Garni és Geghard
szeptember 20th, 2011
6 hozzászólás
Egy napot Jerevánban arra szántunk, hogy meglátogassunk két, Jerevántól keletre található templomot, Garnit és Geghardot. Nem sokat tudtunk róluk, csak azt, hogy a térkép sárga keretben pirossal jelölte őket, vagyis, hogy nagyon nagy turistalátványosságok. Ez még önmagában nem biztos, hogy okot adott volt a látogatásra, de Geghardról Laci is csupa jókat mondott, ezért elhatároztuk, hogy felkeressük a helyet – és mivel Garni is útba esett, azt sem hagytuk ki.
Panoráma Garni-ból dél felé - klikk a képre a nagyobb felbontásért
Reggel szokás szerint nem sikerült túl koraira az ébredés, de egy késői reggeli után már azon kaptuk magunkat, hogy sétálunk le a Komitas útra, és próbálunk stoppolni. Olvass tovább…
Pár órával a találka előtt Gergő írt még egy sms-t, hogy éhgyomorral érkezzünk, mert vendégségbe megyünk. Mint a találkozás után kiderült, Gergőék Nelliéknél laknak, és oda vagyunk hivatalosak vendégségbe. Nelli nagy terülj-terülj asztalkámat csapott, hatalmasat lakomáztunk, közben nagyokat nevettünk és Gergőék mesélték az elképesztőbbnél elképesztőbb stoppolós sztorikat. A pálmát talán a repülős történet vitte: egy gazdag fickó vette fel őket, aki aztán annyira benyesett, hogy Kittinek kellett vezetnie, de a csávó házát nem találták meg sehogy, és végül egy nem túl bizalomgerjesztő helyen kifogyott a benzin a kocsiból. 
A csávó, amíg mélykómába nem esett, addig folyamatosan azt hajtogatta, hogy következő nap szerez Gergőéknek egy repülőgépet, ami elviszi őket Samsunba. Erre persze aztán nem került sor, de azt hiszem a történet így is elég kerek. Na de térjünk vissza a vacsorára, ahol Nelli nagyon fellelkesült azon, hogy beajánl minket egy TV-be. Lacival telefonszámot cseréltek, és pár nap elteltével már le is volt rendezve, hogy megyünk az ArmeniaTV (örmény RTL Klub „színvonalú” csatorna) Jó reggelt örmények! (Bari Luys Hayastan) című műsorába. 
A Sevan-félszigeten nem keltünk túl korán. Főztünk egy teát a kis lakórészünkben, megreggeliztünk, aztán kimentünk, megnéztük a bringákat, hogy megvannak-e még. Három kutya őrizte őket, nagyobb biztonságban nem is lehetettek volna. Megkerestem a vendéglős embert, akinek tegnap fizettünk, hogy megkérdezzem, nem maradhatnánk-e délután is itt, hogy gyalog tudjuk felfedezni a félszigetet. Sajnos ebbe csak pénz ellenében ment volna bele, így maradt a gyors pakolás, és egy fél órán belül már gurultunk is be a sziget belseje felé a felpakolt bringákkal. A sevani kolostor alatti parkolóban aztán megtaláltuk Ando-t, a srácot, akivel még Grúziában futottunk össze. Nem úgy tűnt, mint akinek szállodája lenne, inkább a sok utcai árus egyikének nézett ki.
A Sevanavank kolostorhoz különl mentünk fel, először Zita kezdte a rövid lépcsős gyalogtúrát fel a domb tetejére. Amíg ő fent járt, én a netbookot búgattam és naplót írtam. Zita kb. 20 perc után tért vissza, két új baráttal. 
Aygut-ból nagy lendülettel indultunk el, de hamarosan megálltunk, először felöltözni, mert az előző napi időjáráshoz öltöztünk, ezen a napon azonban hűvösebb, felhős idő volt, és ez 1400m felett már hatványozottabban érződött. Aztán fogat mosni álltunk meg egy sziklaomlásnál, mert ez a délelőtti, családdal töltött élmények közepette elfelejtődött. Ez a hely elég komolyan nézett ki, mert az út mellett, a felszínen haladó gázvezetéket betemették a kövek. Eleve ez a vezeték már nagyon fura látvány nekünk, persze ezt még értettük, hiszen nyilván 
nem volt pénz és idő elásni, de ugyanakkor azért odafigyelhetnének rá, akár a helyiek, hogy ha ilyen történik, azt nem kéne így itt hagyni. A cső ki volt ugorva a helyéről, és jó fél méterrel odébb, a leomlott sziklák alatt futott. Azon is gondolkodtam, hogy mi van, ha egy autó lehajt az útról és nekihajt a csőnek, ami így léket kap? Robbanás, tűz? Na mindegy, mi nem robbantunk, ellenben hajtottunk tovább, és szépen haladtunk fölfelé, 20-30 perc alatt felszedtünk 100m-t, és ahogy emelkedtünk, úgy lett egyre hidegebb és egyre ködösebb az idő. Néha az eső is eleredt egy kicsit, ezért magunkra húztuk az esőruhát is.
Ijevanból alaposan felpakolva indultunk tovább. Volt nálunk több tekercs rizses lavas és vagy egy kiló főtt krumpli. Sokkal jobb erőben voltam végre, mint az előző napokon, aminek igazán örültem. Kifelé menet a városból láttunk egy régi orosz óriáskereket, amit persze már csak a rozsda evett, látszott rajta, hogy hosszú évek óta csak áll.
Jujevanban hamar összeszedelődzködtünk és a számomra szegényes diétás (étcsoki a maradék kevés kétszersülttel, cukormentes teával) reggeli, valamint a szállásadónktól, Mushanak-tól való elbúcsúzás után már gurultunk is lefelé. Merthogy Jujevanban még nem ért véget a lejtő, a falu után még egészen 700m-ig lecsorogtunk az úton. Közben megálltunk egy boltnál és felvásároltuk az összes étcsokoládéjukat, ami volt. Alpen Gold – ezen éltem egész nap, ez a márkája az egyetlen vidéken kapható táblás csokoládénak.
A bolt után útelágazkodáshoz értünk, méghozzá egy olyanhoz, ami kissé bezavart. A térképen a főút az azeri határtól távolabb haladt, a határ mellett csak egy alsóbbrendű út ment, de a két út végül ugyanoda vezetett. A valóságban úgy nézett ki a dolog, hogy a főút folytatódott egyenesen tovább, az azeri határ mellett, pontosan ott, ahová a térkép az alsóbbrendű utat jelölte. Autók is mentek rajta félpercenként. A térképen főútnak jelölt, a határtól távolabb haladó út pedig egy elhagyott, rossz minőségű út volt, ami meredek szerpentinen ment fel a hegyre. Mondanom sem kell, hogy eredetileg ez utóbbin terveztünk haladni, mivel nem akartunk közel menni az azeri határhoz. 
Tbilisiből egy vasárnap indultunk tovább, az volt aznapi célunk, hogy még aznap elérjük a térképen tőlünk 70km-re jelölt Örményországot, és az éjszakát már ott töltsük. A délelőtt eléggé elúszott, és ha már így történt, bementünk egy 10 órai angol nyelvű misére a templomba, amit én kb. a felénél meg is bántam, mert csak Zita miatt mentem be a templomba, álmosan, éhgyomorral ott ülni, állni a templomban, nézni ki a fejemből, na ez annyira nem volt finom. Zita is szédelgett már a végére, úgyhogy azonnal szaladtunk „reggelizni”, miután véget ért. Ezután viszont igazán összekaptuk magunkat és gyorsan összerámoltunk, hamar kint voltak a bringák felmálházva az udvaron. Artúrt, az őrült papunkat sikerült még elkapnunk indulás előtt, így készítettünk vele pár fotót, illetve megköszöntünk neki mindent.
Eredetileg csak 3 napot terveztünk Tbilisiben tartózkodni, de a püspök meghívott minket egy „beszéd”-re egy ifjúsági találkozóra, amit szombaton, a Madridi Katolikus Ifjúsági Találkozóval egyidőben és annak mintájára itt is megrendeztek, Tbilisitől nem messze. Mi szombat reggel terveztünk továbbindulni, de erre a megtisztelő meghívásra nem lehetett nemet mondani, ezért maradtunk szombaton is, és csak vasárnap indultunk tovább. Na de ne rohanjunk így előre, kezdjük az elején.
A hasmenésem elég szépen eltűnt, miután diétára fogtam magam. Nem volt egyszerű csak étcsokin és kétszersülten élni, de megérte, mert egy-két nap után szinte tünetmentesnek tűntem. Zita ezért készített is finom főzeléket, amit az anyukájától kapott leves recept alapján készített el. :) A főzet ugyanis levesnek indult, de aztán, mivel csak kis lábosunk volt, krumplis-répás lé olyan sűrű lett, hogy én már inkább főzeléknek hívtam azt. Ami egyébként tényleg nem volt rossz, főleg ahhoz képest, hogy Zita most kezdte bontogatni főzőtudományát. Igaz, ami igaz, az időpontot tökéletesebben nem is választhatta volna meg erre, hiszen napok óta gyakorlatilag koplaltam már, amikor ezt az ételt elém rakta – amiből így aztán 3 tányérral is fogyasztottam. 
Legutóbbi hozzászólások