Nászút a Föld körül

Gregori Yupyk Ukrajnából és Sztálin Gori-ból

Lefelé Rikotiból élveztük a gurulást, szerpentinen kezdtük, majd a völgy aljában folytattuk a száguldást, hamar leértünk Surami-ba, az első városba. Itt is árultak az útszélén a helyiek, méghozzá valami kenyérfélét. Pazuki-nak hívták, és úgy nézett ki, mint valami lapos lepény.  Megkóstoltuk egy 2 láriért, finom édes volt, mint egy kalács.

Pár kilométerrel később egy málhás kerékpáros tekert velünk szemben. Gregori Yupyk Ukrajnából tett egy nagyobb túrát, és hazafelé tart. Ezen a túrán 4000km-t tekert masszív biciklijén, amivel amúgy már túl van az 50000 tekert kilométeren. Olvass tovább…

A Dzirula folyó völgyében

Argveta után jött a fekete-leves, méghozzá egy hágó képében. Pontosabban először egy festői völgy formájában kezdte. A Dzirula folyó völgyében folytattuk az utunk kelet felé, vagyis a grúz főváros, Tbilisi irányába. Ahogy haladtunk egyre beljebb, a hegyek felé, úgy lett egyre szebb a táj. Először egy régi malom épületénél álltunk meg. Egy gyalogos függőhídon tudtunk átmenni a folyó túloldalára, ahol a kis malomépület állt. Elhagyatott volt és már nem működött a malom, ami amúgy nem a folyóból nyerte anno a vízenergiát, hanem egy apró mellékérből, ami meredek sziklafalon ömlött a folyóba. Olvass tovább…

Kutyák, macskák, bocik, tyúkok, libák és disznók úton-útszélen

Sosoval és a magyar családdal való találkozás miatt elég rendesen elment az idő, ezért Ureki strandjáról már csak délután tudtunk elindulni, így 20km-el a hátunk mögött, délután fél 4-kor hagytuk el a grúz tengerpartot. Amit mondanom sem kell, ezúttal sem bántunk, hiszen nem csak kilométereket falni keltünk útra, hanem érdekes emberekkel találkozni – ez utóbbit pedig már bőségesen megkaptuk ettől a naptól.

Ezek után már nem számítottunk rá, hogy a kilométerek is örömet fognak okozni, pedig így volt, mert a parttól eltávolodva csodálatos vidékre értünk, méghozzá a grúz faluvilágba. Egymást érték a falvak az út mentén, gyakorlatilag több tíz kilométeren keresztül egyetlen összefüggő faluban tekertünk, ami persze nem volt igaz, hiszen több összenőtt faluról volt szó. Ezek a falvak folyamatos élményt nyújtottak számunkra, mert mindig volt egy útszéli ember, akinek oda tudtunk integetni és köszönni egy „Damardzsoba”-t Olvass tovább…

„What’s up Dude!?”

Batumiból délután 4 körül sikerült tovább indulnunk. Ez elég későinek számít, de most nem zavart minket, mivel nem rohantunk sehová, úgy voltunk vele, hogy Batumi bőven megérte ezt a fél napot, és ha csak 30km-t sikerül haladnunk ezen a napon, akkor is jók leszünk.

Mivel az ebédünk csak egy-egy kadzhapuri volt, ezért hamar megálltunk, és bevágtunk a finomságból még egy-egy darabot egy pályaudvar melletti purisnál. A puri egyébként kenyeret jelent grúzul. A következő megálló egy technikai szünet volt egy benzinkútnál. Amíg Zita a dolgát végezte, valahonnan egy hang szólt hozzám: „What’s up Dude!”, mintha csak egy amerikai filmből kérdezték volna. De honnan tudják ezt a nevemet, ahogy csak a Dúd szólít otthon? Egy afgán-amerikai srác kínált meg a söréből, aki kaliforniában nőtt fel, innen az „akcentusa”. Most itt tölti a 4 hét szabadidejét, élvezi az olcsó sört, és az otthonitól teljesen különböző légkört. A jéghideg korsó söréből engem is megkínált, hát az a pár korty sör valami nagyon jólesett. Nem is emlékszem, mikor ittam utoljára sört, talán Törökország elején, de az is lehet, hogy csak Bulgáriában. Jó volt kicsit „sörözni”, beszélgetni a sráccal, amíg Zita elvolt, és úgy tűnt, hogy ő is örül, hogy végre valakivel az anyanyelvén beszélhet, meg is állapodtunk benne, hogy Kaliforniában újra találkozunk. :) Olvass tovább…

A török-grúz határon – Grúzia 8Mpixelben marad meg nekünk

A török-grúz határ grúz oldalán egy új, szupermodern határátkelő állomás fogadott minket, amin viszonylag gyorsan és gond nélkül átjutottunk. Még fizetnünk sem kellett a vízumért, noha előzőleg úgy tudtuk, lesz valami kis díja a belépésünknek. Örvendtünk, hogy nem kértek tőlünk egy Lárit se, és örömünkben még a legfontosabb három szót is megtudakoltuk a határőrtől, aki szemlátomást közvetlen volt, és örült nekünk. Daramdzsoba, Madloba, Kargatikhavi, vagyis helló, köszi, és viszlát. Ezzel már meg lehet kezdeni a kommunikációt a helyiekkel. :)

Ezt először egy kutyával tettük meg, ugyanis az ebédünkből, a „buffalo wings”-ből megmaradt csontdarabkákat odaadtuk egy, a tenger parton vidáman farkát csóváló ebnek. A Nap éppen eltűnőben volt a Fekete-tenger mögött, szokásos, gyönyörű vörös színre festve az eget nyugat felé. Harmadik napja csodáltuk meg ezt a látványt minden este, de még most sem tudtuk betelni vele. Olvass tovább…

Defektjavítással indítjuk a napot

A dzsámi mellett csak 8 körül sikerült kikászálódni az ágyból. Az indulás elvileg sikerülhetett volna gyorsan, mert az éjjel alig pakoltunk szét, így gyorsan el tudtunk volna készülni, ám pakoláskor azt vettük észre, hogy Zita első kereke sajnos lapos. Előkapartam a szerszámosládát a táskám aljáról, és szétszedtem a gumit. Két nagy üvegszilánkot is találtam a külsőbe fúródva, amelyeket nem túl okosan még a szétszedés előtt kioperáltam az abroncsból, így amikor annak belső felületén kerestem a defektet okozó tárgyat, már nem találtam semmit. Viszont a lyukat a belsőn viszonylag hamar megtaláltuk egy lavór víz segítségével. Gyorsan ment a foltozás, és hibátlanul. A titok csak annyi, hogy várni kell 3 percet, miután rákentük az előzőleg megtisztított és megsmirglizett belsőre a vulkanizálószert. Emlékszem, ezt nagyon régen még nem tudtam, és mennyit szenvedtem emiatt a foltozásokkor. :) Egyébként miközben ezeket a műveleteket végeztem kb. 5 felnőtt és 10 gyerek volt körülöttem, érdeklődéssel figyelték, mit csinálok, és így utólag belegondolva valóban érdekes lehetett számukra az egész, mert valószínű semmi hasonlót nem láttak még, legalábbis a gyerekek biztosan nem. Olvass tovább…

Rise – Ahol a teát elfüstölik

Trabzonból reggel rekordkorán, 7:37-kor sikerült elindulnunk. Rise-be dél környékén érkeztünk meg. Kicsit mérgesek voltunk, mert az utcákat épp felújították, és széttúrt városban nehézkesen találtunk ramadan idején egy nyitvatartó kebabost. Végül egy hamburgerrel megelégedtünk, bár 4 líráért kicsit rablásnak tartottuk, de nem volt kedvünk főzőcskézni, ezért befizettünk rá. A ramadan miatt azonban nem maradhattunk a kinti teraszon, be kellett ülnünk, csak bent ehettünk az étterem belső helységében. Nagy nehezen találtunk egy asztalt, amiről ráláttunk a bringákra, így rendben volt a dolog. Induláskor egy kirakatban megpillantottam egy WD40-es palackot, ebből be is vásároltunk, 9 lírát fizettünk a szerért, ami kiváló lesz majd a lánc és a fogaskerekek tisztítására.

Rise egyébként a tea városa, ezen a környéken termelik Törökország számára a teát. Elnézve a mindenütt, mindenkor teázó törököket, elég sok teát termeszthetnek ezen a vidéken. Nem tudom, mit kell még csinálni a tealevelekkel szárítás után, de itt Rise környékén rengeteg teaüzemet láttunk, nagy gyárcsarnokokat, és mellettük minden esetben egy nagy, feketés-barnás füstöt okádó gyárkéményt. Olvass tovább…

Nagy nap volt a mai. Ami a kerékpározást illeti, egy métert nem haladtunk tovább. Amikor egy közös búcsúfényképet szerettünk volna készíteni a vendéglátóinkkal, a plébánia lakóival, akkor a fényképezőgépünk furcsa zajokat adott ki magából, és kiírta a képernyőre, hogy „SYSTEM ERROR (FOCUS)”. Ennek mondanom sem kell, rettentő módon örvendtünk, főleg, hogy többszöri újraindítás után is ugyanezt produkálta. Nem volt mit tenni, hagytuk a bringákat a helyükön, és rövid internetes keresgélés után nekilódultunk a városnak, hogy találjunk valami szervizt a kamerának. Trabzon után erre egy darabig biztosan esélyünk sem lett volna, ezért úgy döntöttünk, nem indulunk tovább a rossz kamerával. Rövid mászkálással megleltük a Panasonic márkaboltot, ahol 20 perc várakozás után megjelent a szervizes fickó is. Nagy meglepetésünkre azt mondta, hogy jöjjünk vissza két óra múlva, addig megpróbálja megjavítani a fényképezőgépünket. Úgy látszik még nem jött el a fogyasztói társadalom legsötétebb kora, ha megpróbálnak megjavítani egy 70 ezer forintos apró kütyüt, ahelyett, hogy azzal köszöntenének, hogy sajnáljuk, még garancialeveled sincs, vegyél újat drágán, mert attól halad előre a köztársaság…:) Olvass tovább…

A Sümela kolostor – 1200m magasan a Trabzon mögötti hegyekben

Ezen a napon a Sümela kolostort vettük célba. Reggelire elkészítettük a négy tojást tükörtojásnak, majd kiálltunk az út szélére a hüvelykujjunkkal az ég felé mutatva. Eszünkbe se jutott bringával nekiindulni, mert Trabzontól még bő 60km lett volna a kolostor, Trabzon a sátrunktól meg volt még 30, tehát összesen 180km lett volna a csillagtúra, arról nem is beszélve, hogy a kolostor a hegyek között található, 1200m magasan. Többek között talán ettől is lett olyan híres és népszerű a turisták körében, hogy gyakorlatilag egy sziklafalba építették. Olvass tovább…

Hosszú pihenő Görele-ben – Végre eláll az eső

Az eső délután nagy örömünkre elállt végre, ezért ünnepélyesen le is húztuk magunkról a vízálló ruházatot és eljártuk az esőtáncot. Egy Görele nevű városkában megálltunk pihenni. Igen, megint arról fogok írni, hogy micsoda vendégszeretetben volt részünk, mert egyszerűen csak ezzel teltek a napjaink, bárhol voltunk, bármit csináltunk, mindig, mindenütt azt tapasztaltuk, hogy a helyiek nagyon kedvesek velünk. Ez pedig annyira azért nem zavart minket, hogy emiatt a semmi közepén álljunk  meg, mert mindig szükségünk volt legalább vízre, ha másra nem, ehhez pedig emberek között kellett megállnunk. De az emberektől általában nem csak vizet kaptunk, hanemm sok minden mást is. :) Olvass tovább…