Archívum

‘Szamarkand’ cimkével ellátott bejegyzés

Szamarkandtól Denau-ig – Egy hosszú napon fél Üzbegisztánon át

október 26th, 2011 7 hozzászólás

Stoppolás és alkudozás a buszállomáson

Már említettem azt hiszem, de a biztonság kedvéért megismétlem: Szamarkandból úgy terveztük, hogy 1-2 nap alatt útjutunk Dushanbe-be, mert úgy voltunk vele, hogy ha már október második felében járunk, jó lenne minél előbb eljutni a Pamírba és inkább ott biciklizni, de ott minél előbb, mert ott novemberben már -10, -20 fokok is repkedhetnek a 4000m magas fennsíkon, na meg aztán ott lesz a KKH is. Szóval ismét úgy döntöttünk, hogy teleportálunk pár száz kilométert, persze ez most nem volt olyan egyszerű, mint eddig, mert Üzbegisztánban a buszmenetrend teljesen ismeretlen fogalom.

Amikor Szamarkandban megérkeztünk a reptér melletti buszállomáshoz, közölték velünk, hogy innen nem indul busz se Termiz, se Denau felé, hanem menjünk ki a várostól keletre található, valamilyen Kanal nevű buszmegállóhoz, onnan indulnak shared taxik, és néha nagybuszok is. Áttekertünk a 10km-re lévő buszmegállóhoz, közben szépen felkelt a nap, vehettük le a lastexeket, mert felmelegedett az idő. A busz- és taxiállomás gyakorlatilag egy nagy, széles és hosszú útszéli parkoló volt, aminek a mentén sok-sok bolt és vendéglő épült ki. Itt kezdtünk el kérdezősködni a busz után. Ez nem volt nehéz, mert persze szokás szerint azonnal egy tucat ember körbeállt minket, és kezdték kérdezni, honnan vagyunk („Átkudá?”) és kik vagyunk. Mi gyorsan válaszoltunk, aztán a lényegre tértünk. Mikor jön busz, illetve ki mennyiért tudna elvinni minket Termizbe, vagy Denauba. Utóbbira többen is jelentkeztek, de csak autójuk volt, mindenki Daewoo Nexia-val nyomja, ezek rendes „sedan” személyautók, és persze a csomagtartójukban ott figyel az LPG gáztartály. Ennek ellenére több sofőr is odajött hozzánk, hogy elvisznek minket 100 dollárért, és igen, a bringa is befér vagy felfér a tetőre. Teljesen meg voltak huzatva ezek a csávók, egyrészt azért, mert a 100 dollár fejenként erős túlzás volt, másrészt mert képesek lettek volna megpróbálni betuszkolni a bringákat az autóba – ami számomra az autókat meglátva első pillantásra világos volt, hogy lehetetlen. A tetőre felpakolás még morbidabb ötlet volt, a bringákat és az autókat is tönkrevágták volna vele… Olvass tovább…

Szamarkand látnivalóiról

október 25th, 2011 1 hozzászólás

Feltöltődés a Bahodir udvarán

A második esténkről Szamarkandban, Bahodir-éknál már írtam, ez volt az az este, ami nehezen indult, de aztán annál jobbra sikeredett, miután Zita visszatért a miséről, igen jó hangulat kerekedett és késő estig beszélgettünk Graham-el és még néhány másik utazóval.

A Bahodir udvarán van egy fal, ami tele van ragasztva nagy térképekkel a világról és a környékről. Ez a fal arról híres, hogy mindenki itt hagyja a „névjegyét” rajta, aki itt járt. Megtaláltuk rajta Clement és Emelie kártyáját is, valamint sok másik kerékpárral világot járó pár vagy társaság fényképeit vagy rajzait is. Igazából ez a fal is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a morálom a tízes skálán pár óra alatt -2-ről +12-re ugrott, mert nagyon jó volt látni, hogy mennyi-mennyi hozzánk hasonló utazó van a világon, elég volt csak ránézni néha-néha egyikőjük fotójára a falon, vagy az itt hagyott mondataikat elolvasni, és új erőre kapott bennem a láng, ami az utazás utáni vágyamat fűti. Sok nehéz és kemény pillanat van egy ilyen úton, de elnézve ezeket a fényképeket – és a saját élményeinket, ezek mellett is megéri egy ilyen útra felkerekedni, mert eljönnek majd azok a pillanatok is, amik minden addigi nehézségért kárpótolnak.

Emellett Graham is rengeteget bíztatott minket, hogy vágjunk neki a

Pamír magashegyi útnak, lesz ami lesz, biztosan nagy kaland lesz és – ha hideg is, de – felejthetetlen élmény!
A Pamírról azt írják a különböző internetes fórumokon az ott járt emberek, hogy bár novemberben kezdenek a komoly mínuszok repkedni, de az út egész évben járható, csupán néha fordul elő, hogy egy-két napra nem járható a hirtelen leesett nagy hómennyiség miatt. Magyarul kemény menet lesz október végén-november elején, de ha megvan hozzá az elegendő idő, minden körülmény között teljesíthető. Olvass tovább…

Napjaink Szamarkandban

október 24th, 2011 Nincsenek hozzászólások

Az esték a Bahodir B&B-nél – Bridget és Graham

Szamarkandban eltöltött három napból leginkább a Bahodir-éknál esténként eltöltött percek maradtak meg. A szállónak van egy hátsó udvara, ahol a reggelit és a vacsorát szolgálják fel, és ahol egyébként szinte a nap minden időpontjában találkozhatsz egy érdekes utazóval a világ legkülönbözőbb pontjairól. Mert aki Üzbegisztánba látogat, az már valamennyire szofisztikált utazó kell, hogy legyen, ugyanis ez az ország, noha rengeteg gyönyörű turisztikai célponttal rendelkezik, még nincsen annyira felfedezve, még nem tartozik a legkedveltebb turista desztinációk közé, ugyanakkor már megtalálhatóak a turisták, akik egy része szervezett úttal érkezett, a másik halmazuk viszont kerékpáros, vagy hátizsákos turista, aki magának szervezi az utazását, mint ahogy mi is. Ez utóbbi halmaz legérdekesebb egyénei mind megtalálhatóak voltak Bahodir-ék udvarában, ahol érkezésünkkor legalább 5 túrakerékpár parkolt. Nem csoda hát, hogy ahogy befutottunk a fekvőbringáinkkal, egyből magtalált minket Bridget és Graham, a londoni házaspár, akik most csak egy 8 hónapos útra indultak Almaty-ig otthonról, de 20 évvel ezelőtt körbeutazták a Földet kerékpárral két és fél év alatt, pontosan úgy, ahogy mi is tervezzük most. Olvass tovább…

Qiziltepa-tól Szamarkandig – Kódorgás Üzbegisztánban

október 21st, 2011 1 hozzászólás

Bringával Navoi-ig

Qiziltepa-ból hosszú napon indítottunk. Korán keltünk, hogy elcsípjük a reggeli buszt, erre azonban nem került sor, mert végül úgy döntöttünk, délután egyig bőven van időnk letekerni Navoi-ig az 50km-t, ami még akkor is sikerülhet, ha szembeszelünk lesz. Hát persze, hogy az lett, de nem morogtunk rajta, ha 15km/h, akkor annyi, a lényeg, hogy haladunk és még így is oda tudunk érni időben. Reggelizni a város után álltunk meg, egy étteremnek hitt helyen. Errefelé sok bolt és étterem nincs kitáblázva, csak akkor jössz rá, hogy hol vagy, amikor belépsz az ajtón. Így történt, hogy mi tea után kérdeztünk, és igenlő válasz után beléptünk egy ajtón, amiről kiderült, hogy két kedves öreg lakhelye, nem pedig teázó, pláne nem étterem. Ellenben a kedvesség az megvolt ezen a helyen is, és eltöltöttünk együtt pár kellemes percet. A tea mellé főztünk magunknak egy kis rizst, Zita a hasmenése miatt ugyanis csak ilyen egyszerű ételeket ehetett, én pedig az egyszerűség kedvéért szolidarítottam vele, és én is natúr rizst reggeliztem. Embereink itt is megkínáltak vodkával, de elsőre könnyedén megértették, hogy nem kérünk, és többet nem is kínálták. Ezt már-már furcsáltuk a tegnap esti „orvosok” után, persze örültünk neki nagyon. A rövid barátságot egy közös fényképezés zárta, majd folytattuk utunkat az egyébként igen üres tájban. Olvass tovább…