Archívum

A(z) ‘Észak-Amerika’ kategória archívuma

A Grand Kanyon Északi Pereménél

augusztus 14th, 2014 4 hozzászólás

Miután elindultunk fölfelé a sivatagból, a táj is változott a magassággal. Nagy zöld fenyőerdőben találtuk magunkat, majd a Jacob’s Lakenél lévő elágazás után először egy kiégett erdő majd egy erdő közepén hosszúban húzódó végtelen hosszú réten folytatta az utunk. A kemping, amit kinéztünk ennek a rétnek az oldalában tele volt, ezért Nathan a következő murvás mellékúton lehajtva egy vadkempinges táborhely után nézett. Pontosabban, ahogy elmondta, nem is volt ez annyira vadkemping, mert a “National Forest”-el jelölt területeken teljesen elfogadott és legális a táborozás, akkor is, ha biciklivel és sátorral tesszük azt és akkor is, ha 30 millió forintos luxuslakókocsival, nem számít, szabad a kemping mindenkinek, és még a sok helyen megszokott közel ingyenesen kiváltható “Wilderness Permit” sem kell hozzá.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a galériához

Hamar találtunk egy jó kis helyet az út mellett, ahol még tüzifát is hagytak az elődjeink a tábortűz mellett. Itt megvacsoráztunk, majd az utánfutót és a sátrakat magunk mögött hagyva elindultunk a Grand Kanyon Északi Pereme felé. Olvass tovább…

Zion #2 – Pataktúra a Narrowsban, és autóval a Grand Kanyon felé

augusztus 12th, 2014 Comments off

Sarah kedvenc helyére, a Narrows nevű kanyonba is elmentünk kirándulni. Persze ezúttal Sarahval, míg Nathan otthon maradt a gyerekekkel. A Zion Kanyonban járó busz legvégső állomásáig mentünk, ahonnan még jó egy kilométer séta következett egy kiépített úton.

A Narrows – Séta a patakban, egy kanyon mélyén

Ahol az véget ért, ott elkezdődött a sétánk a patakban

A Narrows arról híres, hogy a legtöbb szakaszán a kanyonnak nincsen út, hanem egyszerűen a patakban kell sétálnunk fölfelé a két sziklafal között

Rögtön pár száz méter vízben való sétálás után egy vízesés mellett is elhaladtunk

Olvass tovább…

Zion #1 – A Kolob-terasz és az Angyalok leszállóhelye

augusztus 11th, 2014 1 hozzászólás

Az előző bejegyzés végén említett tüskés bigyók a talpunkban

Itt sátraztunk egy rövid éjszakát, mielőtt megérkeztünk Nathanékhez

Nathanék vega burritossal vártak minket. Ez egy mexikói étel, egy palacsintaszerű lapba csavart finomságok, esetünkben tejföl, sajt, és hagymás-paprikás-sült bab.

Nathanék egy nagyon érdekes mornom család, akiknél néhány felejthetetlen napot töltöttünk. Vagyis, hogy pontosak legyünk, velük, és nem mindig csak náluk. Az, hogy mormonok, csak annyit jelent, hogy a kereszténységben amúgy is jelen lévő szabályokat komolyabban veszik. Ennek nincs köze a vegetáriánizmushoz és ahhoz sem, hogy a gyermekeiket otthon tanítják, home-schooling rendszerben. Minden reggel az egyik szülő, Sarah az anyuka, vagy Nathan 1-2 órát foglalkozik a gyerekekkel. Ez kevésnek tűnhet, de mivel egy tanár jut két gyermekre, és mivel sokkal inkább a gyermek szája-íze, érdeklődése, és figyelme alapján tudnak tanítani, így gyorsabban haladnak, mindkét gyermek több osztállyal előrébb jár a koránál. Olvass tovább…

Las Vegas – A Stripen, a kaszinókban, az óriáskeréken és városból kifelé menet

augusztus 8th, 2014 3 hozzászólás

Zita, Zita és Edina a Las Vegas táblánál :)

A lányok bevittek minket Las Vegas főutcájára, a Stripre, ahol a sok óriáskaszinó és minden jóság van

Párizs – vagyis egy kaszinó, amit Párizson és az Eiffel-tornyon keresztül adnak el

Olvass tovább…

Rescue Mission to Las Vegas – A Hoover-gátnál és a Red Rocksnál

augusztus 7th, 2014 1 hozzászólás

Megint csak képekben mesélek, mert azt hiszem így jobb lesz.

Bishop tele volt ilyen táblákkal, és tényleg így néz ki a város + kismillió autó meg modern üzlet, reklámtábla

Egy patika… :)

Az utcakép Bishopban

Kimentünk a város végébe stoppolni…

Olvass tovább…

A Tioga-hágó és a Mono-tó

augusztus 6th, 2014 Comments off

Két nap kirándulás után továbbindultunk az egész eddigi utunk talán egyik legszebb vidékéről, a Tuolumne Meadows-tól. Tudtuk, hogy még több mint 500 méter szintemelkedés vár ránk rögtön a nap elején, ezért igyekeztünk korán elindulni. Ez magunkhoz képest sikerült is, és meglepetésemre az úton egyre csak arra lettem figyelmes, hogy az előttem tekerő feleségem egyre jobban elhúz tőlem.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Olvass tovább…

Yosemite #6 – Gyalog és búvárkodva Katedrális-tavaknál

augusztus 1st, 2014 3 hozzászólás

Megint képekben mesélek, részben mert legutóbb Facebookon jó visszajelzéseket kaptam Tőletek az előző ilyen stílusú poszthoz. Részben pedig mert megint egy olyan nap következik, amelyhez egyszerűen kevesek a szavaim. Jöjjenek tehát ismét csak képek, hosszabb-rövidebb leírásokkal. Előtte ha van kedvetek indítsátok el egyik legújabb kedvenc dalunkat zenei hangulat aláfestésnek, én is épp ezt hallgatom e bejegyzés szerkesztése közben nagy mosolyogva: Of Monsters and Men – Dirty Paws

A második nap a Tuolumne Meadows-i kempingből indulva most a Katedrális-tavakhoz kirándultunk el. Ez egy egynapos csillagtúra, néhány száz méter emelkedővel és talán 4 mérföld egy irányban.

Útközben láttunk repülés közben pattogó-csattogó hangot adó tücsökszerű lényeket, egyiküket sikerült közelről lencsevégre kapni

A Katedrális csúcs sziklatornyát először Észak felől pillantottuk meg – innen még nem tűnt különlegesnek… :)

Olvass tovább…

Yosemite #5 – A Tuolumne Meadows és az Elizabeth-tó

július 31st, 2014 8 hozzászólás

Hét óra körül bújtunk ki a sátrunkból, majd a reggeli után valamikor 9 óra környékén indultunk neki a gyalogtúránknak. A kempingből először a közeli bolt felé vettük az irányt. Ez tulajdonképpen csak egy kisebb, de jól felszerelt vegyesbolt, ami egy nagyobb sátorépületben kapott helyett, kb. olyasmiben, mint amiben vidéken lagzikat szoktak rendezni. Ez valószínűleg azért van így, mert ugye az év 7-8 hónapjában ez az egész környék hóval van borítva, és a Tioga-út emiatt le van zárva, azért a néhány hótalpas, vagy sítúrázó emberért, aki erre téved nem érdemes fenntartani egy ekkora boltot. Ez a bolt egyébként a nyilvánvaló drágasága mellett is kedvencünk lett, ugyanis egyrészt a Yosemite-völgyi bolthoz képest nem volt drágább, másrészt az egyik sarokban (annak, akinek ez jól jöhet: a jégkrémes hűtő mellett) van egy „take it tor leave it” doboz, vagyis egy olyan doboz, amibe bárki bármilyen olyan holmit belepakolhat, amitől meg szeretne válni, mert pl. itt fejezte be a túráját vagy egyszerűen nem akarja tovább a hátizsákjában cipelni, de úgy gondolja, hogy másoknak jól jöhet. Na, hát itt sok jó dolgot találtunk, instant leveseket, konzerveket, szárított, fűszerezett krumplipüréket, és annyi tejport, hogy mindet el se hoztuk. :)

Így tartottuk távol a hangyákat az ételünktől – és a medvéket is, mert mindez a bear-boxben pihen :)

“Ha bárhol a kempingben medvét látsz, azonnal kergesd el!” :) – és ez komoly!

Papírdobozos bor! :o

Kitolható oldalú lakókocsi – ilyet sem láttunk még!

Mindezen cuccokkal persze nem terveztünk kirándulni, ezért rögvest visszasétáltunk a sátrunkhoz a domb tetejére, és bepakoltuk a frissen szerzett holmikat a medve ládába.

Séta a Tuolumne-réten

Ezután már tényleg elindultunk végre kirándulni. Kiérve a kempingből átkeltünk kelet felé a folyón, majd letérve az autóútról nekivágtunk a „meadow”-nak, vagyis a lápos, fás, füves rétnek. Ez először csalódás volt, mert a kinézett úton autók is közlekedhettek, de aztán hála az égnek, jött szembe egy sorompó, és annak túloldalán már nem kellett az autók által felvert port szívni. A rétről gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre, köztük három kedvencünk, a… a fenébe, továbbadtam a szintén a dobozban talált jó kis tcpmap.net-ről letöltött topomap térképet, amin rajta volt ezeknek a hegyeknek a neve. Na, de legalább a két csúcsosabbra emlékszem. Olvass tovább…

Yosemite #4 – Tovább a Tioga-hágóúton

július 30th, 2014 Comments off

Reggel sikerült a nap előtt kelni, és igazán korán elindulni. Mivel minél előbb el akartuk hagyni a kempinget, ezért a tőle kb. egy kilométerre lévő elágazásnál reggeliztünk, a benzinkút melletti erdős részen reggeliztünk. Zita tápos rántottát sütött egy fatuskón.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mindeközben egy állat is megjelent a környéken:

Újratöltöttük a palackjainkat a már ismert mosdóban, majd nekilódultunk a már ismert fölfelének. Hamar felértünk ugyanoda, ahová tegnap este is, és most sokkal könnyedebben, pihentebben haladtunk. Az emelkedő azért kivett belőlünk, de szép is volt, főleg hogy tudtuk, hamarosan lankásabb lesz és még egy kisebb lefelé is lesz közben.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Később valóban megérkeztünk a lankásabb részre és pár kilométer lejtőnk is volt. A táj változott, egybefüggő szikla hegyoldal mellett tekertünk, majd egy takaros ki tó partján elmajaszoltunk egy müzliszeletet.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az ebédünket a grafikonon látható 49-ik kilométernél, abban a “mélyedésben” költöttük el, ami valójában a Yosemite-patak völgye volt. Ahogy leért az utunk a völgy aljába, már gyönyörű, nyílt terepen tekertünk, hatalmas jó kilátással a sziklás, fenyőerdős tájra. Itt aztán mindent lecsiszolt laposra a jég, de ezek a fenyők még ebben a sziklában is képesek erős gyökeret verni! :) A patak mellett az útról lekanyarodva egy kellemes patakparti pihenőhelyen ebédeltünk meg.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Kiadós adagot főztünk, amiből későbbre is maradt. Mellettünk egy denveri család piknikezett, és mintha csak értették volna Zita magyar sóhaját egy hideg üdítő után, pár perccel az érkezésünk után hideg görögdinnye szeletekkel és üdítővel kínáltak minket. Az anyuka olyan fiatalos volt, hogy inkább néztem volna a gyermekei testvérének, mint anyjának. Ebéd után a már előzőleg a fekete zuhanyzsákba a napra kitett, és az ebédünk alatt felmelegedett vízből lezuhanyoztunk, majd a patakot és a helyi madárvilág egyik gyönyörű színes példányát szemügyre véve lassan szedelődzködni kezdtünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ez ugyanaz a patak, ami tegnap aláömlött abból a hatalmas magasságból a Yosemite-völgybe. Most több mint 1000 méterrel feljebb voltunk, messze a vízesés felett. Indult is innen egy Trail, ami egyenesen a Camp 4-ba vezetett volna minket kb. fél napnyi séta után. Biciklivel kicsit hosszabb volt az út idáig, de ahogy belegondoltunk ebbe a hatalmas magasságba, nagyon tetszett a gondolat, hogy kevesebb mint 24 óra alatt (mert tegnap elég későn hagytuk el a völgyet) feljutottunk ide ennyi sok cuccot – a csigaházunkat – is magunkkal hozva, pusztán a saját erőnkből.

Innen egy jó kétszáz méteres mászás következett, majd hullámos táj, hol egy apróbb hágót másztunk meg és száguldottunk le a túloldalán, hol lapos, alig észrevehetően emelkedő úton tekertünk. A táj közben egészen elképesztő volt, csak úgy ámultunk kanyarról kanyarra. Egy helyen hatalmas fák nőttek ki a szinte vízszinted sziklafalból, és törtek a magasba felettünk. Aztán jött még egy mászás, aztán még egy lefelé.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mígnem ki kilyukadtunk egy tágas kilátással bíró kanyarban, ahol egy széles parkoló is szolgált azon autósok számára, akik erre a kilátásra kíváncsiak voltak. Ez volt az Olmsted Point, ahonnan most egy teljesen más szögből, fölülről és a távolból láthattunk a Half Dome-ot a látóhatár végében. Ez egyben egyébként a Tuolumne Meadows környékén fel-alá közlekedő szintén ingyenes shuttle busz nyugati állomása is egyben. A keleti már fent van a Tioga hágóban, 3030m magasan.

Az Olmsted Pointon megálltunk mi is egy kicsit, és kimásztunk egy közeli szikladómra is nézelődni, ennek a tetején egy apró fa nőtt ki a sziklából, mintha csak azért lett volna ott, hogy egy kis árnyékot adjon a kilátásban gyönyörködőknek. Nem semmi táj volt ez, szinte nem is lehetett eleget csodálni, olyan gyönyörű volt.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Alig hagytuk el a parkolót, egy hosszú balrakanyarban az út jobb oldalán feltűnt egy festőien szép táj közepén a Teyana Lake. Ez megint olyan látvány volt, amivel nehezen lehetett betelni a rövid megálló alatt, de nekünk már nem jutott ennél több, közel volt a naplemente időpontja és nekünk még hátra volt egy utolsó nagyobb mászás (a grafikonon a 75. kilométertől) a Tuolumne Meadows kempingjéig.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Legurultunk a tó partjára, ahol egy kicsit kisétáltunk a partjára, de ott annyi szűnyog volt, hogy hamar meg is untuk a látványt néhány fotó után.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Folytattuk a bringákon a tó partján, majd miután elhagytuk azt és elkezdődött a mászás, megálltunk az út szélén némi kalóráit magunkhoz venni, mert Zitánál kezdett lemerülni a tank. Ami azt illeti, nekem is jól estek a falatok, bár én még bírtam volna a végéig, én nagyobb mazohista vagyok, mint a feleségem. Ha kell, az összeesésig/eléhezésig is ki tudom hajtani magam, és erre sajnos hajlamos is vagyok, úgyhogy ilyenkor jó, hogy itt van Zita és megállít, hogy együnk, pihenjünk.

Leküzdöttük ezt az utolsó emelkedőt is, és lefelé száguldva először újabb dómszerű sziklacsúcsok tüntek fel előttünk, majd a Tuolumne Meadows széles, lapos rétje, de ekkor már javában szürkült, csak a hegyek tetején sárgállot a nap, de a táj nagy része már szürke volt a végtelen hosszúra nyúlt árnyékoktól.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Lekanyarodtunk az Information Centernél, de az már zárva volt. Egy kolléga viszont épp ekkor érkezett meg a szálláshoz, aki elmondta, hogy menjünk a kempinbe, mert amikor ő onnan eljött, még volt néhány hely, és van ott Backpacker’s campsite is. Mire odaérünk, a bódéban már nem volt senki, de a kempingfelelőst megtaláltuk, és megengedte nekünk, hogy a közeli dombtetőn lévő Backpacker’s kempingben két éjszakát is eltöltsünk egymás után. A szabály elvileg az, hogy a gyalogtúránk előtti és az azt követő éjszakán szabad használnunk ezt a kempinget, és hát mi másnap gyalogtúrázni terveztünk, csak éppen nem több napos, hosszú túrára terveztünk indulni, hanem csak dayhikes-ra vagyis egynapos gyalogtúrára. Szóval így kiforgatva a szabályokat a két éjszakára amúgy is lehetőség lenne, de mi azért jobbnak láttuk megbeszélni. Már sötétben toltuk fel a dombra a bringákat, amelynek az oldala természetesen meredek és csúszos volt, csak hogy még legyen egy kis utolsó kihívásunk itt 2500 méter magasan.

A Yosemite-patak völgyéből kimászva a nyeregben indítottam egy timelapse felvételt a mögém szerelt kamerával, de mivel 15fps-re állítottam a sebességét, elég hosszú lett és számotokra talán unalmas. Azért ha valaki szeretné így is átérezni a leírt élményeket, kattintson a Play gombra! ;)

Történt 2014. június 28-án, tekertünk 67km-t 9,8km/h-s átlaggal, közben kb. 1200m mászva, nettó 6 óra 49 perc alatt. Fotók kiválogatva, átnevezve, átméretezve, berendezve, beillesztve és az egész a videókkal összeszerkesztve (ez több idő mint megírni az egészet), és megírva július 25-én. :)

Yosemite #3 – Fel az égig érő fákig

július 29th, 2014 6 hozzászólás

A Yosemite völgyből nagyon nehezen indultunk el, nagyon megszerettük ezt a helyet. De azt is tudtuk, hogy máshol éppilyen szép vagy még szebb lehet, ezért utolsó este pakolni kezdtünk, majd reggel folytattuk a sátorfánk fölszedését. Ez lassacskán ment, sok holmink van, nálam még hagyján, hiszen nálam néhány nagy holmi van, de Zitánál sok apró, ezért neki nehezebb pakolnia.

26 ezer kilométer

Azért elkészültünk valahogy a délelőtt folyamán, és még két másik túrakerékpárossal is sikerült eszmét cserélni, valamint néhány holmit az utolsó pillanatig tölteni a mosdóban lévő konnektorokról.

Nem indultunk el egyből kifelé a völgyből, mert még nem sikerült jó fotókat készítenünk ezekben a reggeli fényekben amikor a Nap szépen megvilágítja a völgy északi oldalában magasodó sziklafalakat, és a vízesések vízesését, a Yosemite Falls.

A Yosemite Falls, végre teljes pompájában – teljes fényárban :)

Ezt most pótoltuk, gurultunk egy néhány kilométeres kört a völgy közepében, és közben meg-meg álltunk ismét megcsodálni ezt a gyönyörű tájat, amelyben 5 napig laktunk. És most végre árnyék nélküli fotókat is sikerült lőni, ezt kihasználva egyben a 26000km-t is megünnepeltük. Ezt valahol felfelé jövet kellett volna, ha méterre pontosak akartunk volna lenni, de akkor volt nagyobb bajunk is ennél, és azt is sejtettük, hogy itt jobb hátteret találunk majd a 26 ezres fotóhoz. :)

26!

Miközben ezt a képet komponáltuk, egy magyar páros észrevett minket és odajöttek köszönni. :) Ők egyébként nem az első magyarok voltak a Yosemiteben, előző nap is leszólított minket a gyalogos hídon egy férfi, aki a párjára várt épp. :) Kicsi a világ, és tele magyarokkal. :) Nekünk pedig már csak 14 ezer kilométer van hátra hazáig. Repül az idő és repülnek vele a kilométerek. Furcsa, de ez már nem tűnik soknak. :) Pedig azért még van hátra bőven.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A fényképezkedés után még megcsodáltuk a patakot is utoljára, aztán elindultunk kifelé a völgyből. Olvass tovább…