Archívum

‘ramadán’ cimkével ellátott bejegyzés

Chittagong – A világ legszörnyűbb városa?

szeptember 18th, 2012 12 hozzászólás

Fekvőkerékpárokkal a kikötőbe

Azzal, hogy kitaláltuk a kijutásunk mikéntjét Dhakából, a kalandok még éppen csak elkezdődtek. Másnap hajnalban keltünk és indultunk a Sadarghat hajóállomásra a bringánkon. Eleinte könnyű volt, mentünk a nagy sugárúton, még nem volt nagy forgalom. Aztán elérkeztünk arra a pontra, ahonnan a soksávos utakon már nem lehetett folytatni a gurulást a kikötő felé, és innentől egyből érdekesebb lett a menet. A kis utcán való közlekedésről videót is készítettem, utólag magam sem értem, hogy voltam erre képes:

Ez bizonyára nem sikerült volna kezdő rekusként, vagy akkor, ha nem kaptunk volna néhány hónap kiképzést a dél-ázsiai káoszból eleddig. :) Ha belegondolunk, tulajdonképpen szép, hogy így tud működni minden, emberek hajtotta, csilingelő riksákon szállítanak mindent, vagy épp nagy, kétkerekes kocsikon húzzák a holmit. Most mikor írom, csak ekkor gondolok bele igazán, hogy miért ennyi az ember hajtotta járgány. Bizonyára több oka is van, pl. hogy szűk az utca, és ahogy azt megtapasztaltuk többször, itt egy teherautó hamar elakadna, de emellett talán nyomos indok rá az is, hogy itt Bangladesben kétségtelenül sok az ember, és ez itt Dhaka, ide „jön fel” mindenki munka reményében vidékről, és gondolom rettentő olcsón be lehet őket fogni ilyen melókra. Ekkora szegénység, és ilyen sok ember ilyen kevés helyen talán nincs is máshol a világon, tehát valahol törvényszerű, hogy itt lássuk a legtöbb, legkülönbözőbb közvetlen ember, s nem gép végezte munkákat.

Hajóval Chandpurba

A kikötőhöz pont egy hajó indulása előtt érkeztünk meg, épphogy áttoltuk a bringákat a pallókon a hajó orrába, az már tolatott is kifelé a vízre. Ezzel szerencsénk volt, mint ahogy a hajó orrával is, ugyanis rögtön itt parkolnak a szállított járgányok, amelyekből egyébként nincs sok: egy motorkerékpár, és a mi két bringánk. Chadpurba dél környékén érkeztünk meg, én addig le tudtam dőlni egy falnak, ahová nem vert be az eső, és ki tudtam magamból gépelni egy bejegyzést. Innen a hajóorrból nagyon nem is mozdultunk el, csak egy-egy alkalomra, hogy felkeressük a mosdót. Ez a távollét Zitának jó negyed órába telt, és ezt csak akkor értettem meg, amikor én is elindultam, hogy könnyítsek magamon: mivel a nagy vasajtót bezárták, hogy ne jöjjön előre a sok kíváncsi népség minket bámulni és ne borítsák fel a hajót, ezért a hajó külső peremén (ahonnan a zsákokat dobálták le a másik hajóról a Dhakába érkezésünkkor) kellett végigsétálni egy hátsó bejáratig, ahol bejuthattunk a fedélzetre. Olvass tovább…

Szeretjük a ramadánt, a monszunt, és leginkább Bangladest :)

augusztus 10th, 2012 4 hozzászólás

Szeretjük a ramadánt, a monszunt, és leginkább Bangladest :)

Rangpurból egy vidám rajtot vettünk, ez részben Shah Alamnak és Mahidnak volt köszönhető. Kivezettek minket a városból, így az irányra nem kellett figyelnem, csak a forgalomra, és valahogy az sem volt olyan szörnyű, mint vártuk. Persze még így is őrületes riksatömeg mellett haladtunk, de ezt most inkább élveztük, mintsem, hogy zavart volna. Kint a város szélén aztán elbúcsúztunk a srácoktól, és nekivágtunk az útnak, egyenesen le dél felé, Bogra irányába. A terv az volt, hogy minél előbb hajóra szállunk. Ezt azért terveztük így, mert ekkor még 6-7 napig szednem kellett azt a nyavajás antibiotikumot, és így nem akartunk bringázni. Eleve éppen csak meggyógyultam, plusz az antibiotikum méginkább leszívja az erőm… Banglades különben is a folyóiról (is) híres, és az útikönyv is hangsúlyozza, hogy ha itt vagyunk, akkor a hajózást ki kell próbálni. Az ország nagy része amúgy is víz, hát most akkor megjárjuk ezt is, közben pihenünk, és mégis haladunk. Hajóra szállni legközelebb Bogra alatt, Sirajganjnál van esélyünk, innen 2-3 napi bringaföldre. Azt, hogy hová megyünk hajóval, majd eldöntjük ott a kikötőben, amikor kiderül, hogy hová mennek hajók. Megtanultuk már, hogy Ázsiában nem nagyon szabad semmit előre tervezni, mert semmi sem történik úgy, ahogy eltervezzük – ezért már nem is igen tervezünk, csak remélünk, de azt se nagyon, nehogy nagyot csalódjunk! :)

Az út délnek jó minőségű volt, igaz, itt már kicsit nagyobb forgalommal találkoztunk, mint korábban, de ez még mindig elviselhető volt. Amikor megálltunk, egykettőre tömeg vett minket körül, és ez még mindig zavart minket egy kicsit. A rövidebb megállóknál nem volt különösebben baj, hogy páran bámulnak minket, de amikor ebédelni szerettünk volna, akkor annyira nem tetszett, hogy körénkgyűlnek. Először csak egy teára és süteményre álltunk meg, ekkor vonalat húztunk a sárba a bringák körül, és ez nagyjából működött ezúttal. Nem gondoltuk volna, de az időközben elkezdődött ramadán is segítségünkre volt. A kis teázók és éttermek ugyanis nem zárnak be ekkor, csak egy ponyvát húznak az utcafront felőli oldalára a vendéglőjüknek. Ennek színe általában fekete, és bentről kifelé, a fény felé mindig kilátni picit ezen keresztül, viszont befelé, a sötét helyiségbe nem látnak be. És ami még jobb, nem is jönnek be, mivel ugye ramazan van! Vagy legalábbis nem annyian! :) Így viszonylag nyugalomban tudunk üldögélni odabent, és a bringákra is rálátunk. Ennek köszönhetően csak 5 percenként kell kirohangálnom, nyomatékosítani a tömegben, hogy a vonal még mindig létezik, és ne lépjék át, pláne ne nyúljanak a kerékpárokhoz. Olvass tovább…