mulatoztunk. A társaságunkat javarészt a túrán megismert barátok tették ki, mert itt Pokharában újra találkoztunk Sally-vel, Dean-el, Jan-al és Thomas-al. Rajtuk kívül egyszer még Ram is feljött. Ő a szendvics- és sajtboltos srác, akinél szinte minden nap ettünk legalább egy pár melegszendvicset, tele friss zöldségekkel, sült szalámival, vagy rántottával, na és persze sajttal. :) Az egyik szendvicskészítése alatt elmesélte, hogy egyszer ő is bringázott pár száz kilométert, méghozzá két európai sráccal, akik ketten, két tandemmel tekeregtek Olvass tovább…

A hoshiarpuri vendéglátónkról, Ramanról és a családjáról még nem meséltem sokat, mert legutóbb leragadtam a nagycsalád témánál. Pedig nagyon szép napokat töltöttünk náluk, és ezt igazán élvezte mindkét fél. Raman régebben egy utazó ügynök volt, aki víztisztítókat terített boltoknak, és segített nekik eladni őket. A sok utazásban és munkában elfelejtett egészségesen étkezni, és elhízott, megromlott az egészsége, ezért felmondott, és visszatért Hoshiarpurba, a családjához, és a felesége kosztjához. :) Saját vállalkozásba kezdett, víztisztító és térfigyelő kamera rendszereket árusít.

Pár hónapja pedig vásárolt egy kerékpárt, és egyből beleszeretett ebbe a közlekedési formába. Ahogy nekünk se világos, úgy neki sem, hogy miért ül annyi ember motorra, autóra, vagy autóriksába, amikor csak a szomszédba megy, és megtehetné ugyanezt kerékpáron is, sokkal olcsóbban, egészségesebben és fenntarthatóbban. Még mielőtt elindultunk McLeod Ganj-ba,  Raman kitalálta, hogy még mielőtt elhagynánk Hoshiarpurt, ő rendez egy „bicycle rally”-t, ami egyfajta kerékpáros menet lesz, és egyben egy városi kerékpáros klub megnyitó ünnepsége is. Utóbbi szintén Raman kezdeményezése. Boldogan mesélte, hogy micsoda jó, hogy összetalálkoztunk, mert ezek a dolgok már mind-mind megvoltak a fejében, erre jöttünk mi, bringások messzeföldről, és hasonlóan gondolkodunk, és tenni is akarunk ezekért az ügyekért.

Miután hazatértünk McLeod Ganj-ból, beindult a szervezkedés. Raman engem elrabolt az otthonukból, és átmentünk az irodájába, ahol elkészítettünk néhány transzparenst photoshopban. Amíg rajzoltunk, Raman sorra hívta az ismerőseit, hogy jöjjenek délután biciklivel a bátyja boltja elé. Sikerült meggyőznie egy iskolás csapatot, és néhány befolyásos városi vezetőt is, hogy jöjjenek el a megnyitóra. Olvass tovább…

Noor Ali, Bublo és Humayun

Noor Ali-ék lakása egy kétszobás történet volt, egy tágas nappalival, ami igazából csak egy nagy térből, egy kis asztalból és néhány fotelból állt. Innen nyílt egy takaros kis konyhasarok, ahol tudtunk főzni. A hálószobából pedig egy fürdőszobába lehetett belépni, forró vizes zuhannyal. Mondanom sem kell, hogy ez több volt, mint amit vártunk, és ezeket a dolgokat nagyon tudtuk élvezni. Ráadásul, mint megtudtuk, „egyedül” leszünk itt, mert ez a lakás csak egy vendéglakás a családtagoknak, barátoknak, de Noor Ali és a testvérei nem itt laknak. Noor Ali-nak a testvére és az unokatestvére is velünk lógott a Lahore-ben eltöltött egy hét (2012. január 16-22.) alatt, ők voltak Noor [Bublo] Hassan, és Humayun. Hogy melyik volt a tesó és melyik az unokatesó, azt mindig összekevertem, de ez nem is lényeg, mert ők hárman olyanok, mint valami ősi jó barátok, mindig együtt, nagyon szeretik egymást és folyamatosan nevetnek, viccelődnek egymással.

Még az érkezésünk estéjén Noor Ali készített nekünk egy tradicionális pnjabi eledelt, chicken kuna-t, vagyis egy nagy cserépedényben csirkét, finom szafttal. Ezt non-al, vagyis vékony, puha, szezámmagos kenyérrel fogyasztottuk, és nagyon finom vacsora volt, annak ellenére, hogy Noor Ali most készítette életében először. Vicces volt, ahogy a főzésnek kb. a teljes időtartama alatt telefonos konferenciába volt kötve a fél családjával, és urduul-angolul beszélgettek. A chicken kuna (urduul Kuna Gost) nagy cserépedényben készül a tűzhelyen, ezáltal egyszerre sül és fő a csirke, aminek az otthoninál jóval több részét felhasználják itt, és a csontok is mind-mind benne maradnak a főzésnél, szóval a vacsoránál kicsit résen kellett lennünk, mintha csak halat ettünk volna, oda kellett figyelni a csontokra. Ennek ellenére igen jót vacsoráztunk, és közben nagyon jót beszélgettünk. Aztán a ház macskái is igen boldogak lettek a kapott csontoktól… :) Olvass tovább…

Nincs sok nyugtunk – pedig pont arra vágynánk

A takaros kis szobánkat mint már mondtam, igen nagy kedvezménnyel kaphattuk meg, ám ennek voltak árai. Pl. a már említett partin való részvétel és főszerep, majd a házigazda által leszervezett, messze a leghosszabb, és legkeservesebb TV interjú, a GeoTV-vel. December 31-én délután érkeztek meg a vendégházunkba, de mi még ekkor is fáradtak voltunk, mivel előző nap este volt az a bizonyos fogadás, ahol mi voltunk az egyik főszereplők. Szóval aludtunk volna egy nagyot a szilveszteri buli előtt, de ehelyett megérkezett a TV stáb, és kérte, hogy pakoljuk fel a bringákat, hogy forgatni tudjanak. Jó két órán keresztül dirigáltak minket kint egy lezárt utcaszakaszon, ahol a fiatalok kriketteztek. Menjünk erre, menjünk arra, menjünk így, guruljunk erre, amilyen lassan csak tudunk… Jó, most vissza, most meg tudnád fogni a kamerát, miközben tekersz? Aztán kitalálták, hogy játszuk el, ahogy megérkezünk. Ekkor történt egy aranyos jelenet, amire mondjuk jó visszaemlékezni: Nadeem apró gyermekei tekertek előttünk – csak hogy még giccses is legyen a jelenet – kis bicikliken, pakisztáni zászlókkal. Ám amikor a vendégház kocsibejárójához érkeztünk, ők ott megakadtak, mivel a feljáró enyhén lejtett, és ezt már nem bírták megtekerni. :) Így az első felvétel kudarcot vallott. Másodjára már sikerült a dolog, kézfogással, tapsolással, sőt Zita másodjára is megkapta azt a csokor virágot, amit előző nap este Attila átnyújtott neki. Ezután már csak a jó egy órás interjú volt hátra, és lakatolhattuk ki újra a már eltett bringákat, mert a végén még egy zárójelenet is kell… Ekkor már nagyon kivoltunk, de ezzel még nem volt vége a bosszúságnak, mert amikor elsején este leadták a hírekben a riportot, 50 percet vártunk rá. Nazim hívott fel minket 9 után pár perccel, hogy most jövünk! Mi bekapcsoltuk az TV-t a neten keresztül, és vártuk, hogy megpillantsuk saját magunkat… Csak vártuk, vártuk… Közben emberek tüntettek… A bemondók pedig sokszor mondták a furcsa szavaik között, hogy “he-he”, meg hogy “ha-ha”, és ezen mi igazán jól mulattunk Olvass tovább…

A Karimabadból a városban töltött 4. napon továbbálltunk volna, ha 3. nap nem jut eszünkbe, hogy még nem kirándultunk a környéken, noha ezt eredetileg terveztük tenni. Számos „canal-walk”, vagyis „csatorna menti séta” indul a városból, és Barbara felajánlotta, hogy egy darabon elkísér minket egy ilyenre, mert ő jószerivel már az összest bejárta. Ezek a csatornák engem nagyon érdekeltek, mert már Karimabadba jövet is néztem őket az útról.
Pontosabban akkor még nem tudtam, mit nézek, Barbara világosított fel arról, hogy azok a vízszintes (vagyis távolról annak tűnő, de valójában enyhén lejtő), egyenes sávok a hegyoldalakban ember alkotta vízvezeték csatornák, és lehetőség van mellettük sétálni, mert olyan széles a töltésük. Ezek a csatornák arra szolgálnak, hogy a forrásoktól vagy a gleccserektől elvezessék a vizet a településekig.

Séta a csatornák mentén – Függőleges sziklafalban

Karimabad környékén rengeteg ilyen csatorna van, és Barbara nekünk egy olyat nézett ki, ami a város mögötti, szurdokszerű, meredek falú, sziklás völgybe vezetett minket. Először Karimabadon kellett keresztülkeverednünk magunkat, és már ez se ment volna könnyen Barbara nélkül, mert könnyen el lehet veszni a kis utcácskákban, amelyek a hegyhez közel egyre csak szűkülnek, a meredekebb részeken pedig már csak akkorák, hogy egy jól megtermett tehén és egy kecske még épp elférnek rajta egymás mellett. Aztán ezek az utcák inkább már csak ösvények lesznek ott, ahol a házak már eltűnnek, és csak a legelő marad, meg a kőfalak, na és persze a kis patak mellettünk, ami néhol vízesés formájában zubog alá. Szóval ilyen tájakon másztunk fel, s fel, egyre csak fölfelé, követve Barbarát.
Olvass tovább…

Röviden: véletlenek sorozata folytán. :)

Bővebben: Emlékeztek még a magyar lakókocsis családra? Na, hát ahogy anno említettem, utazott velük két örmény nő, Nelli, és a lánya, Diana. Illetve ott volt velük Kitti és a barátja, Gergő, ők ketten stoppolva jutottak el Grúziáig (és azóta még tovább). Mikor mi megérkeztünk Jerevánba, Gergő írt nekem egy sms-t, hogy nincs-e kedvünk összefutni, mert ők is épp a városban tanyáznak. Persze, hogy volt hozzá kedvünk, leegyeztettük egy találkát sms-ben, és még Lacival is oda beszéltük meg a találkozást, hiszen vele is össze akartunk futni a városban ezen a délutánon. Pár órával a találka előtt Gergő írt még egy sms-t, hogy éhgyomorral érkezzünk, mert vendégségbe megyünk. Mint a találkozás után kiderült, Gergőék Nelliéknél laknak, és oda vagyunk hivatalosak vendégségbe. Nelli nagy terülj-terülj asztalkámat csapott, hatalmasat lakomáztunk, közben nagyokat nevettünk és Gergőék mesélték az elképesztőbbnél elképesztőbb stoppolós sztorikat. A pálmát talán a repülős történet vitte: egy gazdag fickó vette fel őket, aki aztán annyira benyesett, hogy Kittinek kellett vezetnie, de a csávó házát nem találták meg sehogy, és végül egy nem túl bizalomgerjesztő helyen kifogyott a benzin a kocsiból. A csávó, amíg mélykómába nem esett, addig folyamatosan azt hajtogatta, hogy következő nap szerez Gergőéknek egy repülőgépet, ami elviszi őket Samsunba. Erre persze aztán nem került sor, de azt hiszem a történet így is elég kerek. Na de térjünk vissza a vacsorára, ahol Nelli nagyon fellelkesült azon, hogy beajánl minket egy TV-be. Lacival telefonszámot cseréltek, és pár nap elteltével már le is volt rendezve, hogy megyünk az ArmeniaTV (örmény RTL Klub „színvonalú” csatorna) Jó reggelt örmények! (Bari Luys Hayastan) című műsorába. Olvass tovább…

A múlt héten Márta néni – aki történetesen hűséges útitársunk, Dani nagymamája – rólunk beszélt a Bumerángban.

Hallgassátok szeretettel ezt a heroikus történetet:

[wpaudio url=”http://360fokbringa.hu/wp-content/uploads/sounds/marta-neni-dani-unokaja-360fokbringa-neo-fm-bumerang.mp3″ text=”Neo FM – Márta néni a 360fokbringáról beszél a Bumerángban” dl=”http://360fokbringa.hu/wp-content/uploads/sounds/marta-neni-dani-unokaja-360fokbringa-neo-fm-bumerang.mp3″]

Kezit csókolom Márta néni! :) Tisztelettel jelentjük, hogy Dani – bár még nem látszik rajta, de – már lefogyott 3 kilót, és még többet is le fog, ha hazateker úgy, ahogy tervezi – Görögországon és az adriai partok mentén.