Archívum

A(z) ‘Peru’ kategória archívuma

Santa Cruz gyalogtúra #2 – A Punta Union hágó, 4750m

június 23rd, 2015 3 hozzászólás

Oké, na kezdjük el! :)

Második napunkon a Santa Cruz túrán meglepetten kipihenten ébredtünk, az alvás a sátorban jól, könnyen és pihentetően ment. Csak annyi kényelmetlenségünk volt, hogy a két új matrac – amiből az egyiket épp a képen hajtom össze – teljesen kitöltötte az egész sátorteret, így végül még a cuccunkat is a matracon, magunk mellett tároltuk az éjszaka.

A reggelire rántottát kaptunk kenyérrel és teával, aztán pedig néhány szendvicset, csokikat és narancsos pack-lunchnak vagyis magunkkal cipelős ebédre.

A terv a mai napra az volt, hogy a Huallipampa völgyéből, a térkép jobb alsó sarkából, a H betűtől felmászunk a túránk legmagasabb pontjára, a 4750m magas Punta Union hágóba, majd onnan leereszkedünk a Santa Cruz völgyébe, a Tuallipampa nevű táborhelyre, 4200-ra, ahol ismét éjszakázunk majd, hogy másnap folytathassuk tovább nyugat felé le a völgyben a gyaloglást.

Reggel némileg tisztább volt az idő, mint ahogy este ránkborult az éjszaka, így már láttunk valamit az éjszaka alatt behavazott hegyekből is, és ez némi bizakodással töltött el minket.

A távolban nagy hegyek fehérlettek

Mi pedig elindultunk. Kezdetben még ugyanolyan volt a táj, mint tegnap délután, de érezhetően közeledtünk a nagy hegyekhez, és ez már izgalmasabbá tette az egészet! :)

Az a nagy fehér egy szép kis gleccser, ez mán tud recsegni meg ropogni, esetleg lavinát is indíthat. Később hallottunk is lavinákat morajlani, de ekkor sajnos már a felhőben jártunk és semmit nem láttunk belőlük.

Olvass tovább…

Santa Cruz gyalogtúra #1 – A Huaripampa saras völgyében, avagy mi a fenét keresünk mi itt?

június 22nd, 2015 Nincsenek hozzászólások

A sátrtunkból írom ezt a bejegyzést, amiből már kitalálhattátok, hogy végül sikerült megkapni a fantasztikus perui postától a holmijainkat. Csakhogy ugye, mint azt már írtam, sajnos nem időben, nekünk pedig utóbbiból ugye már kevés volt, ezért a szervezett túra mellett döntöttünk, valamikor péntek este 8 óra körül. Ezek után még gyorsan vettünk ki pénzt, a CIB-es VISA kártyánkkal egyedül működő ATM-ből, a Globalnetesből, aztán vásároltunk némi nassolnivalót, majd mentünk haza a hotelbe pakolni, és megbeszéltük a házinénikkel, hogy napi 5 solért hagy hagyjuk a bringákat és a maradék holminkat a hotel épületében régen étteremként működő garázshelyiségben. Ezek után már nem maradt más hátra, mint aludni a hátralévő szűk 5 órában.

Reggel hatkor, mikor már mi is készen álltunk, egy fickó jelent meg a szállónk ajtaja előtt, ő volt a vezetünk, akinek a nevét háromszor is megkérdeztem a túra során, ám mindháromszor elfelejtettük. Perui, számunkra nehezen megjegyezhető neve volt, a többiek sem bírták megjegyezni, igaz ők azt hiszem ennyiszer nem is próbálkoztak vele. :) De a lényeg: vezetőnk ezen a hajnalon szakadó esőben köszöntött minket. Mivel szállodánk egy szűk zsákutcában volt, a minket szállító mikrobuszig ki kellett sétálnunk. Ez azzal járt, hogy az én cipőm kb. két lépés után beázott. Váltás ugye nem volt nálam, ilyen egyáltalán nincs, hiszen csak ez a futócipő van nálam meg az SPD, amiben nem lehet túrázni, és egy pár viatnami papucs. Magyarán már a túra legeslegelső pillanatában beáztattam a cipőmet, és ezzek kvázi el is felejthettem a száraz cipőben való sétálást a következő három napra. Zita ennél valamivel jobban járt, neki egy magasszárú túracipője van az SPD-n túl, ő kb. 5 lépés után ázott be. :) A mikrobusz még üres volt, mikor beszálltunk, utánunk vette fel a többi utast, egy angol srácot, Christ, egy Hong Kongi leányzót, Lilit, és két izraeli srácot, akiknek ugyan megvan a neve, de csak online, és most én offline vagyok, mikor ezt írom, szóval ők így sajna maradnak csak izraeli srácok. Rajtuk kívül még fölszállt egy német páros és egy nagyobb perui család is, utóbbinak tagja volt egy kb. 8 éves, pókemberes iskolatáskák kissrác is. Ha ők is velünk fognak jönni ezekben a cipellőkben, akkor jól fogunk kinézni! Valahol Yungay környékén, miután lekanyarodtunk a főútról kelet felé és elindultunk egy földúton fölfelé a hegyekbe, ők aztán egy hajtűkanyarban kiszálltak, hogy egy tóhoz túrázzanak fel, és fellélegezhettünk, mert mi maradtunk csak hatosban: Hong Kong, Anglia, 2x Izreal és 2x Magyarország. Bennük már jóval nagyobb potenciált láttam a közel hatvan kilométeres túra teljesítésére, így némileg megnyugodtam.

Egy ponton megálltunk és mindenki megvette a nemzeti parkba való belépőjét

Aztán mentünk még feljebb, már a völgy aljából is kiléptünk és egy szerpentinen folytattuk

Még feljebb az esőt hó váltotta fel

Olvass tovább…

Categories: Dél-Amerika, Peru Tags:

Cañón del Pato #4 – Fel a zöldbe, 3000 méterre

június 19th, 2015 1 hozzászólás

Carazban ellustálkodtuk a reggelt, ezért végül ott is maradtunk egy egész pihenőnapra. Más bringásoktól hallottuk, hogy Caraz sokkal barátságosabb hely, mint Huaraz, ezért annyira nem is bántuk ezt a dolgot. Azon vaciláltunk kicsit, hogy nem lenne-e jó felmenni busszal Huarazba, ott felkapni a csomagokat, és visszajönni Carazba, majd innen gyalogtúrázni, merthogy a híres Santa Cruz túra igazából sokkal közelebb van Carazhoz, mint Huarazhoz. Ezt végül nem léptük meg, csak egy egyszerű lusta pihenőnapot tartottunk Carazban.

Reggelire egy Panaderiában, vagyis pékségben vettünk magunknak zsömlét, vajat, párizsit és kakaót, mert egy kis hazai ízre vágytunk :)

Carazi utcakép

Egy múzeumnak az udvarán, sajnos tatarozták

…és elindultunk! :) Kalap az persze hogy van a bácsin! :)

Fő a bővíthetőség! Ez nagyon jellemző Peruban, hogy így kiállnak az égbe az házak tetején a betonvasak…

Olvass tovább…

Cañón del Pato #3 – Még 36 alagút és újra aszfalt a kerekeink alatt! :)

június 18th, 2015 4 hozzászólás

Yuracmarcában reggel azt a hírt kaptuk, hogy a tőlünk 12km-re lévő Huallancától már aszfalt van végig Huarazig. Ez olyan jól hangzott, hogy először el sem akartam hinni, több embernél rákérdeztem, de mindenki megerősítette. Elhittük hát, és ez máris bearanyozta a napomat. Már csak 12 nyomorult kilométert kell kibírnunk ezen a borzalmas úton, és utána újra aszfalt lesz a kerekeink alatt. Aszfalt!!! :) El se tudtam képzelni, micsoda jó lesz… Ha én aszfaltot kapok a kerekeim alá, feltekerek a Mount Everestre is, csak legyen végig sima aszfalt. A tegnapi hosszú, kemény nap után az aszfalton való biciklizés valóságos kánaánnak tűnt, még úgy is, hogy nyilvánvalóan továbbra is fölfelé fogunk bringázni rajta.

Reggel ugyanabban az étteremben reggeliztünk, ahol előző nap vacsoráztunk. Ugye nem is olyan barátságtalan? :) Ja, és közben persze ment a reggeli vízszűrő session, mert ugye a közelmúltban volt néhány hasmenésünk és nem akartunk ebből szokást csinálni sok több méter magasban.

Így nézett ki a falu, mi is most láttuk először világosban, mert tegnap már sötét volt, mikor megérkeztünk.

Kifelé menet a faluból ezek a kedves nénik megengedték, hogy lefényképezzük őket. :)

Nagyon édesek voltak ezek a gyerekek, kár hogy nem sikerült jól a fotó.

Na itt van a kosaras kiscsávó mégegyszer! :) Úgy látszik a bal kezét véletlenül odaragasztotta a szájához… :)

Onnan lentről szenvedtük fel magunkat tegnap este.

Olvass tovább…

Cañón del Pato #2 – 58 kegyetlen kilométer földúton és 12 alagúton át

június 16th, 2015 3 hozzászólás

Chuquicarából korán elindultunk, mert tudtuk, hogy egy hosszú nap vár ránk

Őket Zita fotózta induláskor. Hát így megy errefelé a tömegközlekedés. Mármint ez csak az egyik véglet, de közben már cirkálnak emeletes luxusbuszok is szerte az országban, persze azok csak a nagyobb, vagy népszerűbb városok között közlekednek.

A rendőrörs a falu végén. Azért ezek a lőrések elég kemények!

Az aszfalt balra kanyarodott, mi pedig mentünk egyenesen, rá a murvára… :)

Ez bizony nagyon nem volt finom, iszonyat rázott és dobált minket az út, meglazított telóval vagy anélkül, mindkét esetben borzasztó volt. Ja és nem lapos az elsőm, csak úgy esik rá a nap, mintha… :)

Az első alagúúút! :)

Olvass tovább…

Cañón del Pato #1 – A Pan-American Highway sivársága

június 15th, 2015 1 hozzászólás

No, csapjunk ismét a lovak közé, indulunk el Trujilloból! Lucho feleségére hiába vártunk, egy nappal többet maradtunk náluk, mert úgy volt, hogy vele együtt indulunk el a híres Cañón del Patohoz, de ebből végül nem lett semmi, mert ezen az újabb reggelen végül nem is találtuk a háznál. Erre gondolhattunk volna, mert mikor legelőször megemlítette, hogy akkor ő is velünk jön, mindezt úgy tette, mintha csak a sarki közértbe mennénk le együtt zsömlét venni. Pedig ennél azért nagyobb vállalkozás feltekerni a kanyonon, hiszen tengerszintről indulunk, és a végén Huaraz már 3100 méteres magasságban van. Mindegy, ezért nem haragudtunk Luchoékra, hiszen nagyon kedvesek voltak velünk, és a plusz egy pihenőnap igazán nem volt fájdalmas. :)

Indulás után, ahogy arra már előre számítottunk, a város végében egy hosszú, kiadós emelekedő várt ránk.

A városból kiérve egy üres sivatagban találtuk magunkat.

Forróság nem volt, ellenben szél igen, méghozzá oldal-szembeszél, ami nem volt túl finom. Emellett az idő is elég párás volt, nem túl jó láthatósággal.

Jobbra tőlünk a tengerpart. Hát nem gyönyörű?! :) Nem, nem az! :) Ezt a 67km-t Trujillotól Chaoig (és még egy kicsit utána is másnap reggel) a Panamarican Highway-en, vagyis Peru és Latin-Amerika fő ütőerén, a nagy partmenti úton tettük meg. Volt egy kis leállósávunk, de ennek ellenére eddig ez volt Peruban a legélvezhetetlenebb szakasza az utazásunknak. Gyors forgalom, szemét a városok mentén, és lélektelen, üres sivatag az útmentén mindkét oldalt. Áldottuk a sorsot, hogy végül nem erre jöttünk, dögunalmas kínszenvedés lett volna végig itt bringázni Ecuadortól, arról ugye nem is beszélve, hogy sok szakaszt a rossz közbiztonság miatt amúgy is átbuszoztunk volna. Egy szó mint száz, ha bringával Peruban jársz, amennyire csak tudod, került a Panamarican Highwayt, itt nem jó bringázni és nincs is miért, legalábbis ha a hegyek között szerzett élményekkel hasonlítjuk össze, akkor kb. 10-1 arányban a hegyek nyernek, még akkor is, ha ott sokkal nehezebben és lassabban lehet haladni. Ha Peruban bringázol, csak a hegyek között tedd, akkor is, ha csak kevés időd van, inkább buszozz bele, de tölts minél több időt a hegyek között, mert ott szép igazán az ország. Mi is csak átkötő szakaszként használtuk ezt a 82km-t két hegyi kaland között, és utólag, más itt járt kerékpártúrázókkal is beszélve úgy érezzük, hogy ezt nagyon jól csináltuk így.

Olvass tovább…

Az első Kerékpárosok Háza, Chan Chan, a sivatagi város és a Hold temploma

június 12th, 2015 Nincsenek hozzászólások

Andréssal beszélgettünk, hogy hogyan s mint menjünk tovább, ő mit javasol. Ismeri a Cañon del Patot is, erről is mesélt, illetve egy városról, amelyet régen egy földrengéssel kísért kőlavina annyira betemetett, hogy csak a főtéren álló négy pálmafa teteje látszott ki a törmelékből. Azok a pálmafák pedig igen magasak… A beszélgetés és térkép fölé hajolásból végül az a döntés született, hogy buszra szállunk és lerobogunk Trujilloba (ejtsd: “truhíjjó”), majd onnan egy napos tekerésre kezdődik az a privát útszakasz, ahova be lehet hajtani (csak felírják a nevünk meg a nemzetiségünk az elején és ellenőrzik a végén, hogy kijöttünk-e), így ezzel cirka egy napos többlet kerékpározást kerülünk ki. Rövidebb és nem is megy keresztül sok dombon, valamint a forgalmat is megússzuk, ez utóbbiból pedig sajnos van bőven a Panamericana Highway-en. Na de most érkezzünk meg Trujilloba.

A busszal hajnalban érkeztünk meg. Előző este 10-kor szálltunk fel és egész éjjel mentünk, így érkeztünk meg úgy hajnali 4-5 körül. Még előző este felhívtuk telefonon Lucho-t (“Lucsó”), hogy akkor reggel érkezünk és ez nem gond-e? “Nem, gyertek csak nyugodtan.” Hangzott a válasz. Na de mi is ez a hely? EZ kérem szépen a világ legelső Casa de Ciclistá-ja, vagyis egy olyan ház, ahol a kerékpáros utazókat fogadják és vendégül látják. Ezek a házak ma már egész Latin-Amerikában megtalálhatóak, még az internet előtti hőskorban szerveződött, és tapasztalatunk szerint leginkább az utazás bolondériájával megfertőzött kerékpárszerviz tulajdonosok nyitnak ilyen helyet. Itt is ez a helyzet, Lucho egy kerékpárszervizet üzemeltet majd 30 éve. És ő az alapítója a Casa de Ciclista vendégül látó hálózatnak. 30 éve fogad kerékpárosokat a világ minden pontjáról, és bizony nem is mi vagyunk az első magyarok, akik itt járnak. Amúgy van egy jó nagy listája az összes névvel, nemzetiséggel, újabban email címekkel is.

Ennek a Casa de Ciclistának a logója

Luchoval a ház előtt

Olvass tovább…

Átkelés a 3600 méter magas Fekete Sár hágón

június 11th, 2015 4 hozzászólás

No, ha már így lendületbe jöttem, akkor ma nekikezdek a harmadik bejegyzésnek is, elvégre több mint egy hónapja történtek ezek az élmények velünk, ideje behozni a lemaradást! :) Szóval most Leimebambából indulunk tovább Cajamarca felé a 3600 méter magas Fekete sár hágón át, mindez történt május elsején, másodikán és harmadikán. Te jó ég, mennyi minden belefér három napba, mikor az ember utazik! :)

Ezt a képet már láthattátok a Facebook oldalunkon, találtunk egy fosszíliát indulás előtt az egyik leimebambai ház oldalában is. És valóban, köszi hogy felhívtátok rá a figyelmet, tényleg egy bicikli alakja van a kagylóknak, ezt akkor észre sem vettük. :)

Útban a múzeum és a hágó felé kedves tehenészfarmerek érdeklődtek nálunk, hogy honnan, hová, és hogy mifélék vagyunk… :) “Áááá, Hungaros! Africa?” :) No, no es un pais pecquena en la Europa”, vagyis hogy nem, nem Afrikában van Magyarország, hanem Europában. :) De egyébként általában tudják, nem ez a jellemző.

No, ez a néni már kora reggel felvidította a napunkat, ugyanis mikor megkérdeztük, hogy hány éves, azt mondta, “cien”, vagyis hogy száz éves! :) …és közben a hátán hordja az (déd vagy ük?)-unokáját, és mosolyog és dolgozik, miközben figyel a gyermekekre… Elképesztő, nem? :) Mikor ez történt velünk, közeledett anyák napja, ezért el is határoztuk, hogy anyák napi köszöntésképpen ezt a nénit fogjuk megosztani a Facebook oldalunkon inspiráció gyanánt. :)

Míg a nénivel beszélgettünk, jött ez a srác a bringáján ezzel a hatalmas csákánnyal és akkorát perecelt, hogy öröm volt nézni… De nem esett baja, felállt magától és ment tovább egy szó nélkül.

Olvass tovább…
Categories: Dél-Amerika, Peru Tags:

Leimebamba utcáin, a múzeumban és a kolibriknél

június 9th, 2015 3 hozzászólás

Oké, folytassuk hát! Most én, Árpi vagyok a billentyűknél, mert be szeretnénk hozni a lemaradást a blogban. Az utóbbi időben felpörögtünk kicsit, már ami az utazást és a biciklizést illeti. Ennek megfelelően sajnos kevesebb időnk és energiánk maradt a blog és a cikkek írására, de a remény hal meg utoljára, én szeretném felhozni a jelenig a blogot, még mielőtt hazaérünk. Folytassuk tehát ott, ahol Zita abbahagyta, vagyis, hogy megérkeztünk Leimebambába.

A főtéren a templom a falu egyik jellegzetessége

No meg a mototaxik! :) Mikor megkérdeztünk valakit, hogy a Tom&Jerry marketing-e a gyermekes emberek felé, a válasz az volt, hogy nem. A járgány tulajdonosa és egyben sofőrje egyszerűen csak szereti ezt a rajzfilmet ezért ilyen mintét csináltatott a háromkerekű csodája köré. :) Itt megmaradnak gyermeknek a felnőttek. Ezen mi sokszor nevetünk, de ez valójában talán nem minden téren olyan rossz dolog.

A járgányról videót is készítettünk, belül is értek minket meglepetések:

Lehet, hogy valójában a világ legmeredekebb utcája nem is az új-zélandi Dunedinben van, hanem itt Leimebambában? Csak “pályázniuk” kéne, hogy ez hivatalossá is válljon. Vajon hogy megy az ilyen pályázás? :)

Olvass tovább…

Aprajafalván – Kuelap, a kerek házak fellegvára 3000 méteren

június 8th, 2015 3 hozzászólás

Mindenki készüljön fel, sok kép lesz ma is. :))

Este, amikor megéreztünk Tingo Viejoba (Régi Tingo-ba, az új város pár száz méterrel magasabban fekszik), rögtön találtunk szállást, bár én vaciláltam egy kicsit, szeretek mindig legalább két helyet megnézni. Volt is egy másik hely, de akkora sötétség volt a faluban (legalább is azon a részen), hogy feladtam a keresést, pedig ott volt egy köpésre (az egész falu kb 10 ház…) – de ezt már csak reggel vettem észre, nappali világosságnál. Mindegy is, így sikerült elég érdekes élményeket szerezni. Három dolog volt, amin “kiakadtunk”, ezt most leírom sorban, így azt hiszem egyszerűbb. Először is nem volt kulcs a szobához. Azt ígérte a muki, hogy majd másnap hajnalban, amikor mi elindulunk 6-kor Kuelap megnézésére, akkor majd ő kinyit egy másik szobát, ahova van kulcs, és ott biztonságban leszek a cuccaink. Na reggel sehol senki, hova tesszük a táskákat? Kitaláltuk, hogy az ablakok (mindegyik szobán amúgy) úgy vannak kialakítva, hogy nincs zár rajtuk. A középső ablak-elem csúsztatható, így azt fundáltuk ki Árpival, hogy bezárjuk a szobát, és majd az ablakon keresztül visszamászunk. Szoba bezárva, ablak behúzva, irány Kuelap. Mikor visszatértünk, az ajtó nyitva volt. – hmmm – Semmi nem hiányzott, és állítólag senki sem járt a szobában. (Szellemek járnak…) A másik dolog, igazából nem nagy cucc, csak mégis, benne van a szoba árában, meg ilyenek – a meleg zuhany (forróról nem is merek álmodni). Na, az nem működött. Ekkor a muki levitt minket a saját szobájába, hogy ott működik. Ott sem működött. Tudjátok, este, sötétben, hidegben érkeztünk… ilyenkor nagyon morál romboló a hideg víz, de mit lehet tenni? Szívom a fogam és há-ke-egy beugrom alá és igyekszem nem sikítani. :)) A zuhany meg azért kell, mert a napközbeni izzadt-poros-zsíros-naptejes fél centis réteget még morál rombolóbb a bőrön hagyni. A harmadik dolog két részből áll. Az első egy jó adag kommunikációs elcsúszás. A muki mondta, hogy hajnalban 6-kor kell indulni a háztól, 15 perc séta fel Tingo Nuevo-ba az ösvény, ott lesz tourist busz, ami majd jól elvisz minket Kuelap-ba, ami sok-sok kilométerre van innen – mert az autóút kerül egy hatalmasat, vagy fene tudja hány órás gyalogtúra fölfelé. 6 előttre lett ígérve a reggeli (meg az is, hogy a táskáinkat átpakoljuk, ugye), de sehol senki. Senora, Senor! – Kiabáltunk reggel, mire az egyik nő előkerült, és gyorsan összedobott nekünk reggelit. Meg ugye útravalót is, ebédnek, de ezt is csak olyan septében és … jaj, én mondtam nekik, hogy este készítsék el nekünk, de nem akartak már ezzel foglalkozni, “manana” “majd holnap!” – hát nem is lett belőle semmi, csak hideg rizs valami csirkedarabbal.

Olvass tovább…