Nászút a Föld körül

Catlins #3 – Egy eltévedt pingvin, két zászló, két cápatámadás, egy jóhír, és egy mindent túlélőlt őshüllő

Zita gulyáslevest készít John-nal, odakint kattog a gép, timelapse-et készít a legelő alpakákról (van belőlük 50 a kertben) és ma egy nagyon-nagyon jó hírt kaptunk, ami miatt megszakítjuk az utat, és holnap stoppolunk fel Queenstownba, majd Alexandrába. Az is lehet, hogy először a bringákat hátrahagyva, nélkülük megyünk fel, hogy gyorsabbak legyünk, ezt még nem döntöttük el. Hogy mi ez a jó hír, azt a végén majd elárulom, amikor ide érünk a naplóval, most kezdjük ott, ahol legutóbb abbahagytuk.

Egy eltévedt pingvin álldogál a napon

Reggel a 100 dolláros lakosztályunkból áttekertünk a Curio-öbölbe, volt egy-két emelkedő út közben, ahogy azt a kocsiból már előző este láttuk, de egyik sem volt vészes. Nick-et sajnos nem találtuk a szörfiskolánál, és azt mondta a barátnője, nem is lesz a környéken délután 4-5 óráig, így sajnos wetsuit-ot, vagyis neoprén ruhát a hideg vízbe a delfinekhez sajnos nem kaptunk egyből.

Zita a sütőben több napra előre elkészítette a reggelire való müzlinket: müzli, mogyorók, egyéb magok összekeverve fahéjjal, elkeverve gyümölcslében feloldott mézzel, majd mindez megpirítva, aztán ha kihűlt, tört étcsokoládévaál összekeverve. :) Az ötletet nagyon köszönjük Adriennek! :)

A 100 dolláros lakosztály

A falu korabeli börtöncellája

És egy korabeli traktor maradványai :)

Úton Curio-bay felé

Ugyanez a mélyedés a másik oldaláról fotózva, csuklóból hátrafelé, fölfelé tekerés közben! :) Olyan, mintha rajzolták volna az utat, nem?

A kemping félszigetéről gyönyörű kilátás nyílt az öbölre, és az egész környéket beragyogta a nap, jó hangulatú volt az egész. Épp elengedtük volna kicsit magunkat ebben az életérzésben, amikor az öböl bal, sziklás partja mentén valami furcsát láttunk mozogni a vízben! Mi lehet az, csak nem delfinek, máris kiszúrtuk volna őket? Olvass tovább…

Van asztalom, székem, Zita mosógéppel mos, és a müzlit egy sütőben pirítja össze a magokkal. Mindez száz dollárba került, de nem mi fizettük ki és nem is nekünk lett kifizetve, de ki lett fizetve és a rendelkezésünkre lett bocsájtva. Hogy ez hogy történt, azt a végén megtudjátok, legyen elég annyi, hogy két órája még a béka segge alatt volt a morálom, most meg leültem naplót írni, pedig ilyet nem szoktam, ha rossz kedvem van. Hát már nincs.

A Purakanunui vízesés és az antakrtiszi szél

Szóval legutóbb ott hagytam abba, hogy pihenőnapot csaptunk a domb tetején. Produktív pihenőnap volt, mert megírtam a naplót, megírtam egy cikket, amiről később kiderült, hogy honor (fizetség) is jár érte, és egy bejegyzést is beszerkesztettem.

Másnap esőre keltünk, vagyis nem keltünk fel az eső miatt, csak a tervezettnél később. Kényelmesen megreggeliztünk, majd a sátrat már nagyjából szárazon raktuk el. Csak amikor elindultunk, akkor vettük észre, milyen jeges szél fúj, mintha egyenesen az Antarktiszről érkezett volna. Ez egyébként nincs kizárva, hiszen már csak pár ezer kilométer ide a legtélibb-legdélibb kontinens. :)

Kerek egy egész kilométert gurultuk így egy parkolóig, ahol leraktuk a bringákat a WC tetős előtere elé, mert megint rákezdett az eső. Ez a parkoló azért volt ott, ahol, mert innen indult egy ösvény a Purakanunui vízeséshez. A tábla 10 percet mondott oda-vissza, de valójában még ennyit se kellett mennünk a páfrányos erdőben. Kereszteztünk egy hidat, majd már ott is voltunk a vízesés felső sarkában, ahonnan az ösvény egy hajtűkanyaron át vitt le az aljából. Innen pofás kilátás nyílt a vízesésre és amikor nem sütött be a lombok között rá a nap, egész jó fotókat is lehetett csinálni róla. Olvass tovább…

Az alagút part (Tunnel Beach) és a tengeri haj

Már délután négy is elmúlt, mire végre el tudtunk indulni Todéktól. Mert ugye nem keltünk túl korán az esti varrás és blogolás után, aztán meg még egy adag mosást is beraktunk, és Zita varrt még két fejkendőt is. Búcsúzáskor megkérdeztem Todot, hogy hol vannak azok táborhelyek, amiket emlegetett, és hogy merre érdemes elindulnunk Dél felé. A parti útról sok jót mondott, ezért a belsőbb, rövidebb és egyszerűbb szárazföldi út helyett végül ezt a hosszabb és szintesebb, de szebb utat választottuk.

Így a híres Tunnel Beach-et is útba tudtuk ejteni. Néhány dombot ehhez meg kellett másznunk, de ezek a mászások most valahogy hihetetlen nyugalommal és türelemmel teltek, egykettőre fent találtuk magunkat minden dombon. Talán 20 percbe se tellett és máris ott voltunk a Tunnel Beach felett a parkolóban. Először csak egy fényképezőgépet vittünk magunkkal az oda-vissza 1 órásnak írt sétára, de aztán gondolván, hogy az ördög sosem alszik, visszaszaladtam a két iratos táskáért és a pénztárcánkért, amelyeket így végül magunkkal vittünk és nem hagytunk a bicikliken.

A gyalogút le a Tunnel Beach-hez

Fogalmunk sem volt róla, hogy mit várjunk a Tunnel Beach kapcsán, csak azt hallottuk, hogy szép és hogy apály idején egy alagúton le lehet sétálni valami sziklás part aljába. A barna sziklákat már elég hamar kiszúrtuk és lent a tenger mellett egy, a tetején füves, az oldalán sziklás félszigetet is láttunk, ami jó 50 méterre benyúlt a tengerbe, és az egyik oldalán át lehetett látni. Olvass tovább…

Új álom: új ágyakon

Első nap Dunedinben ki se mozdultunk nagyon a házból, csak Zita mosta le a bringákat. Tegnap viszont nagyon szép napunk volt. Lementünk a közeli Bivauc Outdoor boltba, ahol éppen leárazva árulják a híres-neves, szuper kényelmes és meleg és kicsi és könnyű, 2 év garanciás Exped matracokat. Ezeket mentünk le bevizsgálni, mert már sok embertől sok jót hallottunk róluk, és a mi Decathlonos 2-3cm-es matracaink hát hogy is mondjam… Kicsit elhasználódtak már, elég rájuk feküdni és 1 perc múlva már érezzük a talaj hidegét a testünkkel, olyan hamar leeresztenek. Mérlegelve a tényt, hogy az egészségünk a legeslegfontosabb a világon, és hogy a földi időnk talán egyharmadát alvással töltjük, eldöntöttük, hogy beruházunk. Sajnos a legnépszerűbb típusú matracból már egész Új-Zélandon nincs raktáron, de az eggyel vastagabból, a 9cm-es Exped Synmat UltraLight Mediumból (183×52×9cm) még épp kerítettek két darabot, az egyik a mai napon fog megérkezni Christchurchből. Ezeknek darabja leárazva 143 dollár, vagyis 27170 Forint. Igen, ez brutál drága! :) De ha azt nézzük, hogy ezek lesznek az ágyaink a hátralévő időre, és hogy két év garancia van rájuk… és ha le tudnám írni, milyen kényelmesek a régi matracaink után… :) Ki tudtunk próbálni egy mintadarabot. Szóval nagyon jók és nagyon örülünk nekik és már nagyon várjuk, hogy végre hívjanak a Bivauc-tól, hogy mehessünk értük. Még egy „pumpbag”-et is veszünk hozzájuk, az utolsó bolti darabot, ami ki volt állítva, így az eredeti 40 dolláros ára helyett majd olcsóbban kapjuk meg, de garancia nélkül.

Így fest az új hálószobánk az új ágyakkal és azok pumpájával (ez a fotó pár nappal később készült)

Ez tulajdonképpen egy szelepekkel ellátott, felül összetekerős, nagyon könnyű „Drybag”, vagyis vízálló zsák, amibe levegőt gyűjtve, a tetején összepréselve azt a matracokba juttathatjuk, nagyon könnyen és nagyon gyorsan. Amikor pedig nem erre használjuk, akkor lehet benne ruhát tárolni. A matracok pedig könnyebbek, mint a régiek, 600g körül van darabjuk. :) Összecsavarva méretre kb. ugyanakkorák vagy kicsit kisebbek, mint a régi matracok.

A legmeredekebb utca és a legfotogénebb épület

A matrac kiválasztása után még elmentünk, megnéztük a „világ legmeredekebb utcáját”, és „Új-Zéland legtöbbet fényképezett épületét” vagyis a helyi vasútállomást, ahová megérkeztünk volna, ha folytatjuk a sínek mentén, vagyis Middlemarchtól a vonattal utazunk.

Ezen az utcán tudtunk legurulni a városközpontba Todtól

Persze ez a két órás út nem ért meg nekünk közel kétszáz dollárt (helyette inkább matracokat vettünk alig több pénzért min. két évre!), ezért jöttünk biciklivel Dunedinbe. :) Ez a sok leg- leg- leg- egyébként nagyon érdekes, hisz honnan a viharból veszik, hogy itt van a legmeredekebb utca az egész világon, valaki bejárta a világ összes utcáját, vagy műholdas képeken bevizsgálták az összes utcáját a Földnek? Nem hiszem, hogy ilyet csináltak, mint ahogy azt sem hiszem, hogy pont ez az utca lenne a legmeredekebb e Föld kerekén, de ez most mindegy is, a lényeg az, hogy jártunk egy bazi meredek utcánál, amit ők a legmeredekebbnek hisznek, és igazából ez jó buli volt, jól éreztük ott magunkat, csináltunk néhány fotót, és jól elvoltunk. Olvass tovább…

Viaduktokon és alagutakban

Mikor végre elindultunk valamivel délután két óra után a második napi Otago Rail Trail szakaszunkra, már javában tűzött a nap. Ami jó hír volt, tekintve hogy a délelőtt még borús, szürke időben reggeliztünk. Először földek között hajtottunk, a megint nyílegyenes, enyhén emelkedő töltésen. Ez sokszor mélyen a szántóföldek dombjaiba vájva haladt, így keresztezhettük a főútat is egy azalatt áthaladó apró alagúton. Ez olyan jól nézett ki a háttérben a dél felé még havas hegyekkel, hogy itt meg is álltunk kicsit fotózni, amíg az egyikünk a fényképezőgéppel ügyeskedett, a másik visszagurult az aluljáróhoz, hogy valami élet is legyen a képben.

Aluljáró a Rail Trail-on – Az alagút mögött, a hegyek tetején azok a fehér foltok hófoltok! :)

Valamivel később átkerültünk a főút jobb oldalára, és olyan dombok előtt találtuk magunkat, hogy fogalmunk sem volt, merre fog folytatódni a mi kis utunk, amit azért szerettünk, mert tudtuk, hogy nem emelkedhet soha meredeken, hiszen a 100 éves gőzmozdonyok különben nem lettek volna képesek felkapaszkodni rajta. A rejtélyre hamarosan fény derült, Olvass tovább…

Igen, nem csal a szemetek, ez itt egy új bejegyzés, Új-Zélandról, közvetlenül Indonézia közepe után. A blogban így egy fél Indonéziát, Kelet-Timort, Ausztráliát és fél Új-Zélandot átugró rés keletkezik, és ez minket is zavar, de ettől még szeretnénk folytatni a blogolást, és reméljük ennek Ti is örültök. A legkönnyebben úgy tudjuk folytatni a blogrollt, ha a jelenről írunk, talán így a legkönnyebb írni és így lesz a legszínesebb, legérdekesebb is a végeredmény. Pár hónapja sok hónapnyi őrlődés után feladtuk a folyamatos blogolást, mert azt vettük észre, hogy már a nyúl viszi a vadászpuskát, és a sok iromány az út élvezetének rovására megy. Most mégis újra kezdjük, de már nem merünk semmit ígérni. Talán lesz hétfőnkként és csütörtökönként egy-egy bejegyzés, talán csak hétfőn, talán az se. De igyekszünk, és meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Próbáltuk a dolgokat egyszerűbbé, gyorsabbá tenni a blogbejegyzések megszülése körül. Amint azt látjátok, most már csak egyféle méretű és formájú képek vannak, viszont azok legalább képaláírásokkal. Rájuk klikkelve a felugró ablak még most sem működik, de talán ebben is segít nekünk majd valaki. (nem bírjuk életre lehelni a Lightbox plugint, valamelyik WP-frissítés óta ilyen, nagy kupi van a blogmotor körül, bár reméljük, ez kívülről nem látszik). Egy másik változás, hogy ismét vannak hirdetések a főtörzsben, ez most nem egy konkrét partnerünké, hanem dinamikus Google Adsense, tehát “ők” találják ki, melyik hirdető illik a honlaphoz vagy az olvasójához. Elnézést kérünk ezért, de mi is pénzből élünk, bármennyire is próbáljuk ezt okosan és ügyesen tenni. :) Ha nagyon zavarnak itt a nagy, mozgó hirdetések, a használj valamelyen Adblockert a böngésződhöz, amellyel könnyedén eltűntetheted őket! ;) Minden hozzászólást, észrevételt, építő jellegű kritikát szívesen veszünk és jó olvasást kívánunk Nektek!

Rail Trail, delfinek és erdőkert – Jó lesz nekünk!(?)

Először a French Ridge nevű házhoz gondoltam, hogy oda kéne túráznunk a Mt. Aspiring Nemzeti Parkba, mert onnan állítólag több gleccsert is látni. De mikor írtunk Lisa-nak, hogy letehetnénk-e nála a bringákat, kiderült, hogy otthon sincs Wanakában és most nem tud segíteni nekünk. Így maradt a másik terv, vagyis hogy irány le délnek, a déli sziget legaljába. Ahogy elkezdtem tervezni az útvonalat és utánanézni a dolgoknak, kiderült, hogy ez még egy jobb választás. Alexandrától, alig 30km-re Cromwelltől indul egy Otago Central Rail Trail nevű útvonal, ami végig régi vasúti útvonal helyén halad, magyarul sosem meredek, külön helyen megy az autóúttól, és csak murvával van borítva. Állítólag gyönyörű szép, alagutakon, viaduktokon is halad néha. Ezután jön majd Dunedin, amiről kezdetben semmit nem tudtunk, de mióta tudjuk, hogy odamegyünk és ezt elmondtuk embereknek, már sejtjük, hogy egy jó hely lehet, főleg, hogy olyan Warmshowers-es figurát sikerült kifognunk magunknak, akinél van varrógép (belső betéteket, „ágyneműt” csinálni a hálózsákok belsejébe, hogy ne legyenek koszosak, se hidegek ezeken a 0 fok körüli éjszakákon) és maga is dumspter dive-ol, állítólag már 2010 óta nem költ ételre, hanem mindent a kukákból szerez és örömmel elvisz minket is a szupermarketek mögé. :) Erre már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan csinálja egy profi, aki már így él és az élete része lett. Nem a boltba megy kaját szerezni, hanem a bolt mögé. :)

Cromwell a folyó túloldaláról

Na, de azután pedig jön Curio Bay, ahol fókákat lehet nézni egész közelről és él egy csoport Hector delfin az öbölben, közel lehet úszni hozzájuk. :) Ezután Invercargill, most, hogy végre megtanultam helyesen leírni a nevét a városnak.. – azt hiszem. Utána Riverton, ott van egy világhíres permakultúrás erdőkert, már nekik is írtam, ahogy egy Curio Bay-i szörfiskolának is, akiktől tudunk majd bérelni, vagy remélhetőleg együttműködés keretében kapni egy-egy neoprén ruhát, hogy ne fagyjunk szét a tengerben.

Mióta az előző mondatot befejeztem, eltelt 36 óra és már vissza is írtak, hogy kapunk ruhákat ingyen. :) Szóval megyünk a delfinekhez! Olvass tovább…