Nászút a Föld körül

Nem volt könnyű hajnalban kelnünk, de végül sikerült, és nem sokkal a tervezett idő után el is indultunk Siem Reap-ből az Angkorhoz. Míg hajtottunk, sok turistával teli riksa elhúzott mellettünk, és már javában világosodott is, de nem, végül nem igazolódott be a félelmem, nem késtük le a napfelkeltét a legnagyobb és leghíresebb templom előtt. Viszont helyet már nem kaptunk az első sorban, de még a másodikban és a harmadikban sem. Az Angkor Wat előtti kis tavacska partján őrült nagy tömeg várta már a napfelkeltét, mikor odaértünk. Az ugyanis állítólag nagyon szép, ahogyan visszatükröződik a víz felszínén a templom körvonalával.

Nem bírtunk felocsúdni a tömeg méretén, és tudom, ez nem szép, de ezzel számomra egy kicsit már el is vesztette az egész az eredeti varázsát. Azt gondoltam, leszünk majd néhány tucatnyian, és hangulatos lesz az egész, de ehelyett valami tömeghisztéria volt a tóparton, és ha összeadtuk volna annak a sok tükörreflexes fényképezőgépnek az árát, szerintem kijött volna az összegből jó néhány földkörüli út ára. :) Na de ne irigykedjünk, elvégre nekünk is lehetne olyan, de mi egy másik utat választottunk. Csüggedni pedig nem csüggedtem, csak épp a mi kis fényképezőgépünket a többiekével 180 fokkal ellentétes szögben beállítva tettem le egy kőre, és indítottam el rajta az 5 másodpercenkénti végtelenített felvételt.(1:02-1:07) Gondoltam, hogy ha majd tényleg jön a nap, kicsit megfordítom, hogy az is benne legyen az ekkor a fejemben már körvonalazódó kisfilmben, de ekkor történt egy kis baleset. Olvass tovább…

Angkorvat, a „fővárosi templom”

Bizony, így írja a magyar Wiki, Angkorvat. Ez nekem kicsit meredek, úgyhogy én maradok továbbra is az Angkor Wat-nál. Ugye nem zavar senkit?! :) E két szó egyébként annyit jelent, hogy „fővárosi templom”. Élt itt egy II. Survayarnam nevű istenkirály, mert a 12. században ez volt a divat, az istenkirályság, vagyis hogy a királyok valamiféle félistennek képzelték magukat, vagy legalábbis valakinek, aki olyan magasságos, hogy a halála után majd egyesülni fog valamelyik istennel, esetünkben Visnuval. Merthogy ők kezdetben hinduk voltak, erre utal az egész Angkor Wat építészete és szobrai, amelyek egyébként mind az előbb írt célt szolgálják, a templom a földi és az égi lét közötti kapcsolatot testesíti meg.

Az okokról megoszlanak a vélemények, de a Wiki azt írja és én neki hiszek, hogy anno az itt élő khmer népek olyan ügyesen elterelték a Siem Reap folyót ezekbe a négyzet alakú csatornákba és hatalmas téglalap alakú víztározókba, hogy ezzel a hosszú száraz évszak alatt is tudtak földművelni a parasztok, így egy évben háromszor is arattak. Ez okozta ennek a birodalomnak az ideig-óráig tartó virágzását, amely állítólag akkora volt, hogy Ázsiában csak a kínai császárság ért fel vele. A 14. században VII. Jayavarnam új fővárost épített az Angkor Wat-tól nem messze északra. Ez az Angkor Thom, ennek a közepén található a Bayon templom, és innentől számítva már a Buddhizmust követték az angkoriak. De persze mint mindig, ide is beköszöntöttek aztán a csúnya idők.

A 15. században sziámi betöréseknek és fosztogatásoknak köszönhetően a birodalom gyors hanyatlásnak indult, a főváros kiüresedett, de teljesen soha nem volt elhagyatott, igaz a dzsungel nagyon szépen körbenőtte.

A 20. században felfedezte a nyugat Angkor Wat-ot, és ma már több nemzetközi szervezet is ügyeskedik a megóvásán és a felújításán, mialatt ez lett Kambodzsa messze legnagyobb turistalátványossága és egyben az ország nagy büszkesége és jelképe is. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy még a kambodzsai nemzeti zászlón és a címeren is az Angkor Wat díszeleg. Egyébként az Angkor Wat csak a legnagyobb, és egyben az egyik legrégibb és legjobban megmaradt templom, de mivel ez a leghíresebb, így az egész környék megörökölte tőle ezt a nevet. Helyi idegenvezetők szokták az „Angkor Area” kifejezést használni, de én nem fogom, mert mindenütt a világban így ismert a környék, hogy Angkor Wat. Ha ezt írom, akkor vagy magára A Templomra gondolok, vagy az egész környékre, de ezt majd mindig igyekszem tisztázni.

Templomról templomra fogunk járni, pont úgy, ahogy a valóságban is. Ahhoz, hogy követni tudjatok, itt van egy remek térkép, ha ráklikkeltek, megnyílik nagyobban is, a széleivel, a jelmagyarázattal együtt.

Három napot csavarogtunk az Angkor Wat környékén, ebből az első két nap megcsináltuk a kis- majd a nagykört, harmadik nap pedig csak visszamentünk néhány helyre a kedvenceink közül (31km). A térképen a piros kör a kiskört, a zöld kör a nagykört jelenti. Ezek nekünk 38 és 42km-es tekergések lettek, de ebben csak a bringázás van benne, a gyaloglás nincs. A távok az előző bejegyzésben megmutatott szállástól és –ig értendők, tehát ebben benne van egy 6-7km-es odaút és egy ugyanekkora visszaút is. A bicikliket általában az egyes templomok bejáratánál, a jegyszedő őr közelében láncoltuk le. Ide bizony már sportcipőt húztunk, és jól tettük, mert gyalog is nagyon nagy távokat tettünk meg, és második nap, amikor kora reggeltől és egész estig maradtunk a romok között, mind a ketten borzasztóan elfáradtunk. Az egy nagyon hosszú nap volt, amelynek eredetileg a délutánján vissza akartunk volna térni a szállásunkra, de végül magába szippantottak minket a romok, és maradtunk, amíg ránk nem sötétedett. Nem tudom, mikor voltunk annyira fáradtak utoljára, mint annak a napnak a végén, de megérte, mert csodaszép volt, azzal együtt is, hogy a végére már mind a ketten kicsit nyűgösek voltunk.

Na, és akkor jöjjenek a képek és a személyes élmények. Mást, semmit nem ígérek, ezért aki az egyes romok történeti és vallási hátterére kíváncsi, az bújja tovább a Wikit, én most már többet nem puskázok onnan! ;) Olvass tovább…

Feldönt egy tehén

Stoung-ban, harmadik nap Siem Reap felé megint korán keltünk, még a szobában reggeliztünk és már hét előtt kint voltunk az úton. Álmos reggel volt ez, de aztán megálltunk egy jegeskávéra és onnantól kicsit jobb lett. Az esküvők most is folytak, sőt mostanra sikerült megbarátkozni a velük járó zenével is:

Amikor másodjára megálltunk, hogy most már együnk is valamit a reggeli után, szemben teheneket tereltek. Közben mi elindultunk, így közelebb kerültünk az eseményhez, én pedig videót indítottam megint, és mialatt „pörgött a film”, két tehén összeveszett és egymásnak döntötték a szarvaikat, ők szépen elállták a forgalmat, igaz, ekkor már az egész csorda az úton volt, úgyhogy kb. a veszekedők erre már nem sokat tettek rá. Aztán az egyik tehén úgy gondolta, hogy ő még elfér mellettem. Hát nem, nem fért el, meglökte a hátsó táskámat, én pedig ettől el is borultam:

Leestem a bringáról, le az aszfaltra, és ettől tényleg jól belém állt az adrenalin, mert jól meglökött az a tehén és erre nem számítottam. De a felvételt ettől még nem állítottam le, elvégre nem minden nap történik ilyen az emberrel, nem igaz? Olvass tovább…

Pagoda helyett a rendőrségen éjszakázunk

Az előző bejegyzés végén igazából nem ért véget a napunk, csak már nem akartam még ezt is beleírni, így is annyi sok témát érintettem. Szóval nem sokkal azután, hogy visszamentünk Sothea-éktól a pagodánkba aludni, emberek jelentek meg elemlámpákkal. Egy rendőr volt egy tolmáccsal, de ez most már olyan igazi rendőr volt, szirénás rendőrautóval, nem csak valami szakadt robogóval. Azt mondta, hogy itt nem biztonságos nekünk, ezért menjünk a rendőrőrsre aludni. Ezt először nem akartuk elhinni, mert lélekben szinte már aludtunk a hosszú, fárasztó nap végén, de végül beláttuk, hogy jobb, ha azt tesszük, amit mond. Egyébként maradhattunk volna a templomépületben saját felelősségre, de ezt nem akartuk. Követtük hát a rendőrautót, ami még Sothea-ékon túlra vitt minket, visszafelé az úton ahonnan jöttünk, vagy jó két kilométert.

Az első épület, ahol a rendőrünk először el akart szállásolni minket, kész röhej volt. Egy valamilyen díszes épület volt ez, olyan, amiből még sok ugyanolyat láttunk az országút mentén (talán valami sorozatgyártott mini-rendőrpalota), de egyrészt ez a mi esetünkben kicsit romos és koszos volt, másrészt két oldalról nemhogy falak, de még ajtó-ablak sem volt felszerelve, ergo a rendőrünk azt kérte, aludjunk a szabadban az összes értékünkkel együtt. Ez nekünk nem tetszett, és valahogy elmutogattuk neki, hogy mi a bajunk, amit meg is értett, mert aztán a bringák és mi is helyet kaptunk egy szobában a CB-rádiók mellett. Itt felállítottuk a szúnyoghálót és lefektettük a matracokat, majd végre aludhattunk.

Reggel gondoltunk egyet, és fényképezkedtünk a rendőr barátunkkal. Elvégre nem minden nap alszik rendőrségen az ember. :) Egyébként megkérdeztük azt is tőle, hogy van-e börtöncellája, de ez nem az a vadnyugati vidék, hogy az utolsó kis örsön is legyen cella, így ez az élmény még várat magára. :) A rendőrünk pedig az égnek nem akart mosolyogni, amikor fényképeztük, pedig amúgy egy vidám, mosolygós fickó volt, csak a fotóhoz vágott mindig fapofát. És persze beöltözött a rendes egyenruhájába a fényképezkedéshez, mert ha már rendőrautó és rendőrőrs, akkor az úgy nem adja, hogy csak úgy az asszonyverőben pózol a kamerának. Aztán kitalálta, hogy kihozza bentről a falról azt a két fotót, amelyeken éppen kitüntetéseket kap, és ezekkel is le kellett fényképeznünk, de mosolyogni ezekhez sem tanult meg. Viszont a kép azt hiszem nagyon nagy lett, legalábbis nekünk nagyon tetszik. Rendes fickó volt ez a rendőr, nem erősködtünk vele (régebben talán ráhagytuk volna a dolgát és maradunk a pagodában), és ő sem értetlenkedett velünk. Megköszöntük a szolgálatát, majd kihajtottunk az útra. Zita szólt rám ekkor, hogy valami hiányzik a fejemről. A sisak! Az ottmaradt még az első, díszépületben tegnap este! Olvass tovább…

A szükségről

Phnom Penhből kifelé menet nem a főúton, hanem egy attól nyugatra lévő alternatív útvonalon, a folyó mellett hajtottunk ki. Ezt az útvonalat Charlie javasolta, ő már többször járt a Phnom Penh – Siem Reap vonalon, ezért nagyon jól tudta, hogy a főutat a főváros közelében érdemes elkerülni, mert nagyon poros és nagyon forgalmas.

Még ki sem értünk a városból, már meg is álltunk egy pagodánál, mert az már az útról is látszott, hogy az épület olyan pompás, hogy azt muszáj közelebbről megnéznünk. Persze odabent az udvaron megjelentek a monkik is (a szerzetesek, saját anglo-magyar elnevezésben), és volt hozzánk egy-két kedves szavuk.

Ahogy visszahajtottunk az útra, máris ránthattam elő újra a fényképezőgépet a kiszsebből, mert felfedeztünk egy biztonsági övet egy motoron. Mert itt Ázsiában még ilyen is van. Az apuka utazott a két gyermekével, a kisebbik fiút egyik kezével fogta maga előtt, a nagyobbik, a leány pedig mögötte ült, de a derekuknál össze voltak kötve egy ruhadarabbal. Tudom, hogy természetesen ez is szükségmegoldás és ez az ember szívesebben furikázná a családját egy kasztnis járgányban igazi biztonsági övvel bekötve őket… De! :) Először is nem tűnik ettől olyan mélyen boldogtalannak, és valószínű azért nem, mert sokkal kevésbé materialista, mint mi azt képzeljük. Olvass tovább…

Pol Pot, aki a saját népét irtotta

Nehéz ezt a bejegyzést elkezdenem, mert olyan témát kívánok érinteni, ami nem könnyű. Kambodzsa a közelmúltban részese volt a világ egyik legnagyobb népirtásának, ahol ráadásul egy agyament vezető, számomra még mindig érthetetlen okokból, eszeveszett ideológiákat követve a saját népét írtotta.

Egyszerűen képtelen vagyok erről írni, úgyhogy ez egyszer engedjétek meg, hogy a Wikipédiát idézzem Pol Pot-al kapcsolatban:

”A későbbi miniszterelnök 1925-ben született Saloth Sar néven egy gazdag parasztcsaládban, részben khmer, részben kínai származású volt. Phnompenben végezte tanulmányait, majd Ho Si Minh Indokínai Kommunista Pártjának lett tagja. 1949-ben Párizsba ment elektrotechnikát tanulni. Miután 1953-ban visszatért, rövid ideig részt vett a franciák ellen vívott indokínai háborúban. 1960-ban az újonnan alakított Kambodzsai Kommunista Párt központi bizottságának tagja, 1963-ban a főtitkára lett. Északra ment, hogy megszervezze a gerillaharcot Norodon Szihanuk rendszere ellen, a Lon Nol rendszere elleni polgárháborúban pedig vörös khmer csapatait vezette. Miután hatalomra jutott 1975. május 13-án (amit hivatalosan 1976-ig nem ismertek el), Vietnammal, mely eddig támogatta gerillaharcát, hamarosan megromlott a viszonya, mivel saját hatalmát függetleníteni akarta Vietnamtól, és Kína felé orientálódott. Hihetetlen brutalitással kezdett neki az „igazi kommunista társadalom” megalakításának. Minden ellenállást le akart törni, így nemcsak a „rendszeridegen” városi polgári lakosságot, valamint a buddhista szerzeteseket tekintette ellenségének, hanem a Vörös Khmer mozgalmon belüli ellenfeleivel is leszámolt. Az országot valódi kommunista országgá kívánta formálni, ezért kíméletlenül pusztította annak kulturális örökségeit, betiltotta a régi népszokásokat (halálbüntetés várt a tradicionális khmer táncosokra is egyebek mellett). Négy évi uralkodása alatt legalább egy-másfél millió ember esett áldozatul a terrornak. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnamiak három millióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra teszi a halottak számát). A halál okai a kivégzések, a bebörtönzések, a betegségek és az összeomlott gazdaság által okozott éhezések voltak. Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Ismert, hogy Kambodzsát a világ legnagyobb rizstermelő országává akarta tenni és szinte minden polgári lakost rizstermesztő földekre küldött munkatáborokba, ahol nyomorúságos körülmények között, napi 12-15 óra munkát végezve ezrével haltak meg. Olvass tovább…

Motorral buszt húzni? :) Ázsiában minden lehetséges, és mindent meg is csinálnak!

Esik az eső, „kényszersziesztát” tartunk. Rég nem írtam naplót, ezért itt az ideje folytatni a kambodzsai történeteket. Ehhez nagyszerű segítség a sok fotó, mert volt annyi eszünk, hogy folyamatosan fényképeztünk, mindig amikor bármi érdekeset láttunk, azt lencsevégre kaptuk, ha nem szaladt ki a képből, így most bőven van miből visszahívni az emlékeket – amelyek még mindig több, mint egy hónaposak, úgy látszik, hogy már soha nem fogom utolérni magunkat, de ez már egyre kevésbé zavar. :)

A vegyesboltot korán elhagytuk, valamikor 6 óra tájt kelhettünk, mert hét körül már az úton voltunk. Rengeteg iskola és buddhista templom mellett haladtunk el, és felfedeztünk egy újfajta, szuper hatékony közlekedési eszközt. Egy motorral egy hosszabb kétkerekű utánfutót húztak, amire padsorok voltak szerelve. Ugyan teli járgányt nem láttunk, de szerintem 16-an simán felférnek rá, de ha ázsiai módon ülnek rá, akkor még a 32 fő is biztos. Mindegyik ilyen járgányon volt tető, ami előre még a motoron ülő sofőr fölé is benyúlt és persze az utasokat is védte a naptól. Ugyanígy minden ilyen „buszon” láttunk a motor mögött egy nagyobb műanyagtartályt, erre nem jöttem rá pontosan, mi célt szolgál, de talán üzemanyag tárolásra használják, hogy meghosszabbítsák vele jármű a hatótávolságát.

Később láttunk ugyanennek a történetnek a „tehergépjármű” változatát, amikor csak egy platós utánfutó volt a motor mögött, az viszont olyan durván megpakolva, hogy azt el sem akartuk hinni. Nagy asztalszerű lapokat vittek, kettőt egymásba borítva, a tetején még két fickó is ült és igazán az emberekhez mérten lehetett látni igazán, mekkora cuccot húznak el egyetlen motorral. És ha megfigyelitek itt is ott van a plusz tartály! :) Engem folyamatosan lenyűgöz az ázsiai ember találékonysága, pedig ez már nem az első „szegény”, „fejletlen” ország, ahol járunk. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbben megoldják az emberek és az ilyen megoldások nem csak nekik, hanem a környezetüknek is „olcsóbb”, de persze hozzá kell tennünk megint, hogy az ilyen járgányokkal valószínű csak sík terepen lehet elboldogulni, na és az sem mellékes, hogy itt Kambodzsában nincsen nagyon olyan, hogy tél. :)

Miután lenyűgözött minket egy banánfürtöket szállító motoros is, egy furcsa fekete formát vettünk észre jobbra az úttól. Valami szobor lehet, azt kivettük, de nagyon furcsa formája volt, ezért eldöntöttük, hogy közelebbről is szemügyre vesszük. Egy pagodához vezetett minket a mellékút, kaput kereszteztünk, majd két hosszú szoborcsoport között haladtunk el. Az emberszerű kőszobrok valamilyen „kötelet” húztak mind egymás után hosszú sorban, és ez a kötél valamiféle kígyó vagy sárkány volt. Beljebb egy mesterséges tó közepén megtaláltuk azt a fekete szobrot is, amit távolról láttunk, majd beljebb egy hatalmas, díszes pagodát, olyat amit eddig még soha sehol nem láttunk. Ez már az Angkor Wat-ra hajazott, legalábbis nekünk nagyon hasonlítottak a formák ahhoz, amit eddig a híres Angkor Wat-ról láttunk. Ha itt a semmi közepén, csak úgy az út mentén találunk egy ilyen szép, működő pagodát, milyenek lehetnek az Angkor Wat-nál azok az ezer éves romok a dzsungel mélyén? :) Kifelé menet még Zita észrevette a takarékos izzót az egyik szoborra építve, aztán kigurultunk, vissza a főútra, és egyenesen be a fővárosba, Phnom Penh-be. Olvass tovább…

Amikor elindultunk erre az utazásra, nem tudtuk biztosan, csak reméltük, hogy eljutunk idáig. Abban sem voltunk biztosak, hogy a pénzünk elegendő lesz-e, mivel arról sem volt tapasztalatunk, milyen ütemben, milyen büdzsével lehetséges, érdemes és jó ilyen hosszú időn át, ilyen távoli országokban utaznunk.
A publicitást mindig is fontosnak tartottuk, mert azt viszont tudtuk, sejtettük már a kezdetektől, hogy nem akármilyen élmények és tapasztalatok várnak ránk, és ezek biztosan érdemesek lesznek a megosztásra, hiszen anno mi is pontosan így kaptuk az inspirációt, a szikrát, ami elindított minket ezen az úton.
Mára a blogunknak  és a Facebook oldalunknak annyi olvasója, annyi “rajongója” lett, amennyiről a kezdetekkor nem is mertünk álmodni. Persze ezt magunktól is nagyon jól tudjuk, de Ti tovább inspiráltok és biztosítotok minket abban, hogy jó dolog az amit csinálunk, és rengeteg segítséget és biztatást is kaptunk Tőletek. Így születhetett csak meg a falinaptár és az e-könyv, Veletek együtt.
Szóval ez út noha sohasem indult egyszerű nászútnak vagy kerékpártúrának, mára szinte már hivatássá nőtte ki magát. Megyünk a világban, nyitott szemmel és szívvel a környezetünk és az embertársaink iránt, és figyelünk, tapasztalunk, tanulunk és közben mi magunk is mesélünk, írunk, megosztunk. Mert az ember teremtő lény, akkor is, ha nem tud róla! Még ha nem ismerjük fel, akkor is minden cselekedetünkkel, minden szavunkkal teremtünk.

Így teltek a hetek, a hónapok, az országok, sőt, lassan már mondhatjuk, hogy a kontinensek és az évek is. Egy szép napon aztán termett egy e-mail a postaládánkban a MagNet Banktól, amelyet kitörő örömmel fogadtunk. A támogatók, partnerek megtalálása és meggyőzése sosem volt könnyű feladat, pláne nem kezdetekkor. Most azonban minket kerestek meg, és ez merőben új volt számunkra, főleg, hogy egy bank keresett meg bennünket, ráadásul pont az a magyar bank, amihez örömmel és tiszta lelkiismerettel adjuk a nevünket, mert közös értékeket tartunk fontosnak Velük. A MagNet Bankról van szó.
A GreenR-en megjelent vendégposztomban írtam arról, hogy mi teremtjük meg a világunkat. Valahogy így születhetett meg a közösségi bank is, mi, emberek hívtuk életre, ha nem is vagyunk az alapító tulajdonosai között, de attól még mi teremtettük meg azzal, hogy tudatosabban kezdtünk gondolkodni és cselekedni, és igényünk lett egy újfajta, a közösség és a fenntarthatóság felé is elkötelezett bankra.
Ugyanígy teremhetnénk még, és szerintem szükség is van rá, hogy teremtsünk rengeteg fenntartható vállalkozást, szolgáltatást és terméket. A MagNet Bank az én szememben ezek úttörője, és nagyszerű érzés, hogy létre jött. Így nagy örömmel tölt el az is, hogy most együttműködő partnerünk lett.

Na, de hogy ne csak áradozzak, válaszolok egy kérdésre, ami már biztos a fejetekben van, hogy most akkor mi lesz, mostantól nem fogjátok azt olvasni a bejegyzésekben, hogy a legolcsóbb szálló után kutakodunk, és a legkedvesebb család kis “koszos” utcai, családi vendéglőben étkezünk?! Hát, elárulom, hogy pontosan ugyan az lesz, mint eddig, ugyanolyan szerényen és tudatosan fogunk vásárolni és költekezni, mint eddig, minden marad a régiben, csak esetleg a mosolyunk szélesebb lesz, a lelkünk meg egy kicsit könnyebb, amikor az anyagiakon gondolkodunk.

Aki követi az utunkat számokban és olvasta a kezdeti terveinket, az sejtheti, hogy lassan már a múlté az az éveken át gyűjtött és félretett pénzösszeg, amivel kezdetekkor elindultunk. Lassan már teljes egészében az útból élünk, így jól jött a MagNet támogatása, amely csupán akkora összeget tartalmaz, amellyel együtt, ha szorgalmasan írjuk és publikáljuk tovább a cikkeket hétről hétre és hónapról hónapra mind a három különböző helyre, akkor pontosan nullszalldósra jön ki a bevétel-kiadási mérlegünk az eddigi havi költségeinkkel számolva, amelyek azonban még így sem érik el két magyar minimálbér összegét.

A világ drágábbik fele és egy csendes-óceáni átkelés még hátravan, ráadásul, ha az élet épp úgy hozza, forrásaink elapadhatnak bármikor., így koránt sincsen szó arról, hogy hátradőlhetőnk és most elindulhat egy lazább, dőzsölősebb utazási forma.

De ha még úgy is lenne, hogy mostantól bő lére ereszthetnénk, ezt akkor sem tennénk meg. Mert ahogy a Fair Trade képen látható Anna Lappe idézet is mondja Józsi bácsi fordításában: “Minden egyes alkalommal, amikor pénzt költesz, arra a világra adod le a szavazatodat, amelyben élni akarsz.”, és mi szeretnénk ezeket a szavazatokat okosan, tudatosan felhasználni, ami itt Ázsiában elég könnyű, hiszen a kis családi vállalkozásban működtetett étkezdék és vendégházak általában a legolcsóbbak. De bízom benne, hogy ha “fejlettebb” országokba érünk, akkor is sikerül majd kellő körültekintéssel és tudatossággal megtalálni egy fenntartható formáját az utazásunknak és a létünknek. Hogy most ne kanyarodjunk el a lényegtől, ez azért is fontos, mert “A pénzem épít”, ami nem csak zseniális szlogen a MagNettől, hanem valójában a fenti idézet egy rövidebb, lényegre törőbb összefoglalása. És mivel ahogy azt már gondolom minden olvasónk nagyon jól tudja, mi egy emberibb, igazságosabb, tudatosabb és fenntarthatóbb világot szeretnénk teremteni a közvetlen környezetünkben és amennyire tőlünk telik az egész világban is.

Persze most bizonyosan néhányotok talán felhördül magában, hogy “Mit vagy úgy oda Árpi, ez is csak egy másik bank, amely elsősorban a profit maximalizálására van berendezkedve, mint bármelyik másik vállalkozás a világban!” – és valóban, ebben is van igazság, csakhogy, nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi, milyen hatással van közben az emberekre, a közösségekre és a környezetre. És itt jön vissza a teremtés és a voksolás! Mi a voksunkkal most már választhatunk egy tudatosabb bankot is, sőt azon belül azt is, hogy hová fektessék be az ott tartott pénzünket és hogy a nyereség 10%-ából milyen társadalmi szervezetek részesüljenek. Igen, mindezt mi hívtuk életre, és remélem a jövőben még rengeteg ilyet teremtünk még! Ezzel zárva a mi mondandónkat most átadom a szót a MagNet Banknak:

A MagNet Bank munkatársai közül többen is lelkes olvasói vagyunk Árpi és Zita blogjának, nyomon követjük kalandos utazásukat, és minket is nagy örömmel tölt el, hogy napról-napra fantasztikus új élményekkel gazdagodnak – és gazdagítanak minket is, az olvasókat. Igen, a blog írása nélkül valószínű nem ismerhettük volna meg őket, pedig valójában nagyon értékes emberekről van szó, akik figyelnek környezetükre, szerényen és tudatosan élnek, és felelősnek érzik magunkat mindazért, ami körülveszi őket. Hiszen a világ körülöttünk olyan lesz, amilyenek mi magunk is vagyunk. A MagNet Bank közösségi pénzintézetként tudatosan épít kapcsolatot felelős betét- és hiteloldali célok, társadalmi és kisközösségi érdekek között. A MagNet forrást biztosít olyan kezdeményezések számára, amelyek pozitívan hatnak környezetünkre, és társadalmunkra, amelyek közös jövőnk biztosítékai lehetnek. Ami megváltoztatja azt a helyet ahol élünk, az a felelősség és a tudatosság. Az emberek a mindennapos, hétköznapi döntéseiken keresztül jelentős változást érhetnek el. Ebben kívánunk partner lenni, mert együtt, közösen többet érhetünk el. Árpi és Zita az általunk is követett értékek mentén élik életüket, céljaink azonosak.
Ha hazaérnek igazán különleges nászútjukról, bízunk benne, hogy sort keríthetünk egy személyes találkozásra is. Egyelőre azt kívánjuk, hogy útjuk sokáig tartson, és még rengeteg újabb élménnyel gazdagodhassanak!

Vissza az emberhez! Pénzintézet a közös értékteremtésért.

Az ember bonyolult lény. Miközben egyre fejlettebb világot épít maga körül, lassan, észrevétlenül, de határozottan eltávolodik saját emberi természetének egyszerű, ám annál lényegibb vonásaitól, például a közösségi létezés törvényszerűségeitől, attól az igazságtól, hogy együtt biztonságosabb az életünk, hogy együtt minden cél könnyebben elérhető. Napjainkban azonban egyre jobban kirajzolódnak egy új, közösségi reneszánsz körvonalai. Mi lehetne ennek ékesebb bizonyítéka, minthogy mára már a pénzügyi világban is megjelent a közösségi gondolat, sőt 2010 óta magyar bank is van, amely a közös értékteremtést tűzte zászlajára? A MagNet Magyar Közösségi Bank a profitot új megközelítésben, az ökoszféra és a jövő generációk érdekeit szem előtt tartva értelmezi.

Közösségi újjászületés a bankban

A MagNet Bank már tizenöt éve jelen volt a piacon, előbb takarékszövetkezetként, majd HBW Express Bank néven, amikor vezetői felismerték, itt az idő a változtatásra, a hagyományos bankolás újragondolására. Céljuk volt, hogy a biztonság és a stabilitás megtartása mellett a bank működésében nagyobb hangsúlyt kaphasson a társadalmi felelősségvállalás és az átláthatóság. Tisztában voltak vele, hogy e célok megvalósítása csak úgy lehetséges, ha hatékonyabban vonják be az ügyfeleket, ha valódi közösségként tekintenek rájuk, ha jobban kihasználják a közösségekben rejlő erőket.

Mit jelent az, hogy egy bank újbank?

Az európai újbankok (etikus, közösségi, öko-, zöld-, vagy alternatív bankok) működését jellemzi:

• a felelős hitelezési és befektetési szabályok (pozitív és negatív szűrők) alkalmazása
• a nagyfokú átláthatóságra való törekvés (banktitok megsértése nélkül)
• aktív társadalmi szerepvállalás
• mérsékeltebb gazdasági profitelvárások, és a társadalmi és környezeti profit szempontok megjelenése már az alap banki szolgáltatások területén

„Az újbank nem azt jelenti, hogy újak lennénk a banki palettán! Azért vagyunk újbank, mert velünk gyökeresen megváltoztathatja a pénzhez és környezethez fűződő viszonyát!”

Közösségi bankként a MagNet számára a közös fejlődéshez kiemelt fontosságú az egyének és a közösségek szerepe, pénzügyi tudatossága és felelősségvállalása.

A közösségi banki modellben a betétesek és a hitelesek érdekközösséget alkothatnak, „láthatják”, segíthetik egymást. Az ügyfelek, munkatársak, civil partnerek, érintettek közös értékek mentén találkozhatnak és támogathatják egymás munkáját.

A legátlátszóbb pénzintézet

Hogy az ügyfelek átláthassák, a bank profitmaximalizálás helyett a felelősségteljes, fenntartható fejlődést tekinti céljának, a MagNet Bank kiszámítja és ügyfelei tudomására hozza, mennyivel járultak hozzá a bank éves eredményéhez. A MagNet Banknál minden lakossági ügyfél saját maga határozhatja meg havi számlavezetési díjának mértékét is. (Becsületkasszás számlavezetési díj)

“Luxusprofit” helyett “KAP” (Közösségi Adományozási Program)

A bank részvényesei minden évben lemondanak az éves nyereség 10%-áról, és az ügyfeleknek ajánlják fel a lehetőséget, döntsék el, mely társadalmi szervezetek részesüljenek ebből az összegből.

Betétes és hiteles egy közösségben

A ún. közösségi termékeken keresztül az ügyfelek maguk határozhatják meg azt is, hogy betétben elhelyezett pénzükből milyen hitelcélt, vagy akár mely hitelfelvevőt támogasson a bank. Olyan hitelek, projektek, ügyféligények finanszírozására nyílik lehetőség, amelyek a fenntartható fejlődést, a környezet megóvását, az általános életfeltételeket, a természeti és alkotott értékek védelmét, bővítését és fenntartását szolgálják. A betétes egy meghatározott sávon belül dönthet betétjének kamatáról is, akár a piaci kamatoktól alacsonyabbat is választhat, ha azt szeretné, hogy az adott hitelfelvevő hitele még olcsóbb legyen.

A MagNet Bank a jövőbe tekint

A MagNet Bank közösségi pénzügyi gondolkodása remélhetőleg egyre szélesebb kör számára jelent követendő utat a bankolásban. Hogy mindez nem csak hiú remény, azt az is jelzi, hogy a bank 2012-ben több jelentős szakmai díjat is begyűjtött. A szakmai zsűri nem csupán az év társadalmilag felelős bankja címet ítélte a pénzintézetnek, de a Mentor Hitel elnyerte az év lakossági hitelterméke címet, és a Mentor Betét is dobogós helyen végzett a megtakarítási termékek kategóriájában. Az elismerések a MagNet Bank számára is azt jelzik, hogy érdemes ezen az úton tovább haladni – a közösségi banki, etikus működés nagy jövő előtt áll.

Egy új országba megérkezni mindig izgalmas, mert rögvest a határ után újfajta emberekkel találkozhatunk, és ez egyben akár teljesen újfajta nyelvet, szokásokat, kultúrát, építészetet, viselkedésmintákat, szokásokat és ételeket is jelenthet. Kambodzsába érkezve ugyan nem ért minket óriási kultúrsokk, de az első élményeink mindenképpen nagyszerűre sikeredtek, ezt akkor ott is így éreztük, és a képekből, videókból is ez jön át, amelyeket épp most válogattam ki ehhez a bejegyzéshez. Ez talán azért is volt nagyszerű nekünk, mert 2 és fél hónap Vietnam után már nagyon vágytunk valami változatosságra, ezért Kambodzsának nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel vágtunk elébe. Megpróbálom visszaadni, vagyis inkább továbbadni Nektek az élményt, ami az első nap ért minket.

10 dollar beer money for me! – A nagy fenéket!

A legeslegelső élményünk azonban nem pozitív sajnos, de ettől még meg kell, hogy említsem. Először is már megtalálni sem volt egyszerű az „immigration office”-t, mert azt semmi tábla nem jelezte, és nem a főút mellett volt, hanem egy utcával beljebb a folyó felé, bent a faluban. Ide egy valamilyen faültetvényen keresztül egy poros kisúton tudtunk bejutni, de ezt csak sokadjára, sok kérdezősködés után tudtuk megy, ugyanis tábla az nem jelölte az utat a határőrség irodájába. Ide ugye mindenképpen be kellett, hogy térjünk, mert itt kaptuk meg a 30 napos vízumunkat fejenként 20 dollár ellenébe, a belépő becsétekkel együtt.

Csakhogy akadt egy kis bibi, méghozzá, hogy Zita útlevelében már csak egy üres oldal akadt, és ebbe a határőrünk belekötött, mondván, hogy 3 üres oldal kell, hogy legyen az útlevélben, ő csak így adhatja ki a vízumot, különben bajba kerül, és „lefejezik” – ez utóbbit még egy kézmozdulattal is jelezte. Még mielőtt magyarázkodni kezdhettünk volna, hogy de hát Thaiföldön, Bangkokban már vár ránk egy-egy üres új útlevél, ő folytatta, hogy nem az nem jó, vissza kell mennünk Saigonba vagy Hanoi-ba és ott majd a nagykövetségünk ad nekünk új útlevelet. Vaaagy… Vagy ő egy kis „beer money for me”, vagyis 5-5 dollár ellenében szemet huny az üres oldalak száma felett, és átenged minket. Ezen nagyon felbőszültünk, mert ne mondja hogy lefejezik, ha átenged minket teli útlevéllel úgy, hogy aztán rá egy percre pedig a korrumpálhatóságára tesz utalást, ráadásul teljesen nyiltan még azt is közli, hogy sörre kell neki a pénz. Basszus, még én, a „gazdag nyugati” sem költök ennyit sörre egy hónap alatt sem, akkor meg miért adjam oda neki ezt a pénzt, legalább hazudta volna azt, hogy 5 gyereke van és ételre kell… Amúgy meg már messze földről hallottuk mindenkitől és olvastuk mindenhol, Olvass tovább…

Kis utakon, kerülővel

Long Xuyent-ből nem egyenes úton mentünk Chau Doc-ba, mert a főútból már rég elegünk volt, inkább kerültünk és kisebb, hosszabbb utakat válaszottunk. Egy komppal hagytuk el a várost, majd egy kis kanyargó csatorna mentén haladtunk. Ezen az úton újfajta házakat fedeztünk fel, kékre vagy zöldre festett tornácokkal, széles, sok árnyékot nyújtó tetővel, díszes oszlopokkal, na és persze cölöpökkel, amiken az egész ház állt 1-2 méter magasan, hogy ha netán jönne az ár, akkor az a lakást ne árassza el. Ez az első nap Long Xuyen után viszonylag rövid volt, mert hamar megálltunk sziesztázni a nagy hőség miatt. Amíg Zita egy függőágyban olvasott, én megírtam a pamíri cikket az origo utazási rovatába. Mire elindultunk, megéheztünk, ezért hamar újra megálltunk egy helyen valami tésztás történetet enni, amit egy az utcán épp az étterem előtt álló kocsiból árult egy néni. Erre csak a fogyasztás után jöttünk rá, amit persze az étterem asztalainál tettünk meg, de ez senkit nem zavart. A délután már csak néhány óránk maradt, ezalatt megfigyeltük, hogy hogyan takarják le a házaik oldalát a helyiek nagy lepedőkkel, hogy a szél még átjárjon rajtuk, de a nap ne süssön be az amúgy oldalról szinte teljesen nyitott házakba. Egy anyukát is láttunk az úton közlekedni, aki a biciklijén két gyermekét is szállította. Tudjátok, hogy az ilyesmi engem mindig lenyűgöz, hát így volt ez most is. :)

A napot egy Cho Moi nevű helyen fejeztük be, vagyis hogy egész pontosak legyünk, csak a kerékpározást. Ez egy kis település volt, amikor megérkeztünk, abban sem voltunk biztosak, hogy vajon van-e egyáltalán szállodája, ezért aztán amikor megpillantottunk egy angol nyelviskolát, Zita ötletére betértünk, mert ugye ha valahol, hát itt majd biztos beszélnek angolul, és megkérdezhetjük, hogy merre van egy szálloda. Ez különben izgalmas feladat lehet, és könnyen megtörténhet, hogy elküldenek teljesen rossz irányba a helyiek, vagy át egy másik faluba, miközben itt is van szálloda, mindezt merő jóindulatból, mert ugye a „yes-story” itt is működik, még mindig Ázsiában vagyunk, az emberek inkább mondanak valótlant teljes jóindulattal, mint azt, hogy „nem tudom”, vagy hogy „nem tudok segíteni”, „nem értelek”.

Az iskolából Zita izgatottan szaladt vissza hozzám, hogy menjek be én is, mert szereplésünk van a gyermekek előtt az osztályteremben, a tanárnő kérése szerint. Betoltuk a bringákat a recepcióra, levettük az SPD cipőket, majd követtük a keskeny épület lépcsőházában hömpölygő gyermektömeget a második emeleti osztálytermükbe. Még csak kezdetlegesen, de a korukhoz képest ügyesen beszéltek angolul, és hogy feloldjuk kicsit a hangulatot, Zita hozta a táskájából a családi fotóinkat, a Magyarország prospektust és a világtérképet az útvonalunkkal. A gyerekek aranyosak voltak, de néha akkora zsivalyt csaptak, hogy az a mi fülünknek már szinte fizikailag is fájdalmat okozott. :) Olvass tovább…