Archívum

‘Central Highland’ cimkével ellátott bejegyzés

Da Lat és ami utána volt

március 27th, 2013 Nincsenek hozzászólások

Még mielőtt belekezdenék a történtekbe, gyorsan elmesélem, hogy időközben Andree-tól is hírt kaptunk: azon a napon, amikor visszafordítottak minket a rendőrök, őt is megtalálták, de ő először elrejtőzött egy kávéültetvényen, majd másnap újra útnak indult, de ismét elkapták, és vissza kellett mennie Pleiku-ba. Onnan busszal ment vissza Plei Kánba, és onnan már újra bringázott a 20km-re lévő laoszi határhoz. Hogy aztán mi történt vele, még nem tudjuk, de ha egyszer annyi internet közelébe jutok, hogy odáig is maradjon időm, hogy írjak neki, akkor meg fogom tenni. Kár, hogy legalább ő nem jutott el arra az általam kinézett sűrű dzsungeles nemzeti park területére, ahová eredetileg mi is szerettünk volna menni. Apropó, Vietnam, 75%-a dzsungel téma: Lehet, hogy így van, de azok az erdők a hegyekben vannak, az utak meg általában a völgyekben, a lenti síkságokon, és az utak mentén sok ember él, így nekünk a táj inkább rizsföldes, kávéültetvényes volt. Próbálhattunk volna többet „úttalan utakon” hajtani, de így is 2,5 hónapot és több, mint 2000km-t voltunk Vietnamban. Persze az is megoldás lehet, hogy buszra szállunk és az unalmas részek felett így átteleportálunk, mert ahogy Graham is megmondta Szamarkandban, „A jó kerékpárturista azt is nagyon jól tudja, mikor kell buszra szállni!”, de ezen már késő gondolkodni, majd legközelebb. :)

Na, és hogy végre Da Latról is meséljek. Ez az 1500 méter magasan fekvő városka a gyarmatosítók nyári menedékeként kezdte és mára már kinőtte magát az ország elsőszámú nászutas üdülőhelyévé. A közelben vízesések, szép erdő, nemzeti park, és ide nem kell légkondi mert itt nem sül meg az ember, nincs akkora hőség, mint lent tengerszinten. Hát szabad az ilyet nekünk kihagyni, ha már azt mondják rá, hogy „honeymoon destination”? Nem, nem szabad, ugyanakkor annyira nem is voltunk tőle elájulva. A város tény, hogy szép és tisztább, rendezettebb, sőt még nyugodtabb is, mint bármelyik másik vietnami város, ahol jártunk, de mi mégis, annyira nem voltunk tőle elragadtatva. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy itt minden kicsit drágább volt. Vagy nagyon, attól függően, hol mennyire voltak alkuképesek. Érezni lehetett szinte minden üzletben és étkezdében, hogy ez bizony Da Lat, ez itt kérem a nyaralóhely, ide nyaralni jönnek az emberek, fent vagyunk 1500 méteren, hát azért ennyi mindennek az ára.

De elég ebből, és nézzük, merre jártunk! :) Gyalogszerrel, egy-egy pár papucsban indultunk el felfedezni a várost. Az első állomásunk a bolondok háza volt, de előtte még felfedeztük a sarki pékségben a „dobverő” alakú csirkehússal töltött péksüteményt. :) Ötletes, meg kell hagyni!

A bolondok háza pedig valójában csak az én bolondos fordításom a „Crazy House”-ról, így hívják azt a helyet, ami az útikönyvben az elsők között szerepel Da Lat látnivalói közül.

A helyet először Hang Na Villa-nak hívták, megálmodója és tervezője Dr. Dang Viet Na, egy Moszkvában tanult építész, aki Olvass tovább…

A Tét, a vietnami újév, avagy Vietnam megmutatja a legbarátságosabb arcát

március 25th, 2013 9 hozzászólás

Az iPhone papucs és a vázából kitörő növény reggele

Reggel arra ébredtünk, hogy iszonyú nagy tömeg és zsivaj van a vendégházunk mellett az utcán. A piac élte éppen a reggeli csúcsidejét, ezt kihasználva mi is kimentünk és megreggeliztünk illetve feltankoltunk szendvicsekből, mivel azok itt végre csak 5000 dongba kerültek. Hoi An-ban ugyanezért a szendvicsért 20 ezret kértek indulásnak, és soha senki nem volt hajlandó nekünk 15 ezer alatt adni. Pedig ott se drágább a kifli, csak az a hely tele van turistákkal. Ez a hely meg élettel:

Még két apró csodát felfedeztünk ezen a reggelen. A szobánk egy kis udvarra nyílt, és ezen az udvaron volt két növény, talán bonsai fák, egy-egy nagyobb vázában. No, hát ezek mind a ketten megelégelték a váza bezártságát. Egyikük – a képen a távolabbi – megdöntötte az egész vázát, amikor annak az alján kitörve, a lerakott kövek közötti résen a gyökerei tovább nőttel a föld felé. A másik ennél még sokkal látványosabb volt, ez egy lábakkal ellátott vázában élt, annak az alján valahogy lyukat talált és a lefelé tovább nőve ő is megtalálta a rést a betonlapok között, ahol tovább tört a talaj felé. Ezt hogy csinálják a növények? Honnan tudja, hogy ha ott tovább nő a résben lefelé, akkor majd talajt talál? Honnan tudja, ha a levegőben tovább növekszik a váza alatt a gyökere lefelé, akkor egyszer majd talajt talál? Oké, ez utóbbit még megértem, hát a gyökerek lefelé növekszenek, rendben, de hogy találta meg azt az apró, milliméternyi rést, és hogy fért át rajta? Elképesztő a természet! :)

Meg az ember is az: a szobánkhoz tartozott két pár papucs is, ezek iPhone márkájúak voltak. Nem tudom eldönteni, hogy aranyos-e, vagy szánalmas ez a fajta mindenféle nyugati szuperbrand másolása és utánzata, de ez nagyon jellemző egész Ázsiára. Indiában Nike pipás buszokat láttunk, Nepálban Adidas volt a buszokra festve, Bangladesben láttunk Windows XP pólóban bondukat, és most itt Vietnamban, íme, itt van az iPhone papucs! A Google nevű, az óriáscég logójával azonos stílusú és színű betűkkel fémjelzett Hue-i szállodát sajnos kihagytuk, már Hanoi-ban hallottunk róla, de sajnos aztán elfelejtettük, amikor ott voltunk. Apropó, Hanoi! Ha egyszer egy szálló bekerül a Lonely Planet útikönyvben és ott jókat írnak róla, szinte már trend, hogy a következő évre 2-3 teljesen azonos nevű szálloda is megjelenik ugyanabban, vagy a szomszédos utcákban. És nem azért, mert a szóban forgó szálló terjeszkedik, hanem mert ennyire nincs meg itt az emberekben a „copyright” fogalma, és úgy tűnik, erre nincs is semmilyen szervezet, aki ezt ellenőrizné és adott esetben büntetné. Vagy van, de bőven megéri őket lefizetni, és még ez is belefér a dologba. Már bánom, hogy Hanoiban nem mentem be az azonos nevű szállodákba kicsit kérdezgetni, hogy hogyan is van ez pontosan…? :)

Ja, és a papucsnak nem tudjuk mi sem, miért van így levágva az eleje, de az a tippünk, hogy azért, hogy megjelöljék ezzel és ne vigye el senki a vendégházból. Vagy hogy ne botoljanak el a papucs orrában, mert ugye nekik kisebb a lábuk, de lehet, hogy csak ilyen méretű papucs volt vagy valamiért preferálják a nagyobbat.

Az Agent Orange, a Dragonfruir és a fennsík, ahol az asszonynak kuss a neve

Nong Truongból két út vezet Da Lat-ba, egy alsóbb rendű, kelet felé, és egy főút, dél felé. Az elágazás pont itt van a faluban, ezért is álltunk meg itt az éjszakára. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet bevállalni a kis utat, ezért előtte utána olvastam az interneten. Találtam egy fickót a Crazy Guy on a Bike-on, aki nem is olyan sokkal előttünk járt a kis úton, Da Latból indulva BMT felé. Azt írta, sok nehézsége volt, a helyiek nem bírtak neki sem egyértelmű választ adni, azzal kapcsolatban, hogy merre van az arra, és hogy járható-e az az út, valamint egy hosszabb szakaszt földúton, viszonylag „lakatlan” dzsungelben kellett mennie. Különben lehet, hogy vonzott volna az ilyesmi minket, de így, hogy tudtuk, hogy nincs több fékpofánk és már az is nagyon kopott, amelyeket használunk (mert megint elszállt egy BMT előtt, csak akkor elfelejtettem írni – találtunk a helyére egy régit, ami még használható), így nem mertük ezt a szakaszt bevállalni, inkább mentünk a kicsit hosszabb, de biztosabb úton Olvass tovább…

Boun Ma Thout – Nong Truong, újra megtaláljuk az életörömöt az úton

március 22nd, 2013 2 hozzászólás

Vendégségben egy szállodában!?

Boun Ma Thoutban egy napot pihentünk, ezalatt nem terveztünk semmit csinálni, csak pihenni, feltöltődni és naplót írni, azonban a dolgok még így is történtek velünk, méghozzá olyan mennyiségben és minőségben, hogy az már említésre érdemes. Reggel arra lettünk figyelmesek, hogy a szállodánk utca szintjén, a kocsibejáróban (ami egyébként opcionálisan, éppen mikor mire van szükség, bármilyen más szerepet is betölthet) egy asztalra rengeteg étel volt kipakolva és az ételek fölött néhány buddhista szerzetes imádkozott nagy szorgalmasan, füstölők sűrű füstje közt. Nem volt teljesen tiszta a szállósok megkérdezése után sem, hogy ezt most a Tét vagy a telihold alkalmából teszik-e, vagy esetleg a kettő ezúttal egy és ugyanaz.

Azt hittük, hogy valamiféle ételáldozatról van szó Buddha számára, de hála az égnek, azért ennyire nem logikátlanok még itt sem a hithű emberek, az ételt utána egy nagy közös ebéd keretében elfogyasztottuk, igen mi is, ugyanis erre az ebédre minket is nagyon kedvesen meghívtak. Néha úgy éreztük itt magunkat, mintha nem is egy szállodában lennénk, hanem egy családnál, és ebben valószínű volt is igazság, nagy szerencsénk volt ezúttal a szállásunk megválasztásával. Emlékszem, mikor megérkeztünk, olyan gyorsan és könnyen beleegyeztek a 150 ezres szobaárba, hogy rögtön elkezdtem sajnálni, hogy nem mondtam 100-at vagy 120-at, de aztán erre később már csak legyintettem, hogy ez már tényleg túlzás lenne, ha ilyesmin gondolkodnék és bosszankodnék. Mint ahogy azon sem érdemes, hogy a gyerekek nem velünk ülnek az asztalnál, hanem egy pókember jelmezben nézik a nagy síkképernyős, hangosan bömbölő tévét. :o Olvass tovább…

Pleiku – Boun Ma Thout, úttalan utak helyett sztrádákon, de a végén elégedetten

március 21st, 2013 5 hozzászólás

Kis utakon, kis pénzzel

Pleiku-t elhagyni nem volt egyszerű, ugyanis fogytán voltunk már a készpénznek és hiába jártunk végig fél tucat pénzautomatát indulás előtt, aztán kifelé menet a városból, egyik sem akart nekünk pénzt adni, pedig próbáltam egy forint alapú mastercard-al és egy dollár alapú visa-val is, és előtte mindkettőn ellenőriztem az egyenleget és a napi limitet is. Tudtam, hogy a hiba nem nálam van, hanem ezeknél a helyi bankoknál, de ez csak tovább bosszantott, egy csomó időnk elment ezzel és csak felborzolta a kedélyeimet az egész eset. Végül hagytuk a francba az egészet és elindultunk a megmaradt, 1-2 napra, szűkösen 2-3 napra elegendő készpénzünkkel. Lesz ami lesz alapon, bele az ismeretlenbe, remélve, hogy majd minden kialakul, és aztán meg is oldódik magától. Ez egyszerre volt egy kicsit őrült, és egy kicsit felszabadító érzés. Hogy nem érdekel a pénz, tudjuk, hogy anélkül is meg tudjuk csinálni! Anélkül is el tudunk jutni a következő nagyvárosig, Buon Ma Thout-ig, hogy nincs nálunk elég pénz esti szállásra, csak éppen annyi, amennyi elegendő élelemre, de arra is csak úgy, ha a legolcsóbb útszéli étkezdékben esszük a legolcsóbb ételeket.

Ebben az érzésben az is közrejátszott, hogy kieszeltem egy alternatív útvonalat Pleiku és BMT között, ez alig volt 200km, és mivel végre ebben a szintemelkedés is kevesebb volt, úgy számoltam, hogy ezt két nap alatt kényelmesen teljesítjük. Alig vártuk, hogy letérjünk a főútról és végre ne csak az főút mentén kiépült, az utazókat kiszolgáló infrastruktúrát és az főút menti drágább telkekre építkező „gazdagabb” réteg életét lássuk, hanem újra az igazi vidéket is. Tudom, hogy mindig túlidealizálom a vidéki, tradicionális életet a modern városival szemben, és tudom, hogy mind a kettőnek megvannak az értékei és a pozitív oldalai, de az is igaz, hogy valami eltűnik, valami megszűnik akkor, amikor a vidéki kis útból nagy aszfaltozott sztráda lesz és buszok, kamionok kezdenek döngetni rajta és megjelennek a sokemeletes betonépületek. Ezzel együtt valami elpusztul, és bár a néhány méter széles, hátrafelé hosszúkás és akár 3-4 emeletes betonépületek sorának is megvan a maga szépsége, nekünk ebből már elegünk volt. Olvass tovább…

Egy hét Andree-val a Central Highland-en – 4-5-6. nap: Plei Kán – Kan Tum – Pleiku, újra egy főúton, 14.000 km-es ünneplések

március 20th, 2013 2 hozzászólás

Plei Kán után sajnos újra egy nagy, forgalmas úton találtuk magunkat, ahol már közel sem ért minket annyi élmény, mint az elmúlt napokon. Ezért aztán nem is tudok minden napról egy-egy bejegyzést írni.

Plei Kánt túl későn hagytuk el, vagyis inkább az időjárás lett ezen a vidéken túl forró, mert az első emelkedőkön bizony arra lettünk figyelmesek, hogy majd megdöglünk a hőségtől. Ezért, és mivel már tegnap is nagyon szerettünk volna egy fürdést a folyóban, erre végre most lehetőséget is kerítettünk. Egy lejtő aljában egy lehajtót fedeztem fel a folyó melletti lapos részre. Itt még egy patak is beömlött a folyóba, így tényleg ideális volt a hely a fürdőzésre.

Érdekes, hogy a kis pataknak érezhetően sokkal melegebb vize volt, mint a nagy folyónak. Fordítva gondoltuk volna, de végül is ezt meg lehet magyarázni: a nagyobb vizet nehezebben, lassabban melegíti fel a nap, talán a nagy folyó mélyebb is, vagy messzebbről jön, ahol fák és hegygerincek takarják el előle a napot. Azon persze már nem lepődtünk meg, hogy a nagy folyó sokkal sárgább, hordalékosabb volt.

Mivel tegnap délután már átléptük a 14 ezredik kilométert a Hősök teréről számolva, de akkor nem találtunk megfelelő helyet az „ünneplésre”, már itt volt az ideje. Zita és Andree reggel már készített egy-egy táblát, szépen megfestették a számokat filccel a kartonpapírokra. Azért a többes szám, mert Hanoi óta bizony Andree is túl volt már az ezer kilométeren. Olvass tovább…

Egy hét Andree-val a Central Highland-en – 3. nap: Dak Glei – Plei Kán, a vidék igazi arca, és a dohányzó Buddha

március 18th, 2013 2 hozzászólás

A harmadik nap gyönyörű volt a Central Highland-en. Már rögtön ahogy elindultunk, gyönyörű vidéken találtuk magunkat, Andree el is húzott tőlünk hamar, mert állandóan megálltunk fényképezni. Egy viszonylag lapos völgy jobb oldalán haladtunk lefelé, kis falvakon át. Itt a dzsungel már eltűnt körülöttünk, de néha leláttunk a folyóhoz, és ez mindig szép látvány volt. Sok függőhidat is láttunk a víz felett, ezek csak apró, keskeny tákolmányok voltak, amelyeken egy motorkerékpárral még éppen el lehetett jutni a másik oldalra.

A házak a falvakban általában valamilyen sárból voltak ragasztva, bambusz veszőkből készített hálóra felhordva az anyagot. Mint majdnem mindenütt Vietnamban, itt is sok gyereket láttunk. Egy kisebb csoportjuk nagy nevetve üldözni kezdett minket, úgy rötyögtek, ahogy azt egy gyereknek kell. Én is csak akkor vettem észre, hogy egyikük igazából már vagy 100 méter óta tolja a biciklimet, amikor ezt a felvételt indítottam:

Pár kilométerrel később egy nagyon érdekes dologra lettünk figyelmesek. Az előttünk bicikliző kissrác hóna alatt két kicsi talp lógott ki hátrafelé. Nem akartam elhinni, hogy az egy gyermeké, de amikor mellé értünk, láttuk, hogy valóban a hasára van kötözve egy kisgyerek, valószínűleg az öccse. Néha elmegyünk érdekes dolgok mellett, hogy jobban megnéznénk és lefényképeznénk őket, és éreztem, hogy ez is egy ilyen. Ezért aztán fordultunk, és mentünk vissza, köszöntünk a gyermekeknek – akik időközben többen lettek – és lefényképeztük őket. Persze a pedálért most is odavoltak, de most nem zavart minket, hogy a bringához nyúlkálnak. Sőt, mi mutattuk meg nekik, mit kell tekerni: Olvass tovább…

Egy hét Andree-val a Central Highland-en – 1. nap: Tán An – Kham Duc – A fiúk, akik megjárták az Antarktiszt is

március 14th, 2013 2 hozzászólás

Reggel Andree előttünk elstartolt, lévén ő nem szokott reggelizni. Mi még visszakanyarodtunk a városba, és kértünk egy-egy tál ételt a tegnapival szomszédos helyen. Miközben ezt faltuk, megcsodáltuk a szemközti asztalnál ülő férfi párost, egyikük esőköpenyben volt, a másik pedig a műanyag sámli tetején guggolt. Hiába, ez itt Ázsia, szeretnek guggolni az emberek. De ez nekünk még most is vicces, ennyi idő után is meg tudnak lepni minket a guggolással. Azt ugye meséltük már, hogy Indiában a férfiak szeretnek guggolva pisilni? A kíváncsiság kedvéért én is kipróbáltam, de nem nagyon ment. :)

Apropó, esőköpeny! Ezen a reggelen esőt kaptunk. Hol jobban, hol kevésbé esett, amíg reggeliztünk, leszakadt az ég, aztán meg úgy elállt, hogy mire befejeztük, vehettük le a dzsekit. Szegény Andree-ra gondoltunk, pont a legrosszabbkor indult el, rögtön rászakadt az ég. Reméltük, hogy majd utolérjük, de ez nem történt meg.

Az út szolidan emelkedett, rizsföldek és gumifa(?) ültetvények között haladtunk. Utóbbi ültetett erdőt jelent, ahol a fák törzsét bevágják (láttunk már ilyesmit Bangladesben, a Chittagong Hill Track-en), hogy kifolyjon belőle valami fehér lé, amit kis edénykékben gyűjtenek és a vágásnál még kis tetőket is odaépítenek a fatörzshöz, kátránnyal szigetelve, hogy ha netán esne, ne keveredjen a fehér anyag az esővízzel. Ami azt illeti, abban nem vagyok biztos, hogy ez gumi, vagy egyéb anyag, csak valaki vietnami névvel egyszer ezt írta a FB falunkra, ezért gondolom. De ha valaki jobban tudja, az megírhatja, pontosan mit is láttunk.

Az idő egyébként elég szürkés volt ezen a délelőttön, ezért nem sok jó fotót sikerült készítenünk, legalább az eső nem esett már és ennek is nagyon örültünk. Néha szembejött egy-egy meredekebb emelkedő, de ezek sosem tartottak kifullasztóan sokáig. Egy nagy T-elágazásban értünk, ahol az utunk széles aszfaltsávvá alakult, és derékszögben kettévált. Erről semmit nem jelölt a térképünk, de azt azért ki tudtam venni belőle, hogy nekünk jobbra kell menni. Ha nincs a GPS, kérdezősködni kellett volna, mert tábla az sehol nem volt a környéken.

Valahol 30km környékén megálltunk ebédelni. Com Bo-t, vagyis marhahúst rizzsel ettünk 20 ezerért. Ebéd után még kicsit pihentünk, aztán Zita felfestett az útra egy feliratot, mert úgy gondoltuk, hogy Andree talán mögöttünk lehet, biztos megállt valahol, ahol nem vettük észre. Mert különben már utol kellett volna, hogy érjük. Olvass tovább…